Ezt a bonbont még tavaly találtam ki, és hozzá is kezdtem az elkészítéséhez, de aztán a karácsony előtti pörgésben nem volt időm befejezni. Szégyenszemre belepenészedett a formába. 🙁 Azóta is ez a csoki járt az eszemben, mert nagyon bántott, hogy nem fejeztem be. De egészen mostanáig nem is jutottam el odáig, hogy bonbonozzak, pedig már nagyon hiányzott. Most végre összeszedtem magam, és ráadásul megint szezonja van az ízvilágnak, amit kigondoltam, úgyhogy természetesen ez az első bonbon, aminek nekiálltam a konyhában.
Nagyon tetszenek a réteges vágott bonbonok, bár kicsit szerintem munkaigényesebbek, de egy jó ízkombinációval nagyon különleges csokikat gyárthatunk. Ennél a bonbonnál az egyik réteget egy mézeskalács fűszerkeverékkel ízesített narancszselé adja, a másikat pedig egy tejcsokoládé ganache, amibe darált speculoos kekszet kevertem. Ezt bármilyen gyömbéres/fűszeres keksz helyetessítheti (pl Pepperkakor), de a brüsszeli tartózkodásom alatt nagyon megszerettem a helyi keksz specialitást, a Speculoos-t, amit a csokitól, fagyin át még nutellaszerű kenyérre kenhető krémként is árulnak. Mindkét réteg a karácsonyi hangulatot idézi fel bennem, külön-külön is nagyon jól megállják a helyüket (erre hozok is példát a recept leírása után).
Recept
200 ml frissen facsart narancslé (nekem kb 2-3 kis narancsból lett ennyi)
180 g kristálycukor
4 g pektin + 20 g kristálycukor
10 g citromlé
4 g glükózszirup/méz
1 tk mézeskalács fűszerkeverék
200 g tejcsokoládé
100 ml zsíros tejszín (30%-os)
20 g glükózszirup/méz
40 g darált Speculoos keksz
300 g tejcsokoládé
Speculoos keksz, kandírozott narancshéj, transzferfólia (opcionális)
Először a narancszselét készítem el. Fontos, hogy ha ilyen zselé-ganache kombinációt készítünk, először mindig a zselét öntsük ki a formánkba, hiszen ez forró. Ha a keretbe öntött, megszilárdult ganache-ra öntenénk a forró szirupot, megolvasztanánk az egészet, és tönkremenne a művünk. A narancslét és a citromlét egy vastag falú lábosban felteszem főni, mikor már forrni kezd, hozzáadom a cukorral elkevert pektint, majd pár perc múlva a többi cukrot, a glükózt és a fűszerkeveréket is. Folytonos keverés mellett 106°C fokosra főzöm. (Ha nincs maghőmérőnk, akkor egy kis tálkára csepegtetve ellenőrizhetjük, hogy gyorsan megköt-e.) Egy sütőpapírral kibélelt szögletes formába öntöm a forró zselét. Nekem erre most van egy új szerzeményem, egy tortakellékes weboldalról rendeltem, igazából szögletes torták külső bevonásához árulják, hogy egyenletes legyen a krém. Ezek 15×15 cm-es és 5 mm vastag, átlátszó plexi keretek, de tökéletesen megfelelnek bonbonkeretnek is. Főleg, hogy kettőt egymásra helyezve réteges bonbont is könnyebb vele készíteni, mert nagyobb eséllyel lesznek szép egyenletesek a rétegek.
Amíg a zselé megszilárdul, és kihűl, elkészítem a ganache-t is. Vízgőz fölött megolvasztom a tejcsokoládét, és egy lábosban felforralom a tejszínt a glükózsziruppal. Igyekszem ügyelni rá, hogy a tejszínt ne tűzforrón öntsem a csokoládéra, mert ettől könnyen kicsapódhat a ganache. A másik trükk, hogy apránként, 3-4 részletben adom hozzá a csokihoz a tejszínt egy kézi habverővel. Így könnyebben létre tud jönni az emulzió a két anyag között. Amikor szép egyenletes, fényes a ganache, hozzákeverem az összemorzsolt Speculoos kekszet. Egyenletesen eloszlatom a ganache-t a narancszselé tetején, majd egy éjszakára hűtőbe teszem az alapot.
A megszilárdult bonbonalapot egy felmelegített késsel körbevágom, és kiveszem a keretből. Mielőtt kockákra vágnám, készítek mindkét oldalára előzetes bevonatot, hogy egyenletesebb legyen a kimártás felülete. Egyforma darabokra vágom a bonbont (2×2,5 cm), ebből a keretből nagyjából 20-25 kocka jön ki. Temperálom a tejcsokit és egyenként kimártom benne a kockákat. Sütőpapírra teszem őket, és kidíszítem a tetejüket. Szórhatunk rá kekszmorzsát, apróra vágott kandírozott narancshéjat, vagy díszíthetjük transzferfóliával is.
Ha maradt még zselénk, amit nem tudtunk a formába önteni, készíthetünk belőle házi gumicukrokat, ha szilikonos jégkocka formába töltjük. Vagy a valentin-napi zselészívekhez hasonlóan vékony rétegben kiöntve sütikiszúróval különböző formákat vághatunk ki a kihűlt zseléből, amit cukorba forgathatunk, vagy kimárthatunk temperált csokiban is. Ugyanígy, ha maradt még ganache-unk is, ezt egy tálkában hűtsük le, és mikor megdermedt, trüffelgolyókat formázhatunk belőlük, amiket aztán egyszerűen kakaóporba, vagy temperált csokiba és Speculoos morzsába forgathatunk.
Nagyon megörültem, mikor az egyik gasztroblogos Facebook csoportban megláttam, hogy újraindult a Süss! Alkoss! Díszíts! nevű játék, aminek egyszer már én is voltam a háziasszonya. A 33. forduló témája: PITE, és határidő már csak pár nap, szóval ez jó motiválónak bizonyult, hogy a tettek mezejére lépjek, és süssek valamilyen pitét.
A tölteléken nem sokat gondolkoztam, ugyanis az utóbbi pár hétben elárasztott minket a három kis almafánk rengeteg finom gyümölccsel. Ráadásul bio, mert semmivel nem kezeltük, ennek megfelelően persze jó kukacos is volt szinte mindegyik, de azért még így is sok marad hátra a betegebb részek kivágása után.
A receptet egy viszonylag újabb szakácskönyv szerzeményemből vettem, amelyben lépésről-lépésre fázisfotók mutatják, hogy egy-egy desszertet, süteményt hogyan kell elkészíteni. Nagyon igényes, jól összeállított könyv 400 recepttel. Ha a hámozgatásra szánt időt nem számoljuk, akkor pedig egy óra alatt kész is van a finom, illatos almás pite.
Recept
300 gramm liszt
1 tk só
2 ek cukor
225 gramm hideg, kockára vágott vaj
1 ek almaecet
50 gramm sötét, lágy barnacukor
20 gramm cukor
30 gramm kukoricaliszt/étkezési keményítő
1 ek citromlé
fél citrom reszelt héja
csipet só
1 vaníliarúd kikapart magjai (vagy vaníliakivonat)
1 ek mézeskalács fűszerkeverék (vagy fahéj)
1 kg hámozott, kockára vágott alma
1 egész tojás
Először a tésztát készítem el. Egy nagyobb tálban összekeverem a lisztet, sót, cukrot, majd belemorzsolom a hideg vajat. Kimérek 180ml hideg vizet, ebben elkeverem az almaecetet. Négy evőkanálnyit adok ebből a folyadékból a lisztes-vajas morzsához, és nagyjából összedolgozom a tésztát. Ha még száraznak tűnik, adok hozzá még az ecetes vízből. Nem szabad túlzottan összegyúrni a tésztát, mert akkor nem lesz omlós. A tésztát 2/3 és 1/3 arányban elosztom, fóliába csomagolva a hűtőbe teszem legalább fél órára, de egy éjszakára is lehet akár.
Amíg pihen a tészta, meghámozom, kicsumázom, felkockázom az almákat. Egy tálban összekeverem a kétféle cukrot, a citromhéjat és levét, a vaníliát, a kukoricalisztet, sót, majd apránként hozzákeverem az almakockákat, hogy mindenhol egyenletesen bevonja a cukros keverék. Állni hagyom egy picit így. A sütőt előmelegítem 200°C fokra.
A nagyobbik tésztadarabot lisztezett felületen kb. 30-35 centis körré nyújtom, óvatosan a piteformába illesztem. Fontos, hogy pár centit túllógjon a tészta a peremen. Ráhalmozom a tésztára a fűszeres-cukros almakockákat, lehet kicsit púposabb, mert úgyis összeesik valamennyire sütés közben. Kinyújtom a kisebb tésztadarabot is, ráhelyezem az almák tetejére, és az alsó réteggel összecsippentem, a piteforma vonalát követve benyomkodom a tésztát. Ha van feleslegünk a tésztából, díszítést is tehetünk még a tetejére. Nekem épphogy maradt egy kis darab, ami nagyon túllógott, ebből apró szíveket tettem az egyik oldalra. A pite közepét bemetszem, hogy itt távozni tudjon a gőz, és nem folyik ki a töltelék valahol máshol.
A tojást villával enyhén felverem, majd egy ecsettel megkenem a pite tetejét, amit aztán megszórok egy kevés kristálycukorral. 35-40 percig sütöm, majd 180°C fokra csökkentem a sütő hőmérsékletét, és még kb. 15 percig sütöm, amíg a teteje szép aranybarnára pirul. Még melegen érdemes megkóstolni, mert fenséges illata van, az alma pedig krémesen puhára sül az édes, fűszeres lében.
Forrás:Step-by-Step Desserts, DK Ltd, London, 2015, 26-31. o.
A múlt héten volt a Csoki Hete itt Angliában, melyre a koronát a hétvégi Londoni Csokifesztivál tette fel. Nagyon készültem már erre, és nemcsak azért, mert vártam a találkozást a sok híres csokikészítővel, hanem azért is, mert mi is kiállítóként voltunk jelen a cambridge-i bolttal. Ilyen nagyszabású rendezvényre még sosem mentünk, így nagyon izgultam, hogy nem lesz elég csokink, mert fogalmunk sem volt, három nap alatt mennyi fog majd fogyni. Végül szerencsére elég lett 🙂
Maga a fesztivál három napig tartott, de már a pénteki nap előestéjén volt egy hivatalos megnyitó, ahova korlátozott számban jöhettek csak érdeklődők (főként a sajtó képviselői, VIP vendégek, stb.). Így csütörtök délelőtt mindent bepakoltunk egy furgonba, és leautóztunk Londonba. Na jó, persze nem zajlott ilyen gyorsan és egyszerűen, de ennek a száraz részleteitől inkább megkíméllek benneteket. 🙂
Az egyik csokis ruhaköltemény a divatbemutatóról.
Délután háromra értünk oda az Olympia expóhoz, ahol már javában készültek az esti megnyitóra. Minden standnál szorgosan dekoráltak, aszalokat és polcokat szereltek össze, padlószőnyeget terítettek le, a kulisszák mögött pedig már sminkelték a modelleket, akik a csokis divatbemutató fénypontjaként léptek később a színpadra. Gyorsan kipakoltuk a furgont, és elkezdtük felépíteni mi is a standunkat, ami a Speciality Fair-en már használt faládákból összerakott szekrénysorból, és három asztalból állt. Hoztunk rengeteg fonott kosarat és állványokat, amikre a termékeket elhelyeztük. A Great Taste Awards-on idén egy csillaggal jutalmazott forrócsokinkat is magunkkal hoztuk, melléje pedig friss brownie-t és színes habcsókokat.
A show este 7-kor megnyitotta kapuit a meghívott vendégek előtt, és szép lassan elkezdtek szállingózni befelé az érdeklődők. Sokkal nagyobb tömegre számítottam, de örültem, hogy nem rohamoztak meg azonnal minket, hiszen így nekem is volt egy kis időm körbenézni a többi standnál.
A közvetlen közelünkben volt egy bean-to-bar bemutató stand, mi is tőlük vettük a konsírozó gépet és a kakaóbabokat. Egyszerre 6-7 gépet működtettek, mindegyikben más csoki készült, még fehércsoki is volt. Nagyon finom illat volt a környéken emiatt, és már alig várom, hogy újra beindítsam itthon én is a kis csokimalmomat. Szintén egy szomszédos standon volt Duffy, akivel a norwich-i fesztiválon már találkoztam, és azóta három új táblával bővítette a kínálatát. Megfogadtam, hogy most már tényleg nekiveselkedek a kakaóbabok pörkölésének, annyiszor beszélgettem már vele erről. Russelt és Albertet is meglátogattam a 5Dimension standjánál, akik már nem először vettek részt ezen az eseményen kiállítóként, így kérdeztem őket, hogy mégis mire számítsunk. A végén, mikor elpakoltak, kint maradt egy bonbon a pulton, mert megrepedt, és kicsit szivárgott belőle a töltelék. Pont a kedvencem, a barnasörös karamelles volt az, és Russel nekem adta. 🙂 Nagyon finom volt!
Paul A. Young híres trüffeljei katonás rendben.
Az este talán legnagyobb élménye számomra persze az volt, hogy végre találkoztam Paul A. Younggal. A standjának egyik felében a bonbonjai voltak, a másikban pedig két sütő, egy mini konyha, ahol frissen sütött brownie-t lehetett vásárolni. Az egyik boltvezetőjével beszélgettem egy kicsit, nézegettem a bonbonokat, aztán megjelent Paul a standnál. Danny kedvesen mondta, hogy bármit szeretnék csak szóljak, én meg megkértem, hogy akkor készítsen rólam és Paulról egy közös képet. Paul nagyon szimpatikus és közvetlen volt, mosolygott, és mondta, hogy nyugodtan válasszak egy bonbont kóstolónak! 🙂 Egy földimogyorópralinés, marmite karamelles trüffelt választottam, és nem bántam meg. Aztán vettem egy bonbonválogatást, mert a többit is meg szerettem volna kóstolni. Danny pedig adott ajándékba még egy sós karamelles bonbont. Ez azért vicces, mert teljesen olyan íze volt, mint amilyet a kis recepteskönyvéből készítettem. Szóval nem hazudott, tényleg ennek a díjnyertes bonbonnak a receptjét adta meg.
Közös fotó Paul A. Younggal 🙂
A vietnámi Marou-nak velünk szemben volt a standja, nagyon szeretem a színes csomagolásukat, és ezek a Vietnám különböző régióiból származó csokoládéi egészen különlegesek. Az egyik tulajdonos, Vincent volt ott a standon, de Jonathannal is összefutottam, aki a helyi forgalmazójuk, és vele már a norwich-i fesztiválon beszélgettem. Pont abban a percben, ahogy odaléptem a standhoz, Vincent bicskát ragadott, és kettévágott egy viszonylag kis méretű kakaógyümölcsöt. A standjukon több friss gyümölcs is volt dekorációnak, de ilyet akkor láttam élőben először, hogy valaki felnyit egy friss gyümölcsöt. A héjon belül szépen egyben maradtak a fehér gyümölcshússal bevont kakaóbabok, nagyon erős, savanykás illata volt. Teljesen magával ragadott ez az élmény.
Frissen szétnyitott vietnámi kakaógyümölcs a Marou standjánál.A vietnámi Marou csokiknak nagyon szép a csomagolása, és intenzív az íze 🙂
A megnyitónak este tízre lett vége, és szép lassan mindenki hazaindult. Másnap a boltban dolgoztam, aztán szombaton és vasárnap ismét a fesztiválon fogadtam az érdeklődőket, és jártam körbe a standokat érdeklődőként 🙂
Szombaton és vasárnap is viszonylag sokan voltak, de nem volt elviselhetetlenül nagy tömeg, vagy hosszú sorok egy-egy standnál. A rövid ebédszünetekben és néha késődélután, mikor már lanyhult a tömeg, felfedezőútra indultam a standok között. Így esett, hogy találkoztam még Willie Harcourt-Cooze-zal is, akinek kb negyed órát meg is tudtam hallgatni az előadásából, amit a csokis színpadon tartott. Forrócsokit készített, aztán pedig a területszelektált és bean-to-bar csokoládékról beszélt. Közben kóstoltatták a csokijait a közönséggel. Tudni kell, hogy Willie a 100%-os csokihengereiről híres, amit fűszerként kell használni, akár sós ételekbe is (a könyveiben rengeteg ilyen recept van). Emellett kis táblákban már más ízeket is árul. De azért vicces volt figyelni az emberek reakcióit amikor a 100%-os csokikat kóstolták. Nekem nagyon ízlett a perui és a madagaszkári is, de a körülöttem állók már gyanakvóan továbbadták a tálcát, amikor meglátták a csomagoláson a 100-as számot.
Willie dedikálta nekem az első könyvét.
Ezután a standjához is odamentem, ahol vehemensen próbálta becserkészni a vásárlókat. Mikor a mondandója végére ért, megkértem, hogy dedikálja nekem az első könyvét. Nagyon meglepett, és jóleső érzéssel töltött el, hogy egy nyelvi metaforát írt bele, mégpedig azt, hogy: ‘Chocolate is the language of love‘ (‘A csokoládé a szerelem/szeretet nyelve’). Ez az idézet tette helyre bennem azt hiszem végleg a karrierváltásommal kapcsolatos utolsó kételyeket vagy negatív érzéseket. Megfogalmazódott bennem, amit már a blogom bemutatkozójában is írtam, hogy számomra a csokoládé tényleg egy új nyelv, egy olyan univerzális nyelv, amit mindenki ért. Szóval nem szűntem meg tolmács lenni, csak felvettem egy új nyelvet a repertoáromba, és most már ezzel dolgozom. 🙂 Köszönet Willie-nek, hogy segített eljutni erre a megvilágosodásra.
A színpadon Paul A. Young, Aneesh Popat és a paradicsomos babkonzerves trüffel 🙂
Szombaton egy másik izgalmas bemutatót is megnéztem, mégpedig Aneesh Popat demóját, ahol a hírhedt paradicsomos babkonzervből készült fehércsokis trüffeljét készítette el. Ezt már 2013-ban megkóstoltam nála, akkor is elég sokaknál kiverte a biztosítékot, de még két év elteltével is sokaknak fennakadt a szeme ennek hallatán. A legjobb az volt, hogy a szokásostól eltérően nem Will Torrent (aki szintén jól ismert csokis és cukrász körökben), hanem maga Paul A. Young volt a demó moderátora. Nagyon viccesek voltak együtt Aneesh-sal a színpadon, jókat poénkodtak, kár, hogy a közönség eléggé lagymatag volt. A végén is csak én kérdeztem egyet, amikor mondták, hogy lehet kérdezni. Az utolsó sorban ültem (hogy el tudjak jönni előbb, ha lejár a szünetem), és erre mindenki hátrafordult, és nézett rám, mint egy ufóra, miközben Aneesh nagyon kedvesen és részletesen megválaszolta a víz alapú ganache-ok eltarthatóságára vonatkozó kérdésemet. Az első sorból egy pasi konkrétan lefotózott az iPadjével közben… ?!
Aneesh Popat víz alapú ganache bonbonjai
Este zárásig tartott az International Chocolate Awards díjátadója, ahol több magyar készítő is díjazott lett a nemzetközi megmérettetésen (a regionális győztesek küldhették tovább csokoládéikat a nemzetközi összesítőbe), örülök, hogy néhányukkal személyesen is összefuthattam itt. Ezúton is szeretnék gratulálni mindannyiuknak: chocoMe, Harrer Chocolat, Fabric Csokoládé, ChocoCard. Remélem legközelebb már bean-to-bar kategóriában is zsűriznek majd a kelet-európai régióban.
Boris Johnson csoki fejszobra, Aneesh Popat műve.
Kifelé menet még megálltam a csokis szobrokat megnézni, Aneesh Popat egy Boris Johnson fejszobrot faragott, a Rococo fő csokikészítője a londoni Shard épületét készítette el, a Hotel Chocolat pedig egy csokibulldogot hozott a kiállításra. Itt volt még egy gyümölcsfa is, amire mindenféle grenadai fűszereket és természetesen kakaógyümölcsöket aggattak (igazi kakaófát nem tudtak szerezni sajnos :)). Grenada volt ugyanis a fűszeres csokis verseny fő támogatója, ennek a versenynek is itt volt a döntője és díjátadója. A versenyt egy 19 éves lány, Zara nyerte, aki tavaly negyedik lett, és idén őt tartották nagy esélyesnek egyébként is. Maga mögé utasította például a Rococo tapasztalt csokikészítőjét, és Paul Wayne Gregory-t is, aki tavaly és idén is harmadik lett. Zara bonbonját a Marokkói Rózsát még a díjátadó előtt meg is tudtam kóstolni, ő maga kínálgatta a félbevágott bonbonokat a standnál. Nagyon finom volt, szóval biztos megérdemelten nyert, bár a többit nem kóstoltam.
London legújabb felhőkarcolóját a Shard-ot (Szilánk), a Rococo fő csokikészítője Barry Johnson alkotta meg csokoládéból.
Vasárnap folytattam a standok bejárását, beszélgettem Pablóval a Forever Cacao készítőjével. Ő egy perui ültetvényről származó kakaót használ, és raw, azaz pörköletlen kakaóbabokból készít csokoládét. A Cocoa Runners-nél is időztem egy kicsit, ők most több standon is jelen voltak, mert a sajátjukon kívül szponzorálták még az izlandi Omnom és az amerikai Fruition csokijait is. Aneesh Popat-nál is jártam, akivel nagyon jól elbeszélgettünk. Kiderült, hogy négy-öt évvel ezelőtt ő maga is egy ilyen csokifesztiválon látta először Damien Allsop víz alapú ganache-sal készült bonbonjait, és akkor kezdett el csokit készíteni. És lám, néhány év elteltével pedig már ő tartott bemutató előadást, és mindenki nagyon tiszteli őt a szakmában. A legjobb, hogy az egész családja ott volt vele a standjánál. Az anyukája, az apukája, a lánytestvére és a felesége is segítettek neki a kiszolgálásban, és úgy tudom, hogy a készítésben, csomagolásban is részt vesznek. Nagyon kedves és szimpatikus kis család. Aneesh annyira jófej volt, hogy átjött a mi standunkhoz is, így vele is lett egy közös képem! 🙂
Aneesh is vállalkozott egy közös fotóra, ráadásul a mi standunknál 🙂A londoni Lucocoa standjánál kókuszpálmacukorral és lucuma porral dúsított csokikat lehetett kóstolni.
Aztán véget ért a fesztivál, és mindenki elkezdte lebontani a standját. A kiállítók között pedig elindult egy vicces cserekereskedelem. Én például 5 szelet brownie-t cseréltem be két Original Beans holland-svájci csokoládéra. A maradék forrócsokinkat is szétosztottam a közelben lévő ismerősök között. Aztán eszembe jutott, hogy a Marou standjánál ugye voltak friss kakaógyümölcsök. Biztos voltam benne, hogy azokat nem fogják visszavinni Vietnámba, így rákérdeztem, hogy esetleg el lehetne-e kérni az egyiket. Persze nem én voltam az egyetlen, akinek ez megfordult a fejében, így ezek már le voltak foglalva. De azt javasolták, hogy próbáljam meg a grenadai fánál, mert azon is van egy csomó. Na, több se kellett, rohantam is oda, és gyorsan megkérdeztem a fűszeres verseny szervezőjét, Andrew-t, hogy elvihetnék-e egy kakaót. Nagyon kedvesen mondta, hogy persze, és még utánam is kiáltott, hogy nyugodtan vegyek le kettőt. Így aztán azóta két grenadai friss kakaógyümölcs boldog tulajdonosa vagyok. Nagyon jól jönnek majd illusztrációnak a bean-to-bar sorozatomhoz. Szóval legyetek résen, mert majd még hozok róluk képeket!
Még fent lógnak a fán a kis kakaógyümölcsök.
Nagyon elfáradtam, de elképesztően jól éreztem magam ezen a fesztiválon. Sok emberrel tudtam beszélgetni megint, pedig nem számítottam rá, hogy lesz rá lehetőségem. Sikerült új készítők csokijait is megkóstolnom, például a litvániai Chocolate Naive termékeit, akikről már annyit olvastam korábban. A szombati díjátadót követően pedig még célzottabban figyeltem, hogy néhány díjazott csokit megszerezzek, így például megvettem az év legjobb területszelektált tejcsokoládéját, amiért a díjat a Cacaosuyo Peru Piura 50%-os tejcsokija kapta. De a többi díjazottól is jutott a csomagomba, Duffy, Omnom, Rococo és Marou csokik is jöttek velem haza többek között.
2015-ben a világ legjobb területszelektált tejcsokoládéja a Cacaosuyo Peru Piura 50%-os tejcsokija lett.
‘Viva Cacao!‘ – ahogy Willie is mondja. Azaz éljen a kakaó, ez a csodálatos gyümölcs, amiből ilyen fantasztikus csokoládékat lehet készíteni!
Mondjátok, hogy már vártatok egy receptet a Willie csokigyára című könyvből! 🙂
Én már nagyon régóta terveztem, hogy készítek ebből a könyvből is valamit, de valahogy eddig nem jött össze. Választani is elég nehéz volt mondjuk. Végül, mivel már hűvös, őszies az idő, almaszezon van, ez az egyszerű sült, töltött alma lett a kiválasztott. Willie azt írja, hogy ez a recept a kakaóültetvény és a vidéki angliai almaliget találkozása.
Pofonegyszerű és villámgyors ez a recept, ráadásul mennyei illattal tölti be a lakást, igazi őszi desszert. A hozzávalók tetszés szerint változtathatók, érdemes különféle magvakkal, más fűszerekkel is kipróbálni. De a csokit és a kakaóbabtöretet ne hagyjátok ki, attól lesz igazán különleges!
Recept
4 nagyobb alma (pl. Golden)
5 dkg barna (nád)cukor
5 dkg durvára vágott/darált mogyoró (vagy más mag)
5 dkg mazsola (vagy más aszalt gyümölcs)
2 tk kakaóbabtöret
1/2 tk fahéj/mézeskalács fűszer
néhány kocka étcsoki (apróra vágva)
1/2 narancs leve
Az almákat kicsumázom, és a külsejükön a héjat középen körbevágom, hogy sütés közben ne magától repedjen szét. Az almákat egyenként kis kerámia tálkákba ültetem (egy nagyobb sütőformába is tehetjük őket). Összekeverem a mogyorót, a cukrot, a kakaóbabtöretet, a mazsolát, a fahéjat és az apróra vágott csoki felét, és belekanalazom az almák közepébe. Nem baj, ha az almák köré is jut a töltelékből, finom lesz! 🙂 Egyenletesen meglocsolom őket a narancslével, és a maradék csokival megszórom a tetejüket.
180°C fokra előmelegített sütőben 20-25 percig sütöm őket, vagy amíg az almák teljesen megpuhulnak (a héjuk összeráncosodik).
Extra kényeztetésként adhatunk hozzá például vaníliasodót vagy pudingot, vaníliafagyit, vagy egy kis mézzel elkevert joghurtot.
Ez a recept jól elkallódott a többi között. Még májusban sütöttem meg ezt a csokis pitét a 86 éves nagypapám szülinapjára. Aztán valahogy megfeledkeztem róla, nyáron pedig nem nagyon akartam sütést igénylő recepttel riogatni senkit. Most már kellően hűvös van ahhoz, hogy jóleső meleget csináljunk sütés közben, a végén pedig egy ínycsiklandozóan csokis süteménnyel kényeztessük magunkat. Személyes háttértörténet, hogy mivel a nagymamám csodálatos csokitortát tud sütni, a szülinapomra egészen sokáig ő sütötte a tortát, nem anyukám. Tőle az első tortámat 26 évesen kaptam, és ez volt az. Már akkor is nagyon ízlett, így nem csoda, hogy ez jutott eszembe, mikor kitaláltam, hogy a papámnak én fogok idén tortát sütni. A recept egyébként egy régebbi Nők Lapjából való, Lajos Maritól, és csak egészen kicsit változtattam rajta (a dekorációt).
Recept
25dkg liszt
7dkg porcukor
csipet só
12,5dkg vaj
1 tojás 1 kk tejföl 30dkg étcsoki
8dkg vaj
3dl min. 20% tejszín
2kk őrölt kardamom
3 tojás
3 sárgája 4dkg cukor
5 dkg étcsoki + 2-3ek tejszín
két marék pirított szeletelt mandula
A csokoládét apró darabokra vágom és vízfürdő fölött megolvasztom. Közben felforralom a tejszínt és belekeverem az őrölt kardamomot. Mintha ganache-t készítenék, három-négy részletben hozzákeverem a tejszínt a csokoládéhoz. Ezután belekeverem a puha vajat is, és félreteszem hűlni. A tojásokat és a tojássárgákat a cukorral kihabosítom és alaposan belekeverem a langyosra hűlt csokoládés masszába.
A tésztát lisztezett deszkán akkorára nyújtom, hogy túllógjon a forma szélein. Villával megböködöm, sütőpapírt teszek a tésztára, és arra rizst/szárazbabot/sütőgolyókat öntök nehezéknek. 180°C fokra előmelegített sütőbe teszem, és elősütöm a tésztát kb. 15 percig. Ekkor kiveszem a formát a sütőből, eltávolítom a sütőpapírt és a nehezéket, 5 percig pihentetem a tésztát.
A sütőt 130°C fokra visszaveszem, a csokis töltelékkel megtöltöm a tésztát, és visszateszem sülni, míg megszilárdul a töltelék (kb. 20-30 perc). Mikor elkészült, rácson hagyom kihűlni a tortát.
A díszítéshez egy kevés csokoládét vízfürdő fölött megolvasztok, majd meleg tejszínnel elkeverem (lágy, folyós ganache-t készítek), ezzel megkenem a torta tetejét, és azonnal megszórom pirított szeletelt mandulával.
Nagyon finom, töményen csokis desszertről van szó, amiből egy szelet is bőven elég. Kardamom helyett más fűszerrel is kipróbálhatjuk (pl. gyömbér, chili, fahéj), a tetejét pedig akár sós karamell szósszal és bármilyen más olajos maggal (pekándió, dió, mogyoró) vagy akár friss bogyós gyümölcsökkel is díszíthetjük.
Ezt a bonbont készítettem a 2015-ös Nagy Brit Fűszeres Csoki Versenyre. Ahogy a versenyről való beszámolómban is írtam, az egyik szponzortól kaptunk ingyen fűszereket a kísérletezéshez, én pedig próbáltam magyaros ízeket varázsolni a kreációmba.
A paprika és a mák volt az a két alapanyag, ami a leginkább megmozgatta a fantáziámat. Eleinte nem hittem volna, hogy ezek majd egy bonbonban kötnek ki, de végül tökéletes volt köztük az összhang a sárgabaracknak köszönhetően. Nem is húzom tovább az időt, hanem elmondom, hogyan is készül.
Recept
350 g étcsokoládé (nálam 72% Venezuela)
néhány gramm kakaóvaj (opcionális)
ételfesték, színezett kakaóvaj (opcionális) egész fehér mák
35 g egész mák
65 g blansírozott mandula 100 g kristálycukor
100 g aszalt sárgabarack
50 g víz
1 tk glükózszirup (vagy semleges ízű méz)
2-3 g őrölt fűszerpaprika (édes)
A dekorációhoz felolvasztok egy kevés kakaóvajat, és egy kizárólag erre a célra használt iskolai ecsettel kikenem a bonbonforma mélyedéseit. Minden egyes mélyedésbe azonnal egy csipet egész mákot szórok (fehér mákot használtam), hogy beleragadjon a kakaóvajas rétegbe. Aztán megint olvasztok egy kis kakaóvajat, sötét narancssárga csoki színező festékkel kikeverem, amíg a nekem tetsző színt nem kapom. Egy nagyobb iskolai ecsetet belemártok a színes kakaóvajba, és az ecsetet rázogatva, ütögetve izgalmas, egyedi pöttyözött mintát készítek a bonbonokra.
Az étcsokoládét felolvasztom, és a beoltós módszerrel temperálom. (Most kivételesen olyan szerencsém volt, hogy kölcsön kaptam a boltunkból egy mini temperálót, amiben kb 1-1,5 kilónyi csokival lehet csak dolgozni, viszont nem kell ott állni mellette és kevergetni, csak csipog, amikor már kész is a temperált csokoládénk.) Ezzel kiöntöm a forma mélyedéseit, igyekezve viszonylag vékony burkot képezni. A formát félreteszem, hogy megköthessen a csoki.
Közben elkészítem a sárgabarackos réteget. Ehhez a puha, aszalt sárgabarackot a vízzel és a glükózsziruppal melegíteni kezdem. Hagyom, hogy a víz nagy része elpárologjon a főzés hatására, és mikor már úgy látom, hogy kellően megpuhultak a barack darabkák, botturmixszal összepürésítem az egészet. A pirospaprikát a legvégén, fokozatosan adagolva adom hozzá.
A mákpraliné ötlete nagyon feldobott, de az első próbálkozásom csúfos kudarcba fulladt. A karamellizált cukorba beleforgatott egész mákszemek óriási kavicsokká álltak össze, mintha aszfalt darabok lettek volna. A robotgépem is csak lágyan simogatta a felületüket, de nem bírta őket ledarálni. A második adagnál ezért úgy döntöttem, hogy fellazítom egy kicsit a helyzetet úgy, hogy blansírozott mandulát keverek a mákhoz. Ez már jó ötletnek tűnt, mert aztán szinte gond nélkül sikerült ledarálni a praliné alapot. A kész pralinét egy kis felolvasztott kakaóvajjal még hígítom, hogy könnyebb legyen a formába tölteni.
Az első próbaverziónál a sárgabarackos réteg került először a formába, aztán a mákos (így az utóbbi vastagabb réteg lett), de a kóstolás során egyértelműen a mák íze dominált, és a sárgabarackot, pláne a paprikát alig lehetett érezni. Így a második, végleges verziónál megfordítottam a sorrendet, így kevesebb mákpraliné, több sárgabarack került a bonbonba. A két réteg közé még szórtam egy kevés egész, fehér mákot, hogy a textúrát még izgalmasabbá tegyem.
Mikor a sárgabarackos réteg teteje megbőrösödött, a maradék temperált csokoládéval elkészítem a bonbonok talpát. Pár percre hűtőbe teszem a formát, aztán egy határozott mozdulattal megfordítom, hogy kipottyanjanak a kész bonbonok.
Az első próbálkozásnál kétféle dekorációt készítettem, szűk körben pedig megszavaztuk a pöttyözött dekorációt, de mutatok egy képet a másik ötletről is, ahol a fehér mákszemeket egy pontba koncentráltam, körbevéve a sötétnarancssárga spirállal.
A verseny szervezetlenségére utal, hogy a beígért zsűri véleményezését még a mai napig nem kaptam meg, így nem tudom megmondani, hogy tetszett nekik a csokim, vagy hány pontot kaptam rá a tízből. Ha valaha is megkapom, frissíteni fogom ezt a bejegyzést az eredménnyel.
Nektek hogy tetszik ez az ízkombináció? Kipróbálnátok?
Nyár közepén volt ennek a fűszeres csokis versenynek a beharangozója, és azonnal megtetszett az ötlet, főleg, hogy megkötések nélkül jelentkezhetett rá bárki. A későbbiekben majd kiderül, hogy ez a kezdeti lazaság néha inkább szervezetlenség miatt volt, de ne szaladjunk ennyire előre.
A versenyt tavaly rendezték meg először, akkor sós csokit kellett készíteni. A tavalyi nyertes, a skót Ian Burnett sós, málnás bonbonja nyert, őt pedig Aneesh Popat (a víz alapú ganache bonbonjairól híres készítő) követte egy robbanócukros, sós pereces csokival. Idén pedig egészen tágra vették a különleges hozzávalók sorát, hiszen gyakorlatilag bármilyen fűszert lehetett használni. Az esemény egyik fő szponzora így nem meglepő módon egy online fűszeráruház lett, ahonnan a jelentkezők 5 fűszert ingyenesen rendelhettek a receptjük elkészítéséhez. De ezen kívül is lehetett még fűszereket válogatni, nem volt kötelező ennek a cégnek a termékeire szorítkozni.
Motiválni sem nagyon kellett, hogy jelentkezzek, mert a nyertes fődíja nem más, mint egy egy hetes utazás a karib-tengeri Grenada szigetére az ottani csokifesztiválra 2016 májusában!
Grenada – fűszersziget a Karib-tengeren (kép innen)
Abban biztos voltam, hogy semmiképp nem szeretnék fahéjas, mézeskalács fűszerkeverékes (vagy ennek bármelyik összetevőjét tartalmazó) bonbont készíteni, mert gondoltam, hogy sokan ilyet fognak, illetve ez szerintem nem számít különlegesnek. A fűszerkatalógusban persze többszáz fűszer és fűszerkeverék közül lehetett választani, de mivel például az ázsiai vagy dél-amerikai, afrikai konyha fűszereit nem annyira ismerem, féltem volna ezekkel kísérletezni. Aztán megláttam, hogy van magyar fűszerpaprika és mák is a listán. A magyar konyhánál jobban nem ismerek semmilyen más konyhát, hiszen ebben nőttem fel. Úgy gondoltam, hogy fűszerpaprikát senki nem fog használni a versenyen, tehát nem kell majd hasonló ízű csokikkal harcba szállnom. Emellett pedig izgalmasnak is találtam, hogy egy a magyar konyhában ennyire fontos szerepet betöltő fűszert most édességben használjak fel.
Bevallom elsőre furcsáltam, hogy a mákot mint fűszert tüntetik fel, de tény, hogy a legtöbb országban inkább dekorációs elemként használják, nem pedig alapvető hozzávalóként és nagy mennyiségben, mint ahogy a magyar konyhában szokás. A paprika pedig csak szöget ütött a fejembe, de eleinte nem igazán tudtam mit kezdeni a gondolattal. Láttam Praliné Zsuzsi meggyes-paprikás bonbonját, és Csokoládé Reformer tejfölös-paprikás bonbonját is, de valami újat akartam. A mákról valahogy mindig a nagymamám sárgabaracklekvárja jutott eszembe, mert mindig elmondta, hogy a bejgli töltelékbe is tesz egy keveset, hogy szaftosabb legyen. Tehát az már nagyjából kialakult, hogy sárgabarackos-mákos lesz, de még mindig nem tudtam, hogy fogom tudni a paprikát is beletenni.
Végül a lehető talán legegyszerűbb módszerhez folyamodtam. Vettem puha aszalt sárgabarackot és belemártottam az egyik felét pirospaprikába. Megkóstoltam, és nagyon elcsodálkoztam. Működött. Fejben kellett csak pingpongozni a gondolattal, hogy ez milyen őrültségnek tűnik, mert az ízek magukért beszéltek. Mindenképpen aszalt barackkal szerettem volna dolgozni, mert abban koncentráltabb a barackíz, és van benne egy pici fanyarság is talán.
Az első változathoz csak sima étcsoki burkot készítettem, aztán amikor véglegesedett a töltelék, elkészítettem a dekorált változatokat. Persze ebből is először kétféle mintájú volt, aztán külső véleményeket is meghallgatva az egyik mellett döntöttem. A második adag is elkészült, és meg voltam elégedve az eredménnyel. A tesztkóstolóimnak is nagyon ízlett ez az elsőre szokatlannak tűnő párosítás.
A csokoládékat szeptember 3-án egy elődöntő keretében kóstolta meg egy többtagú zsűri Londonban. Köztük volt Paul A. Young, a Green & Black’s csokikészítője, több neves gasztro újságíró, sőt, még az utca embere is, mivel a twitteren keresztül három ember is belépőt nyert az eseményre, és ezzel együtt szavazat jogot is. A játékban való részvételhez 20 darab bonbont kellett egy megadott címre elküldeni postán. Emiatt többszörösen is izgultam, de végülis rendben odaért a csomagom. Aznap este pedig tűkön ülve frissítgettem az esemény twitter oldalát, ahol apránként csepegtették, hogy éppen mi is történik. Az viszont elég homályos volt, hogy pontosan hogyan is szervezték meg a kóstolást. Úgy tűnt, több asztalra osztották szét a zsűrit és a bonbonokat is, de nem derült ki, hogy mindenki végigkóstolta-e mindet, vagy csak a saját asztalánál lévőket, valamint azt sem közölték, hogy végül hány jelentkezőből fog a zsűri választani.
Aztán egyszer csak elkezdték kitenni a továbbjutó csokik fotóját és rövid leírását. Összesen 13 csoki jutott tovább, ebből kettő ún. wild card rendszerben (olyasmi, mint a közönségszavazás), de erről sem volt semmilyen plusz információnk. Nem voltam túlzottan elkeseredve, hogy nem jutottam tovább, bár persze nem mondom, hogy nem számítottam rá. Az jobban zavart, hogy nem tájékoztattak megfelelően, nem volt átlátható a szervezés, és szerintem nem is volt túlzottan egyenrangú az elbírálás, ha más-más emberek kóstolták a csokikat, mert az egyik asztalnál adott esetben lehet hogy jobban favorizáltak volna egy-egy csokit, mint egy másik asztalnál.
A továbbjutók között pedig szerintem aránytalanul sok csoki volt mézeskalács fűszeres, ánizsos, kardamomos. A 13-ból egyben sem volt nagyon egzotikus vagy ismeretlen fűszer, talán csak a sumac Valószínűleg emiatt nem értékelték annyira a paprikát sem, mert ismertebb, megszokottabb ízeket kedvelnek inkább. A zsűri véleményét elméletileg mindenkinek elküldik majd levélben, csak győzzük kivárni.
A középdöntőbe végül 13 bonbon jutott be, ezeknek a receptjein, ha minden igaz, lehet valamennyit változtatni október 16-ig. Aztán a döntőbe, ami 18-án lesz, már csak 5 csoki fog bejutni, és versenyezni a grenadai utazásért.
A 13 továbbjutó bonbon íze/fantázianeve (utóbbiakról nem derült még ki, milyen fűszerezésűek): csillagánizs&kömény, cassia (kínai fahéj) & szumák (szömörce), mézeskalácsos-narancsos mogyorópraliné, marokkói rózsa, téli fűszerek, haggis fűszeres (skót hurkaféleség, jellemzően só, feketebors, esetleg rozmaring fűszerezéssel), keleti mandarin, Crimson star, Pink Passion, Grenadian Sun, Jewel in the Crown, Cocoa Joon.
Kíváncsi vagyok, hogy ki fog nyerni, és természetesen majd tudósítok a fejleményekről, amint megtudok valamit.
Holnap pedig megmutatom nektek az én mákos-barackos-paprikás bonbonom receptjét is, hogy kipróbálhassátok és megkóstolhassátok ti is. A bonbont egyébként el is kellett nevezni, én pedig a “Popprika” (poppy seed /mák/ és paprika szavak összevonásából) nevet választottam.
Rendben, bevallom, mikor először láttam ezt az ízkombinációt, nekem is a tárkonyos raguleves képe lebegett a szemem előtt, és sehogysem tudtam grapefruittal, pláne nem fagyiban elképzelni. Egészen addig persze, míg meg nem kóstoltam. Természetesen a már sokat emlegetett Jack’s Gelato egyik íze volt ez még tavaly, és azóta sem hagyott nyugodni.
Szülinapomra pedig kaptam egy fagyigépet (ráadásul két tartállyal), úgyhogy már csak egy mélyhűtőt kellett vennünk, mert a jelenlegi hűtőnk kis rekeszébe alig fér valami, nemhogy egy fagyitartály. De ezt az akadályt is legyőztük, úgyhogy már csak recepteket kellett találnom. Elsőként egy csokifagyit készítettem, aztán pedig egy citromos görög joghurtosat. Majd lehet, hogy ezeket is bemutatom, azonban most ezt az izgalmasabb, gyümölcsös hűsítőt szeretném veletek megosztani.
Sajnos, mivel Jack ilyenkor főszezonban nagyon elfoglalt, nem tudtam tőle pontos receptet szerezni. De leárazásban találtam egy nagyon jó fagyis könyvet, amiben van egy mentás pink grapefruit sorbet recept. Én egyszerűen a mentát tárkonyra cseréltem, és szuperül működött a dolog.
Recept (kb 1 liter sorbet)
3 pink grapefruit húsa és leve összeturmixolva (kb. 500 ml)
200 g cukor
250 ml víz
kb 1 citrom leve (ízlés szerint)
3 szár friss tárkony
A grapefruitokat meghámozom, majd a gerezdekről is lefejtem a savanyú hártyát, és csak a tiszta gyümölcshúst használom fel. Ez eléggé pepecselős, de megéri. Turmixgépben összepürésítem. A cukrot, vizet és a grapefruit lét egy vastag aljú edénybe teszem és addig forralom, amíg a cukor teljesen el nem olvad. Kóstolgatom, és apránként adagolom hozzá a citrom kifacsart levét, hogy ne legyen se túl édes, se túl savanyú az összhatás. Beledobom a megmosott, friss tárkonyleveleket, és még pár percig így forralom. Leveszem a tűzről, és lefedve hagyom kihűlni. Amíg a fagyigép tartálya a mélyhűtőben várakozik (érdemes már előző este betenni), a lehűlt sorbet alapot is beteszem a hűtőbe. Minél hidegebb az alap, annál gyorsabban végez vele a fagyigép, és annál jobb lesz a végeredmény.
A hideg sorbet alapból kihalászom a tárkonyleveleket, majd a fagyigépbe töltöm, és hagyom, hogy tegye a dolgát a gép. Kb fél óra elteltével finom szemcséjű jégkásaszerű állagú a sorbet, úgyhogy lekapcsolom a gépet, a sorbet-t átöntöm egy műanyag dobozba, és beteszem a mélyhűtőbe. Néhány óra múlva egy villával még jól átkevergetem. Szuper állaga lett! Persze nem olyan selymes, mint Jack-é volt, de ő mondta, hogy olyat a házi fagyigépek nem igazán képesek keverni, mert nem elég gyorsak. Szóval nekem tökéletesen megfelel. Az íze pedig…! A pink grapefruit jellegzetes édes-savanyú frissességét tovább hűsíti a kissé ánizsos ízű tárkony, ráadásul csodaszép élénk színe maradt, ami külön üdítően hat.
Próbáljátok ki! 🙂
Forrás (változtatásokkal): Carla Bardi: Ice Creams & Sorbets. Apple Press, London, 2012, 84. o.
Cambridge-ben találkoztam először ezekkel a kis fűszeres, narancsos, mazsolás bucikkal, mert húsvét közeledtével ellepték a szupermarketek polcait, szinte úgy dobálták az ember után őket. 🙂 Ilyenkor többször is vettem, mert reggelire szeretek édes kalácsféleséget enni vajjal, lekvárral, erre pedig tökéletesek ezek a kis édes zsemlék.
Gondoltam rá, hogy kéne idén sütni is, nem csak boltit venni, de akkor szántam el végleg magam, mikor Jamie Oliver facebook oldalán olvastam róla. Azt írta, hogy sok babona fűződik ehhez a sütihez, például az, hogy ha valaki nagypénteken süt ilyet, akkor barátra lel, soha nem fog leégni a konyhája, mindig nagyon jó kenyeret fog tudni sütni onnantól fogva. Szeretem az ilyen babonákat, amiknek igazán nincs tétje, viccből pedig miért ne próbálnám ki. Már gyúrtam is be a tésztát, és izgatottan vártam, milyen lesz a házi készítésű hot cross bun. Jamie receptjében van kandírozott gyömbér és narancshéj, nekem nem volt itthon, úgyhogy a gyömbért kihagytam, a narancsot pedig reszelt narancshéjjal, narancsolajjal és narancsvirágvízzel helyettesítettem. Szóval itt-ott változtattam a recepten, de a poszt legvégén megtaláljátok a linket az eredeti recepthez (angolul), ha szóról szóra Jamie-t akarjátok követni. 🙂 Ebből az adagból 12-14 darab kis buci lesz.
Recept
200 ml tej + 50 ml víz
22 g friss élesztő (vagy 14 g instant por élesztő)
455 g liszt (nálam fele sima, fele teljes kiőrlésű)
55 g cukor (nálam barnacukor)
55 g olvasztott vaj (sós, vagy ha nem, akkor 1 mk sót adjunk hozzá)
1 tk mézeskalács fűszerkeverék
1 tk fahéj
fél tk szerecsendió
1 tk őrölt kardamom
1 kezeletlen narancs reszelt héja
1 tojás
50 g mazsola/aszalt vörösáfonya/áfonya/meggy/kandírozott narancshéj vegyesen tetszés szerint
fél tk narancsolaj
fél tk rum1 tk narancsvirágvíz
3 tk liszt + 3 tk víz a díszítéshez
(30 g fehércsoki + 1 tk olaj/vaj a díszítéshez)
A tejet a vízzel meglangyosítom, belemorzsolom az élesztőt. Kimérem egy tálba a lisztet, fűszereket, narancshéjat és a cukrot. A közepébe mélyedést készítek, ide öntöm az olvasztott vajat, a tejben felfuttatot élesztőt és a tojást. Összegyúrom, lisztezett deszkán 10 percig dagasztom. Közben leforrázom az aszalt gyümölcsöket, így tovább puhák maradnak majd a süteményben (annyi forró vízzel öntöm le őket, amennyi épp ellepi). Mikor jól megszívták magukat vízzel, leöntöm a felesleges folyadékot, és hozzákeverem a gyümölcsökhöz a narancsolajat, narancsvirágvizet és a rumot.
A megdagasztott tésztát konyharuhával lefedve egy órát pihentetem, amíg duplájára nem kel. Lisztezett deszkára teszem, kinyomom belőle a levegőt, rászórom a beáztatott aszalványokat, és néhány percig dagasztva belegyúrom őket a tésztába. Kis lisztet még adok hozzá, mert a gyümölcsöktől nedvesebb lett a tészta. Rugalmas, puha tésztát kapok. 12 kis gombócra osztom a tésztát, sütőpapírral bélelt tepsire teszem őket, letakarva fél órát még pihentetem. Közben összekeverek három kanál lisztet három kanál vízzel, hogy egy sűrű masszát kapjak. Ez az eredeti díszítés, de én csepegtettem hozzá keserűmandula aromát, hogy olyan legyen, mintha marcipános lenne. Sütés előtt közvetlenül habzsákból vagy kiskanállal keresztet rajzolok a bucik tetejére.
190° C fokra előmelegített sütőben 15-20 percig sütöm őket, amíg szépen megbarnul a tetejük. Még forrón átkenem a tetejüket folyós mézzel, ettől szép fényesek lesznek. Nekem furcsamód eltűntek a keresztek a tetejéről, lehet, hogy nem volt elég sűrű a masszám. De semmi vész, gyorsan olvasztottam egy kevés fehércsokit, olajjal felhígítottam és ezt csurgattam a keresztek helyére.
Legfinomabb kettévágva, megpirítva és vajjal megkenve. Remélem szerencsét hoz! 🙂 Persze azért ez finomabb annál, hogy csak évente egyszer süssük meg, szóval babona ide vagy oda, próbáljátok ki mindenképpen.
Igen, “zserbó” :), csak hiányzik a nevéből egy ‘e’ betű, szóval nem biztos, hogy van köze a mi Gerbeaud-nkhoz. Viszont nagyon jópofa, mackós alkatú, dörmögő hangú pasi, aki nem titkolja, mennyire vonzódik az ázsiai, ezen belül a kínai kultúrához. A logója sem véletlen, a csokoládé szó kínai jelekkel írva.
A brüsszeli csokifesztiválon tartott kóstolóján el is mesélte, hogy mindig nagyon sok kínai barátja volt, tanult is kínaiul, és az egyetemi évei után több évet is töltött kint Kínában. Fejébe vette, hogy ő majd meghódítja csokoládéjával a nem túl édesszájú kínaiakat. Aztán a valóság elsőre kicsit arcon csapta, teljesen hülyének nézték. De nem adta fel, megpróbált rájönni, mi az, amin keresztül mégis eljuttathatná a csokoládé szeretetét a távol-keletre. Így alakult ki a mostani palettája, amit főleg fűszerezett csokitallérok, csokiba mártott aszalt gyümölcsök és olajos magvak jellemeznek. Emellett csak egy egészen kis választéka van friss, területszelektált kakaóbabokból készült ganache bonbonokból.
Brüsszel központjában található a boltja, ami egyben kávézó/bár (minőségi borokat is árul) és műhely is (rendszeresen tart tanfolyamokat az érdeklődőknek). Szlogenje sem átlagos, egyenesen azt állítja, hogy az ő csokija széppé tesz! Na, több se kellett nekem, elsőként a fűszeres csokitallérokra esett a választásom. Cseles, mert fel vannak sorolva az összetevők a doboz hátulján, de nem tudni, melyik tallér melyik ízt rejti. Csak találgatni lehet. Izgalmas kis játék ez!
egyszerű, letisztult dizájn jellemzi a csomagolást
Természetesen megtaláljuk a szokásos ízeket: gyömbéres étcsoki, speculoos-os tejcsoki (belga gyömbéres keksz), chillis étcsoki, kakaóbabtöretes étcsoki, kandírozott narancsos étcsoki. Aztán jönnek az izgalmasabb kreációk, mint például a sós tejcsoki (és itt a tejcsoki sem akármilyen, 50%-os kakaótartalmú!), yuzus étcsoki (japán citrusféle), fehér- és feketeborsos étcsoki. De volt egy tejcsokis tallér, amin nagyon meglepődtem. Erőteljes fűszerillata volt, aztán az íze is egészen intenzív volt. Egy íz, amit jól ismerek. De mi ez? Mi ez? Zakatolt a fejemben, közben próbáltam a szám minden sarkába eljuttatni a felolvadt csokit, hátha valamelyik receptor felvillan, hogy “ez az!”. Csak pár másodperc lehetett, de nagyon érdekes játszma volt ez a szám és az agyam között 🙂 A csoki pedig köményes volt! Ilyet én még nem is hallottam, eszembe sem jutott volna ez a párosítás, ha ezt nem kóstolom. Meglepően finom volt. Ráadásul pont a csokifesztiválon ezüst érmet is kapott érte Laurent, szóval tényleg le a kalappal! 🙂
Már a csokifesztivál képes beszámolójánál megmutattam ezt a képet a csokicsónakról, ami telis-tele volt finomságokkal. Laurent Gerbaud kóstoló előadása elképesztően izgalmas és vicces volt, és persze finom is! Szigorúan meghatározott sorrendben kellett haladni az egyes falatokkal, szinte mérnöki tervezés szerint. Igyekeztem röviden összefoglalni, de 13 tétel volt, így mégis kicsit hosszú lett a végére. Legyen nálatok egy kis jó minőségű csoki, mert garantálom, hogy meg fogjátok kívánni olvasás közben 🙂
Laurent Gerbaud csokival teli csónakja
A legelső csoki egy szimpla 70%-os étcsoki pasztilla volt, forastero babokból. Ez az, amit ipari mennyiségben, főleg afrikai kakaóbabokból állítanak elő a nagy csokikészítő cégek (pl. Belcolade, Callebaut). Elsőre nem volt vele semmi baj, étcsoki, amit mindenki ismer. (Ez az, aminek a kilónkénti tőzsdei ára Benoit Nihant szerint 3-3,5 dollár)
A következő tétel már izgalmasabb volt (és ez még csak a 2.), egy 72%-os madagaszkári étcsoki tallér, trinitario babokból. Ennek kilónkénti ára Laurent szerint már eléri a 12-16 dollárt is. Igazán gyümölcsös, aromás az íze. Máris feltűnő a különbség az előző, silányabb keverék babokból készült tömegcsokoládéval szemben.
Ezután egy igazi különlegesség jött. Egy vastagabb kocka csoki, venezuelai Chuao criollo babokból, 75% kakaótartalommal. Már többször írtam, hogy a Chuao az egyik kedvencem, most sem csalódtam. Annyira lágy és krémes volt ez a csoki, mintha tejcsoki lett volna. (Látjuk ugye, hogy a legsilányabb minőségű forastero babokkal kezdtünk, aztán jött a közepesen jó trinitario, végül pedig a csokik királynője, a venezuelai Chuao criollo!)
Negyedik volt a Laurent számára az olasz Domori bean-to-bar készítők által létrehozott keverék. Ez is egy 75%-os étcsoki volt, melyben madagaszkári, equadori és perui babokat használnak. Nagyon jól eltalálták az arányokat, hiszen a madagaszkári és a perui csokik is általában eléggé gyümölcsösek, fűszeresek, de azért az afrikai babok mindig egy kicsit vadabbak is. Itt igazi harmóniában vannak az egyes ízjegyek.
Ezek után jöttek a különböző olajos magvakkal és aszalt gyümölcsökkel társított csokoládés falatkák. Elsőként egy étcsoki korong, rajta pörkölt, sós (!) pisztácia. Laurent nevetve mondta, hogy itt a só tulajdonképpen csak elősegíti, hogy az emberek teljesen függővé váljanak, ez annyira addiktív. Nem tudom, kinek jutott eszébe először, hogy sót tegyen a csokihoz, de nagyon nagy hála neki érte. És ez a pisztáciás kreáció pedig tényleg leírhatatlanul jó volt. Persze nem mindegy, milyen pisztáciát használunk, szerintem a bolti sózott pisztácia sokszor méregsós, érdemes inkább otthon magunknak megpörkölni és finom tengeri sóval megsózni.
A hatodik falat egy étcsoki korong volt úgynevezett perzsa bogyóval, amiről kis kutakodás után kiderült, hogy magyarul sóskaborbolyának hívják. Rettentően savanyú bogyó, viszont állítólag teli van C-vitaminnal és emésztési panaszok esetén hatásos lehet. Őszintén szólva, ez nem igazán tetszett, túl savanyú volt nekem, bár az étcsoki valamelyest enyhítette az összhatást.
Csokiba mártott aszalt gyümölcsök következtek, elsőként egy aszalt sárgabarack, ami a megszokotthoz képest viszonylag savas ízzel rendelkezett, de egész jó egyensúlyba került mindez a csokinak köszönhetően. A következő aszalt füge viszont teljesen levett a lábamról. Egyébként is imádom a fügét, frissen és aszalt állapotában vagy lekvárban is. Tökéletes volt ennek a fügének az állaga. Puha volt, krémes és szinte szétolvadt a számban. Csillagos ötös! 🙂
Nem maradhatott ki a közkedvelt orangette sem, a csokiba mártott kandírozott narancshéj. Nem volt kellemetlen utóíze, nem volt ragacsos vagy rágós, csupán intenzíven narancsos és csokis. Mondjuk nem is számítottam másra! Bár kicsit jobban érdekelt volna a kandírozott kumquat vagy a yuzu, de ebből most nem kaptunk ízelítőt sajnos.
Már kezdtem betelni (pedig én mindegyik tételből csak egy kis harapást ettem (a többit később, hazaérés után fogyasztottam el), de még négy tétel hátra volt. Sorban a tizedik egy equadori területszelektált babokból készült ganache kocka volt, nagyon kellemes aromákkal, letisztult kakaóízzel.
Tizenegyedik volt a sorban Laurent legkelendőbb terméke, az étcsokiba mártott kandírozott gyömbér csík. Szeretem a gyömbért, de én is találkoztam már kőkeményre száradt, agyoncukrozott, ragadós fajtával. Itt egy szinte gyufaszál vékonyságú darabbal volt dolgunk, cukorréteg nélkül, szinte átlátszóra főzött gyömbér, zselés de nem ragacsos állaggal, és tökéletes kiegészítője volt a körülötte lévő étcsokoládé. Nem csodálom, hogy ez a legnépszerűbb terméke.
De a csúcspont vitathatatlanul a tizenkettedik falat volt. Aprócska trüffelgolyó, a tetején kakaóbabtöret. Laurent utasított minket, hogy ezt csukott szemmel, egészben együk meg, ne harapjuk ketté. Én csaltam (részben, mert már teli voltam, részben pedig mert kíváncsi vagyok), és félbeharaptam a kis golyóbist. Belül folyós pralinékrém volt, de nem akármilyen. Piemonti mogyoróból és sózott pisztáciából készítette, kakaóbabtörettel dúsította, mindössze 10% cukortartalma volt az egésznek. Tényleg nem volt édes, de olyan ízrobbanás volt a számban tőle, hogy végül megadtam magam, és megettem a másik felét is 🙂 Laurent ezt csak szerényen Ferrero Rocher Deluxe-nek hívta. Csak halkan jegyzem meg, hogy ez fényévekkel jobb volt bármilyen mogyorókrémes tölteléknél, amit valaha kóstoltam. A sózott pisztáciának hála pedig az addikció is garantált 🙂
A végére maradt egy újdonság, valentin-napra készült vele ezért szív alakú volt a csoki. Ez pedig az ő Bounty-imitációja volt, természetesen teljesen kiforgatva. Kókusztejszínnel készült perui étcsoki ganache volt, a tetején kókuszreszelékkel. Nagyon finom volt, bár az előzőt nem tudta semmiképp felülmúlni.
Huhh! 🙂 még az írástól is teljesen eltelítődtem, ahogy visszagondoltam, milyen finomságok voltak ezek!
Őszinte vallomás 🙂 Nincs benne: hozzáadott cukor, vaj, alkohol, tartósítószer, mesterséges aroma, adalékanyag. De tele van szeretettel!
Majdnem el is felejtettem! Az elején, a legelső csokipasztillának csak a felét szabadott megenni. Itt a kóstoló végén kellett megkóstolni újra a másik felét. Így, ennyi intenzív íz után érződött csak ki igazán, mennyire lapos, egyenízű is valójában ez a csoki. Nem mondom, hogy nincs létjogosultsága ennek a fajta csokinak is, persze van, de azért fontos belátni, hogy még ennél a “minőségi belga étcsokoládénál” van feljebb, bár ennek ugye ára van. Szerintem megéri a minőséget előtérbe helyezni, hiszen egészen fantasztikus ízélményekben lehet részünk anélkül, hogy befalnánk egy egész tábla csokit bánatunkban/örömünkben.
Ti mire szavaztok ha csokiról van szó: mennyiség vagy minőség?
Rólam
Szia, örülök, hogy itt vagy! Lilla vagyok, a Kakaó Nagykövet, és ezen az oldalon szeretném megosztani veled a kakaó és a craft bean-to-bar csokoládék iránti szenvedélyemet.
Ha felkeltettem az érdeklődésedet, szeretettel várlak valamelyik csokoládékóstolómon!
