Posted on 10 Comments

Süss, alkoss, díszíts! (SAD!) 31. forduló

Épphogy belecsöppentem a blogolás világába, máris nagyon sok kedves embert ismerhettem meg, és ezzel együtt még több inspiráló blogot és receptet is. Az első közös játék, amin részt vettem, az előző SAD forduló volt, ahova a Gundel palacsintás bonbonokat készítettem. Szilvi, az Egy falat Svájc blog írója pedig felkért, hogy legyek én a következő, 31. SAD háziasszonya. Nem számítottam ilyen fordulatra, de természetesen örömmel vállaltam a felkérést. Kis kutakodás után megtaláltam a korábbi fordulók témáit, így ellenőriztem, hogy mik voltak már, aztán kis töprengés után eszembe jutott az én témám.

Aki esetleg nem ismerné, ez egy virtuális játék, ötletbörze, ahol megadott téma alapján kell recepteket kitalálni. A Vigyázz, kész, főzz! (VKF!) mintájára 2011-ben Kiskukta indította el a Süss, alkoss, díszíts! (SAD!) játékot, ahol elsősorban tortákat kellett készíteni, mára már kiszélesedett a receptek köre a desszertekre, édességekre is. Van, amikor egy szezonális téma (pl. őszi hangulat, karácsony), vagy pedig egy hozzávaló (pl. méz, fahéj), vagy kihívás (pl. egyes alapanyagok helyettesítése, régi receptek új köntösben) adja a játék alapját. A beküldési határidő után a játékot kiíró blogger összegyűjti a beküldött képeket, recepteket, és egy összesítő bejegyzésben közzéteszi a blogján. A nyertesek pedig mi magunk vagyunk, hiszen egy csodás virtuális receptgyűjteménnyel lehetünk gazdagabbak minden fordulóban. Jöjjön tehát a 31. forduló témájának beharangozója:

a Süss, alkoss, díszíts! (SAD!) 31. fordulójának témája: A Föld körül

Designed by Freepik
Süss, alkoss, díszíts! 31. forduló – A Föld körül

Utazzunk el, ha csak a desszerteken keresztül is, bárhová. Még tart a tél, de talán ilyenkor a legjobb kicsit álmodozni, és gondolatban elrepülni valami távoli tájra. Arra kérlek tehát benneteket, hogy csukjátok be a szemeteket, és képzeljétek el, hova utaznátok, ha bárhova mehetnétek. Vagy idézzétek fel egy számotokra kedves utazás emlékét. Ha külföldön éltek, gondolhattok arra is, mit szerettek a legjobban azon a helyen, ahol most éltek. Aztán keressetek hozzávalókat, vagy egy konkrét desszertet, ami arra az országra, helyre a legjellemzőbb, vagy, ami nektek a legjobban tetszik, és készítsétek el. Engedjétek szárnyalni a fantáziátokat. Néha elég egy kis kreativitás, és máris kiszakadhatunk a szürke hétköznapokból. Jöhetnek torták, sütemények, muffinok, pohárkrémek, fagyik, bonbonok, egyszóval bármilyen édesség, ami csak eszetekbe jut a témával kapcsolatban.

Én nagyon szeretek utazni belföldön és külföldön is egyaránt, és szerintem az ételek nagyon sokat elárulnak egy adott városról, országról. Remélem, hogy ezzel a kis kulináris utazással megismerhetünk majd érdekes helyeket, kultúrákat, új ízeket, különleges desszerteket. Ha van kedvetek, egy kis zászlóval is jelezzétek, melyik országból hoztátok a finomságot, amit készítettetek (ez megjelenhet a desszert színében, dekorációjában is).

A kiírás után elkészített és megjelentetett receptjeiteket (képet és linket) a lilla@kisbogar.hu címre küldjétek március 30-ig. Ha valakinek nincs blogja, attól még természetesen játszhat, csak küldje el nekem az elkészített desszert képét egy rövid leírással és a recepttel ugyanerre a címre.
Aki át szeretné venni tőlem a stafétát, és a következő, 32-ik fordulót megrendezné, szintén írjon nekem egy emailt a fenti címre!

Ugye velem tartotok? Várom az izgalmas úticélokat és persze az alkotásaitokat!

10 thoughts on “Süss, alkoss, díszíts! (SAD!) 31. forduló

  1. Szia Lilla! nemrégiben találtam rá a blogodra, melyet azóta is követek több okból kifolyólag is. A nagylányom (csak általam használt )beceneve a blogod címe.
    Másrészt a csoki örök kedvenc. Én voltam a 3. SAD háziasszonya anno, és pont a csoki volt a témám. Sorry 🙂

    Régen nem játszottam, de most ez a téma nagyon tetszik……mivel én is külföldön élek ráadásul. Szóval sütésre fel!

    Üdv. PiciJuci

    1. engem is az anyukám hív kisbogárnak 🙂 örülök, hogy tetszik a téma, és nagyon várom a receptedet!

  2. ez nagyon jó téma!! most épp vadul dolgoznom kéne, de máris azon álmodozom, hogy hol lógatnám a lábam legszívesebben:D már lettek is ötleteim, remélem kisül(hihi) belőlük valami:)

    1. kíváncsian várom hova “utazol” majd végül 🙂

  3. Ez remek téma! Már van is egy pár receptötletem…:)Előre érzem, hogy ebből fantasztikus összefoglaló fog születni.

    1. dejó! Örülök, hogy tetszik, várom a recepteket! 🙂

  4. Remek témát találtál ki, nagyon tetszik! 🙂
    Én biztosan jövök!

    1. Örülök, és várom a te receptedet is! 🙂

  5. Jó témát választottál, bár kicsit nekem nehéz lesz mivel csupán “kis hazánkban” jártam.Ettől függetlenül vannak olyan finomságaim ami más ország konyhájából való és szeretem !

    1. Pont ez a lényeg! Virtuálisan, az általad választott desszert repít el az adott helyre 🙂 kíváncsi vagyok, te hova utaznál, várom a receptedet! 🙂

Leave a Reply to Lilla Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.