Közeleg a Valentin-nap, amikor a karácsony utáni diéták lassan a feledés homályába merülnek, és ismét alkalmunk lehet arra, hogy bűntudat nélkül csokit vásároljunk, kapjunk és kóstoljunk. A csokoládé mint afrodiziákum, és boldogsághormont termelő alapanyag már régóta kedvelt ajándéktárgy a szerelmesek körében, ilyenkor pedig még különleges hozzávalókkal fokozhatjuk is ezt a hatást. A boltok valentin-napi kínálata például tele van epres, vaníliás és pezsgőkrémes bonbonokkal.
Csokinyalókák a mágneses formában.
Tavaly vérnarancsos zselészíveket készítettem, és néhány egyszerű csokiszíves dekorációt is mutattam. Idén egy izgalmas trópusi gyümölcsre, a maracujára (vagy passiógyümölcsre) esett a választásom. Már a nevében is benne van, hogy szenvedély, az íze pedig intenzív, és nagyon jól passzol a csokoládéhoz. Ganache-okba viszonylag könnyen bele lehet keverni a maracuja levét (magokkal vagy anélkül), de én ki szerettem volna próbálni a mágneses nyalókaformámat, ebbe pedig nem tudok tölteléket tenni. Szerencsémre sikerült liofilizált maracuja porhoz jutnom, így ezt fel tudtam használni a csokoládé ízesítésére és díszítésére is. Ez egy sárgás színű, szemcsés por, erőteljes maracuja illattal és ízzel. Fehércsokival szerettem volna párosítani, de még hiányzott valami kontrasztos szín a képből, így egész mákot is szórtam a csokinyalókák tetejére. Készítettem még étcsokis nyalókákat is, ezekhez 72%-os venezuelai étcsokit használtam, és a tetejükre epres robbanócukorkát szórtam.
Transzferfólia használat után. A megmaradt részeket még kis mártott bonbonok tetejére elhasználhatjuk.
A mágneses forma előnye, hogy a másik oldalt transzferfóliával díszíthetjük. Én most két rózsaszínes árnyalatút választottam, egy buborékosat és egy csíkosat. A fóliát először méretre vágom, egy picivel kisebbre, mint a forma, hogy ne gyűrődjön fel a széleken. A forma polikarbonát részét felfordítva az asztalra teszem, ráteszem a fóliát, ügyelve, hogy a minta jó irányban legyen. A mattabb felület (óvatosan ki is tapintható, melyik oldalon van a festés) kerül alulra. Erre pattintom rá a fémlapot, amit a polikarbonát részben található mágnesek erősen magukhoz vonzanak. Mikor ez kész, visszafordítom a formát, hogy a mélyedéseket meg tudjam tölteni csokoládéval. Előbb azonban még a nyalókák szárát, a pálcikákat beleteszem a kis mélyedésekbe. Nagyon fontos, hogy a csoki majd egyenletesen és viszonylag vastagon fedje a pálcikákat, hogy biztos egyben maradjon a nyalókánk, mikor kivesszük a formából.
Csíkos és buborékos transzferrel díszített maracujás-mákos fehércsoki nyalókáim.
A csokoládét temperálom, majd a maracuja port belekeverem, hogy egyenletes ízt adjon. Egy kanál segítségével megtöltöm a mélyedéseket csokoládéval. A formát erőteljesen az asztallaphoz ütögetve elegyengetem a formában a csokit, és eltűntetem a légbuborékokat is. Ezután megszórom a csokit a kiválasztott dekorációkkal. Amikor látom, hogy a csokoládé nagyjából megkötött, néhány percre beteszem a formát a hűtőbe, hogy még könnyebben kijöjjenek a formából a nyalókák. Először leveszem a forma hátuljáról a fémlapot, aztán a transzferfólián keresztül enyhén felfelé nyomom a nyalókákat, amiket aztán a pálcikánál fogva egyszerűen kiemelek a formából. A nyalókákat egyenként kis celofán tasakokba teszem, hogy ne karcolódjanak meg. Kedves kis gasztroajándék lehet belőlük, és természetesen bármilyen más gyümölccsel, magvakkal is ízesíthetjük, díszíthetjük.
Recept
100 g fehércsokoládé
1 ek liofilizált maracuja por
1 ek egész mák
100 g étcsokoládé
2 ek epres robbanócukorka
transzferfólia a díszítéshez
Boldog Valentin-napot! 🙂
Ezeket a csokinyalókákat küldeném a VKF aktuális, 76. fordulójába, ahol a téma nem más, mint Romantikus ételek, természetesen a közelgő Valentin-napra hangolódva.
Mielőtt Cambridge-be költöztünk, a Google-ön nézegettem a város térképét, és hogy milyen boltok, üzletek, éttermek vannak a belvárosban. Akkor még azt gondoltam, hogy a Hotel Chocolat, egy ötcsillagos szálloda. Azóta kiderült, hogy szerencsére nem, hanem annál sokkal jobb: csokibolt! Elsőre mondjuk nem igazán fogott meg maga a bolt, annyira fekete benne minden, inkább olyan, mint egy méregdrága parfümöket vagy svájci órákat árusító üzlet, nem pedig valami olyan hely, ahova nassolni járunk.
Szép lassan aztán megismertem a név mögött rejlő céget, a történetüket, és kiderült, hogy egy komoly láncolattá nőtte ki magát a kis angliai vállalkozás. A csokikészítésen kívül ugyanis már saját kakaóültetvényük is van Saint Lucia szigetén (karibi térség), ahol nevükhöz híven most már hotelt is működtetnek. Angliában pedig több városban a boltokkal párhuzamosan éttermet vagy kávézót is nyitottak. Tavaly jelent meg első saját szakácskönyvük, amiben a boltjaikban kapható édes és sós termékek receptjei mellett az éttermeik legkedveltebb fogásait is felvonultatják. A könyv címe ‘A New Way of Cooking with Chocolate‘, avagy kb. ‘Újhullámú csokoládés receptek’.
Képek a Saint Lucia szigetén található kakaóültetvényről.
Angus Thirlwell, az egyik alapító, négy oldalas, képes előszavában röviden elmeséli a cég megalakulásának és saját kakaóültetvényük megszerzésének legfontosabb pillanatait, és megtudhatjuk, milyen elvek mentén hozták létre először Saint Lucia szigetén, majd Londonban is az első olyan éttermet, ahol minden fogásban van kakaó vagy csokoládé! Ezt egy rövid szótár követi, ahol a legalapvetőbb alapanyagokat, fogalmakat ismertetik meg az olvasókkal, mindezt praktikus tanácsokkal fűszerezve.
Házi mogyorókrém és sós karamellkrém változatok.
Az első fejezet címe ‘Reggelik a kakaóültetvényen‘, amelyben főként pörkölt kakaóbabtöretet vagy reszelt étcsokoládét tartalmazó recepteket találunk: a gyümölcsös turmixok, házi műzlikeverék vagy műzliszelet, banánkenyér és házi mogyorókrém mellett akad itt recept a sós reggelit kedvelők számára is, fehércsokis makrélakrém, kakaóbablisztes kenyér, kakaóbabtöretes házi vajkrém. Mindeközben arról olvashatunk, mennyi energiával tud feltölteni az, ha pörkölt kakaóbabot rágcsálunk, vagy éppen étcsokoládét majszolunk. A kakaó magas antioxidáns tartalmáról gondolom már mindenki hallott, ahogy arról is, hogy elfogyasztása után megnövekedik a szervezetben az endorfin, boldogsághormon szintje, a koffeinhez hasonló élénkítő hatásról már nem is beszélve. Egyszóval nyugodtan egyetek csokit reggelire, fel fogja dobni az egész napotokat! Azt saját tapasztalatból mondhatom, hogy a kakaóbabtöret műzlibe, zabkásába, joghurtba keverve isteni csokis ízt ad (cukor nélkül is), nagyon jó ropogós, én még banános vagy mézes pirítós tetejére is szoktam belőle szórni.
Minden receptbe jut egy kis kakaóbabtöret, kakaópor, vagy csokoládé
A második fejezet szintén a Saint Lucia sziget egyik életképét mutatja be. Az úgynevezett Jump Up (felugrás) egy rögtönzött összejövetel naplemente után a tengerparton vagy valakinek a kertjében, ahol esznek-isznak és táncolnak. Ennek megfelelően előételeket és party falatokat találunk ebben a fejezetben: kakaóbabtörettel ízesített balzsamecetet, fehércsokis tormakrémet, chillis kakaóbabtörettel ízesített falatokat, szószokat.
A harmadik fejezetben kakaóval felturbózott főételek receptjei sorakoznak, amiből kiderül, milyen jól párosítható húsokkal is ez a sokoldalú alapanyag. A hamburgerbe kakaóbabtörettel ízesített sörben párolt hagymakarikák kerülnek, a franciák vörösboros kakaspörköltjébe (coq au vin) és a húsgombócokba is jut egy tábla étcsokoládé, a krumplipürébe pedig fehércsoki.
A negyedik fejezetet, karibi szigettel rendelkező éttermesként mi másnak szentelhetnék, mint a halaknak és tenger gyümölcseinek. Ezekben a receptekben főként a kakaóbabtöret szerepel, dresszingekben, ropogós panírbundában, marinádokban kap helyet, vagy pedig áztatásos módszerrel sört, gint ízesítenek vele, és ezt használják fel a halak elkészítésénél.
Olívabogyó, hummusz és padlizsánsaláta kakaóbabtörettel.
Az ötödik fejezet a zöldségeké és salátáké. Olívabogyót, olajos magvakat, de még padlizsánsalátát is ízesíthetünk kakaóbabtörettel, vagy a saláták mellé felszolgált ropogós kétszersült tésztájába is belekeverhetjük. Gombás ételeknek különleges telt ízt kölcsönöz mind a töret, mind pedig egy kevés reszelt étcsokoládé (például rizottóban).
Mindenki megnyugvására, a hatodik és hetedik fejezetben már édességek sorakoznak. Panna cotta, többféle csokimousse, sajttorta, mogyorókrémes torta, lávasüti indítják a sort, aztán jön még bonbonnal töltött fánk, csokis vajkaramella, az elmaradhatatlan brownie és csokis keksz is.
A nyolcadik fejezetben italokat találunk, a kakaóhéj teától kezdve, forrócsokikon át, egészen a kakaós vagy csokis koktélokig. Az utolsó, kilencedik fejezet kakaóbabtöretes, csokis alapanyagok receptjeit sorolja fel, amelyeket a korábbi fejezetek receptjeiben köretként, kiegészítőként felhasználtak. Ilyen például a kakaóbabtöretes kétszersült és a fehércsokis makrélakrém vagy tormakrém, de olyan újdonságokat is találunk, mint az étcsokis aioli (francia fokhagymás majonéz), csokis baconös krém, kakaóbabtöretes pesztó, kakaóbabtöretes-chillis olaj, csokoládés balzsamecet és fehérborecet, csokis magos mustár, kakaóbabtöretes kenyérmorzsa.
Mogyorókrémes csokitorta…
A könyvben szereplő alapanyagokból sokat megtalálhatunk a Hotel Chocolat boltjaiban is, ahol saját márkás termékként árulnak kakaós gint, kétféle balzsamecetet, kakaóporral színezett száraztésztát, csokis pesztót, tormakrémet, kakaós sört is. Emellett csokikóstoláshoz párosítható portói bort, de még kakaóvajas kozmetikumokat is vásárolhatunk náluk. Azt hiszem jól látszik, hogy amibe lehet, abba ők beletették a kakaó összes létező formáját. Elsőre ez egyébként biztos túlzásnak tűnhet, vagy erőltetésnek, hogy majd ők megmutatják, hogy csakazértis mindenbe lehet kakaót vagy csokit tenni. De, és ezt már Willie Harcourt-Cooze könyvében is láthattuk, inkább arról van szó, hogy a pörkölt kakaóbabtöret nagyon sokféleképpen felhasználható, és inkább csak a gondolkodásmódunkon kell változtatni, hogy ne mindig az édes csokoládéíz jusson róla eszünkbe, hanem fűszerként, ízesítőként alkalmazzuk, az ételek ízének intenzívebbé tevése érdekében. Ezt a személetet pedig csak támogatni tudom, hiszen ahogy mondtam, én is előszeretettel használom a kakaóbabtöretet főleg reggelihez, de igyekszem már nem csak édes receptekbe is belecsempészni. Ezért ebből a könyvből majd szándékosan egy sós receptet fogok bemutatni nemsokára.
Édes és sós receptekre egyaránt találunk javaslatokat ebben a könyben.
Ti mit gondoltok a kakaó ilyen jellegű felhasználásáról? Ettetek már hasonló ételeket?
A múlt héten volt a Csoki Hete itt Angliában, melyre a koronát a hétvégi Londoni Csokifesztivál tette fel. Nagyon készültem már erre, és nemcsak azért, mert vártam a találkozást a sok híres csokikészítővel, hanem azért is, mert mi is kiállítóként voltunk jelen a cambridge-i bolttal. Ilyen nagyszabású rendezvényre még sosem mentünk, így nagyon izgultam, hogy nem lesz elég csokink, mert fogalmunk sem volt, három nap alatt mennyi fog majd fogyni. Végül szerencsére elég lett 🙂
Maga a fesztivál három napig tartott, de már a pénteki nap előestéjén volt egy hivatalos megnyitó, ahova korlátozott számban jöhettek csak érdeklődők (főként a sajtó képviselői, VIP vendégek, stb.). Így csütörtök délelőtt mindent bepakoltunk egy furgonba, és leautóztunk Londonba. Na jó, persze nem zajlott ilyen gyorsan és egyszerűen, de ennek a száraz részleteitől inkább megkíméllek benneteket. 🙂
Az egyik csokis ruhaköltemény a divatbemutatóról.
Délután háromra értünk oda az Olympia expóhoz, ahol már javában készültek az esti megnyitóra. Minden standnál szorgosan dekoráltak, aszalokat és polcokat szereltek össze, padlószőnyeget terítettek le, a kulisszák mögött pedig már sminkelték a modelleket, akik a csokis divatbemutató fénypontjaként léptek később a színpadra. Gyorsan kipakoltuk a furgont, és elkezdtük felépíteni mi is a standunkat, ami a Speciality Fair-en már használt faládákból összerakott szekrénysorból, és három asztalból állt. Hoztunk rengeteg fonott kosarat és állványokat, amikre a termékeket elhelyeztük. A Great Taste Awards-on idén egy csillaggal jutalmazott forrócsokinkat is magunkkal hoztuk, melléje pedig friss brownie-t és színes habcsókokat.
A show este 7-kor megnyitotta kapuit a meghívott vendégek előtt, és szép lassan elkezdtek szállingózni befelé az érdeklődők. Sokkal nagyobb tömegre számítottam, de örültem, hogy nem rohamoztak meg azonnal minket, hiszen így nekem is volt egy kis időm körbenézni a többi standnál.
A közvetlen közelünkben volt egy bean-to-bar bemutató stand, mi is tőlük vettük a konsírozó gépet és a kakaóbabokat. Egyszerre 6-7 gépet működtettek, mindegyikben más csoki készült, még fehércsoki is volt. Nagyon finom illat volt a környéken emiatt, és már alig várom, hogy újra beindítsam itthon én is a kis csokimalmomat. Szintén egy szomszédos standon volt Duffy, akivel a norwich-i fesztiválon már találkoztam, és azóta három új táblával bővítette a kínálatát. Megfogadtam, hogy most már tényleg nekiveselkedek a kakaóbabok pörkölésének, annyiszor beszélgettem már vele erről. Russelt és Albertet is meglátogattam a 5Dimension standjánál, akik már nem először vettek részt ezen az eseményen kiállítóként, így kérdeztem őket, hogy mégis mire számítsunk. A végén, mikor elpakoltak, kint maradt egy bonbon a pulton, mert megrepedt, és kicsit szivárgott belőle a töltelék. Pont a kedvencem, a barnasörös karamelles volt az, és Russel nekem adta. 🙂 Nagyon finom volt!
Paul A. Young híres trüffeljei katonás rendben.
Az este talán legnagyobb élménye számomra persze az volt, hogy végre találkoztam Paul A. Younggal. A standjának egyik felében a bonbonjai voltak, a másikban pedig két sütő, egy mini konyha, ahol frissen sütött brownie-t lehetett vásárolni. Az egyik boltvezetőjével beszélgettem egy kicsit, nézegettem a bonbonokat, aztán megjelent Paul a standnál. Danny kedvesen mondta, hogy bármit szeretnék csak szóljak, én meg megkértem, hogy akkor készítsen rólam és Paulról egy közös képet. Paul nagyon szimpatikus és közvetlen volt, mosolygott, és mondta, hogy nyugodtan válasszak egy bonbont kóstolónak! 🙂 Egy földimogyorópralinés, marmite karamelles trüffelt választottam, és nem bántam meg. Aztán vettem egy bonbonválogatást, mert a többit is meg szerettem volna kóstolni. Danny pedig adott ajándékba még egy sós karamelles bonbont. Ez azért vicces, mert teljesen olyan íze volt, mint amilyet a kis recepteskönyvéből készítettem. Szóval nem hazudott, tényleg ennek a díjnyertes bonbonnak a receptjét adta meg.
Közös fotó Paul A. Younggal 🙂
A vietnámi Marou-nak velünk szemben volt a standja, nagyon szeretem a színes csomagolásukat, és ezek a Vietnám különböző régióiból származó csokoládéi egészen különlegesek. Az egyik tulajdonos, Vincent volt ott a standon, de Jonathannal is összefutottam, aki a helyi forgalmazójuk, és vele már a norwich-i fesztiválon beszélgettem. Pont abban a percben, ahogy odaléptem a standhoz, Vincent bicskát ragadott, és kettévágott egy viszonylag kis méretű kakaógyümölcsöt. A standjukon több friss gyümölcs is volt dekorációnak, de ilyet akkor láttam élőben először, hogy valaki felnyit egy friss gyümölcsöt. A héjon belül szépen egyben maradtak a fehér gyümölcshússal bevont kakaóbabok, nagyon erős, savanykás illata volt. Teljesen magával ragadott ez az élmény.
Frissen szétnyitott vietnámi kakaógyümölcs a Marou standjánál.A vietnámi Marou csokiknak nagyon szép a csomagolása, és intenzív az íze 🙂
A megnyitónak este tízre lett vége, és szép lassan mindenki hazaindult. Másnap a boltban dolgoztam, aztán szombaton és vasárnap ismét a fesztiválon fogadtam az érdeklődőket, és jártam körbe a standokat érdeklődőként 🙂
Szombaton és vasárnap is viszonylag sokan voltak, de nem volt elviselhetetlenül nagy tömeg, vagy hosszú sorok egy-egy standnál. A rövid ebédszünetekben és néha késődélután, mikor már lanyhult a tömeg, felfedezőútra indultam a standok között. Így esett, hogy találkoztam még Willie Harcourt-Cooze-zal is, akinek kb negyed órát meg is tudtam hallgatni az előadásából, amit a csokis színpadon tartott. Forrócsokit készített, aztán pedig a területszelektált és bean-to-bar csokoládékról beszélt. Közben kóstoltatták a csokijait a közönséggel. Tudni kell, hogy Willie a 100%-os csokihengereiről híres, amit fűszerként kell használni, akár sós ételekbe is (a könyveiben rengeteg ilyen recept van). Emellett kis táblákban már más ízeket is árul. De azért vicces volt figyelni az emberek reakcióit amikor a 100%-os csokikat kóstolták. Nekem nagyon ízlett a perui és a madagaszkári is, de a körülöttem állók már gyanakvóan továbbadták a tálcát, amikor meglátták a csomagoláson a 100-as számot.
Willie dedikálta nekem az első könyvét.
Ezután a standjához is odamentem, ahol vehemensen próbálta becserkészni a vásárlókat. Mikor a mondandója végére ért, megkértem, hogy dedikálja nekem az első könyvét. Nagyon meglepett, és jóleső érzéssel töltött el, hogy egy nyelvi metaforát írt bele, mégpedig azt, hogy: ‘Chocolate is the language of love‘ (‘A csokoládé a szerelem/szeretet nyelve’). Ez az idézet tette helyre bennem azt hiszem végleg a karrierváltásommal kapcsolatos utolsó kételyeket vagy negatív érzéseket. Megfogalmazódott bennem, amit már a blogom bemutatkozójában is írtam, hogy számomra a csokoládé tényleg egy új nyelv, egy olyan univerzális nyelv, amit mindenki ért. Szóval nem szűntem meg tolmács lenni, csak felvettem egy új nyelvet a repertoáromba, és most már ezzel dolgozom. 🙂 Köszönet Willie-nek, hogy segített eljutni erre a megvilágosodásra.
A színpadon Paul A. Young, Aneesh Popat és a paradicsomos babkonzerves trüffel 🙂
Szombaton egy másik izgalmas bemutatót is megnéztem, mégpedig Aneesh Popat demóját, ahol a hírhedt paradicsomos babkonzervből készült fehércsokis trüffeljét készítette el. Ezt már 2013-ban megkóstoltam nála, akkor is elég sokaknál kiverte a biztosítékot, de még két év elteltével is sokaknak fennakadt a szeme ennek hallatán. A legjobb az volt, hogy a szokásostól eltérően nem Will Torrent (aki szintén jól ismert csokis és cukrász körökben), hanem maga Paul A. Young volt a demó moderátora. Nagyon viccesek voltak együtt Aneesh-sal a színpadon, jókat poénkodtak, kár, hogy a közönség eléggé lagymatag volt. A végén is csak én kérdeztem egyet, amikor mondták, hogy lehet kérdezni. Az utolsó sorban ültem (hogy el tudjak jönni előbb, ha lejár a szünetem), és erre mindenki hátrafordult, és nézett rám, mint egy ufóra, miközben Aneesh nagyon kedvesen és részletesen megválaszolta a víz alapú ganache-ok eltarthatóságára vonatkozó kérdésemet. Az első sorból egy pasi konkrétan lefotózott az iPadjével közben… ?!
Aneesh Popat víz alapú ganache bonbonjai
Este zárásig tartott az International Chocolate Awards díjátadója, ahol több magyar készítő is díjazott lett a nemzetközi megmérettetésen (a regionális győztesek küldhették tovább csokoládéikat a nemzetközi összesítőbe), örülök, hogy néhányukkal személyesen is összefuthattam itt. Ezúton is szeretnék gratulálni mindannyiuknak: chocoMe, Harrer Chocolat, Fabric Csokoládé, ChocoCard. Remélem legközelebb már bean-to-bar kategóriában is zsűriznek majd a kelet-európai régióban.
Boris Johnson csoki fejszobra, Aneesh Popat műve.
Kifelé menet még megálltam a csokis szobrokat megnézni, Aneesh Popat egy Boris Johnson fejszobrot faragott, a Rococo fő csokikészítője a londoni Shard épületét készítette el, a Hotel Chocolat pedig egy csokibulldogot hozott a kiállításra. Itt volt még egy gyümölcsfa is, amire mindenféle grenadai fűszereket és természetesen kakaógyümölcsöket aggattak (igazi kakaófát nem tudtak szerezni sajnos :)). Grenada volt ugyanis a fűszeres csokis verseny fő támogatója, ennek a versenynek is itt volt a döntője és díjátadója. A versenyt egy 19 éves lány, Zara nyerte, aki tavaly negyedik lett, és idén őt tartották nagy esélyesnek egyébként is. Maga mögé utasította például a Rococo tapasztalt csokikészítőjét, és Paul Wayne Gregory-t is, aki tavaly és idén is harmadik lett. Zara bonbonját a Marokkói Rózsát még a díjátadó előtt meg is tudtam kóstolni, ő maga kínálgatta a félbevágott bonbonokat a standnál. Nagyon finom volt, szóval biztos megérdemelten nyert, bár a többit nem kóstoltam.
London legújabb felhőkarcolóját a Shard-ot (Szilánk), a Rococo fő csokikészítője Barry Johnson alkotta meg csokoládéból.
Vasárnap folytattam a standok bejárását, beszélgettem Pablóval a Forever Cacao készítőjével. Ő egy perui ültetvényről származó kakaót használ, és raw, azaz pörköletlen kakaóbabokból készít csokoládét. A Cocoa Runners-nél is időztem egy kicsit, ők most több standon is jelen voltak, mert a sajátjukon kívül szponzorálták még az izlandi Omnom és az amerikai Fruition csokijait is. Aneesh Popat-nál is jártam, akivel nagyon jól elbeszélgettünk. Kiderült, hogy négy-öt évvel ezelőtt ő maga is egy ilyen csokifesztiválon látta először Damien Allsop víz alapú ganache-sal készült bonbonjait, és akkor kezdett el csokit készíteni. És lám, néhány év elteltével pedig már ő tartott bemutató előadást, és mindenki nagyon tiszteli őt a szakmában. A legjobb, hogy az egész családja ott volt vele a standjánál. Az anyukája, az apukája, a lánytestvére és a felesége is segítettek neki a kiszolgálásban, és úgy tudom, hogy a készítésben, csomagolásban is részt vesznek. Nagyon kedves és szimpatikus kis család. Aneesh annyira jófej volt, hogy átjött a mi standunkhoz is, így vele is lett egy közös képem! 🙂
Aneesh is vállalkozott egy közös fotóra, ráadásul a mi standunknál 🙂A londoni Lucocoa standjánál kókuszpálmacukorral és lucuma porral dúsított csokikat lehetett kóstolni.
Aztán véget ért a fesztivál, és mindenki elkezdte lebontani a standját. A kiállítók között pedig elindult egy vicces cserekereskedelem. Én például 5 szelet brownie-t cseréltem be két Original Beans holland-svájci csokoládéra. A maradék forrócsokinkat is szétosztottam a közelben lévő ismerősök között. Aztán eszembe jutott, hogy a Marou standjánál ugye voltak friss kakaógyümölcsök. Biztos voltam benne, hogy azokat nem fogják visszavinni Vietnámba, így rákérdeztem, hogy esetleg el lehetne-e kérni az egyiket. Persze nem én voltam az egyetlen, akinek ez megfordult a fejében, így ezek már le voltak foglalva. De azt javasolták, hogy próbáljam meg a grenadai fánál, mert azon is van egy csomó. Na, több se kellett, rohantam is oda, és gyorsan megkérdeztem a fűszeres verseny szervezőjét, Andrew-t, hogy elvihetnék-e egy kakaót. Nagyon kedvesen mondta, hogy persze, és még utánam is kiáltott, hogy nyugodtan vegyek le kettőt. Így aztán azóta két grenadai friss kakaógyümölcs boldog tulajdonosa vagyok. Nagyon jól jönnek majd illusztrációnak a bean-to-bar sorozatomhoz. Szóval legyetek résen, mert majd még hozok róluk képeket!
Még fent lógnak a fán a kis kakaógyümölcsök.
Nagyon elfáradtam, de elképesztően jól éreztem magam ezen a fesztiválon. Sok emberrel tudtam beszélgetni megint, pedig nem számítottam rá, hogy lesz rá lehetőségem. Sikerült új készítők csokijait is megkóstolnom, például a litvániai Chocolate Naive termékeit, akikről már annyit olvastam korábban. A szombati díjátadót követően pedig még célzottabban figyeltem, hogy néhány díjazott csokit megszerezzek, így például megvettem az év legjobb területszelektált tejcsokoládéját, amiért a díjat a Cacaosuyo Peru Piura 50%-os tejcsokija kapta. De a többi díjazottól is jutott a csomagomba, Duffy, Omnom, Rococo és Marou csokik is jöttek velem haza többek között.
2015-ben a világ legjobb területszelektált tejcsokoládéja a Cacaosuyo Peru Piura 50%-os tejcsokija lett.
‘Viva Cacao!‘ – ahogy Willie is mondja. Azaz éljen a kakaó, ez a csodálatos gyümölcs, amiből ilyen fantasztikus csokoládékat lehet készíteni!
Mondjátok, hogy már vártatok egy receptet a Willie csokigyára című könyvből! 🙂
Én már nagyon régóta terveztem, hogy készítek ebből a könyvből is valamit, de valahogy eddig nem jött össze. Választani is elég nehéz volt mondjuk. Végül, mivel már hűvös, őszies az idő, almaszezon van, ez az egyszerű sült, töltött alma lett a kiválasztott. Willie azt írja, hogy ez a recept a kakaóültetvény és a vidéki angliai almaliget találkozása.
Pofonegyszerű és villámgyors ez a recept, ráadásul mennyei illattal tölti be a lakást, igazi őszi desszert. A hozzávalók tetszés szerint változtathatók, érdemes különféle magvakkal, más fűszerekkel is kipróbálni. De a csokit és a kakaóbabtöretet ne hagyjátok ki, attól lesz igazán különleges!
Recept
4 nagyobb alma (pl. Golden)
5 dkg barna (nád)cukor
5 dkg durvára vágott/darált mogyoró (vagy más mag)
5 dkg mazsola (vagy más aszalt gyümölcs)
2 tk kakaóbabtöret
1/2 tk fahéj/mézeskalács fűszer
néhány kocka étcsoki (apróra vágva)
1/2 narancs leve
Az almákat kicsumázom, és a külsejükön a héjat középen körbevágom, hogy sütés közben ne magától repedjen szét. Az almákat egyenként kis kerámia tálkákba ültetem (egy nagyobb sütőformába is tehetjük őket). Összekeverem a mogyorót, a cukrot, a kakaóbabtöretet, a mazsolát, a fahéjat és az apróra vágott csoki felét, és belekanalazom az almák közepébe. Nem baj, ha az almák köré is jut a töltelékből, finom lesz! 🙂 Egyenletesen meglocsolom őket a narancslével, és a maradék csokival megszórom a tetejüket.
180°C fokra előmelegített sütőben 20-25 percig sütöm őket, vagy amíg az almák teljesen megpuhulnak (a héjuk összeráncosodik).
Extra kényeztetésként adhatunk hozzá például vaníliasodót vagy pudingot, vaníliafagyit, vagy egy kis mézzel elkevert joghurtot.
Ez a recept jól elkallódott a többi között. Még májusban sütöttem meg ezt a csokis pitét a 86 éves nagypapám szülinapjára. Aztán valahogy megfeledkeztem róla, nyáron pedig nem nagyon akartam sütést igénylő recepttel riogatni senkit. Most már kellően hűvös van ahhoz, hogy jóleső meleget csináljunk sütés közben, a végén pedig egy ínycsiklandozóan csokis süteménnyel kényeztessük magunkat. Személyes háttértörténet, hogy mivel a nagymamám csodálatos csokitortát tud sütni, a szülinapomra egészen sokáig ő sütötte a tortát, nem anyukám. Tőle az első tortámat 26 évesen kaptam, és ez volt az. Már akkor is nagyon ízlett, így nem csoda, hogy ez jutott eszembe, mikor kitaláltam, hogy a papámnak én fogok idén tortát sütni. A recept egyébként egy régebbi Nők Lapjából való, Lajos Maritól, és csak egészen kicsit változtattam rajta (a dekorációt).
Recept
25dkg liszt
7dkg porcukor
csipet só
12,5dkg vaj
1 tojás 1 kk tejföl 30dkg étcsoki
8dkg vaj
3dl min. 20% tejszín
2kk őrölt kardamom
3 tojás
3 sárgája 4dkg cukor
5 dkg étcsoki + 2-3ek tejszín
két marék pirított szeletelt mandula
A csokoládét apró darabokra vágom és vízfürdő fölött megolvasztom. Közben felforralom a tejszínt és belekeverem az őrölt kardamomot. Mintha ganache-t készítenék, három-négy részletben hozzákeverem a tejszínt a csokoládéhoz. Ezután belekeverem a puha vajat is, és félreteszem hűlni. A tojásokat és a tojássárgákat a cukorral kihabosítom és alaposan belekeverem a langyosra hűlt csokoládés masszába.
A tésztát lisztezett deszkán akkorára nyújtom, hogy túllógjon a forma szélein. Villával megböködöm, sütőpapírt teszek a tésztára, és arra rizst/szárazbabot/sütőgolyókat öntök nehezéknek. 180°C fokra előmelegített sütőbe teszem, és elősütöm a tésztát kb. 15 percig. Ekkor kiveszem a formát a sütőből, eltávolítom a sütőpapírt és a nehezéket, 5 percig pihentetem a tésztát.
A sütőt 130°C fokra visszaveszem, a csokis töltelékkel megtöltöm a tésztát, és visszateszem sülni, míg megszilárdul a töltelék (kb. 20-30 perc). Mikor elkészült, rácson hagyom kihűlni a tortát.
A díszítéshez egy kevés csokoládét vízfürdő fölött megolvasztok, majd meleg tejszínnel elkeverem (lágy, folyós ganache-t készítek), ezzel megkenem a torta tetejét, és azonnal megszórom pirított szeletelt mandulával.
Nagyon finom, töményen csokis desszertről van szó, amiből egy szelet is bőven elég. Kardamom helyett más fűszerrel is kipróbálhatjuk (pl. gyömbér, chili, fahéj), a tetejét pedig akár sós karamell szósszal és bármilyen más olajos maggal (pekándió, dió, mogyoró) vagy akár friss bogyós gyümölcsökkel is díszíthetjük.
Beanology, avagy a kakaó feldolgozásának folyamata
Beanology, azaz kakaóbabtan. Már ha létezik ilyen szó egyáltalán. A Callebaut belga csokoládékészítő cég mindenesetre levédette, és most ezen a címen szerveznek mindenféle programokat, kiadtak egy receptkönyvet, és országjáró túrabuszt indítottak, ahol majd interaktív módon megosztják az érdeklődőkkel a csokoládékészítés lépéseiről szóló információikat.
Idén pedig már 12. alkalommal rendezték meg az éves csokikészítők napját Londonban, ahova engem is meghívtak a boltunk képviseletében. Mivel éppen a bean-to-bar csokikészítésről tanulok, izgatottan vártam, miket fognak mondani ezen a nyílt napon. A “beanology” fedőnév ugyanis arra engedett következtetni, hogy majd a kakaó feldolgozásának menetéről lesz szó.
kakaó térkép a fő származási országokkal
Meglepően sokan voltak a helyszínen, és olyan ismert készítők is jelen voltak, mint például Chantal Coady, a Rococo cég alapítója, de még a Nestlé képviseletében is volt ott valaki. Russel is ott volt a 5D Chocolates-től, akivel már a norwich-i fesztiválon beszélgettem. Egyébként senki mást nem ismertem személyesen, így eleinte kicsit feszengős volt a dolog, mert a legtöbben párral vagy csoportban érkeztek. Kávé, tea, croissant, forrócsoki, friss gyümölcsök várták az érkezőket mielőtt elkezdődött volna az előadás.
A kakaó feldolgozásának folyamatábrája (részlet)
A nagy előadóterem majdnem megtelt a sok érdeklődő csokikészítővel. Aztán a Callebaut képviselője megnyitotta a napot, és felvázolta a programot. A délelőtti részben három beszédet hallgattunk meg, majd egy csokis bemutató következett. Az ebédszünet után (a helyszínen volt meleg étel és desszert) volt kb. fél óra, amikor a hallgatóság kérdéseire próbáltak válaszolni az előadók, majd folytatódott a csokis bemutató, végül pedig még két beszédet hallgattunk meg.
Az előadás a Callebaut történetével kezdődött
Mi másról szólhatott volna az első beszéd, mint a Callebaut történetéről, az elért eredményeikről, a csodálatos termékeikről. Ez nem volt meglepő, inkább csak furcsa volt néhány pont, amit a végletekig hangsúlyoztak. Például azt, hogy a Callebaut egyike azoknak a keveseknek, akik a kakaóbabokat egészben, a héjában pörkölik meg, még a darálás előtt. Bevallom, én még nem hallottam soha, hogy máshogy is lehet ezt csinálni, de aztán valaki rá is kérdezett erre, és akkor azt mondták, hogy a nagy csokikészítő gyárak gyakran a héj eltávolítása után csak a kakaóbabtöretet pörkölik, így azonban nem lesz olyan tökéletes az aromája a csokoládénak.
A második előadó egy fiatal hölgy volt, aki a fenntarthatóságért felelős programokban vesz részt a Callebaut-nál. Ezek a programok főként az elefántcsontparti és ghánai ültetvényeken működnek, hiszen innen származik a Callebaut csoki alapanyagának több mint háromnegyede. Erről csak annyit kell tudni, hogy alapból a világ kakaótermesztésének 85%-a ezekből az országokból származik, és ezek adják az ún. bulk cacaot, azaz a tömegtermelésre szánt, általában gyenge minőségű, de nagy terméshozamú kakaót. Azok a bean-to-bar kistermelők, akik legtöbbször közvetlen kapcsolatban állnak az ültetvényekkel és a farmerekkel, sokkal többet fizetnek a kakaóbabok kilójáért, mint a nagyobb cégek, akik sokszor tőzsdén keresztül jutnak hozzá a terméshez, vagy más közvetítőkön keresztül. Az ilyen nagy cégeknek, mint a Callebaut is például, ezért nagy szerepe van abban, hogy a nagyobb ültetvényeken milyen körülmények között dolgoznak az emberek, mennyi a fizetésük, milyen eszközeik vannak arra, hogy nagyobb és jobb minőségű termést érjenek el a következő szüretnél. Erre persze készítettek egy csuda kis animációs filmet, amiben bemutatták, hogy szegény Pablonak milyen rossz sorsa volt, míg a Callebaut programja ki nem segítette őt és azóta minden szuper, a gyerekei iskolába járnak, a felesége saját céget alapított, és még a kakaótermés is jobb lett. Ez persze nagyon jó, ha tényleg így van. De, ahogy a hallgatóság kérdései nyomán kiderült, a fent említett két afrikai országban kormányrendelet szabályozza, hogy egy kakaófarmer maximum mennyit kereshet. Tehát hiába szeretne a Callebaut többet fizetni nekik, hogy jobb legyen a helyzetük, ez jogilag nem lehetséges. Szóval kicsit visszanyalt a fagyi.. Igaz, nem csak pénzzel, hanem oktatással, a higiéniai és egyéb infrastruktúrák javításával is tudnak segíteni ezeken az embereken, de azért amíg egy farmer napi 9 dollárt keres, és abból átlagosan 8-9 embert kell eltartania, addig elég nehéz lehet oktatással motiválni az embereket, hogy még jobb kakaót termesszenek.
Ezután egy biokémikus fiatalember következett, aki arról beszélt, hogy mik azok a faktorok, amik a kakaófeldolgozás során a kész csokoládé ízét a leginkább befolyásolják. Egy piramis ábrán mutatta be, hogy a legnagyobb mértékben a kakaóbab fajtája, aztán az erjesztési folyamat minősége, majd pedig a pörkölés az, ami a végső ízt leginkább befolyásolják. A finomítás (konsírozás) és a temperálás már nem hoz túlzottan sok változást a csokoládé ízében. Arról is beszélt, hogy míg a tankönyvekben mindig csak a három nagy kakaófajt, a Criollot, Forasterot és Trinitariot említik, és ezeket nagyon pontosan jellemzik is, szerinte ez csak a mese, és igazándiból nem léteznek tiszta fajok, és egy fajtán belül is rengeteg különbség lehet. Ezt egy fotómontázzsal szemléltette, ahol forastero kakaófák terméseit fényképezte le, és még csak nem is hasonlítottak egymásra. Más formájú, más színű, más nagyságú gyümölcsök voltak mindegyik képen. De az előadó nem állt meg itt. Kijelentette, hogy szerinte a Nemzetközi Kakaószövetség kategorizálása, miszerint vannak a gyenge minőségű tömegtermelésre szánt “bulk” kakaók, és a különleges aromájú, jó minőségű “fine flavour” kakaók, nem is igaz. Szerinte jó erjesztéssel és pörköléssel egy bulk kakaóból is lehet finom ízeket kihozni, illetve attól, hogy egy csokoládéba kizárólag fine flavour criollo babokat használunk, még nem biztos, hogy a csokoládénk különlegesen finom lesz majd. Szerinte az igazán jó csokoládé összetételének kialakításához 70%-ban valamilyen bulk kakaóra van szükség, ez adja meg a csokoládé testét, alapját, alapvető kakaós ízét, a maradék 30% pedig lehet valamilyen fine flavour kakaó, ami izgalmas ízjegyeket, aromákat adhat hozzá ehhez az alaphoz. Kicsit mégis az volt az érzésem, hogy mivel a Callebaut saját keverékei pont így készülnek, nem is nagyon mondhatott mást, hiszen azzal a Callebaut ellen beszélt volna.
A résztvevők kérdéseire elég nehézkesen válaszoltak a szakértők…
Aztán elérkeztünk ahhoz a részhez, amikor végül kiderült, mit is takar tulajdonképpen ez a beanology. Az egésznek az a lényege, hogy a kakaó feldolgozás összes fontosabb fázisát górcső alá veszi, és megpróbálja az egyes fázisokat valamilyen módon reprodukálni a konyhaművészetben. Ezért is jött el Amerikából a chicagoi Callebaut Akadémia egyik csokikészítő tanárja Russ Thayer, hogy bemutassa a saját bonbonkollekcióját, amit a beanology fogalma ihletett.
1. fázis: Kakaógyümölcs – fantázianév: Tencha
Fehér csokoládé burok, maracujás-mangós zselé, zöld teás fehércsoki ganache. Ezzel a csokoládéval a frissen leszedett kakaógyümölcs belsejében található fehér gyümölcshús ízét szerette volna felidézni Russ, hiszen ez egy puha, édeskés, de egyben savas gyümölcshús. Sokan a lychee-hez hasonlítják. Én még csak utóbbit kóstoltam, és nem nyűgözött le túlzottan (lehet, hogy nem jó fajtát ettem persze), úgyhogy ezt nem tudom megítélni, mennyire hasonlít a kakaógyümölcs belsejének az ízére. Aki evett már ilyet, írja meg kommentben 🙂 Maga a bonbon túlzottan édesre sikerült szerintem, és nem igazán érződött a zöldtea íze, mivel a gyümölcsös réteg nagyon domináns volt.
Tencha
2. fázis: Erjesztés – fantázianév: Musa
Tejcsokoládéba mártott rumos banános ganache, a tetején egy zöld csíkos transzferlappal. Ez a bonbon az erjesztési folyamatot mintázza, amiben kiemelt szerepet kap a banán, hiszen a legtöbb helyen banánfa levelek alatt erjesztik a frissen leszedett kakaóbabokat. A bonbon dekorációja is a zöld banánleveleket hivatott imitálni. A banán és a rum is a kakaó termőterületeiről, a trópusokról származik, így tökéletes triót alkotnak. A banáníz szépen átjött ebben a bonbonban, de a rumot nem annyira éreztem, legalábbis alkoholtartalmat nem, talán csak egy furcsa utóíz maradt számban, miután lenyeltem a bonbont. Jobb volt, mint az első, de még nem győzött meg igazán. 🙂
Musa
3. fázis: Pörkölés – fantázianév: Mesquite
Tejcsokoládéba mártott két rétegű vágott bonbon, sós, füstölt mandula praliné, ancho chilis ganache. A füstölt-pörkölt mandula és a chili is a pörkölés során keletkező illatokat, aromákat, forróságot imitálják. Ennek a bonbonnak egyértelműen sült bacon íze volt. Pont olyan, mint a belga Chocolate Line baconös bonbonja. Nekem nagyon ízlett, bár a chilit egyáltalán nem éreztem benne, és másokat is hallottam panaszkodni, hogy várták a beígért csípős ízt, de az nem jött. De ez a füstölt íz… én imádom! 🙂
Mesquite
4. fázis: Őrlés/Finomítás/Konsírozás – fantázianév: Bergamo
Tejcsokoládé burokban Earl Grey teával és bergamot olajjal ízesített ganache, a dekoráció pedig egy cukorkristály réteg a bonbon talpán. Ez a bonbon ízében és textúrájában is a kakaóbabok őrlésének, finomításának folyamatát adja vissza. A kakaóbabok a finomítás során száraz, ropogós kakaóbabtöretből szép lassan folyékony, selymes csokoládévá válnak. De az első ízjegyek még kesernyések, savasak, akárcsak egy jó erős Earl Grey tea, vagy a citrusosan savas bergamot. Az őrlés szemléltetésére pedig saját fogaink között morzsolhatjuk szét a dekorációnak is szánt cukorkristály réteget. Nagyon érdekes, innovatív ötletnek találtam ezt a dekorációs elemet, ami tényleg sokat dobott a bonbon összhatásán, bár eléggé idő- és munkaigényesnek tűnik az elkészítése. Az íze is kifinomult volt és jól harmonizáltak benne az egyes alkotóelemek. Talán étcsokoládé burokkal még jobban működne az egész.
Bergamo
5. fázis: Kész csokoládé – fantázianév: La Mancha
Tejcsokoládéba mártott sáfránnyal és bodzavirággal ízesített ganache. Ennek a bonbonnak a háttérgondolata pedig az, hogy a sáfrány és a bodza a konyhaművészet két kifinomult virága, mindegyiket kézzel gyűjtik és évente csak bizonyos mennyiségben áll rendelkezésre, az ízük pedig nagyon jellegzetes. Ezek a tulajdonságaik jól szemléltetik azt a munkaigényes folyamatot, ahogyan a kakaóbabokból csokoládé készül. Nagyon szép volt ez a bonbon, mert a dekorációban is visszaköszönt a bodza egy apró cukorvirág formájában, és sáfrány szálakkal is megszórták a tetejét. Nagyon jól megfért egymás mellett ez a két tényleg jellegzetes és elég intenzív virágos íz.
La Mancha
Russ az ötből három csokoládé töltelékének elkészítését be is mutatta a színpadon, ami azért volt érdekes, mert igyekezett különféle technikákat bemutatni. A ganache kikeverésénél például mindegyik alkalommal más-más módszet alkalmazott. Először a ‘forró módszert’ használta, amikor felforralt tejszínnel leöntötte a csokipasztillákat, pár percig hagyta olvadni a csokoládét, aztán botmixerrel összekeverte az egészet. Másodszorra a ‘hideg módszert’ alkalmazta, ami azt jelenti, hogy a csokoládét 40°C fokosra melegíti, a tejszínt pedig 70°C fokosra. Két részletben hozzáönti a tejszínt a csokoládéhoz és botmixerrel elvegyíti a kettőt. Végül pedig ismét a ‘hideg módszerrel’ készítette el a ganache-t, de ezúttal több mint két részletben öntötte hozzá a tejszínt a csokoládéhoz, és csak egy sima spatulával keverte, nem pedig botmixerrel. Ő legjobban a második technikát szereti használni, mert a hideg módszer miatt szinte azonnal munkahőmérsékletű a ganache, vagyis már tölthetik is meg vele a bonbonhüvelyeket (kb. 29°C fokos a ganache), a botmixer pedig még tökéletesebb emulziót hoz létre, így selymesebb lesz a ganache.
Callebaut termékek egy része a fogadóterem egyik asztalán
A délutáni részben még volt két előadás, de ezek eléggé erőltetettek voltak. Az elsőt az angliai Callebaut Academy vezetője, Beverley Dunkley tartotta, és ez tulajdonképpen nem volt más, mint egy tömény tv-shop jellegű termékbemutató. Ami talán érdekes volt ebben, az az, hogy a bemutatott termékeket a fogyasztói trendek köré csoportosították: magasabb kakaótartalmú csokoládé, kevésbé édes és kevesebb kalóriát tartalmazó csokoládé, édes és sós ízek keverése, gyors és egyszerű ételek. Ennek fényében bemutatták a Power Chocolate névre keresztelt új termékcsaládjukat, amiben egy 41%-os tejcsokoládé és egy 80%-os étcsokoládé van, valamint a Steviával édesített csokoládét is, amiben elvileg 16%-kal kevesebb kalória van, mint a normál 54%-os étcsokijukban. Új területszelektált csokoládéjuk a brazíliai étcsokoládé, aminek szerintem nagyon furcsa utóíze volt. A végére pedig még bedobta azt az ötletet, hogy nagyon egyszerű és hatékony bevételi forrás lehet főleg kisvállalkozóknak, hogy nagy tételben megveszik az alapanyagokat (csokilencsét, színes és ízesített csokipasztillákat, csokival bevont gabonagolyókat, praliné krémet, stb.) és azt kis kiszerelésbe átcsomagolva árulják a boltjukban az elkészített csokoládék mellé kiegészítő termékekként.
Olivier Nicod épp a “One-Shot” nevű gép működési elvét mutatja be.
A legvégén pedig jött a kiemelt előadó, Olivier Nicod, akit eddig nem ismertem, de a felvezetőben kiderült róla, hogy nagyon változatos tapasztalattal rendelkező főszakácsból vált csokoládékészítővé, több Michelin-csillagos étteremben és híres cukrászok mellett is dolgozott. Aztán hét évig a Hotel Chocolat (angliai csokoládékészítő cég, már nemzetközi lánccá nőtte ki magát) fő csokikészítője volt. Az előadását nagyon erős francia akcentussal, de angolul próbálta meg felolvasni, több-kevesebb sikerrel. 🙂 Amikor eljutott odáig, hogy kilépett a Hotel Chocolat-ból és saját csokoládés konzultáns céget alapított, és egyébként az angliai Callebaut Akadémián tart kurzusokat, akkor esett le, hogy ez az egész beszéd az ő kis önéletrajza és motivácós levele kb, hogy minél többen megismerjék és tőle kérjenek tanácsot. Szegényt nagyon sajnáltam, mert rettentően elfáradt szerintem a végére, annyira küzdött az angol szöveg felolvasásával (szerintem sokszor nem is értette, hogy mit mond). (Tolmácsként) nem igazán értem, miért nem tarthatta franciául, és valaki tolmácsolta volna neki angolra, sokkal jobb lett volna neki is, és a hallgatóságnak is. Ami érdekes volt, az az, hogy mutatott képeket olyan csokoládékészítő gépekről, amiket a Hotel Chocolat-nál használnak. Ez az ún. “one-shot” úgy működik, hogy két tartály van egymás mellett, az egyikbe a csokoládét, a másikba a tölteléket teszik, és a gép pedig egyetlen mozdulattal a bonbonformába nyomja mindkettőt, és létrehozza a kész bonbont. Képzelhetjük, mennyivel gyorsabban mennyivel több bonbont lehet így készíteni, persze így teljes mértékben gépiesítik a készítést, és elveszik a kézműves jelleg.
Callebaut ajándékcsomag
Búcsúzóul mindenki kapott egy nagy Callebaut ajándéktáskát, benne egy 1kg kiszerelésű forrócsoki porral (darált étcsokoládé), egy barna Callebaut köténnyel, egy mini habverővel, habkártyákkal, egy kis csomag 54%-os étcsoki pasztillával és természetesen a Beanology receptkönyvvel. Ez utóbbiból tettem be ide képeket illusztrációnak. Nagyon igényes kis könyvecske egyébként, és érdekes nézni, hogy az egyes csokikészítők, cukrászok hogyan inspirálódtak a kakaó feldolgozás lépéseiből, milyen ételeket, desszerteket kreáltak.
Részlet a tartalomjegyzékből
Amin megakadt a szemem, az az, hogy a feldolgozás fázisainak illusztrálásánál szinte csak középkorú, nagydarab férfiakat ábrázolnak, mintha ez annyira kemény fizikai munka lenne (nyilván a zsákok emelgetése az, de a képeken inkább csak szagolgatnak, meg ilyenek). Az egész receptgyűjteményben is Beverley Dunkley receptjein kívül csak férfi cukrászok szerepelnek. Én nem tartom magam ultra-feministának, de azért furcsa, hogy a csokoládékészítést ennyire maszkulin módon közelítik meg, miközben nagyon sok sikeres női csokoládékészítő/cukrász is van a világon.
Tényleg ennyire férfias munka ez a csokoládékészítés?!
Nemrég egy hosszú hétvégét töltöttem el Svájcban, ahol természetesen a helyi csokoládé kínálatot nagyon közelről szemügyre vettem. A svájci csoki legalább annyira nagy hírnévnek örvend, mint a belga csoki, habár a bean-to-bar beszámolóimból majd kiderül, hogy ezek tulajdonképpen mennyire félrevezető fogalmak. (Elöljáróban annyit, hogy attól, hogy egy csokit Belgiumban vagy Svájcban készítenek, még nem feltétlenül a legjobb minőségű)
A csokoládé történetében fontos mérföldkőnek számít, amikor 1875-ben Henri Nestlé és Daniel Peter kitalálta, hogy tejport ad az étcsokoládéhoz, így krémesebb, kevésbé keserű csokoládét kaptak végeredményül, és megszületett a tejcsokoládé. Nyilván emiatt is Svájc főként az alpesi boldog tehenek tejéből készült tejcsokoládéjáról híres.
A másik híres svájci csokoládékészítő pedig nem más, mint Rudolf Lindt, aki a csokoládékészítés egyik fontos elemét, a finomítást avagy konsírozást fedezte fel 1879-ben. Az anekdoták szerint persze véletlenül jött rá, miután egy éjszakára elfelejtette a kakaómasszát őrlő gépet lekapcsolni, hogy minél tovább finomítja a masszát, az annál kevésbé lesz szemcsés, ezáltal pedig selymesebb, krémesebb lesz az állaga.
A genfi katedrális késő-gót színes káponája, genfi városképek
Svájci utazásom első állomása, már csak a repülőtér közelsége miatt is, Genf volt. Keservesen szakadó eső fogadott, de ez nem tántorított el attól, hogy végigjárjam a tóparti város legfontosabb csokiboltjait. Nagyon kényelmes feladat volt ez, hiszen a belváros két párhuzamos utcájában tulajdonképpen a legismertebb boltok mind megtalálhatóak, így nagyjából egy-két órás sétával le is tudható ez a túra.
A sétámat tehát a rue du Rhone és az avenue de la Confédération mentén tettem meg, kis kitérővel a katedrálist is közelebbről szemügyre vettem. A boltokban kb. 9-12 chf körül mozgott 100g bonbon ára, ami majdnem kétszerese a belga vagy brit csokoládék árának, pedig nem is annyira ismertek, mint mondjuk Pierre Marcolini vagy Patrick Roger.
A Stettler üzletébe tértem be elsőként. A bonbonokon és ízesített táblás csokoládékon, csokiba mártott narancshéjat, különféle drazsékat és cukrászsüteményeket is árusítanak. A bolt első emeletén egy kis kávézó is található. A bonbonok íze nincs feltüntetve, így az eladó kellő unottsággal elhadarta, hogy miből is lehet választani. A választék viszonylag nagy volt, de az ízek inkább a tradícionális vonalat képviselték: pralinék, marcipán, alkoholos trüffelek, sima étcsokoládés trüffel, néhány ganache. Az Earl Grey trüffel és a narancsos marcipán finomak voltak, és jópofa volt a pattogócukros tejcsoki ganache is. A pisztáciamarcipán indokolatlanul élénkzöld volt, és túlzottan édes is. A mogyorópraliné és az étcsokoládés trüffel pedig teljesen átlagosak voltak.
A Stettler bonbonjai
Az Auer kis üzletében viszonylag szűk és eléggé tradícionális kínálatot találtam, ahol az ízeket megint csak az eladótól kellett kicsikarni. A sós karamell érdekessége, hogy egy pekándiót ültettek a tetejére, kár, hogy a karamell szemcsés volt, kikristályosodott. A kávés pralinét igazi kávéval készítették, ennek nagyon örültem, de a pisztáciamarcipán itt is túl élénkzöld volt.
Auer étcsokis bonbonokA ‘La Bonbonniere’ kirakata
La Bonbonniere boltja szintén patinás múltra tekinthet vissza. A csokoládékat a mai napig az emeleten készítik. A névvel ellátott bonbonok mellett itt is találtunk területszelektált táblás csokikat, óriásbonbonokat (ún. Bouché, jelentése: falat), amik az ősz jegyében egy óriási vadgesztenyét formáztak. A pisztáciamarcipán itt is eléggé műnek tűnt, kellemes volt a gesztenyemézes ganache, és finom volt a valenciai narancsos bonbon is. Itt megakadt a szemem egy bolíviai vadon termő criollo babokból készült csokoládén, melynek csomagolása két táblát is rejtett, az egyiket 40, a másikat 67 órán át konsírozták. Ez is bevándorolt a gyűjteményembe.
óriási gesztenyékLa Bonbonniere bonbonválogatás
A Rohr két boltot is üzemeltet egymás közelében, én a nagyobbikban jártam. Az őszi dekoráció miatt a boltot ellepték a sünök, gombák, őszi falevelek, gesztenyék. Zavarbaejtő volt, hogy az üres üzletben négy eladó is tartózkodott, de egyik sem szólt semmit, nem próbálták segíteni a választást, nem kérdezgettek, nem ajánlottak semmit. A fehér-tej-étcsokis pisztácia rocher viszont vitte a prímet. Igazi, ropogós pisztáciadarabkák, lágy csokoládé.
A Rohr egyik üzlete a belvárosbanEzek a pisztáciás csokik nagyon finomak voltak! 🙂
A Laderach üzlete már messziről hívogatott, mert a kirakatban rengeteg ízesített óriástábla sorakozott, amiket úgy tördelnek kisebb darabokra. A bonbonválasztékuk is nagyon széles, emellett előre csomagolt válogatásokat, és néhány más márkájú csokoládét is lehet náluk vásárolni. Nagyon érdekes volt a szőlőmusttal készített trüffelgolyó, a szilvás trüffel, és szuper volt a folyékony Calvadossal töltött fehércsokis bonbon, amit cukorburokkal készítettek (mint a Dianás cukrot). A florentin lapkával dekorált mogyorópraliné is nagyon jól sikerült.
óriási csokitáblák mindenféle ízben a Laderach kirakatábanLaderach bonbonok
Philippe Pascoet boltja egy kis udvarban található itt a közelben, hangulatos kiülős kávézó terasz is működik itt. Ez volt az egyetlen bolt az összes közül, ahol az eladó beszélgetést kezdeményezett, adott kóstolót, kérdezgetett, elmagyarázta, hogyan készülnek a mártott bonbonjaik. Nagyon kedves volt, és így sokkal jobban éreztem én is magam, amíg válogattam. Az ízek itt sem voltak kiírva, de mivel az eladó nagyon kézséges volt, nem volt akkora hátrány. Vettem bonbonokat és egy táblás csokit is, egy Venezuelai Maracaibo tejcsokoládét, aminek érdekessége, hogy nem csak sima tejport, hanem gruyere-i (a városról elnevezett híres svájci keménysajt) tejszínt is adtak a csokoládéhoz, így extrán krémes állagú az egész. A bonbonok nagyon finomak voltak, tökéletesen eltalálta a felhasznált fűszerek, fűszernövények, egyéb ízesítők arányát. A legjobban a fűszernövényekkel ízesítettek tetszettek: rozmaringos, kakukkfüves, bazsalikomos étcsoki ganache, de nagyon jó volt a csillagánizsos, yuzus, abszintos is.
Philippe Pascoet bonbonjai
Utoljára a Du Rhone boltjába ugrottam be, ahol egy négy vágott bonbonból álló szezonális válogatást próbáltam ki. Ebben a boltban is működik egy kis kávézó és cukrászsüteményeket is kapni. A szezonális bonbonok mindegyike kétrétegű volt, egy vékony ganache és egy gyümölcszselé vagy gyümölcsös marcipánréteg: málna-bazsalikom, eper-menta amire emlékszem, sajnos elfelejtettem lefotózni a feliratot, és az ízből nem annyira derült ki számomra a másik kettő, bár finomak voltak.
Nyári kollekció a Du Rhone kirakatábancsokitigris 😀
Lausanne-ban szálltam meg, így a második nap ennek a városnak a körbejárásával telt. Itt már nem volt olyan sok csokibolt, és nem is annyira egy helyre koncentrálódtak, de azért találtam néhány érdekeset.
Noz – ez is pékségként is üzemel, ezen már meg sem lepődtem. A bonbonok mellett egy elég széles területszelektált táblás válogatásuk is volt. Viszont gyanús lett, hogy már a genfi boltokban is találkoztam hasonló csomagolású táblás csokikkal. Itt vettem két táblát, a Bonbonniere-ben még egyet ugye, és Philippe Pascoet-nál is láttam ugyanezt a csomagolást, ráadásul a bolíviai vadon termő kakaóbabokból készült csoki mindegyik helyen ott volt. Rá is kérdeztünk mindegyik helyen, de mindenhol azt mondták, hogy ezt ők készítik helyben. A vicc az, hogy a csomagolás belsejében viszont van egy kis kártya, ami feketén-fehéren mutatja, hogy ezt bizony a Felchlin, svájci csokoládégyár készítette (olyan, mint a Callebaut vagy a Valrhona). Szóval abban semmi nem lenne, hogy megveszik a Felchlin csokoládét, formába öntik és árulják. De még a csomagolás is teljesen ugyanaz, így pedig eléggé gyanús, hogy még a formába öntést sem ők végzik. Furcsa, de ennél közelebb nem kerültem a rejtély megoldásához, gondolom üzleti fogás, és nem számítanak arra, hogy valaki az összes boltot végigjárja, mint én, és rájön a turpisságra 😀
Nicola Noz boltja Lausanne-banNoz bonbonok, a színes levéllel díszített egy füge-aszaltszilva keveréket rejtett.
Durig – a város szívében, a városházától néhány lépésnyire található kis üzletben szintén volt egy szép területszelektált bean-to-bar választék, itt már saját csomagolással, tehát ez egy fokkal kevésbé gyanús, ráadásul más eredetű kakaóbabok is voltak, például kubai, amiből vettem is egyet. A bonbonok itt is inkább a hagyományos vonalat képviselik, de intenzív ízekkel és jó arányokkal találkoztam a kóstolt tételeknél. A maracujás karamell nagyon friss, ütős ízű volt, a mexikói fantázianevű pedig mézeskalácsfűszeres ganache-t rejtett.
Durig a hangulatos belváros szívébenDurig bonbonok, a passiókaramella vitte a prímet.
Lucien Moutarlier – a városháza másik oldalán található ez a cukrászda-kávézó, ahol néhány táblás csokoládét (ízesített táblák főleg) és bonbonokat is találtunk. Szuperszonikus pultból kerültek ki a bonbonok, ugyanis az üveglapot az eladó egy gombnyomással emelte fel, nem csak úgy simán kinyitotta. Itt egy trópusi gyümölcsös folyós karamellel töltött bonbont és két nyúlós karamellest (almás és banános) kóstoltam, ez utóbbiak nagyon jók voltak, mert elég puhák voltak, de mégis nyúlósak, de nem ragadtak a fogamba, és még finom ízük is volt! 🙂
Lucien Moutarlier kávézó-cukrászdája
Végezetül megemlíteném még a Claro bioboltot, ahol mindenféle fairtrade, bio terméket lehet kapni (ruhákat, ajándéktárgyakat és élelmiszert is), többek között csokoládét. A csokiknak olyan részletes a csomagoláson található leírása, hogy minden összetevő mögött zárójelben ott van a származási ország. Így a területszelektált csokoládék esetében nem csak azt tudhatjuk meg, melyik országból származik a kakaó, de azt is, hogy honnan jött a cukor, a vanília, vagy a többi ízesítő (kókusz, narancsolaj, tejpor, stb.). Itt szintén nagyon közvetlen eladóval találkoztunk, aki még finom mézeskalácsos keksszel is megkínált a kasszánál.
Lausanne-ban a rólam (csokoládékészítő nő) elnevezett út buszmegállójában 🙂 (Chemin de la Chocolatiere)
Természetesen nem kell ilyen sok csokiboltot bejárni ahhoz, hogy az ember svájci csokikat találjon. A szupermarketek polcai is rogyásig vannak két-három márka termékeivel. A legismertebbek a Cailler (Nestlé), Frey, Villars, és persze a Lindt.
szépséges kakaófák a genfi botanikus kert üvegházábanAz egyik kakaófa nem csak bimbózó virágokkal volt teli, hanem volt rajta legalább öt mini kakaógyümölcs is (bébicsoki :))
Azért mást is láttam ám közben, nem csak csokiboltokat. 🙂 A jó időnek hála nagyon jókat sétáltunk a genfi tó partján, felmentünk a hegyekbe egy duzzasztógáthoz, láttuk a Mont Blanc-t és a genfi botanikus kertben még termő kakaófákat is! Hazautazásom napján pedig Lausanne-ból nem közvetlenül Genfbe mentünk, hanem a másik irányba elindulva körbeautóztuk a tavat. Így például láttam Vevey-ben a Nestlé székházát (egyébként ebben a városban élt idős korában Charlie Chaplin, és itt is temették el), Montreux luxus riviéráját (teljesen olyan érzésem volt, mintha a francia riviérán lennék), a tóparton álló Chateau de Chillon középkori várát, aztán a tó déli oldalán átmentünk Évian (a híres ásványvíz) városán is.
Genfi-tó (a második képen alig észrevehetően de ott a Mont Blanc a háttérben :)), boldog alpesi tehén, Lausanne óvárosa a katedrálissalduzzasztógát kb 2000 méteren, naplemente a Genfi-tavon, a Rhone folyó völgyeGenfi-tó és a Chateau de Chillon
Nagyon tetszett Svájc! Csodaszép a táj, a Genfi-tó és finomak a csokik 🙂
Az őszi szezon tele van csokis programokkal, alig győzök róluk beszámolni (közben még a felhalmozott csokikat is meg kell mind kóstolnom!). A londoni gasztrofesztivált követő hétvégén Norwich-ban voltam, ahol első alkalommal rendeztek csokifesztivált. Norwich viszonylag közel van Cambridge-hez, a szomszédos megye, Norfolk központja Kelet-Angliában. Híres például a Colman’s mustárról (kvázi az angolok dijoni mustárja), amelynek itt van a gyára és még mustármúzeum is van hozzá. A fesztiválra nem egyedül mentem, hanem brazil kolleganőmmel és férjével.
a Colman’s mustármúzeum kirakata
A csokifesztivált a város főterétől néhány percnyire található régi tűzoltóság épületében tartották (ma egy középiskolának ad otthont), és nem volt túlzottan kiplakátolva. Még jó, hogy tudtuk, hova kell menni. A rendezvény egyébként teljesen ingyenes volt, a kiállítók mellett óránként kb 15 perces bemutatók vagy beszédek hangzottak el a színpadon. Körülbelül 20-egynéhány cég hozta el a termékeit, tehát nem volt túlzsúfolt a hely, így tökéletes volt ahhoz, hogy az ember nyugodtan kóstolgasson, beszélgessen a készítőkkel.
David G Haigh csokikészítő többek között Haitiról származó csokit kínált.
Azonnal belevetettem magam a sűrűjébe! Szép sorjában végigmentem az asztalokon, és nagyon jókat beszélgettem, sok finomságot kóstoltam. Az első készítő, David G Haigh (Coeur de Xocolat), akivel beszéltem, forrócsokit árult, illetve csokipasztillákat, amikből akár forrócsokit is készíthetünk. Különlegessége volt, hogy Haitiról származó kakaóbabokból készült csokit kóstoltatott. Hosszasan elbeszélgettem vele a Haiti szigetén zajló eseményekről, az ottani emberek helyzetéről, a kakaótermesztésről. Azt mondta, hogy szeretnének ültetvényeket vásárolni a helyiekkel összefogásban, hogy munkát adjanak az embereknek, és elterjesszék a kakaótermesztést az egész országban, mert ugyanolyan jól mehetne az üzlet itt, mint a sziget másik oldalán a Dominikai Köztársaságban, vagy a szomszédos szigeteken. A 75%-os csoki, amit kóstoltunk, ráadásul nagyon finom volt. Krémesen olvadt, abszolút nem volt keserű, hanem mogyorós, kávés ízek keveredtek benne. Vettem is belőle.
Duffy Sheardown és büszkeségei 🙂
A következő asztalnál anglia egyik első bean-to-bar készítője (elmondása szerint pontosan a második, Willie után) Duffy Sheardown mutatta be táblás csokoládéit, melyekkel már jó sok díjat bezsebelt. Én először akkor hallottam róla, mikor Paul A. Young (akinek a csokijairól folyton áradozom, pedig még mindig nem volt szerencsém megkóstolni őket…) valamelyik bonbonjához Duffy csokoládéját használta alapanyagként. Aztán kiderült, hogy ez a Duffy már régi motoros a csokikészítésben, a szó többszörös értelmében is, hiszen eredeti szakmáját tekintve gépészmérnök, mégpedig forma1-es versenyautókat tervezett (például Ayrton Senna első forma1-es autójának építésében is részt vett). Nos, nála gátlástalanul bevásároltam, mert egyszerűen nem lehetett dönteni, hogy melyik tábláját ne próbáljam ki. Még kedvezményt is adott, lelkesedésemre való tekintettel. Ami még ennél is jobb volt, az az, hogy pár mondat után úgy beszélgetett velem, mintha mindig is ismert volna. Őszinte öröm és érdeklődés volt az arcán, mikor meséltem, hogy én is próbáltam már saját csokit készíteni. Azonnal odaadta a névjegyét, és mondta, hogy írjak neki nyugodtan, ha bármi kérdésem van, vagy elakadnék. Bíztatott, tippeket adott, aztán az asztal alól elővett egy kis papírtasakot, amiben a legújabb csokijából készített kis kóstolókockák voltak. Ezt még nem is árusítja, és egyértelmű volt, hogy csak olyanoknak adott belőle kóstolót, akik tényleg érdeklődnek is a csokijai iránt, nem csak az ingyen kóstoló miatt mentek oda hozzá. Nagyon jó érzés volt ez, és az, amilyen nyitottsággal és támogatással fordult felém ő és a felesége is. A csokijairól pedig ódákat zenghetnék. De most nem fogok, majd jön róla egy terjedelmes külön bejegyzés! 🙂
a Pump Street Bakery szépen kidolgozott ábrája a bean-to-bar csokikészítés menetéről
A szomszédos asztalnál a már kedvencemmé vált Pump Street Bakery csokijait lehetett kóstolni. Az ő különlegességük, ahogy már a londoni fesztivál beszámolójában is írtam, hogy azokban a sütőkben pörkölik a kakaóbabokat, ahol a kenyeret sütik, és néhány táblájukba a saját kovászos kenyérmorzsájukat is beledarálják. Hoztak a fesztiválra szárított egész kakaógyümölcsöt, kakaóbabokat és kakaóbabtöretet, és még egy szép kis ábrájuk is volt arról, hogyan lesz a kakaóbabból csokoládé. Itt is beszélgettem egy jót, és nagyon nehezen, de visszafogtam magam, és nem vettem semmit (mert már van itthon tőlük három tábla csoki). Rob, akivel a londoni fesztiválon már beszélgettem, megint nagyon kedves volt, és mutatott is egy új ecuadori csokit, a legújabb szüretelésből. Mondta, hogy mennyivel lágyabb ízű lett ez a csoki, mint a korábbi szüretelésű babokból készült. (Róluk is nagyon érik egy részletesebb bejegyzés!)
Utánuk egy úgymond kakukktojás következett, a Cocoa Runners, akik nem készítenek csokoládét, hanem összegyűjtik a világ legjobb bean-to-bar csokijait, és ezeket meg lehet rendelni a webshopjukból (külföldre is szállítanak!), vagy pedig elő is lehet fizetni egy havonta négy táblát tartalmazó csomagra. Már szemezek egy ideje ezzel az előfizetéssel (mert úgy állítják össze, hogy olcsóbbra jön ki, mintha egyenként megvenné az ember az adott négy tábla csokit), de most annyi csokit felhalmoztam, hogy még várok egy picit, hogy apadjon a készletem. Valamennyi csoki is volt náluk, többek között az amerikai Taza, akik mexikói stílusú, ún. crudo textúrájú csoki korongokat készítenek (Szántó Tibor néhány csokija is hasonló állagú). Hozzám ragadt a sós mandulás étcsoki korongjuk, ami azért is érdekes, mert mindössze 40% kakaótartalmú, tehát étcsoki viszonylatban nagyon édes, a feldolgozási mód miatt pedig a cukor kristályok még itt-ott ropognak is benne. Az édességet a só még inkább kihangsúlyozza. Mandulát nem, ellenben erős málnaízt éreztem, miközben kóstolgattam ezt az érdekes, omlós kekszre emlékeztető textúrájú csokit. Egyébként említettem nekik Szántó Tibort, hogy az ő csokijait nem akarják-e árulni, és nagy örömömre azt mondták, hogy már tárgyalásban vannak vele! Rózsavölgyi csokik már szép számmal fent vannak a webshopjukban, úgyhogy nagyon jó lenne egy kis Szántó Tibor kollekció is melléjük. 🙂 Lelkesedésem jutalmául itt pár szem pörkölt kakaóbabot kaptam rágcsálnivalónak. 🙂
a Marou csokijai vietnami kakaóbabokból készülnek Vietnamban, két francia csokikészítő munkája által
A mellettük lévő asztalnál megint egy angliai forgalmazó cég volt, akiket nem ismertem még, de az asztalukon számomra nagyon is kecsegtető csokik voltak, így először kóstolgattam, aztán beszédbe elegyedtem a cég képviselőjével. A kínálatában volt egy walesi raw csoki, a Forever Cacao nevű cégtől, akiket már az instagramról ismertem, 5-féle táblája volt a vietnami Marou készítőitől, és széles kínálata egy tradícionális svájci cégtől a Favarger-től. A Marou-ról beszélgettünk többnyire, és ebből kóstoltam, aztán vásároltam is két táblát. Még Edinburgh-ban vettem a Chocolate Tree boltjában egy Marou-t, most három táblával már érdemes lesz írni is róluk egy kicsit részletesebben.
a Forever Cacao raw csokija 80%-os és perui criollo babokból készül
Utolsó előttiként még kóstolgattam kicsit a lengyel Manufaktura Czekolady standjánál is, akik leginkább a rozsdás szerszámokat imitáló csokijaikkal vonzzák be a vásárlókat, de egyben ők az első lengyen bean-to-bar készítők is. Vettem is tőlük egy Dominikai Köztársaságból és egy Ghánából származó babokból készült táblát. Itt sok volt az érdeklődő, úgyhogy beszélgetni nem sikerült a készítővel.
az első lengyel bean-to-bar csokik
A legvégére hagytam új felfedezettjeimet a Fifth Dimension Chocolates-t, akikkel szintén a londoni vásáron találkoztam először, akkor is csak futólag, de az instagramon már követem őket egy ideje. Itt végre alkalmam nyílt arra, hogy hosszabban beszélgessek Russellel, a cég csokikészítőjével, aki a tévés karrierjét mindössze néhány éve hagyta ott azért, hogy csokis szenvedélyének hódoljon (a cége most októberben lesz két éves). Rövid idő alatt több díjat is szereztek már izgalmas ízvilágú, dekoratív bonbonjaikkal. Ugyanúgy, mint Duffy standjánál, itt sem bírtam visszafogni magam. Először is kértem az összes bonbonjukból egy-egy darabot (összesen 16-ot!), és aztán valahogy még rám ragadt három mini táblás csoki is. Ezeknek az az érdekessége, hogy a 25 grammos minitáblák csomagolása egy műanyag bérlettok (londoni cég esetében ez a helyi oyster kártya tartójának felel meg), ami szerintem nagyon vicces ötlet, és végülis praktikus is, mert egyszerűen zsebre tehetjük a csokit (persze elolvad, úgyhogy ne tegyük, de azért jó, nem?!).
5Dimenziós csokiválogatás 🙂
Ők nem készítenek bean-to-bar csokikat, inkább a bonbonokra szakosodtak, de vannak single origin táblás csokijaik, amikhez nagyon jó minőségű csokit használnak alapanyagként, például van egy bolíviai vadon termő kakaóból készült csokijuk, amiből vettem is egy minitáblát. Itt is olyan lelkes voltam, hogy kétszer is kaptam kóstolót az egyik legújabb bonbonjukból, amiben japán yuzu és rózsabors van, és ajándékba kaptam még tőlük egy három darab ún. “chocwich”-et (csokiszendvics) tartalmazó csomagot. Ez nem más, mint két vékony csokikorong között pillecukor, vagy gyümölcszselé. Én földimogyorós pillecukrosat kaptam. Nagyon nagyon finom volt! 🙂
Russel (5DChocolates) citrom csatnis ganache-t készít a színpadon
Russel egyébként tartott egy rövid bemutatót is a színpadon, ahol azt mutatta be, hogyan készül a legújabb bonbonjuknak a tölteléke, egy citrom csatnival ízesített ganache. Ezt is meg lehetett kóstolni, és nagyon izgalmas ízvilága volt. Majd róluk is jön egy terjedelmes beszámoló, csak érjek a kóstolóim végére! 🙂
A rengeteg csoki után azért a katedrálist is megnéztük indulás előtt. A jobboldali képen egy keresztelőkút látható, ami a felirat szerint a régi csokigyár egyik keverőüstje volt mielőtt a templomba hozták.
A nap végére a táskám jóval nehezebb lett, a pénztárcám persze jóval könnyebb. De azzal nyugtattam magam, hogy 1) a táblás csokik nem romlanak meg évekig, szóval ez hosszútávú befektetés volt, 2) a most induló Ecole Chocolat kurzusomhoz szükségem lesz mindenféle területszelektált és bean-to-bar csokikra, így ez tulajdonképpen tanszerként fogható fel. 😀 De még a megszerzett csokiknál is jobb élmény volt az, hogy mindenki, akivel beszélgettem ilyen nyitott és kedves volt. Az egész légkör annyira barátságos volt, a készítők egymást is sokszor személyesen ismerik, és lelkesen beszélnek egymás csokoládéiról. Megosztják a tapasztalataikat, felajánlják a segítségüket, bíztatnak, hogy folytassam a csokikészítést, próbáljak ki új dolgokat. Ez rengeteg erőt és inspirációt ad ahhoz, hogy folytassam ezt az utat, amit alig két-három éve választottam. Már most olyan jó érzés ehhez a csokis közösséghez tartozni! 🙂
Mielőtt visszaindultunk volna Cambridge-be, sétáltunk még egyet Norwich belvárosában és megnéztük a katedrálist is. Nagyon szép kis város, biztos visszajövök még ide, mert a mustármúzeumot mindenképpen meg szeretném látogatni.
Ti voltatok a budapesti Édes Napokon? Milyen csokikat kóstoltatok és vásároltatok?
akit a mozdony gőze megcsapott… (nem, még mindig nincs elegem a csokiból :D)
Ezt a bonbont készítettem a 2015-ös Nagy Brit Fűszeres Csoki Versenyre. Ahogy a versenyről való beszámolómban is írtam, az egyik szponzortól kaptunk ingyen fűszereket a kísérletezéshez, én pedig próbáltam magyaros ízeket varázsolni a kreációmba.
A paprika és a mák volt az a két alapanyag, ami a leginkább megmozgatta a fantáziámat. Eleinte nem hittem volna, hogy ezek majd egy bonbonban kötnek ki, de végül tökéletes volt köztük az összhang a sárgabaracknak köszönhetően. Nem is húzom tovább az időt, hanem elmondom, hogyan is készül.
Recept
350 g étcsokoládé (nálam 72% Venezuela)
néhány gramm kakaóvaj (opcionális)
ételfesték, színezett kakaóvaj (opcionális) egész fehér mák
35 g egész mák
65 g blansírozott mandula 100 g kristálycukor
100 g aszalt sárgabarack
50 g víz
1 tk glükózszirup (vagy semleges ízű méz)
2-3 g őrölt fűszerpaprika (édes)
A dekorációhoz felolvasztok egy kevés kakaóvajat, és egy kizárólag erre a célra használt iskolai ecsettel kikenem a bonbonforma mélyedéseit. Minden egyes mélyedésbe azonnal egy csipet egész mákot szórok (fehér mákot használtam), hogy beleragadjon a kakaóvajas rétegbe. Aztán megint olvasztok egy kis kakaóvajat, sötét narancssárga csoki színező festékkel kikeverem, amíg a nekem tetsző színt nem kapom. Egy nagyobb iskolai ecsetet belemártok a színes kakaóvajba, és az ecsetet rázogatva, ütögetve izgalmas, egyedi pöttyözött mintát készítek a bonbonokra.
Az étcsokoládét felolvasztom, és a beoltós módszerrel temperálom. (Most kivételesen olyan szerencsém volt, hogy kölcsön kaptam a boltunkból egy mini temperálót, amiben kb 1-1,5 kilónyi csokival lehet csak dolgozni, viszont nem kell ott állni mellette és kevergetni, csak csipog, amikor már kész is a temperált csokoládénk.) Ezzel kiöntöm a forma mélyedéseit, igyekezve viszonylag vékony burkot képezni. A formát félreteszem, hogy megköthessen a csoki.
Közben elkészítem a sárgabarackos réteget. Ehhez a puha, aszalt sárgabarackot a vízzel és a glükózsziruppal melegíteni kezdem. Hagyom, hogy a víz nagy része elpárologjon a főzés hatására, és mikor már úgy látom, hogy kellően megpuhultak a barack darabkák, botturmixszal összepürésítem az egészet. A pirospaprikát a legvégén, fokozatosan adagolva adom hozzá.
A mákpraliné ötlete nagyon feldobott, de az első próbálkozásom csúfos kudarcba fulladt. A karamellizált cukorba beleforgatott egész mákszemek óriási kavicsokká álltak össze, mintha aszfalt darabok lettek volna. A robotgépem is csak lágyan simogatta a felületüket, de nem bírta őket ledarálni. A második adagnál ezért úgy döntöttem, hogy fellazítom egy kicsit a helyzetet úgy, hogy blansírozott mandulát keverek a mákhoz. Ez már jó ötletnek tűnt, mert aztán szinte gond nélkül sikerült ledarálni a praliné alapot. A kész pralinét egy kis felolvasztott kakaóvajjal még hígítom, hogy könnyebb legyen a formába tölteni.
Az első próbaverziónál a sárgabarackos réteg került először a formába, aztán a mákos (így az utóbbi vastagabb réteg lett), de a kóstolás során egyértelműen a mák íze dominált, és a sárgabarackot, pláne a paprikát alig lehetett érezni. Így a második, végleges verziónál megfordítottam a sorrendet, így kevesebb mákpraliné, több sárgabarack került a bonbonba. A két réteg közé még szórtam egy kevés egész, fehér mákot, hogy a textúrát még izgalmasabbá tegyem.
Mikor a sárgabarackos réteg teteje megbőrösödött, a maradék temperált csokoládéval elkészítem a bonbonok talpát. Pár percre hűtőbe teszem a formát, aztán egy határozott mozdulattal megfordítom, hogy kipottyanjanak a kész bonbonok.
Az első próbálkozásnál kétféle dekorációt készítettem, szűk körben pedig megszavaztuk a pöttyözött dekorációt, de mutatok egy képet a másik ötletről is, ahol a fehér mákszemeket egy pontba koncentráltam, körbevéve a sötétnarancssárga spirállal.
A verseny szervezetlenségére utal, hogy a beígért zsűri véleményezését még a mai napig nem kaptam meg, így nem tudom megmondani, hogy tetszett nekik a csokim, vagy hány pontot kaptam rá a tízből. Ha valaha is megkapom, frissíteni fogom ezt a bejegyzést az eredménnyel.
Nektek hogy tetszik ez az ízkombináció? Kipróbálnátok?
Nyár közepén volt ennek a fűszeres csokis versenynek a beharangozója, és azonnal megtetszett az ötlet, főleg, hogy megkötések nélkül jelentkezhetett rá bárki. A későbbiekben majd kiderül, hogy ez a kezdeti lazaság néha inkább szervezetlenség miatt volt, de ne szaladjunk ennyire előre.
A versenyt tavaly rendezték meg először, akkor sós csokit kellett készíteni. A tavalyi nyertes, a skót Ian Burnett sós, málnás bonbonja nyert, őt pedig Aneesh Popat (a víz alapú ganache bonbonjairól híres készítő) követte egy robbanócukros, sós pereces csokival. Idén pedig egészen tágra vették a különleges hozzávalók sorát, hiszen gyakorlatilag bármilyen fűszert lehetett használni. Az esemény egyik fő szponzora így nem meglepő módon egy online fűszeráruház lett, ahonnan a jelentkezők 5 fűszert ingyenesen rendelhettek a receptjük elkészítéséhez. De ezen kívül is lehetett még fűszereket válogatni, nem volt kötelező ennek a cégnek a termékeire szorítkozni.
Motiválni sem nagyon kellett, hogy jelentkezzek, mert a nyertes fődíja nem más, mint egy egy hetes utazás a karib-tengeri Grenada szigetére az ottani csokifesztiválra 2016 májusában!
Grenada – fűszersziget a Karib-tengeren (kép innen)
Abban biztos voltam, hogy semmiképp nem szeretnék fahéjas, mézeskalács fűszerkeverékes (vagy ennek bármelyik összetevőjét tartalmazó) bonbont készíteni, mert gondoltam, hogy sokan ilyet fognak, illetve ez szerintem nem számít különlegesnek. A fűszerkatalógusban persze többszáz fűszer és fűszerkeverék közül lehetett választani, de mivel például az ázsiai vagy dél-amerikai, afrikai konyha fűszereit nem annyira ismerem, féltem volna ezekkel kísérletezni. Aztán megláttam, hogy van magyar fűszerpaprika és mák is a listán. A magyar konyhánál jobban nem ismerek semmilyen más konyhát, hiszen ebben nőttem fel. Úgy gondoltam, hogy fűszerpaprikát senki nem fog használni a versenyen, tehát nem kell majd hasonló ízű csokikkal harcba szállnom. Emellett pedig izgalmasnak is találtam, hogy egy a magyar konyhában ennyire fontos szerepet betöltő fűszert most édességben használjak fel.
Bevallom elsőre furcsáltam, hogy a mákot mint fűszert tüntetik fel, de tény, hogy a legtöbb országban inkább dekorációs elemként használják, nem pedig alapvető hozzávalóként és nagy mennyiségben, mint ahogy a magyar konyhában szokás. A paprika pedig csak szöget ütött a fejembe, de eleinte nem igazán tudtam mit kezdeni a gondolattal. Láttam Praliné Zsuzsi meggyes-paprikás bonbonját, és Csokoládé Reformer tejfölös-paprikás bonbonját is, de valami újat akartam. A mákról valahogy mindig a nagymamám sárgabaracklekvárja jutott eszembe, mert mindig elmondta, hogy a bejgli töltelékbe is tesz egy keveset, hogy szaftosabb legyen. Tehát az már nagyjából kialakult, hogy sárgabarackos-mákos lesz, de még mindig nem tudtam, hogy fogom tudni a paprikát is beletenni.
Végül a lehető talán legegyszerűbb módszerhez folyamodtam. Vettem puha aszalt sárgabarackot és belemártottam az egyik felét pirospaprikába. Megkóstoltam, és nagyon elcsodálkoztam. Működött. Fejben kellett csak pingpongozni a gondolattal, hogy ez milyen őrültségnek tűnik, mert az ízek magukért beszéltek. Mindenképpen aszalt barackkal szerettem volna dolgozni, mert abban koncentráltabb a barackíz, és van benne egy pici fanyarság is talán.
Az első változathoz csak sima étcsoki burkot készítettem, aztán amikor véglegesedett a töltelék, elkészítettem a dekorált változatokat. Persze ebből is először kétféle mintájú volt, aztán külső véleményeket is meghallgatva az egyik mellett döntöttem. A második adag is elkészült, és meg voltam elégedve az eredménnyel. A tesztkóstolóimnak is nagyon ízlett ez az elsőre szokatlannak tűnő párosítás.
A csokoládékat szeptember 3-án egy elődöntő keretében kóstolta meg egy többtagú zsűri Londonban. Köztük volt Paul A. Young, a Green & Black’s csokikészítője, több neves gasztro újságíró, sőt, még az utca embere is, mivel a twitteren keresztül három ember is belépőt nyert az eseményre, és ezzel együtt szavazat jogot is. A játékban való részvételhez 20 darab bonbont kellett egy megadott címre elküldeni postán. Emiatt többszörösen is izgultam, de végülis rendben odaért a csomagom. Aznap este pedig tűkön ülve frissítgettem az esemény twitter oldalát, ahol apránként csepegtették, hogy éppen mi is történik. Az viszont elég homályos volt, hogy pontosan hogyan is szervezték meg a kóstolást. Úgy tűnt, több asztalra osztották szét a zsűrit és a bonbonokat is, de nem derült ki, hogy mindenki végigkóstolta-e mindet, vagy csak a saját asztalánál lévőket, valamint azt sem közölték, hogy végül hány jelentkezőből fog a zsűri választani.
Aztán egyszer csak elkezdték kitenni a továbbjutó csokik fotóját és rövid leírását. Összesen 13 csoki jutott tovább, ebből kettő ún. wild card rendszerben (olyasmi, mint a közönségszavazás), de erről sem volt semmilyen plusz információnk. Nem voltam túlzottan elkeseredve, hogy nem jutottam tovább, bár persze nem mondom, hogy nem számítottam rá. Az jobban zavart, hogy nem tájékoztattak megfelelően, nem volt átlátható a szervezés, és szerintem nem is volt túlzottan egyenrangú az elbírálás, ha más-más emberek kóstolták a csokikat, mert az egyik asztalnál adott esetben lehet hogy jobban favorizáltak volna egy-egy csokit, mint egy másik asztalnál.
A továbbjutók között pedig szerintem aránytalanul sok csoki volt mézeskalács fűszeres, ánizsos, kardamomos. A 13-ból egyben sem volt nagyon egzotikus vagy ismeretlen fűszer, talán csak a sumac Valószínűleg emiatt nem értékelték annyira a paprikát sem, mert ismertebb, megszokottabb ízeket kedvelnek inkább. A zsűri véleményét elméletileg mindenkinek elküldik majd levélben, csak győzzük kivárni.
A középdöntőbe végül 13 bonbon jutott be, ezeknek a receptjein, ha minden igaz, lehet valamennyit változtatni október 16-ig. Aztán a döntőbe, ami 18-án lesz, már csak 5 csoki fog bejutni, és versenyezni a grenadai utazásért.
A 13 továbbjutó bonbon íze/fantázianeve (utóbbiakról nem derült még ki, milyen fűszerezésűek): csillagánizs&kömény, cassia (kínai fahéj) & szumák (szömörce), mézeskalácsos-narancsos mogyorópraliné, marokkói rózsa, téli fűszerek, haggis fűszeres (skót hurkaféleség, jellemzően só, feketebors, esetleg rozmaring fűszerezéssel), keleti mandarin, Crimson star, Pink Passion, Grenadian Sun, Jewel in the Crown, Cocoa Joon.
Kíváncsi vagyok, hogy ki fog nyerni, és természetesen majd tudósítok a fejleményekről, amint megtudok valamit.
Holnap pedig megmutatom nektek az én mákos-barackos-paprikás bonbonom receptjét is, hogy kipróbálhassátok és megkóstolhassátok ti is. A bonbont egyébként el is kellett nevezni, én pedig a “Popprika” (poppy seed /mák/ és paprika szavak összevonásából) nevet választottam.
Rólam
Szia, örülök, hogy itt vagy! Lilla vagyok, a Kakaó Nagykövet, és ezen az oldalon szeretném megosztani veled a kakaó és a craft bean-to-bar csokoládék iránti szenvedélyemet.
Ha felkeltettem az érdeklődésedet, szeretettel várlak valamelyik csokoládékóstolómon!
