Rólam

Szia, Lilla vagyok a Kakaó Nagykövet.

Küldetésem, hogy segítsek az érdeklődő csokirajongóknak megismerni az etikus kereskedelemből származó, kézműves bean-to-bar (azaz kakaóbabtól a tábláig) csokoládék világát, elsajátítani a tudatos csokikóstolás technikáit, hogy a csokoládé ne csak unalom- vagy bánatűző nasi legyen, hanem igazi élmény.

Bár amióta az eszemet tudom, szeretem a csokit és nagyon édesszájú vagyok, csokis pályafutásom a 2010-es évek elején indult el igazából. Éles emlékeim vannak az első alkalomról, amikor láttam egy bonbonkészítőt márványlapon temperálni, vagy amikor először kóstoltam pörkölt kakaóbabot. 2013 és 2017 között az Egyesült Királyságban, Cambridge-ben szippantott be a craft csokik világa, miután egy helyi kis csokiboltban kezdtem el dolgozni.

Eleinte azt terveztem, hogy én is bonbonkészítő leszek. El is végeztem több tanfolyamot, sőt három hónapot dolgoztam egy brüsszeli csokiműhelyben is, ahol napi többezer bonbon került ki a kezünk alól. Végülis azt hiszem ott döntöttem el, hogy mégsem fogok bonbonozni. 🙂

Az angliai csokiboltban is készítettem ízesített táblás csokikat és nagy, vékony, hullámos csokilapokat, amiket tördelve, grammra kimérve árultunk. Egyre inkább érdekelt azonban, hogy honnan jön a csokoládé, miből és hogyan készül. Lelkesen mentem a különféle csokifesztiválokra, és az Instagramon rátaláltam egy nagyon nyitott, befogadó és hasonlóan lelkes csokirajongó közösségre, amelynek azóta is hálás tagja vagyok. Nagyon sokat köszönhetek ezeknek az embereknek, akiket ezáltal megismertem, és azóta sokukkal volt már szerencsém személyesen is találkozni.

Szembesültem azzal, hogy a csokiboltunk kínálata, a felkínált minőség és színvonal már nem felel meg az én elvárásaimnak. Már nem tudtam többé őszintén mosolyogva dicsérni a termékeinket, mert tudtam, hogy ennél ezerszer jobbak is vannak a piacon. A váltást a kisfiam születése hozta meg végül 2016-ban.

A szülési szabadságom után nem mentem vissza a csokiboltba dolgozni, hanem elindítottam a saját vállalkozásomat. Angliában ez nagyjából két kattintás, zéró bürokrácia, zéró rizikó, se magas járulékok (egy adott éves bevételi küszöb alatt gyakorlatilag 0 fontot kell adózni). Ennyit a vállalkozóbarát környezetről. Szóval belevágtam. Első körben 3 brit bean-to-bar készítő termékeit értékesítettem webshopban illetve helyi kis vásárokon, emellett pedig csokikóstolókat is tartottam.

2018-ban egy régóta dédelgetett álmomat is valóra váltottam, amikor elkészítettem az első olyan adventi naptárat, amelyben 24 különböző bean-to-bar készítő csokoládéi voltak. Én már évek óta saját készítésű adventi naptárat használtam, amit mindig megosztottam instagramon is. Nagyon sokaknak tetszett az ötlet, így találtam ki, hogy elkészítem limitált példányszámban. Egy sikeres Kickstarter (közösségi finanszírozási) kampányt követően majdnem mind a 200 naptárat el tudtam adni. Ahogy a készítők, a vásárlók is a világ minden pontjáról jöttek. Kanadától Dél-Afrikáig, Indiától Vanuatuig, Svédországtól Spanyolországig. Büszke vagyok rá, hogy a 4 magyar bean-to-bar készítő közül 3-at meg tudtam mutatni a naptárban is.

2019 nyarán Bécsbe költöztünk, itt kezdtünk új életet. Magyarország közelsége adja magát, hogy még szorosabbra fűzzem a magyar bean-to-bar készítőkkel a kapcsolatomat. Hálás vagyok, mert mindegyiküket személyesen ismerem és baráti viszonyban vagyok velük, őszinte rajongója vagyok a csokoládéiknak, és elfogultság nélkül mondom, hogy simán megállják a helyüket a nemzetközi mezőnyben is.

Amikor 2017 februárjában, pár hónapos kisfiammal a karomban, megtudtam, hogy Szántó Tibor elment, egy világ omlott össze bennem. Akkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy valahogy, valamilyen formában folytatni kell azt, amit ő elkezdett. Ő nem egyszerű csokoládékészítő volt. Ő volt az egyik első magyar bean-to-bar készítő, emellett pedig nagy hangsúlyt fektetett az ismeretterjesztésre, a fogyasztói igények formálására. Csokoládés kóstolókurzusain több ezer ember vett részt az évek során. Én sajnos csak az alapkurzuson tudtam részt venni, de az is hatalmas élmény volt számomra.

Minden csokoládé a kakaóval kezdődik. Ezért választottam a Kakaó Nagykövet nevet is, mert szeretném, ha a hangsúly visszakerülne a méltó helyére, a kakaóra.

Az oldalamon a kakaótermesztés, kakaófeldolgozás és csokoládékészítés mellett ezek etikai, kereskedelmi, környezetre gyakorolt hatásairól is szót ejtek. Mert a csokoládé több, mint egyszerű édes nasi. Végtelenül komplex rendszerben jön létre, kontinenseken átívelő útján emberek millióinak életét határozza meg közvetlenül és közvetetten is. Fontosnak tartom a csokoládéfogyasztás egészségügyi és lelki oldalát is megvizsgálni. Végül pedig természetesen megmutatni azt, hogyan lehet tudatosan csokoládét kóstolni, és miért érdemes ezt a módszert választani.

Ha további kérdésed van velem vagy a munkámmal kapcsolatban, írj nekem bátran!

Figyelem: az oldal olvasgatása közben felerősödhet a csokoládé iránti vágy és beindulhat a nyálelválasztás, csak akkor olvass tovább, ha ezt vállalod!

Itt is megtalálsz:

Instagram
Facebook
YouTube
TikTok