Posted on 4 Comments

Sós karamelles brownie

salted caramel brownies

Pár hete Kiskanál megsütötte David Lebovitz sós karamelles brownie-ját. Amikor megláttam nála a képeket, igazi brownie mániásként reagáltam. Ilyen nekem is kell! Csakhogy nem volt dulce de leche-m. Ez egy csodálatos karamellkrém, amit legegyszerűbb cukrozott sűrített tej konzervből elkészíteni. (Ehhez a konzervet vízfürdőbe kell tenni, és kb. 2 óráig 200 °C fokon sütni, pótolva az elpárolgott vizet. Én most türelmetlen voltam, így öntöttem a konzervhez 2 dl tejszínt, és egy kisebb lábosban folytonos keverés mellett karamellizáltam, így is nagyon jól sikerült. Csak nem szabad egy pillanatra sem otthagyni, különben leég.)

Miután ez az akadály elhárult, már kevergettem is az olvasztott csokit a vajjal, és szép sorjában hozzáadogattam a többi hozzávalót. Először a cukrot, majd egyenként a tojásokat, a vaníliakivonatot, és végül a kakaóport és a lisztet. A kész tészta felét a brownie-s tepsimbe egyengettem, aztán rákanalaztam egy jó nagy adag karamellt, kicsit elkenegettem. Betakartam a maradék brownie tésztával, és a tetejére megint jött egy adag karamell, amit a kiskanál hátuljával elegyengettem. Megszórtam a tetejét tengeri sóval, és mehetett is a 180°C fokra előmelegített sütőbe.

salted caramel brownies

Recept

170 g étcsokoládé (nálam 70%-os)
115 g sós vaj
200 g cukor (lásd: tipp lejjebb)
3 tojás
25 g kakaópor
140 g liszt
1 tk vaníliakivonat
egy konzervnyi dulce de leche (minél több, annál jobb! Ha marad, azt elkanalazgatjuk úgyis :))
nagy csipet tengeri só

25 perc után a már említett rázogatós módszerrel ellenőriztem, és késznek ítéltem (ez nyilván sütőtől is függ). A legnehezebb dolog ilyenkor megvárni, míg legalább szobahőmérsékletűre hűl, hogy végre felszeletelhessük.

salted caramel brownies

A tippet, hogy másnapig várjunk a kóstolással, sajnos nem tudtuk kipróbálni 🙂 de így is eszméletlenül jó volt. Szóval nekem nagyon tetszett az első David Lebovitz brownie is, de ez… ez minden eddigit felülmúlt!

Alig tudtam két kockát megmenteni a fotózáshoz, olyan gyorsan elpárolgott! Próbáljátok ki mindenképpen, nem fogjátok megbánni!

salted caramel brownies

Tipp: kicsit zavart, hogy ilyen sok cukor kell bele, plusz még a karamell is, úgyhogy kísérletezésképp 100g barna nádcukrot és 100g házi készítésű datolyapasztát használtam sima cukor helyett. A datolyapasztáról fogok még külön szólni, mert szerintem nagyon jó kis találmány, és süteményekbe tökéletes édesítő. A brownie esetében még a szaftossághoz is hozzáadott szerintem, így két legyet is ütöttem egy csapásra!

Posted on 1 Comment

Energiagolyók

energy bitesSzakmai ártalom nálam, hogy viszonylag sok csokit eszem. 🙂 Talán éppen ezért is vagyok nyitott az alternatív, speciális étrendekben is elfogadott hozzávalókra, például a finomított cukrot helyettesítő természetes édesítőkre, vagy a maglisztekre. A következő bonbon így valamelyest kakukktojás a normál értelemben vett bonbonkészítésben, hiszen csak formájában hasonlít a mártott trüffelgolyóra, belül egy igazi energiabombát rejt. Édesítő pedig nincs benne más, csak a kötőanyagként is szolgáló aszalt datolya.

Még Angliában találkoztam először egy olyan energiaszelettel (Nak’d – azaz meztelen :)), amiben nem volt más, csak datolya, kesudió, és az ízesítéstől függően kakaópor, narancsolaj vagy fűszerek. Gyakran vettem magamnak ilyet, a kedvencem a narancsos-csokis volt, mert nincs benne hozzáadott cukor, tartósító, színezék, egyszóval semmi fura, csak az a néhány alapanyag, amit ráadásul %-os lebontásban tüntetnek fel a csomagoláson.

energy bites
datolya és magvak

Ebből kiindulva született meg a saját kis energiagolyóm, amit azért felturbóztam egy kicsit annyival, hogy magas kakaótartalmú étcsokoládéba burkoltam, és kókuszreszelékbe forgattam. A recept amit itt megadok, inkább csak irányadóként szolgál. A lényeg az, hogy valamilyen olajos magvat vagy magkeveréket daráljunk össze aszalt gyümölcsökkel. Használhatunk datolya helyett (vagy mellett) fügét, áfonyát, aszalt szilvát, mazsolát, kandírozott narancshéjat és a magvakat is nyugodtan variáljuk (mandula, dió, kesudió, mogyoró, brazildió, pekándió stb.).

Még ütősebb lesz a keverékünk, ha teszünk bele kakaóport, darált mákot, őrölt fűszereket (fahéj, kardamom, gyömbér, vanília), liofilizált gyümölcsport (eper, málna, áfonya), vagy akár bioboltokban kapható különlegességeket (goji bogyó, alga por, chia magok, szőlőmag őrlemény). Külföldi blogokon már nagyon sok ilyen energiaszelet recepttel találkoztam, sokan aszerint válogatják össze a hozzávalókat, hogy a végeredményről például egy almás pite, banánkenyér, mézeskalács, répatorta íze jusson eszünkbe.

energy bites

Recept

200 g aszalt datolya feldarabolva
50 g sótlan kesudió
50 g brazildió (paradió)
25 g makadámdió
3 ek kókuszreszelék
                                             
200 g 70%-os étcsokoládé a bevonathoz (opcionális)
egy kis tálkányi kókuszreszelék/durvára vágott magvak a bevonathoz (opcionális)

Ha a datolyánk nem elég puha, először csak ezt tegyük a késes robotgépbe, és aprítsuk kicsit finomabbra. Aztán adjuk hozzá a magvakat, és a gépet percenként leállítva addig aprítsuk, míg egy homogénebb masszává össze nem áll. Apró darabkák lehet, hogy maradnak benne, de a lényeg, hogy a datolya pépessé válik, a magvak pedig kiengedik az olajtartalmukat. Közben ellenőrizhetjük az ízt, és ízlés szerint adhatunk hozzá még datolyát, vagy fűszereket, kókuszreszeléket. Ha nem nagyon akar összeállni, akkor még adjunk hozzá datolyát vagy más aszalványt, és keverjük tovább.

energy bites

Akár azonnal is felhasználhatjuk, tetszés szerint gombóccá vagy kis rudacskává formázhatjuk, vagy pedig téglalap alakúra lapíthatjuk, és akkor kockára vágható. Én fóliába tekerve a hűtőbe tettem, mert akkor kicsit keményebb lesz az állaga, és még könnyebben formázható. Kis gombócokat gyurmáztam a masszából, aztán temperált 70%-os étcsokival vontam be őket. Gömb alakú csokiknál viszont nem a mártogatós megoldást használom, hanem azt a trükköt, hogy az ujjbegyeimet becsokizom, és a két kezem között forgatva vonom be a bonbont. Így nagyon vékony réteget lehet készíteni, ami ennél a bonbonnál kifejezetten jó, hiszen a lényeg a belseje, és így nagyon kevés lesz a hozzáadott cukor mértéke (csak amennyi a csokiban van). A becsokizott bonbonokat azonnal kókuszreszelékbe forgatom, majd egy tálcára teszem, amíg megköt a bevonat.

Jól jön egy ilyen kis energiabomba a nap bármely pontján. Ha kimaradt a reggeli, vagy épp megéheztünk és még távol az ebédidő vagy a vacsora, sportolás előtt-közben-után, ha édességre vágyunk, de szeretnénk mértéket is tartani. Gyerekek uzsisdobozába is jól jöhet egy-két falat, nyalóka vagy chips helyett.

energy bites

Ti szoktatok étkezések között csokit vagy más édességet enni? Mivel tudjátok a legjobban elűzni az ilyen éhségérzetet? Ötleteljünk együtt!