A csokiboltban, ahol korábban dolgoztam, mindig megkóstolhattuk az újdonságokat. Egy alkalommal különféle kekszek érkeztek, és volt egy, amit szerintem én faltam fel teljesen egyedül. Narancsvirágvízzel ízesítették a vaníliás, vajas kekszet. Semmihez sem tudtam hasonlítani ezt az ízt, de teljesen rákattantam. Aztán a brüsszeli műhelyben pedig készítettünk egy narancsvirágvizes marcipánt, ahol ugyanez az összetéveszthetetlen és addiktív íz ragadott magával. A recept is onnan jött, nem változtattam rajta, csak annyit, hogy fehércsoki helyett étcsoki burkot kapott, és gömb alakúra formáztam, a belsejébe pedig apróra vágott kandírozott narancshéjat gyúrtam.
A narancsvirágvíz nem narancs ízű, hiszen a narancsfa virágából készített narancsvirág olaj melléktermékeként jön létre. El tudom képzelni, hogy túlzott mértékben használva szappan ízt érhetünk el vele, csakúgy, mint a levendulával, rózsával, vagy bármilyen virággal. A rózsavízhez hasonlóan főleg a keleti desszertek ízesítésére használják, de találkozhatunk vele aromaterápiás és kozmetikai termékekben is. Ez egy üde, tavaszi aroma, könnyed és édeskés, mégsem lesz émelyítően édes tőle a marcipán, a végén van egy kis fanyarság.
Recept
250 g marcipánmassza (50%-os)
30 g fehércsoki
30 g kakaóvaj
12 g narancsvirágvíz
50 g kandírozott narancshéj apróra vágva
200 g 70%-os étcsoki a bevonathoz
narancssárgára színezett kakaóvaj/fehércsoki (opcionális)
A marcipánt darabokra morzsolom és meglocsolom a narancsvirágvízzel. Villával vagy kézzel belegyúrom a marcipánba a vizet, amíg teljesen fel nem szívja, és egy lágy marcipánkrémet nem kapok. A fehércsokit és a kakaóvajat összeolvasztom, majd ráöntöm a marcipánkrémre, és jó alaposan elkeverem. Hagyom, hogy a massza kihűljön, hengert formázok belőle, és fóliába csomagolva hűtőbe teszem. Ettől megszilárdul a benne lévő kakaóvaj, és könnyebb lesz majd formázni. A hengerből szeleteket vágok, a tenyeremben kicsit szétlapítom, középre teszek egy kevés narancshéjat, aztán gombócot formázok belőle.
Mikor kész van az összes marcipángolyó, temperált étcsokival vonom be, az energiagolyóknál is említett módon. Mindkét kezemen az ujjvégeket a csokiba mártom, és a két kezem között forgatom a marcipángolyót, amíg mindenhol egyenletesen fedi a csoki. Innen sütőpapírra ültetem őket, amíg a bevonat megköt rajtuk. Ekkor tulajdonképpen már készen is vannak, de fokozhatjuk még a dolgot, ha narancssárga kakaóvajjal vagy színezett fehércsokoládéval dekoráljuk a golyóbisokat, utalva a narancsos ízvilágra.
Ismeritek a narancsvirágvizet? Milyen receptben használtátok már?
Pár hete Kiskanál megsütötte David Lebovitz sós karamelles brownie-ját. Amikor megláttam nála a képeket, igazi brownie mániásként reagáltam. Ilyen nekem is kell! Csakhogy nem volt dulce de leche-m. Ez egy csodálatos karamellkrém, amit legegyszerűbb cukrozott sűrített tej konzervből elkészíteni. (Ehhez a konzervet vízfürdőbe kell tenni, és kb. 2 óráig 200 °C fokon sütni, pótolva az elpárolgott vizet. Én most türelmetlen voltam, így öntöttem a konzervhez 2 dl tejszínt, és egy kisebb lábosban folytonos keverés mellett karamellizáltam, így is nagyon jól sikerült. Csak nem szabad egy pillanatra sem otthagyni, különben leég.)
Miután ez az akadály elhárult, már kevergettem is az olvasztott csokit a vajjal, és szép sorjában hozzáadogattam a többi hozzávalót. Először a cukrot, majd egyenként a tojásokat, a vaníliakivonatot, és végül a kakaóport és a lisztet. A kész tészta felét a brownie-s tepsimbe egyengettem, aztán rákanalaztam egy jó nagy adag karamellt, kicsit elkenegettem. Betakartam a maradék brownie tésztával, és a tetejére megint jött egy adag karamell, amit a kiskanál hátuljával elegyengettem. Megszórtam a tetejét tengeri sóval, és mehetett is a 180°C fokra előmelegített sütőbe.
Recept
170 g étcsokoládé (nálam 70%-os)
115 g sós vaj
200 g cukor (lásd: tipp lejjebb)
3 tojás
25 g kakaópor
140 g liszt
1 tk vaníliakivonat
egy konzervnyi dulce de leche (minél több, annál jobb! Ha marad, azt elkanalazgatjuk úgyis :))
nagy csipet tengeri só
25 perc után a már említett rázogatós módszerrel ellenőriztem, és késznek ítéltem (ez nyilván sütőtől is függ). A legnehezebb dolog ilyenkor megvárni, míg legalább szobahőmérsékletűre hűl, hogy végre felszeletelhessük.
A tippet, hogy másnapig várjunk a kóstolással, sajnos nem tudtuk kipróbálni 🙂 de így is eszméletlenül jó volt. Szóval nekem nagyon tetszett az első David Lebovitz brownie is, de ez… ez minden eddigit felülmúlt!
Alig tudtam két kockát megmenteni a fotózáshoz, olyan gyorsan elpárolgott! Próbáljátok ki mindenképpen, nem fogjátok megbánni!
Tipp: kicsit zavart, hogy ilyen sok cukor kell bele, plusz még a karamell is, úgyhogy kísérletezésképp 100g barna nádcukrot és 100g házi készítésű datolyapasztát használtam sima cukor helyett. A datolyapasztáról fogok még külön szólni, mert szerintem nagyon jó kis találmány, és süteményekbe tökéletes édesítő. A brownie esetében még a szaftossághoz is hozzáadott szerintem, így két legyet is ütöttem egy csapásra!
A genti kirándulásunk egyik fontos állomása volt Nicolas Vanaise csokiboltja a Yuzu. Ahogy azt a csokikörképes posztban is írtam, egy helyi blogban találtam rá, ahol nagyon jó leírást olvastam róla, így mindenképpen ki szerettem volna próbálni nála a csokikat. Szerencsém volt, mert pont ott volt, és ő is szolgált ki, így tudtam vele pár szót váltani. Már több, mint 10 éve nyitotta a boltját, amit tényleg japános egyszerűség jellemez, de közben frissesség is, hiszen az üde sárga szín nagyon feldobja az egészet.
Nagyon meglepődtem, mert a műhelye közvetlenül a csokis pult mellett található, és egészen kicsi, ketten talán nem is férnek el benne kényelmesen. Nicolas azt az utat választotta, hogy minden csokiját ugyanabban a formában készíti el, ez egy teljesen sima téglatest. Így a bonbonjai letisztultságot, egyszerűséget, egységet közvetítenek. Mégsem unalmasak, hiszen a dekoráció viszont egészen egyedi. Nemcsak egyszerűen színes fröcskölő mintákat alkalmaz, hanem sokszor lyukacsossá, szilánkossá teszi a bonbonok tetejét azzal, hogy a bonbonhüvely elkészítése előtt a formába szór például szezámmagot, csokidarabkákat. Lélegzetelállítóak szerintem. Vettem is tőle egy 20 darabos dobozt, amit ő maga állított össze. Az ízek sajnos csak flamandul vannak kiírva, így részben értettem csak, hogy mi milyen ízű, de hagytam, hogy ő állítson össze nekem egy kollekciót, kérve, hogy az extrémebb ízeket válogassa főleg. A csomagolás szintén nagyon tetszik, főleg a sárga doboz, és a kis fehér madzag, amivel átkötötte.
A bonbonok bemutatásával viszont bajban vagyok. Kaptam a dobozhoz egy kis képes magyarázót, hogy mi milyen ízű, de nem könnyű beazonosítani az egyes csokikat, nem is mindegyik van rajta a képeken. Szóval volt olyan, hogy valamilyen ízre vártam a leírás alapján, de teljesen más volt végül a csoki, vagy pedig nem igazán tudtam rájönni, hogy milyen ízű. Összességében finomak voltak, egyik sem volt túl édes, a töltelékek állaga is jó volt, de az ízek nem voltak eléggé intenzívek. Az ilyen frissen készített bonbonoknak az a hátránya, hogy már néhány nap alatt is veszíthetnek az ízükből (ezért is kell a kézműves csokikat minél hamarabb megenni! :)), lehet, hogy ez volt a probléma.
Knockinam – nagyon finom a tejcsoki burok, érezhető a magas kakaótartalom, füstös lágy ganache belül, de nem könnyű rájönni, milyen ízű, whisky-t nem igazán éreztem.
Ispahan – rózsa-málna: tejcsoki burok, nagyon lágy a rózsa, inkább csak az utóízben jön elő, először inkább csak málnás, már majdnem csalódtam, de a végén igazán jól összeértek az ízek.
Xocoalt – pörkölt kakaóbab, só, bors: étcsoki burok, intenzív bors íz, nagyon jó arányok, a sót alig érezni, épp csak annyi, ami kiemeli a többi ízt. Kellemesen megmelengeti a torkot, de nem csípős.
Stefania – pirított dióolaj, étcsoki – kakaóbabtöret darabok is vannak benne, kicsit vastag a burok (lehet hogy ez nem az, aminek gondolom… diót nem éreztem, de finom volt).
Lampedusa – mogyorós mascarpone: érdekes íze van, bár nem mondanám meg, hogy mogyorós mascarpone. Kicsit vastag a talp, a fehér csoki így már túl sok, nagyon elnyomja az egészet.
Sana’a – kávé kardamom fahéj tömjén – vékony burok, lágy krém, harmonikus ízek, nem túl erős egyik sem, de a végén szépen lecseng a kávé íze, fűszerek nem elnyomóak, a tömjént nem igazán érezni.
Ha Gentben jártok, feltétlenül ajánlom a Yuzu csokikat, bár úgy tűnik, tényleg minél előbb meg kell őket enni, hogy még intenzívek legyenek az ízek. Jártatok már úgy, hogy nem tudtatok rájönni, milyen ízű egy bonbon?
Szakmai ártalom nálam, hogy viszonylag sok csokit eszem. 🙂 Talán éppen ezért is vagyok nyitott az alternatív, speciális étrendekben is elfogadott hozzávalókra, például a finomított cukrot helyettesítő természetes édesítőkre, vagy a maglisztekre. A következő bonbon így valamelyest kakukktojás a normál értelemben vett bonbonkészítésben, hiszen csak formájában hasonlít a mártott trüffelgolyóra, belül egy igazi energiabombát rejt. Édesítő pedig nincs benne más, csak a kötőanyagként is szolgáló aszalt datolya.
Még Angliában találkoztam először egy olyan energiaszelettel (Nak’d – azaz meztelen :)), amiben nem volt más, csak datolya, kesudió, és az ízesítéstől függően kakaópor, narancsolaj vagy fűszerek. Gyakran vettem magamnak ilyet, a kedvencem a narancsos-csokis volt, mert nincs benne hozzáadott cukor, tartósító, színezék, egyszóval semmi fura, csak az a néhány alapanyag, amit ráadásul %-os lebontásban tüntetnek fel a csomagoláson.
Ebből kiindulva született meg a saját kis energiagolyóm, amit azért felturbóztam egy kicsit annyival, hogy magas kakaótartalmú étcsokoládéba burkoltam, és kókuszreszelékbe forgattam. A recept amit itt megadok, inkább csak irányadóként szolgál. A lényeg az, hogy valamilyen olajos magvat vagy magkeveréket daráljunk össze aszalt gyümölcsökkel. Használhatunk datolya helyett (vagy mellett) fügét, áfonyát, aszalt szilvát, mazsolát, kandírozott narancshéjat és a magvakat is nyugodtan variáljuk (mandula, dió, kesudió, mogyoró, brazildió, pekándió stb.).
Még ütősebb lesz a keverékünk, ha teszünk bele kakaóport, darált mákot, őrölt fűszereket (fahéj, kardamom, gyömbér, vanília), liofilizált gyümölcsport (eper, málna, áfonya), vagy akár bioboltokban kapható különlegességeket (goji bogyó, alga por, chia magok, szőlőmag őrlemény). Külföldi blogokon már nagyon sok ilyen energiaszelet recepttel találkoztam, sokan aszerint válogatják össze a hozzávalókat, hogy a végeredményről például egy almás pite, banánkenyér, mézeskalács, répatorta íze jusson eszünkbe.
Recept
200 g aszalt datolya feldarabolva
50 g sótlan kesudió
50 g brazildió (paradió)
25 g makadámdió
3 ek kókuszreszelék
200 g 70%-os étcsokoládé a bevonathoz (opcionális)
egy kis tálkányi kókuszreszelék/durvára vágott magvak a bevonathoz (opcionális)
Ha a datolyánk nem elég puha, először csak ezt tegyük a késes robotgépbe, és aprítsuk kicsit finomabbra. Aztán adjuk hozzá a magvakat, és a gépet percenként leállítva addig aprítsuk, míg egy homogénebb masszává össze nem áll. Apró darabkák lehet, hogy maradnak benne, de a lényeg, hogy a datolya pépessé válik, a magvak pedig kiengedik az olajtartalmukat. Közben ellenőrizhetjük az ízt, és ízlés szerint adhatunk hozzá még datolyát, vagy fűszereket, kókuszreszeléket. Ha nem nagyon akar összeállni, akkor még adjunk hozzá datolyát vagy más aszalványt, és keverjük tovább.
Akár azonnal is felhasználhatjuk, tetszés szerint gombóccá vagy kis rudacskává formázhatjuk, vagy pedig téglalap alakúra lapíthatjuk, és akkor kockára vágható. Én fóliába tekerve a hűtőbe tettem, mert akkor kicsit keményebb lesz az állaga, és még könnyebben formázható. Kis gombócokat gyurmáztam a masszából, aztán temperált 70%-os étcsokival vontam be őket. Gömb alakú csokiknál viszont nem a mártogatós megoldást használom, hanem azt a trükköt, hogy az ujjbegyeimet becsokizom, és a két kezem között forgatva vonom be a bonbont. Így nagyon vékony réteget lehet készíteni, ami ennél a bonbonnál kifejezetten jó, hiszen a lényeg a belseje, és így nagyon kevés lesz a hozzáadott cukor mértéke (csak amennyi a csokiban van). A becsokizott bonbonokat azonnal kókuszreszelékbe forgatom, majd egy tálcára teszem, amíg megköt a bevonat.
Jól jön egy ilyen kis energiabomba a nap bármely pontján. Ha kimaradt a reggeli, vagy épp megéheztünk és még távol az ebédidő vagy a vacsora, sportolás előtt-közben-után, ha édességre vágyunk, de szeretnénk mértéket is tartani. Gyerekek uzsisdobozába is jól jöhet egy-két falat, nyalóka vagy chips helyett.
Ti szoktatok étkezések között csokit vagy más édességet enni? Mivel tudjátok a legjobban elűzni az ilyen éhségérzetet? Ötleteljünk együtt!
Múlt héten már bemutattam ezt a könyvet, most hoztam is belőle egy receptet. Érdekesek a bonbonos receptek is, de ezen a süteményen még inkább megakadt a szemem. A tészta alapját ugyanis egy főzött karamell adja. Ezt mindenképpen ki kellett próbálnom, mert nagyon szeretem az ehhez hasonló, krém nélküli, szeletelhető süteményeket.
Recept
120 g cukor
200 g vaj
4 tojás
1 vanília kikapart magjai (vagy 1 tk vaníliakivonat)
200 g liszt
200 g habtejszín
75 g glükózszirup (vagy semleges ízű méz)
egy csipet só
csokilencse (opcionális)
A tejszínt meglangyosítjuk és elkeverjük benne a glükózt. Vastag falú edényben szárazon karamellizáljuk a cukrot, majd a tűzről levéve óvatosan hozzáöntjük a tejszínt. Ha kell, visszatesszük a tűzre, hogy a karamell teljesen feloldódjon, majd hűlni hagyjuk. (A receptből kimaradt, mikor kell a vajat hozzáadni, én ezt a hűlés meggyorsításaként alkalmaztam). Gépi habverővel pár percig keverjük a karamellt, kicsit habosabb állaga lesz, majd egyenként hozzáadjuk a tojásokat, a vaníliát, sót, végül pedig a lisztet. A tésztát kivajazott formába öntjük, a tetejére szórjuk a csokilencsét, úgyis elmerülnek majd sütés közben. (Elsőre nem voltam ilyen okos, és belekevertem a tésztába, ahogy a könyv ajánlotta, persze minden csoki a süti legalján kötött ki 🙁 )
180°C fokra előmelegített sütőben legalább 45 percig sütjük. Nekem légkeveréssel is inkább egy, egy és negyed óra kellett neki, ez nyilván sütőtől is függ. A végefelé én már letakartam a tetejét alufóliával, hogy ne égjen meg. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy kész van -e, majd rácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni. Könnyen szeletelhető, habkönnyű tésztája van, a külseje ropogós, és egyáltalán nem túl édes. Reggelire, vagy uzsonnára jól esik tej, kakaó vagy kávé mellé.
Forrás: Benoit Nihant: De la fève au chocolat, Racine, Bruxelles, 2014, 63. o.
A banán és a csoki igazi klasszikus páros, amit a frissen őrölt kardamom egészen egzotikussá tesz. Az ötletet az egyik kedvenc szakácskönyvemből, a River Cottage-ből ismert Hugh Fearnley-Whittingstall: Fruit everyday (Gyümölcs minden nap) című könyvéből vettem. Van ebben egy banánkenyér recept, amit kardamommal, csokilencsével turbóz fel, a tetejére pedig barna nádcukrot pirít. Megsütöttem, és azonnal tudtam, ennek bonbonban a helye. Itt aztán nincs mesterséges aromára szükség, igazi, természetes banánízt kapunk, fűszerekkel megspékelve.
A ganache receptet pedig Praliné Zsuzsinál láttam, tényleg bevált, viszont annyit még turbóztam rajta, hogy felhasználás előtt alufóliába csomagolva megsütöttem a banánokat, mert így még jobb lesz az ízük (ezt az ötletet is Zsuzsinál láttam). A bonbonformát most fröcskölős technikával szerettem volna dekorálni, ehhez egy új, olcsó fogkefét használtam. Ezt mártottam bele a színes kakaóvajba (tudom, még mindig ugyanaz a sárga :)), és az ujjamat végighúzva a sörtéken, a festéket a forma mélyedéseibe spricceltem. Persze máshova is jutott a festékből, szóval érdemes előtte letakarni a munkafelületet valamivel. Ezután még egy dekorációs réteg jött, a temperált tejcsokoládét ecsettel vittem fel a mélyedésekbe. Nagyon tetszik ebben a dekorációs módban, hogy mindegyik bonbon teljesen máshogy néz ki, nincs két egyforma. A kontrasztot pedig egy 70%-os étcsoki burok adja meg.
Recept
2 db kis banán (sütés és a héj eltávolítása után nekem 130 g gyümölcspépem lett)
1-2 ek tejszín (annyit, hogy viszonylag folyósan krémes állagot kapjunk)
1 tk glükózszirup (vagy semleges ízű méz)
100 g tejcsokoládé
50 g fehércsokoládé
1 tk puha vaj
6-7 egész kardamom magjai őrölve (én mozsárban zúztam szét őket, aztán átszitáltam), lehet őröltet is használni, csak annak kevésbbé intenzív az íze, mint a frissen őrölté
fél vaníliarúd kikapart magjai
1 tk rum
300 g 70%-os étcsokoládé a burokhoz
3 g porított kakaóvaj a temperáláshoz (opcionális)
sárga kakaóvaj, tejcsokoládé a dekoráláshoz (opcionális)
A töltelékhez először megsütöm a banánokat. Csokizásnál nem túl jó, ha extra meleget ad a sütő, ezért ezt a lépést érdemes már előre elvégezni. A banánokat egyenként alufóliába csomagolom, és 200 °C fokos sütőben 25-30 percig sütöm. Érdemes duplán csomagolni őket, vagy alájuk is tenni fóliát, mert nekem minden elővigyázatosság ellenére kifolyt belőlük valami lé, és szépen ráégett a sütő aljára. Mondjuk nagyon finom banánillat volt a lakásban egész este. 🙂 A fóliában hagyom őket kihűlni, aztán a puha, sült banánokat egy tálban villával összenyomkodom, hozzáadom a tejszínt, hogy egy laza krémet kapjak. Ezt kislángon melegíteni kezdem, elkeverem benne a glükózt, a vanília kikapart magjait és az őrölt kardamomot is. Folytonos keverés mellett hozzáadom a kétféle csokoládét is, vigyázva, nehogy odaégjenek, akár le is vehetjük már a tűzről. Mikor teljesen elolvadtak, hozzáadom a vajat és belelöttyintem a rumot is, jól átkeverem, aztán hagyom szobahőmérsékletűre hűlni.
Majd elkészítem a dekorációt a sárga színű kakaóvajjal, amit megolvasztok, egy kevés porított kakaóvajjal visszahűtök, és a fogkefe sörtéivel a formára spriccelem. Mikor ez megszilárdult, temperált tejcsokival ecsetvonásokat húzok a mélyedésekbe. Ha ez is kész, temperált étcsokoládéval elkészítem a bonbonhüvelyt.
A banános-kardamomos ganache-t habzsákból a mélyedésekbe töltöm, és megvárom, hogy kicsit kössön a töltelék (nem lesz nagyon folyós amúgy sem). A maradék étcsokoládét újratemperálom és letalpazom vele a bonbonokat. A formát pár percre hűtőbe teszem, aztán kifordítom belőle a kész bonbonokat. Szerintem nagyon mókásra sikerült ez a spriccelős dekoráció, máskor is fogom használni. 🙂
Ti szeretitek a kardamomot? Milyen receptekben szoktátok felhasználni?
Tudom, tudom. Anglia hűvös, ködös, esős ország, ahol alig süt a nap. (Ha Cambridge-ben élsz, ez az idő 80%-ában nem igaz egyébként, de máshol lehet). Mégis, létezik egy hely ebben az országban, ahol mindig 30 fok körüli a meleg, és fullasztóan párás a levegő. Mindez természetesen egy nagy buborékban, egy gigantikus üvegházban található. Úgy hívják: Eden Project.
Tavaly áprilisban látogattuk meg ezt a csodás helyet, és úgy gondoltam, megér egy hosszabb beszámolót. Végtére is itt fogtam először a kezemben igazi kakaófa termést! Tartsatok hát velem Cornwallba, a dél-nyugat angliai St. Austellbe!
Mi ez?
Egy kör alakú völgy, korábban működő kaolinbánya volt, melybe két óriási üvegházat (biome) építettek. Az egyikben trópusi, a másikban mediterrán éghajlat uralkodik, és megismerhetjük az ilyen éghajlaton őshonos növényvilágot. Körülötte szabadtéri park van, ahol szintén változatos növényekkel, kertészeti megoldásokkal ismerkedhetünk meg.
Mikor készült és miért?
1995-ben született meg az Eden Project ötlete. A két üvegházat buborék formájúra tervezték, mert a buborékok bármilyen egyenetlen felületen, ez esetben egy amorf bányamederben is, képesek stabilan megállni. 1998 őszén kezdték meg az építkezést, és 2000-ben néhány szerencsés látogató már a kulisszák mögé is betekinthetett a még félkész üvegházakba, ahova lassacskán megérkeztek az első növények. Egyes növényeket magról termesztettek a faiskolájukban, a többit pedig arborétumokból vagy támogatóktól kapták. 2001. március 17-én nyitotta meg kapuit, és már néhány hónap alatt elérte az egy milliós látogatottságot a Föld “nyolcadik csodájaként” is emlegetett “édenkert”.
Fő céljuk a fenntarthatóság, így 2010-ben engedélyt kaptak egy geotermikus erőmű megépítésére is, amelynek segítségével 2020-ra 80%-kal szeretnék csökkenteni az Eden Project széndioxid-kibocsátását. Az erőmű fogja fűteni az üvegházakat, és az országos energiahálózatra is rákapcsolják majd. Emellett jelenleg napelemeket, szélkereket és vízerőművet is használnak. De nemcsak a környezetvédelem fontos az Eden Project megalkotói számára, hanem a társadalomból kirekesztett emberek támogatása is. Így 2009 óta hajléktalanoknak és raboknak is adnak munkát, hogy így segítsék őket az társadalmi szerepvállalásban. 2011-ben az Eden Project megálmodóját és alapítóját, a holland származású Tim Smitet az angol királynő lovaggá avatta.
Mit lehet itt csinálni?
A kert és az üvegházak mellett számos kulturális programon is részt vehetnek az idelátogatók. 2002 óta rendszeresen tartanak itt szabadtéri koncerteket, olyan nagy nevek léptek már fel itt, mint az Oasis, Amy Winehouse, Muse vagy a Pixar Filharmonikusok, és sokan a Glastonbury fesztiválhoz is hasonlítják az élményt. Télen műkorcsolya pálya is várja az érdeklődőket. 2005-ben nyílt meg a Fenntarthatósági Oktatóközpont is az Eden szívében, ahol különböző programokat szerveznek: iskoláskorú gyerekeket tanítanak meg például a kertművelésre, a környezetvédelemre. 2009 óta már esküvői helyszínként is üzemel, bár örülök, hogy erről korábban nem tudtam :), elég lélegzetelállító képeket lehet készíteni egy ilyen környezetben szerintem.
Gyerekek számára biztosan, de nyugodt szívvel mondhatom, hogy felnőttként is szuper élmény volt a nap végén, hogy egy kisvonat szállított át minket az üvegházaktól a főbejáratig. Az útvonal a völgy pereménél fut végig, így nagyon jó rálátásunk volt az óriási buborékokra, és a szép szabadtéri kertre is. Bevállalósok pedig kipróbálhatják a világ egyik leghosszabb kötélpályáját, amin madártávlatból nézhetik és suhanhatnak át a nagy kert és a buborékok fölött (ha az időjárás is engedi).
Hol van a csoki?
Számomra persze ez volt a legnagyobb attrakció! Megtalálni a kakaófákat az esőerdőben. Nagyon szép kis teraszt kaptak a helyen, csoportosan nődögélnek az alacsony, nagy levelű kakaófák, rajtuk az apró virágokkal, és érett vagy érésben lévő kakaótermésekkel. Nyugat-afrikában honos Amelonado kakaót termesztenek itt, ami a Forastero egyik alfaja és főleg tejcsokoládét készítenek belőle. Még egy kis képregényt is készítettek a helyszínre, amiből megtudhatjuk, hogyan készül a csokoládé, hogyan fedezték fel az európaiak, és a végén természetesen kitérnek a fairtrade-re is.
Legszívesebben örökre ott maradtam volna! Egy virágot és egy lehullott levelet azért elhoztam emlékbe. Azt sem tagadom, hogy nagyon tetszett volna egy friss termés is, de azért nem vagyok vandál, venni meg sajnos nem lehetett, így azok fenn maradtak a fán. De legalább fél órát ott járkáltam a fák körül, minden egyes termést megnéztem, megsimogattam őket, olyan kis cukik voltak! 🙂
Van ajándékbolt?
Még jó hogy! 🙂 A vicc az, hogy mi ezt előbb megnéztük, mint az üvegházakat, mert pont szakadt az eső, és nem tudtunk átmenni a két épület közötti fedetlen kerten. Mivel végül zárásig maradtunk, jobb is, hogy előbb bevásároltunk szuvenírből. Van itt minden, mint a búcsúban, ahogy a mondás tartja. Lehet venni Eden Projectes emléktárgyakat: pólót, sapkát, táskát, füzetet, stb., fűszereket, lekvárokat, szószókat, virágmagokat, cserepes növényeket, könyveket, és persze csokit is! Ezt a csokit mondjuk nem a helyi kakaóbabokból készítik, ahhoz nincs elég termés, de azért kipróbáltuk a sós tejcsokit és egy dinnyés-baobabos étcsokit is. Vettem még itt híres cornwall-i tengeri sót, fával füstölt sót, kakaóbabokat ábrázoló háncs táskát, és vettünk magunknak egy-egy pólót is.
Kinek ajánlom?
Sablonos leszek, de tulajdonképpen mindenkinek. Főleg persze természetkedvelőknek, hobbikertészeknek, de az érdekes építészeti, mérnöki megoldások, a fairtrade mozgalom, a különböző zenei és kulturális programok iránt érdeklődők is találhatnak itt bőven érdekességeket. A hely abszolút gyerekbarát, szóval családoknak, iskolás csoportoknak is jó program lehet, akár egy teljes napot is el lehet itt tölteni anélkül, hogy unatkoznánk.
A megvásárolt jegyhez egy egy éves ingyenes belépőt is adnak, ami arra ösztönöz, hogy újra meg újra visszatérjünk ide, hiszen évszakonként változó, hogy éppen mi virágzik, milyen programokat szerveznek, nincs két ugyanolyan nap. Még dolgozunk rajta, hogy a lejárati idő előtt még egyszer eljussunk ide. Cornwall pedig egyébként is egy csoda. Gyönyörű tájak, sziklás tengerpart, apró halászfalvak, középkori emlékek hazája. Esőkabát azért legyen nálunk! 🙂
Ha jól tudom, akkor a Budapesti Fűvészkertben is van kakaófa az üvegházban. Ha valaki arra jár, mindenképp nézze meg!
“A csoki Rock&Roll”. Legalábbis Dominique Persoone, a Chocolate Line alapítója szerint. Olyannyira, hogy a kicsit extrém látványvilágot képviselő csokikészítő a karjára tetováltatta a Rolling Stones híres nyelvkiöltős képét ezzel a felirattal. Bruges-ből indult útjára a Chocolate Line, ott található a főhadiszállásuk és az első boltjuk is. Mi az antwerpeni boltjukat látogattuk meg elsőként. Ahogy már írtam, itt egy korábbi hercegi palota egyik szárnyában találjuk őket (Palais op de Meir). A bolt falait így korabeli festmények, freskók díszítik. Egy csokiból készült Napóleon mellszobor pedig utal a palota egyik korábbi tulajdonosára is.
A bolt fénypontja a táblás csokit formázó félköríves pult, ahol egymás mellett sorakoznak a leghajmeresztőbb ízű és vidám színű, változatos formájú bonbonok. Érdemes már előre ismerkedni a kínálattal a weboldalról, mert a bőség zavara nagyon erőt tud venni az emberen. 🙂
Mielőtt válogattunk, még benéztünk a csokiműhelyhez is, ami a bolt bal oldalán nyíló teremben található. Itt is csak egy üvegfal választ el minket a temperálógépektől, és láthatjuk, hogy készülnek a különböző öntött és mártott bonbonok. Emellett pedig elmerülhetünk Dominique Persoone érdekes világában, hiszen itt mindenféle képeket és szobrokat is láthatunk az extravagáns készítő munkáiból. A bolt jobb oldalán pedig egy kisebb szobában további érdekes termékeket találhatunk. Van itt csokis szájfény, masszázskrém, illetve minden gondunkat és bajunkat orvosló csoki gyógyszerek. Ezek tényleg úgy néznek ki, mint a multivitaminos kapszulák. Nagyon mókás megoldás ez a különböző drazsék árusítására (pl. csokis mazsola, mogyoró, áfonya, kandírozott gyömbér). Végülis eszembe jut, hogy gyerekkoromban én is mindig azt mondtam, hogy be kell vennem a gyógyszeremet, mikor PEZ-cukorral tömtem a fejem 🙂
De kétségkívül a legelszálltabb találmány a kakaós orrspricc. Nem igazán tudok jobb szót erre. Egy miniatűr fém katapultot kell elképzelni, amibe kakaóport töltenek, és egy határozott mozdulattal az orrba fellövik. Nem próbáltam, szóval nem tudom, milyen érzés, de kétlem, hogy kábítószer jellegű hatást lehet vele elérni. Arról nem beszélve, hogy mit eredményez akkor, ha épp folyik az orrunk… 😀
Végül pedig kicsit hagyományosabb vizekre evezve, találunk még itt mindenféle fűszereket is. De hisz ez egy csokibolt, mit keresnek itt fűszerek? – gondolhatja mindenki jogosan. A válasz pedig az, hogy Dominique Persoone annyira komolyan gondolja a csokikészítést, hogy saját ültetvényt vásárolt magának Mexikóban. A kakaófák mellett pedig vígan megfér néhány más növény is, így ezeket is elkezdte árusítani (fahéj, vanília, borsfélék, kardamom, lime héj, chili, csipkebogyó, szegfűszeg), de kapható nála háromféle criollo kakaóbab is. Az ezekből befolyó bevétel egy részével pedig egy mexikói állatvédő alapot támogatnak. Ha ez még nem lenne elég, mind a mexikói ültetvényen, mind pedig a bruges-i gyárnál méhészettel is foglalkoznak, így küzdenek a méhek kipusztulása ellen. Az így kapott mézet pedig természetesen a csokikba is belecsempészik (például a mézes bonbon, amit a csokifesztiválon is kóstolhattunk).
Területszelektált táblás csokik
Saját ültetvényéről származó babokból még csak a közeljövőben fog először csokoládét készíteni a Chocolate Line, addig is válogathatunk többféle területszelektált csokijuk közül (tej és étcsokik). Elsőre egy 67%-os grenadai és egy 80%-os panamai tábla mellett döntöttem. Mindkettő csomagolásán egy személyes fotót találunk, valamint a hátoldalon egy rövid történet arról, hogyan találták meg ezeket az ültetvényeket. A grenadai csoki (trinitario és criollo babokból) nagyon krémesen olvad a szájban, nem savas, enyhén édeskés, nagyon finoman gyümölcsös. Vaníliás, banános, majdhogynem tejcsokis íze van. A panamai csoki (trinitario babokból) már erőteljesebb kakaós ízzel rendelkezik, robosztusabb jellege van jóval, mint a grenadainak. De a 80% kakaótartalom ellenére egyáltalán nem keserű vagy savas. Enyhén fűszeres, füstös íze van.
Mindkettő nagyon jó választásnak bizonyult. 🙂
Bonbonok
Kicsit gondban vagyok, mert az átlaghoz képest nagyon sok csokit kóstoltam a Chocolate Line-nál, mivel az antwerpeni dobozka után Bruges-ben sem tudtam ellenállni, és vettem még egy dobozzal, persze csupa olyat, amit az első dobozban nem kóstoltam. (A bruges-i boltról nincs kép, mert annyian voltak, amikor ott jártunk, hogy örültem, hogy kiszolgáltak 🙂 igaz, sokkal kisebb és hagyományosabb berendezésű, mint az antwerpeni)
Végül úgy döntöttem, nem jellemzem mind a kb. 40 bonbont, így megpróbáltam egy Top10-es listát készíteni, illetve egy negatív Top5-öt is a csalódást jelentő csokikról. A többi ízt csak felsorolás szinten fogom említeni, de ha valakit érdekel, szívesen megírom, milyenek voltak azok is. Ezekkel a kóstolókkal amúgy is csak az a célom, hogy ha valaki találkozik ezzel a márkával, tudja, mire számítson, mit érdemes megkóstolni.
TOP 10
Marrakesh – ütős kis fehércsokis ganache ez a javából! Belül halványzöld a benne lévő szerintem “kilónyi” mennyiségű friss mentalevéltől, még a levéldarabkákat is látni benne. Nagyon hasonlít az ízélmény Patrick Roger bazsalikomos csokijához. Elképesztően friss, mentás íz, a fehércsokit nem is érezni, nem édesíti túl, nem tesz vele semmit, csupán hordozóként, kötőanyagként van jelen. Pompás!
Atlanta – kólás csoki 🙂 ez vicces, mert meg sem tudom mondani, mikor ittam utoljára kólát. Gyerekkoromban volt egy időszak, amikor sokszor kaptunk ajándékba kólát egy ismerőstől, aki a cégnél dolgozott, és akkor folyton azt ittuk, dobozból vagy üvegből szívószállal. De nem lettem függő. Viszont ahogy beleharaptam ebbe a csokiba, szinte visszarepültem a gyerekkoromba. Igazi kólaíz köszönt vissza ebből a csokiból (a leírás szerint mogyorópraliné is volt benne, de ezt nem igazán lehetett érezni), amit ráadásul robbanóscukorral tettek olyanná, mintha a szénsavbuborékokat éreznénk a kólában. Nagyon jó találmány.
Miss Piggy – baconös csoki 🙂 egy kis malaccal a tetején. Erre a bonbonra nagyon kíváncsi voltam. Annyiszor láttam már, hogy Amerikában a kisütött bacon szeleteket, sós perecet csokiba mártják. Egyébként bacon-függő vagyok. Ha vegetáriánus lennék, a baconről akkor sem tudnék lemondani. Ez a csoki frenetikus volt 🙂 Lágy tejcsoki ganache, amiben a bacon darabkák mellett puffasztott quinoa adja a szuper ropogós textúrát. Nem tudom ismeritek-e a “big pep” nevű baconös chipset. Ez olyan, mintha azt ledarálva tejcsokiba keverték volna. Én imádom!
Italian Javanais – nagyon szeretem a bazsalikomot, az aszalt paradicsomot és a fekete olívabogyót is. A csokit és a marcipánt is szeretem. De hogy ezek együtt ilyen jók legyenek? Na, ezt nem gondoltam volna. Persze itt biztos vagyok benne, hogy akár hetekig is eltartott a megfelelő arányok megtalálása. A csoki úgy épül fel, hogy alul van egy néhány miliméteres marcipán réteg fekete olívabogyó darabkákkal, aztán jön egy vastagabb réteg bazsalikomos fehércsoki ganache, a tetején pedig megint egy vékony marcipán ezúttal aszalt paradicsommal. Nem sós, nem olajos, nem bizarr, tökéletes ízharmónia.
Apple – balzsamos almaecet karamell és Granny Smith zöldalmás praliné. Nagyon jól néz ki a piros alma alakú csoki! Belül egy vastag réteg mandulapraliné zöldalmával, felül egy vékony réteg almaecetes karamell. Utóbbi lehetne vastagabb, mert kicsit dominánsabb így a praliné réteg, pedig a karamell nagyon kellemes savasságot ad a bonbonnak. Összességében azért jól harmonizáló kombináció, friss és üde.
Red Earth – vékony céklachipses praliné és folyékony céklazselé étcsokiban. A céklával fura viszonyban vagyok. A céklachipsnek nem tudok ellenállni, de a főtt céklát nem szeretem, mindig a menzás, köményes céklabefőtt jut eszembe róla. Ebben a bonbonban sikerült nagyon jól eltalálni az arányokat. Átjön a cékla földes, nyers íze, de közben azért édeskés is, és egyszerre ropogós és lágy.
Provence – levendulás marcipán és étcsoki ganache. Én személy szerint odavagyok a levendulás édességekért. Citrommal, étcsokival, sárgabarackkal, vaníliával párosítva mindig verhetetlen számomra. Tudom, sokak szerint olyan, mintha szappant ennének. Egy volt munkatársam konkrétan azt mondta, mikor először kóstolt levendulás étcsokit, hogy olyan, mintha megenné a nagymamája házát :D. Fontos az óvatos adagolás. Ebben a bonbonban is szinte csak a végén érezni a levendula ízét. Aki nem szereti, annak mondjuk valószínű, hogy így sem tetszene, de nekem nagyon ízlett, főleg, hogy marcipánnal még sosem kóstoltam!
Cabernet Sauvignon – balzsamecetes karamell és fenyőmag praliné. Kicsit vörösboros, kicsit savanykás, kicsit karamelles. A fenyőmagpraliné nem annyira átütő ízű, de mindenesetre jó egyensúlyt biztosít krémességével az inkább folyós karamellnek.
YuzuTwist – a két yuzu citromos bonbon közül ez a földimogyoró pralinés ízlett jobban. Ebben a bonbonban nagyon érdekes párost alkot a savanykás citromféléből készült zselé, és a jellegzetes ízű földimogyoró pirított kókusszal, mert a praliné lágyságát, karakteres ízét néha feldobja a yuzu finom citrusossága, de nem lesz tőle savanyú vagy savas a bonbon.
Napóleon – a francia hadvezér jól ismert kalapját mintázza ez a bonbon, ami belül marcipánt és banános ganache-t rejt. A banános csokiktól mindig félek egy picit, mert általában aromával tudják csak elérni az intenzív banános ízt, amit mindannyian ismerünk. A pontos hozzávalókat nem tudom, de ennek a bonbonnak nem volt műbanán íze. Szerencsére :). Ettől még lehet, hogy volt benne aroma, de legalább nem feltűnő.
Felejtős TOP 5
Poppy – tejcsoki ganache darált mákkal és ropogós ostyával. Érdekes a ropogós textúra, bár nem igazán értem, miért tették bele. A máknak viszont nagyon keserű utóíze volt, előfordulhat, hogy már kezdett megavasodni nekik, vagy nem tudom. Nem is mertek olyan túl sok mákot tenni bele, mert a töltelékben nem nagyon látszódtak a fekete pöttyök.
Bollywood – sáfránnyal és curryvel ízesített fehércsoki ganache. Azok után, hogy rájöttem, milyen finom a garam masala ízű tejcsoki (még karamellt is készítettem belőle!), a brüsszeli Zäabar-nál kóstoltam curry-s fehércsokit, és az is szuper volt. Azokhoz képest ennek a bonbonnak nem volt íze. Vagy féltek telenyomni currvel, vagy régi volt a bonbon. Ha legalább a sáfránytól sárga lett volna a belseje… de még az sem. 🙁
Hennep – kendermagpraliné (igen! füves csoki… na persze). Gondolom ez nagy turistacsalogató, csak aztán nehogy sokan csalódjanak. Ugyanis természetesen ez a bonbon nem cannabis levélből van, hanem a kender magjából, amit például bioboltokban vagy ínyenc boltokban is megvásárolhatunk (mag vagy olaj formájában is kapható), sőt, a növényből textilt is gyártanak. A kendermag egyébként nem túl intenzív ízű, enyhén mogyorósnak monadnám, így a belőle készült praliné is legjobban a sima mogyoró- vagy mandulapralinéra hasonlít leginkább. Itt még valamilyen puffasztott magvakkal (talán quinoa) is dúsították a bonbont, ami legalább a textúrát feldobta egy kicsit, ha már a hangulatomat nem is 🙂
Carasel – sós karamell, alap bonbon szinte minden készítőnél. Sajnos itt nem voltak elég merészek, megkockáztatom, hogy csak annyi só van ebben a karamellben, amennyi a benne lévő vajban, és azt biztos, hogy nem fogjuk érezni. A sós vaj használatával annyit érhetünk csak el, hogy összetettebb, teljesebb ízű lesz a karamellünk (mert a só kiemeli az édes ízeket), de sós íze nem lesz tőle. Ennél egy kicsit többet vártam ettől a bonbontól.
Havana – lehet, hogy én vártam túl sokat ettől a dohánylevéllel készített ganache-tól, de egy alig érezhető füstös ízen kívül semmit nem éreztem. Nem gondoltam, hogy egy szivart fogok rágcsálni, de azért intenzívebb ízre számítottam.
+1 – thai citromfüves bonbon, ami már túl régóta volt a pultban. Ahogy beleharaptam, szinte leomlott a vágott bonbonról a csokiburok, és a ganache kockán körben kicsapódott a cukor. Ez nagyon rossz előjel. Emiatt csak egy pici részt kóstoltam meg, természetesen nemhogy citromfű íze nem volt, de inkább rossz íze volt. Akármilyen finom volt a többi bonbon, ez egy elég nagy baki, amit jobb lett volna megelőzni (folyamatos minőségellenőrzés, dátumozás, a készlet állandó forgatása (régiek előre)).
Felsorolásként itt van még a többi bonbon, amit kóstoltam:
Samba (samba teás-meggyes), Saké (japán rizsboros), Yuzu (yuzu-málna zselé), Brazil (koriander, chili, rum, lime zselé), Apero (vodka, passiógyümölcs, lime ganache), Madame Butterfly (japán shiso ganache), Kalamansi (kalamondin /ázsiai narancsféle/ zselé, fenyőmag praliné), Lac d’amour (pirított kókusz-mandula praliné), Pear William (vilmoskörte fondant), Hot Lips (Bombay gin ganache), Elixir (marcipán), Fabienne (mogyorópraliné, marcipán, ropogós mogyoró), Valencia (narancsos ganache), Passiógyümölcs (ganache), Arthur (marcipán pekándióval), Didier (arabica kávés mogyorópraliné, kávédarabokkal), Creole (arabica kávés ganache), Earl Grey (teás ganache), Honey (méz és étcsoki ganache), Csókos szájak (pisztáciamarcipán), Koponya (mandulapraliné, málnazselé – ez azért eléggé horrorisztikusan nézett ki, mikor beleharaptam és kifröccsent a piros zselé! :D)
Ti megkóstolnátok ilyen fura ízű bonbonokat? Mi volt eddig a legbizarrabb ízű csoki, amivel találkoztatok?
A csoki és a víz kapcsolata nagyon bonyolult. 🙂 Hiszen bárki, aki már használt olvasztott csokoládét valamilyen recepthez, az jól tudja, hogy a vízfürdős olvasztás során felcsapó gőz, vagy néhány csepp odafröccsenő víz kezelhetetlen és kőkemény masszává változtatja a szépen felolvadt csokoládét. A kezdő csokizókat is mindig óva intik attól, hogy munka közben víz közelében legyenek, hiszen a víz a csokoládé legnagyobb ellensége.
Kicsit ezt a túlzást szeretném ma eloszlatni. A fentiek természetesen igazak. Ha néhány csepp víz ráfröccsen a megolvasztott csokira, főleg, ha az a víz hideg, de legalábbis hidegebb, mint a csoki, akkor annak nem lesz jó vége. Hiszen tulajdonképpen ez olyan, mintha vizet és olajat szeretnénk összekeverni. Ez a két anyag alapvetően taszítja egymást, az olaj felül a víz felszínére. Nem szeretnék túlzott kémiai magyarázatokba belemenni, de a trükk abban rejlik, hogy ezt a taszítást erőteljes keveréssel enyhíteni lehet. A keverés hatására a vízmolekulák kisebb részekre szakadnak, és így már könnyebben összetapadnak a csokoládé zsírmolekuláival (kakaóvaj). Emulzió jön létre, csakúgy, mint a ganache krémnél, ahol ugyanez történik a tejszínnel (aminek nagy százaléka víz) és a csokoládéval. Ezért olyan fontos, hogy ne kíméljük az alapanyagokat, hanem minden erőnket beleadva kevergessük, amíg egynemű masszát nem kapunk.
A legtöbb csokoládéban megtalálható emulgeálószer (általában 1% szójalecitin), ahogy a nevében is benne van, szintén ezt segíti elő. Ugyanis a csokoládégyártás folyamán a kakaóbabokban még a pörkölés után is marad néhány százaléknyi nedvesség, és ez megnehezíti, hogy selymes, kellően folyékony és könnyedén felhasználható csokoládét kapjunk. A bean-to-bar készítők általában mellőzik az emulgeálószer hozzáadását, így ezekkel a csokikkal kicsit nehezebb dolgozni, mert sűrűbb állagúak (viszkózusabbak).
De térjünk át a mai receptre, ami már egy ideje itt motoszkált a fejemben, hogy ki kéne próbálni. 2013 őszén, amikor a londoni csokifesztiválon találkoztam Aneesh Popattal és az ő víz alapú ganache-ból készült trüffeljeivel, nem hittem a szememnek. Hiszen én is abban a hitben éltem, hogy a csoki és a víz örök haragban vannak. Aneesh csokijai viszont selymesen krémesek voltak, és nagyon intenzív ízük volt. Viszont egyáltalán nem voltak tömények, hiszen hiányzott belőlük a zsíros tejszín, ami az eredeti ganache alap összetevője. Teljesen rákattantam erre az ötletre, és utánajártam, foglalkozik-e még valaki ilyesmivel. Kiderült, hogy a víz-csoki kombót egy Hervé This nevű francia kémikus találta ki, aki a molekuláris gasztronómia egyik atyja. Heston Blumenthallal karöltve kísérletezte ki az alábbi csokimousse receptet. Bonbonkészítésben pedig Damien Allsop rendelkezik egy csupán víz alapú ganache-okból álló válogatással, aminek a cH2Ocolates nevet adta, szerintem zseniális névválasztás, ráadásul jól mutatja, hogy azért a víz nagyon is megfér a csokoládé mellett! 🙂
Azóta már számos könyvben, például Paul A. Youngnál, vagy Chantal Coadynál is láttam víz alapú ganache-sal készült receptet, sőt Paul tulajdonképpen arra buzdít, hogy mindenféle italokkal próbálkozzunk (a könyveiben van kizárólag sörrel, borral, pezsgővel, narancslével, teával készített ganache is).
A lényeg az, hogy a víz és a csokoládé körülbelül azonos hőmérsékletű legyen (tehát semmiképpen ne próbálkozzunk hideg vagy forró vizet az olvasztott csokihoz adni). A következő recept alapját tulajdonképpen egy víz alapú forrócsoki képezi, szóval akár így is fogyaszthatjuk (leginkább egy eszpresszó mennyiséget képzeljünk el, mert nagyon telt íze van!). Lássuk végre, hogyan is készül a csokimousse!
Recept
(kb 200 ml)
100 g nagyon jó minőségű étcsoki (én vegyítettem 70 g 65%-os Inaya étcsokit 30 g Menakao madagaszkári 100%-os étcsokival)
90 g víz
+kakaóbabtöret
jeges víz, két egymásba rakható fém tál
Egy lábosban felteszem alacsony lángon a csokit és a vizet, folyamatosan kevergetem kézi habverővel, amíg a csoki teljesen fel nem olvad, és egynemű folyadékot nem kapok. Ez tulajdonképpen egy tömény, víz alapú forrócsoki, de most ne álljunk meg itt! A vizes csokit a kisebbik fém tálba öntöm, amit egy jégkockákat és jéghideg vizet tartalmazó nagyobb tálba állítottam. Innentől kezdve nincs más dolgom, mint hogy jó lendületesen keverem, mozgatom a csokis folyadékot a kézi habverővel. Praliné Zsuzsi azt írta, hogy neki kb. tíz perc kellett, úgyhogy felkészítettem a bicepszemet, de végül nekem pár perc is elég volt, és már kész is volt a mousse. A víz-csoki arányokkal persze lehet játszani, nekem például szerintem mehetett volna még bele egy kevés víz, mert a kakaó szárazanyagtartalom elég magas volt (kb. 76%).
A végeredmény egy krémes állagú, de a formáját már megtartó mousse lett, amit kis pohárkákba kanalazva hűtőbe tettem, a tetejükre szórtam még egy kis kakaóbabtöretet is. Ebből az adagból nekem két 75 ml-es pohárkányi jött ki, és maradt még kb 40-50 ml (egy nagyobb méretű jégkocka), amit Praliné Zsuzsit követve én is bedobtam a fagyasztóba, és nagyon szuper csokisorbet lett belőle, még fagyigép se kellett hozzá 🙂
Az ízek intenzitása miatt bőven elég egy ilyen kis pohárkányi belőle, és még a lelkiismeretünk is tisztább marad. Ebben nincs tojás, se tejszín, se hozzáadott cukor. A felhasznált csokiban lévő cukor édesíti mindössze (ez ebben a receptben kb 10 gramm adagonként). Vegánoknak, diétázóknak és mindenkinek ajánlom, aki a csoki iránti vágyát csillapítaná anélkül, hogy változtatnia kellene az étkezési szokásain. Természetesen ehhez azért az is kell, hogy az illető ne rettenjen vissza a hamisítatlan, intenzív, robbanásszerű kakaóíztől. Tehát étcsokikedvelők előnyben! 🙂
Épphogy belecsöppentem a blogolás világába, máris nagyon sok kedves embert ismerhettem meg, és ezzel együtt még több inspiráló blogot és receptet is. Az első közös játék, amin részt vettem, az előző SAD forduló volt, ahova a Gundel palacsintás bonbonokat készítettem. Szilvi, az Egy falat Svájc blog írója pedig felkért, hogy legyek én a következő, 31. SAD háziasszonya. Nem számítottam ilyen fordulatra, de természetesen örömmel vállaltam a felkérést. Kis kutakodás után megtaláltam a korábbi fordulók témáit, így ellenőriztem, hogy mik voltak már, aztán kis töprengés után eszembe jutott az én témám.
Aki esetleg nem ismerné, ez egy virtuális játék, ötletbörze, ahol megadott téma alapján kell recepteket kitalálni. A Vigyázz, kész, főzz! (VKF!) mintájára 2011-ben Kiskukta indította el a Süss, alkoss, díszíts! (SAD!) játékot, ahol elsősorban tortákat kellett készíteni, mára már kiszélesedett a receptek köre a desszertekre, édességekre is. Van, amikor egy szezonális téma (pl. őszi hangulat, karácsony), vagy pedig egy hozzávaló (pl. méz, fahéj), vagy kihívás (pl. egyes alapanyagok helyettesítése, régi receptek új köntösben) adja a játék alapját. A beküldési határidő után a játékot kiíró blogger összegyűjti a beküldött képeket, recepteket, és egy összesítő bejegyzésben közzéteszi a blogján. A nyertesek pedig mi magunk vagyunk, hiszen egy csodás virtuális receptgyűjteménnyel lehetünk gazdagabbak minden fordulóban. Jöjjön tehát a 31. forduló témájának beharangozója:
a Süss, alkoss, díszíts! (SAD!) 31. fordulójának témája: A Föld körül
Utazzunk el, ha csak a desszerteken keresztül is, bárhová. Még tart a tél, de talán ilyenkor a legjobb kicsit álmodozni, és gondolatban elrepülni valami távoli tájra. Arra kérlek tehát benneteket, hogy csukjátok be a szemeteket, és képzeljétek el, hova utaznátok, ha bárhova mehetnétek. Vagy idézzétek fel egy számotokra kedves utazás emlékét. Ha külföldön éltek, gondolhattok arra is, mit szerettek a legjobban azon a helyen, ahol most éltek. Aztán keressetek hozzávalókat, vagy egy konkrét desszertet, ami arra az országra, helyre a legjellemzőbb, vagy, ami nektek a legjobban tetszik, és készítsétek el. Engedjétek szárnyalni a fantáziátokat. Néha elég egy kis kreativitás, és máris kiszakadhatunk a szürke hétköznapokból. Jöhetnek torták, sütemények, muffinok, pohárkrémek, fagyik, bonbonok, egyszóval bármilyen édesség, ami csak eszetekbe jut a témával kapcsolatban.
Én nagyon szeretek utazni belföldön és külföldön is egyaránt, és szerintem az ételek nagyon sokat elárulnak egy adott városról, országról. Remélem, hogy ezzel a kis kulináris utazással megismerhetünk majd érdekes helyeket, kultúrákat, új ízeket, különleges desszerteket. Ha van kedvetek, egy kis zászlóval is jelezzétek, melyik országból hoztátok a finomságot, amit készítettetek (ez megjelenhet a desszert színében, dekorációjában is).
A kiírás után elkészített és megjelentetett receptjeiteket (képet és linket) a lilla@kisbogar.hu címre küldjétek március 30-ig. Ha valakinek nincs blogja, attól még természetesen játszhat, csak küldje el nekem az elkészített desszert képét egy rövid leírással és a recepttel ugyanerre a címre.
Aki át szeretné venni tőlem a stafétát, és a következő, 32-ik fordulót megrendezné, szintén írjon nekem egy emailt a fenti címre!
Ugye velem tartotok? Várom az izgalmas úticélokat és persze az alkotásaitokat!
Rólam
Szia, örülök, hogy itt vagy! Lilla vagyok, a Kakaó Nagykövet, és ezen az oldalon szeretném megosztani veled a kakaó és a craft bean-to-bar csokoládék iránti szenvedélyemet.
Ha felkeltettem az érdeklődésedet, szeretettel várlak valamelyik csokoládékóstolómon!