Másfél hete ellátogattunk Gentbe is, ami kb 60 km-re van Brüsszeltől nyugatra, Bruges irányában. Megint felkészültem a helyi csokiboltokból, be is jelöltem a térképen, hol vannak a legérdekesebbek. A város viszonylag nagy kiterjedésű, de a történelmi városmag eléggé koncentrált. Konkrétan három-négy templom is van egymás hegyén-hátán. Gyönyörű, napsütéses időnk volt, így estig róttuk a kis utcákat és persze a csokiboltokat 🙂
Korábban felfedeztem egy helyi, angol nyelvű blogot, amit két ír fiatal ír :). A srác sörkészítést tanul, a lány pedig csokikészítést. A legjobb helyen járnak szerintem! A blogjukon így keverdnek a sörkóstolók és a csokis témák, de nagyon jó stílusuk van egyébként. Náluk láttam először egy bemutatót a Yuzu nevű csokiboltról. A készítő, Nicolas Vanaise sok időt töltött Japánban (egyébként építész), az ottani kultúra nagyon megihlette, ez a boltján is érezhető. Névnek is a japán yuzu citrusfélét választotta, ehhez pedig egy igazán élénk napsárga színű csomagolás dukál. A boltban egyébként teákat, és a japán teaszertartáshoz szükséges eszközöket, csészéket is lehet vásárolni a csokik mellett. Vettem nála egy 20 darabos bonbonválogatást, jön majd róla részletes beszámoló is természetesen.
A belvárosban megnéztük a Saint Bavon katedrálist, ahol a Van Eyck testvérek híres szárnyasoltára található. Ezt pénzért lehet csak megnézni. Igaz, a kép másolata a templomban is ki van téve, sőt, a restaurációt (és a komplett templomot is) eltakaró ponyvára is rányomtatták, minden turisztikai kiadványban benne van, szóval csak az nem látja, aki nem akarja. Mivel mi nem vagyunk műkincs szakértők, nekünk elég volt a másolat látványa is erre a délutánra. A templom bejáratánál rögtönzött interjút adtunk egy helyi egyetemistának, aki a genti nevezetességekről kérdezett minket. Ajánlott néhány helyi sört, sőt még egy speciális bodzalikőrrel is megkínált minket. Persze a flamand szavakat egyáltalán nem tudtuk megjegyezni, úgyhogy így nem sokra mentünk a tippekkel 🙂
az egyik Van Hoorebeke bolt
Híres csokikészítő család a Van Horebeeke is, két boltjuk is van, egyiket az apa, másikat a fia vezeti. Ide sajnos nem tudtunk bemenni, mert már bezárt, mire odaértünk az egyikhez. De mindenképpen fent van a listámon, mivel szintén a már fentebb említett blogon olvastam róla egy rövid beszámolót, és ehhez tartozott videó is, ami felkeltette az érdeklődésemet.
A másik csokibolt, ahol vásároltam a Daskalides nevű hely volt. Főleg olyan csokikat választottam, amik érdekesen néztek ki, vagy az ízük érdekelt. Volt egy kb. 10 csokiból álló válogatásuk is, ami cukormentes volt, ezekből most nem vettem, de nagyon jó kezdeményezésnek tartom.
A genti őrtoronySzent Miklós katedrális hátulnézetből
Két másik csokiboltot is megemlítenék még, ahova most nem jutottam el, az egyik a Van Hecke a másik pedig Joost Arist boltja. Utóbbi a csokifesztiválon is részt vett, van is egy képem a csokikról. Sőt, láttam is a készítőt személyesen a fesztiválon. Nagyon remélem, hogy legalább 25 éves volt a srác, mert szemtelenül fiatalnak nézett ki ahhoz, hogy ilyen menő boltja és csokijai legyenek! 🙂
folyópart
Végül meg kell még említenem a város egyik édesség nevezetességét a Cuberdon-t. Ez egy sötétlila, kúp alakú zselés cukorka. Úgy néz ki, mint egy gumicukor, de a belsejében folyós a zselé. Az eredeti Cuberdon ibolyás-málnás ízű (vagy valami olyasmi), de például a Belgique Gourmande nevű boltban többféle gyümölcsös ízben, élénk színekben is megtalálhatjuk. Mi egy utcai mozgóárusnál vettünk egy kis zacskónyit, mert ezt nem lehet kihagyni.
a levesező szomszédságában ilyen szép házakat találtunk
Hazaindulás előtt még útba ejtettünk egy nagyon jó helyet. Soupe Lounge-nak hívják, és szerintem szuper a koncepció. Fő profiljuk, a névből is kiderül, a leves. Minden nap négyféle levesből lehet választani (ottjártunkkor: paradicsom, brokkoli, spárga, snidling), kis vagy nagy adagot, 4-5 euróért. Ehhez jár két mini zsemle, egy alma, egy mini vaj és a levesbe különböző levesbetétek: kenyérkockák, apróra vágott nyers zöldségek, reszelt sajt, húsgombócok. Nagyon jót ettünk itt, csak ajánlani tudom. Lehet még szendvicseket és salátát is enni itt, de ezeket nem próbáluk, úgyhogy nem tudok nyilatkozni. Egyetemistáknak, turistáknak (akik minden pénzüket csokira költötték :D) tökéletes választás, ha már unják a sült krumplit és a gofrit.
a genti vár
Gent nagyon jó hely! Szép a belváros, hangulatos a folyó és a körülötte álló épületek. Még akkor is, ha köztudott, hogy a középkorban sem nézett ki ennyire középkorinak ez a város, mint most. A huszadik század eleji világkiállítás apropójából újították fel ilyen régiesre az épületeket. Paradox kissé, de szerintem jól sikerült.
bringa, folyó, házak – tipikus turistakép
A kóstolt csokikról és a cuberdonokról hamarosan részletesebb beszámolót is írok.
Nektek hogy tetszik Gent? Ha jártatok már itt, mi volt a kedvenc helyetek?
Az antwerpeni csokis körképben ígértem, hogy részletesebben bemutatom a csokiboltokat, ahol vettem és kóstoltam csokit. Mát ott sem rejtettem véka alá, hogy a DelReynek, bár nagyon szép, igényesen berendezett boltja van, a kiszolgálással egyáltalán nem voltam megelégedve. Összesen 8 bonbont vettem, mindegyikből kettőt (így nem csak az én véleményemet mutatja a kóstoló eredménye, hanem a két legközelebbi kóstolótársamét is :)), ezekről írok most röviden.
Bonbonok:
bonbonválogatás
Sós karamell ganache: lágy tejcsokis karamellkrém, finom karamelles íz, de nem igazán sós. Szép arany mintás transzferfóliás díszítése van.
Kandírozott mandaringerezd – Ez érdekelt a leginkább, mert szeretem a kandírozott narancshéjat, és kíváncsi voltam, milyen egy egész gerezd mandarin ugyanígy elkészítve. Nagyon ragacsos volt, de ez érthető, belül pedig folyós zselévé alakult át a gyümölcs, ami először nagyon jónak tűnt. Az viszont már nem, hogy olyan rettentően furcsa utóíze volt, amit semmihez nem tudok hasonlítani. Keserű és mű volt egyszerre, nem tudom, mivel kezelték a mandarint, de nem tett jót neki sajnos. Kár érte, mert jó lehetett volna.
Pisztáciamarcipán – Tulajdonképpen azt adta, amire számítottam a színe alapján. A pisztácia inkább barna, mint rikító zöld, szóval, ha ilyen színnel találkozunk, az tuti, hogy mesterséges színezék. Ettől még lehet benne igazi pisztácia, de általában nem sok. Ennek sem volt igazán íze, inkább csak cukor, még marcipán se nagyon.
Earl greyganache – tejcsoki ganache nagyon enyhe earl grey tea ízzel, ami az utóízben kicsit felerősödik. Jó az irány, de lehetne intenzívebb.
Ánizsos – Az érdekes dombornyomott díszítés a tetején jól néz ki, de hogy milyen ízű, az nehezen derült ki számomra. Gyanús nekem, hogy igazából ez nem is ánizsos, hanem valamiféle praliné inkább, mert belül világosbarna volt a töltelék és mintha kis karamelldarabkák lettek volna benne. Ánizs ízt mindenesetre nem éreztem, de amúgy egész jó volt. 🙂 Tiszta zsákbamacska ez a csokikóstolás néha!
Narancsos – vajas csokikrém narancskivonattal és kandírozott narancs darabokkal. Alapvetően nem kedvelem a túlzottan vajas töltelékeket, úgyhogy ennek nem sok esélye volt nálam, de ha eltekintek ettől, akkor sem valami átütő az íze. Átlagos narancsos csoki, de semmi extra.
Szezámos – két rétegű bonbon, alul ropogós szezámpraliné, felül szezámos ganache, a tetején szezámmaggal. Jó ötlet a ropogós réteg, és eléggé átjön a szezámmag íze. Kár, hogy nem pirították meg előtte, úgy sokkal finomabb lenne. Talán ez a legjobb a kóstoltak közül.
Mentás-pisztáciás – két rétegű bonbon, alul pisztáciapraliné (szerencsére igazi pisztácia!), felül pedig mentás étcsoki ganache. Utóbbi nem friss mentával, hanem valószínűleg mentakivonattal készült, mert inkább aftereightes íze van. De legalább felismerhető 🙂 Érdekes párosítás, bár szerintem ez a mentakivonat a jellegéből adódóan eléggé elnyomja a pisztáciát, abból leginkább csak a ropogós textúrát érezhetjük.
Úgy őszintén, igazándiból egyik sem volt kiemelkedően jó, és nem azért írom ezt, mert nem tetszett a kiszolgálás. A kóstolásnál ezt nem veszem figyelembe, a csokik attól még lehetnek jók. Hiszen akkor nem is vettem volna semmit alapjáraton, ha a kettő között lenne összefüggés. Szóval adtam nekik egy esélyt, és lehet, hogy én választottam rosszul, de nem igazán jöttek be egyikünknek sem. Az itt elköltött pénzből inkább vettem volna még több csokit a Chocolate Line-ban. Azért, ha legközelebb Antwerpenbe megyünk, a csokis kávézójukat még megnézném, hátha, de csokit nem valószínű, hogy fogok venni. (Jó, tudom, elég magas a mércém, de nem én tehetek róla, hogy például Patrick Roger bonbonjai annyival finomabbak :))
Nektek mennyire befolyásolja a termékről alkotott véleményeteket, hogy milyen volt a kiszolgálás? Ízlett már jobban bármi, csak azért mert jó volt a körítés, a vásárlói élmény? Írjátok meg kommentben!
A mákos bonbonnál már írtam, hogy nagyon vártam már az antwerpeni kirándulásunkat, hiszen végre eljutottam a Chocolate World boltjába. Pár nappal az út előtt azonban még izgatottabb lettem, mert egy kis keresgélés után húsznál is több kis csokiboltot, vagy céget találtam az interneten, amit természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni.
sej ribizli, piros bicikli! az antwerpeni közbringák
Nagyon meglepett, hogy Antwerpenben a Neuhaus, a Godiva, a Leonidas, vagy éppen Pierre Marcolini boltja csak egy a sok közül. Ezekre emiatt nem is fókuszáltam, így is maradt még éppen elég. A bonbonformák válogatásával sajnos (bár érthető módon) elég sok időt elvesztegettem, de hát akkora volt a bőség zavara, hogy jól meg kellett fontolnom, melyikeket is válasszam. Innen gyalog sétáltunk el a belvárosba.
városi park nyuszik nélkül
Először a városi parkba mentünk, mert a térképünk szerint itt rengeteg nyuszi ugrándozik, de bánatomra egyet sem láttunk. Talán túl hideg volt nekik még. Így mentünk tovább, és inkább csokiboltokat kerestünk. Voltak olyan utcák, ahol szinte egymás hegyén-hátán voltak a boltok. Az eredeti tervem az volt, hogy mindenhol veszek is csokit, de végül inkább csak kiválasztottam kettő helyet, amit a leginkább ajánlottak a netes beszámolókban. Biztosan megyünk még Antwerpenbe, úgyhogy majd szép sorjában végigkóstolok minden boltot előbb-utóbb.
a Burie-nek több boltja is van AntwerpenbenGoossens csokiboltja AntwerpenbenSweertvaegher csokiboltja AntwerpenbenBbyB dizájner csokibolt kirakata
Három antwerpeni jellegzetesség van, ami a csokiknál is visszaköszönt. Az antwerpeni kéz, ami elsőre elég morbidnak tűnik, és aztán mikor kiderül a történetük, még morbidabbá válnak. A legenda szerint élt itt egy Antigone nevű óriás, aki minden hajóstól magas árat kért, ha fel akartak hajózni a folyón a kikötőből. Aki nem volt hajlandó fizetni, annak levágta a kezeit és a folyóba dobta. De egyszer jött egy római katona, aki legyőzte az óriást, és bosszúból mindkét kezét levágta és bedobta a vízbe. Állítólag maga a város neve is innen ered (hand werpen – bedobni a kezet = Antwerpen), bár hasonlóan ejtik a “kikötő” szót is, ami valószínűbbnek tűnik. A lényeg, hogy kekszeket és csokikat is találunk csuklóból levágott kezek formájában. Mondtam, nagyon morbid.
saját kezét elhajító szobor Antwerpen főterénszokásos belga házak a főtéren
A másik két dolog már nem hangzik ilyen rosszul. Antwerpen híres még a gyémántokról, rengeteg ékszerüzlet van mindenfelé (talán több van belőlük, mint csokiboltból), és természetesen minden csokiboltban kaphatunk gyémánt és más drágakő alakú, színű bonbonokat is. Végül pedig egy különleges elixír is fűződik a város nevéhez. Az antwerpeni likőr több mint harminc gyógynövényt tartalmaz, érdekes neonsárga színben pompázik a boltok polcain és a kirakatokban is.
vár a Schelde folyó partjánantwerpeni katedrális
Az egyik hely, ahonnan mindenképpen szerettem volna csokit hozni a Chocolate Line helyi üzlete volt. Eredetileg bruges-i a cég, de itt Antwerpenben egy nagyon impozáns helyen, egy korábbi hercegi palota egyik szárnyában van a boltjuk. Egy ideig Napóleon tulajdonában is állt az épület, ennek szentel emléket egy csokiból készült mellszobor a francia hadvezérről. A kóstolt csokikról külön beszámolót fogok írni, de legyen elég annyi, hogy nagyon izgalmas ízekkel találkoztunk, jó volt bekukkantani a csokiműhelyükbe is, ami egy üvegfallal elválasztott részben található, és tényleg mindent látni. A kiszolgálás is nagyon jó volt, segítőkész és türelmes volt az eladó. Olyan extravagáns termékekkel is találkozhattunk, mint a “csokiszippantó”, ami tulajdonképpen egy kis katapult, amivel kakaóport lőhetünk az orrunkba, mintha drogoznánk! Vagy a gyógyszeresdoboznak álcázott drazsék, a csokis szájfény, csokis masszázskrém. Ide még vissza fogunk térni! 🙂
táblás csoki mintázatú csokis pultcsokibéka és mögötte a csokiműhelyeklektikus dekoráció és vicces, furcsa csokis termékek jellemzik a Chocolate Line-tNapóleon mellszobra (kicsit túl nagy lett az orra szerintem :))
Sajnos már esteledett, így a másik hely, amit kiszemeltem, bár még nyitva volt, de a bolthoz tartozó kávézó már pont bezárt. A DelRey csokikról is jókat olvastam, úgyhogy azért szerettem volna egy kis válogatást venni, ha a forrócsokiról már lemaradtunk. Nagyon sokféle bonbonjuk volt, de egynek sem volt kiírva a neve. Az eladó hölgy pedig egyáltalán nem könnyítette meg a választást, ugyanis nem sorolta fel az ízeket, pedig többször is megkérdeztem, hogy akkor mondjon párat, hogy mi micsoda. Arra a kérdésre, hogy ő mit ajánlana, azt válaszolta, hogy az ízléstől függ, ő honnan tudja, hogy nekem mi ízlene. Erre megkérdeztem, hogy vannak-e izgalmas ízkombináióik, valami szokatlan. Közölte, hogy náluk csak hagyományos ízvilágú csokik vannak. Volt egy pillanat, hogy azt éreztem, nem fogunk soha előbbre jutni, de aztán végül mondtam, hogy akkor kérek marcipánosat, meg ráböktem néhányra, aminek tetszett a díszítése. És lám, kiderült, hogy van náluk earl grey teás, ánizsos csoki is, ami szerintem nem annyira tradícionális. Újabb pontlevonás járt azért is, hogy az eladónő kesztyű nélkül fogta meg a bonbonokat. Az a minimum, hogy fehér pamutkesztyűt húzzanak, és nem csak higiéniai okokból, hanem azért is, hogy ne hagyják rajta az ujjlenyomataikat a csokikon (nem jönnek a helyszínelők, de mivel a test hőmérsékletén azonnal olvadni kezd a csokoládé, így pár másodperc is elég, hogy a nyomok meglátszódjanak a fényes felületen, ami egyáltalán nem esztétikus). A csokikról itt is majd külön posztban számolok be, de mindenesetre az eladó nagyon rosszul vizsgázott. Ide legfeljebb a kávézó miatt jönnék vissza, remélve, hogy a felszolgálók nem ilyen mogorvák, mint ez a nő volt.
Csokiboltok, ahova még szeretnék majd visszatérni:
Burie, Sveertvaeghert, Nello, Goossens, Gunther Watté, BbyBe
Mit szóltok a levágott kéz alakú csokik ötletéhez? Ti nyugodt szívvel tudnátok megenni? Legközelebb veszek, és kipróbálom…
A csokikóstolós rovathoz hasonlóan szeretnék néhány csokis témájú könyvet is időről-időre bemutatni, hiszen ezekből is nagyon jó képet kaphatunk a csokoládéipar alakulásáról, trendekről, beleshetünk a kulisszák mögé, és nem utolsó sorban ínycsiklandozó receptek birtokába is juthatunk.
Az első ilyen könyv szinte mindegyik fent említett jellemzőt magában hordozza, ezért is választottam ezt. Még Cambridge-ben jutottam hozzá, a főnököm egy este a kezembe adta, és megkérdezte, hogy ez megvan-e már nekem. Mondtam, hogy nincs. “Akkor a tiéd.” – mondta, mert megunta, hogy hiába árazta le, soha senki nem akarta megvenni, és már egy ideje ott árválkodott valamelyik polcon. Természetesen nagy örömmel elfogadtam, hiszen a könyvnél már csak az ingyen könyv jobb. 🙂
A könyv a The great book of chocolate – the chocolate lover’s guide címet viseli (A csokoládé nagykönyve – a csokiimádók kalauza), ha a kutatásaim nem csalnak, magyarul nem jelent meg. Már az alakja felhívja magára a figyelmet, hiszen nem az a tipikus zsebkönyv formátum, hanem keskeny és hosszúkás, 2004-ben jelent meg. Lássuk, hogyan is épül fel a könyv:
A másfél oldalas felsorolássá duzzadt köszönetnyilvánítás után néhány oldalon megismerhetjük magát az írót, David Lebovitz-ot is, aki karrierjét cukrászként kezdte még San Franciscoban. A kétezres évek elején kezdett blogolni, azóta pedig már szinte megkerülhetetlen névvé nőtte ki magát főleg az édesszájú gasztronómiai szakemberek között. 2004 óta Párizsban él, az ottani kezdeti nehézségeiről is jelentetett már meg könyvet, természetesen receptekkel megtűzdelve (Sweet life in Paris). A bevezetőben felvezeti, miről is szól ez a könyv, mik voltak számára a mérföldkövek, mikor ezt írta (például a gyárlátogatások, találkozások a leghíresebb csokikészítőkkel, új ízek felfedezése). Arra a kérdésre, hogy mi az ő kedvenc csokoládéja, azt írja, hogy inkább arra szeretne minket megtanítani, hogyan találjuk meg a saját kedvencünket. Ne dőljünk be a reklámoknak, vagy ajánlásoknak, hiszen mindenkinek más az ízlése, és ez inkább egy játék, ahol folyton újabb és újabb ízeket, márkákat fedezhetünk fel.
A csokoládé bemutatása – Ebből a rövid fejezetből megtudhatjuk, honnan is jön a kakaó, milyen a termése, mikor szüretelik, mik a főbb kakaófajták, és ezeknek milyen jellemzői vannak. Majd végigvezet minket az erjesztési és szárítási fázisokon át egészen a feldolgozó gyárakig, ahol elkészül a végtermék, a csokoládé. Ezt követően néhány oldalban említést tesz arról is, kik használták fel először a kakaófa termését, hogyan fedezték fel az európaiak, hogyan terjedt el, és milyen technikai felfedezések árán jutottunk el a mai csokoládéhoz.
minden, amit a csokoládéról tudni akartál
Fenntartható kakaó – Ma még talán aktuálisabb is a téma, amiről ez a fejezet szól, hiszen 2004 óta csak romlott a helyzet az esőerdők kiirtását illetően. Az ökoszisztéma felépítése miatt pedig, ha az esőerdők ritkulnak, a kakaófák jövője is veszélyben forog, hiszen például nehezedik a kényes kakaófák virágának természetes beporzása vagy a megfelelő árnyék biztosítása. Viszont a csoki iránti kereslet évről-évre csak nő, így egyre inkább szükség lenne a megfelelő természeti adottságok megóvására és visszaállítására. Olvashatunk néhány cégről, akik már odafigyelnek arra, hogy mind a természetet, mind pedig az ültetvényen dolgozók életkörülményeit tiszteletben tartva készítsék el csokoládéikat. David felhívja a figyelmet arra a problémára is, hogy néhány cég viszont úgy próbál meg nyereséges maradni, hogy a drága kakaóvaj egy részét más növényi olajjal helyettesíti. Ettől azonban a csokoládé minden jellemzője nagy mértékben változik (máshogy olvad, máshogy köt meg, más lesz az íze és néha az állaga is). (Tanulság: mindig olvassuk el figyelmesen az összetevők listáját, és ha látunk olyasmit, hogy növényi olaj, ami nem kakaóvaj, akkor kezdjünk gyanakodni)
Csokoládé alapok – A következő oldalakon David szótárszerűen végigveszi a különböző csokoládéfajtákat, avagy mi rejlik az elnevezések mögött. Mi a különbség a sütéshez vagy főzéshez ajánlott csokoládék között, csokoládé-e egyáltalán a kakaós bevonómassza? (NEM!), mik a tejcsokoládé, étcsokoládé, fehércsokoládé jellemzői, mit jelent az, hogy területszelektált (single origin), hogyan készül a cukrozatlan kakaópor? Mi az a temperálás? Végül pedig tippeket ad arra, hogyan tároljuk a táblás és töltött csokoládéinkat.
Csokoládé és az egészség – Lassan visszatérünk oda, ahonnan az első kakaótermesztők elindultak. A kakaót ugyanis eleinte édesítés nélkül, nagy koncentrációban fogyasztották, mert gyógyhatásúnak, energetizálónak, az istenek ajándékának tartották. Latin neve is erre utal, a theobroma cacao jelentése: az istenek étele. Modern gyógyászati kutatások eredményeit osztja meg velünk David, amiből kiderül, milyen jótékony összetevőket találhatunk a kakaóban, és így a csokoládéban is. Kutatások szerint a kakaóbabok antioxidáns tartalma jóval meghaladja a vörösborét vagy a kék áfonyáét. További összetevői a kávéhoz és néhány könnyű droghoz hasonló érzést nyújthatnak, ellazítanak, stimulálják a boldogsághormon termelődését a szervezetben. (Csak zárójelben tenném hozzá, hogy természetesen: mértékkel! :))
Csokoládévásárlás – Gyakorlati tippeket kapunk a csokoládévásárláshoz, avagy mire kell figyelni, ha egy csokiboltba belépünk: rend és tisztaság, a csokoládé felületének egyenletessége (az apró buborékok azt jelzik, hogy a készítő nem végzett tökéletes munkát), repedések, szivárgás a bonbonok felületén (a bonbont vagy túltöltötték, vagy túl hideg volt a töltelék, vagy pedig már nagyon régi a bonbon, mindegyik esetben a töltelék minősége sokkal gyorsabban romlik, ha ilyet látunk, ne vegyük meg), ha dobozban kérünk bonbont, először a lapos formájúakat válasszuk, mert ezek kerülnek majd legalulra, ezekre könnyebb pakolni, és nem is olyan törékenyek, mint a változatosabb formájúak), vásárlás után sötét, hűvös helyen tároljuk a bonbonokat.
Aztán David útra indít minket Kaliforniából (ő is innen származik) Franciaországon át Belgiumig, aztán vissza az Egyesült Államokba, Hawaii-ra és New Yorkba. Megismerteti velünk a csokoládéipar néhány nagyágyúját, igazi szenvedélyes csokoládékészítőket, mint például Michael Recchiuti, Guittard, Bernachon, Callebaut, Wittamer. Van, akit csak meglátogatott, de például a brüsszeli Wittamernél egy hetes gyakorlatot is töltött, melyről részletes beszámolót ad (még azt is megtudjuk, melyik nap mennyi csokit falt fel készítés közben :)).
Csokoládé Párizsban – mint már írtam, David Párizsban él, így egy teljes fejezetet szentel csak a párizsi csokiboltoknak. Összesen húsz lelőhelyet mutat be, ahova érdemes betérni, ha a legfinomabb csokifagyit, csokitortát, csokis péksüteményt (pain au chocolat), macaront, kandírozott gyümölcsöket, vagy persze bonbonokat keresünk. És a jól ismert Pierre Hermé boltja csak egy a sok közül.
Receptek – A legjavát a végére hagyta, közel hatvan oldalon keresztül követik egymást a csokisabbnál csokisabb desszertek. Egy ilyen könyvből sem hiányozhat a csokis keksz, egy szaftos brownie, étcsokis trüffel vagy éppen csokimousse receptje, de ezek mellett még olyan érdekességeket is találunk, mint például a savanyú káposztás csokis kuglóf, csokis chili con carne vagy a csokis pizzatészta. A fejezet elején néhány tippet is ad, hogyan dolgozzunk a csokoládéval, leírja a beoltós módszerrel végzett temperálás lépéseit is.
Lelőhelyek – Ha kedvet kaptunk a receptek kipróbálásához, vagy különböző csokik kóstolásához és összehasonlításához, hasznos kis listát találunk a könyv végében az egyes csokoládékészítők, boltok elérhetőségeivel.
Tudom, mindenki azt várja, hogy most majd leírom ide a savanyú káposztás kuglóf receptjét, és azt állítom, hogy isteni finom. Bevallom, még nem volt merszem kipróbálni. Mert olyat már hallottam, hogy reszelt répát, céklát, cukkinit, édesburgonyát, sütőtököt tehetünk a süteményekbe (jó példa erre a brownie, vagy kuglóf), és attól szaftosabb lesz a tészta, de ezek a nyers zöldségek kissé íztelenek, vagy édeskések. Na de a savanyúkáposzta?? Szóval nem tudom. Ha van valaki, aki vállalkozna rá, hogy kipróbálja szívesen elküldöm a receptet emailben 🙂
De azért nem szeretném, ha nem lenne recept, úgyhogy választottam két szokványosabbat, de annál inkább a mostani időjáráshoz illőt. Ráadásul az egyik a brüsszeli Wittamer kávézó és csokoládéműhely receptje, szóval kicsit a mostani lakhelyemhez is kötődik. Próbáljátok ki, és írjátok meg, hogy ízlett!
forrócsoki és croissant, hogy jól induljon a nap 🙂
Wittamer forrócsokoládé
Recept (kb 1 liter)
1 liter félzsíros tejszín/teljes tej*
225 g étcsokoládé
115 g tejcsokoládé
fél tk. őrölt fahéj
tetejére tejszínhab, csokireszelék (opcionális)
Egy lábosban melegítsünk össze negyed liter tejet a kétféle csokoládéval. Ha az összes csokoládé elolvadt, öntsük hozzá a maradék tejet, és szórjuk bele a fahéjat is, így melegítsük tovább. Egy kézi habverővel, vagy botmixerrel jól keverjük át, hogy teljesen sima és krémes legyen a forrócsokink.
*az eredetiben ún. “half-and-half” szerepel, ami habtejszín és teljes tej 1:1 arányú keveréke, kb. 10-12% zsírtartalmú. Ehhez a félzsíros tejszín áll a legközelebb, de ha ezt túl zsírosnak találjuk, használjunk csak teljes tejet, az is 3,6% körüli zsírtartalommal rendelkezik.
Én teljes tejjel készítettem, így lágy, krémes, de nem túl sűrű forrócsokit kaptam. Ha tejszínt használunk, sűrűbb állagot érhetünk el vele, de persze töményebb is lesz ezáltal. Érdemes kókusztejjel vagy mandulatejjel is kipróbálni, mert ezekből is nagyon finom forrócsoki készíthető.
brownie kockák
Ha még belénk fér, majszolhatunk a forrócsokink mellé egy kis brownie-t, hogy teljesebb legyen az élvezet. Ez a recept eredetileg Katherine Hepburntől származik, David csak javítgatott rajta itt-ott, például több csokit tesz bele. A legjobban azt szeretem a brownie-ban, hogy egy tálban össze lehet keverni (így nem kell annyit mosogatni), nem kell hozzá habot verni, gyakorlatilag elronthatatlan, pár perc alatt összedobható a tészta, aztán huszonöt perc múlva már kész is. Akkor jó, ha a közepe még szinte nyersnek tűnik (nem az, de ha tovább sütjük, akkor nagyon kiszárad, és elveszti a legjobb tulajdonságát, hogy szaftos). Egy cambridge-i brownie árustól azt a tippet kaptam, hogy ha bizonytalanok vagyunk, csak rázogassuk meg a tepsit, amiben sütjük a brownie-t, és ha a közepe egy kicsit még mozog, de már csak épphogy, akkor vegyük ki. Amíg hűl, még szilárdulni fog a tészta.
Dave és Kate kiváló brownie-ja
Recept
115 gramm sótlan vaj (én legtöbbször sósat használok, még soha nem tűnt fel senkinek, ráadásul az ilyen receptek a végén mindig odaírják, hogy plusz egy csipet só… akkor akár sós vaj is mehet bele nem? :))
115 gramm étcsokoládé (55%-osat használtam, de ízlés szerint mehet bele keserűbb csoki is)
200 gramm cukor (egyedül itt változtattam a recepten, mert ezt túlzásnak tartottam, így összesen 150 grammot tettem bele, fele kristálycukor, fele barna nádcukor)
2 tojás
fél tk vaníliaaroma (vagy 1 csomag vaníliás cukor, vagy akár igazi vanília kikapart magjai)
egy csipet só (én mondtam!)
50 gramm finomliszt (ezt helyettesíthetjük például mandulaliszttel, és akkor gluténmentes a recept, ráadásul még szaftosabb, ragacsosabb lesz)
100 gramm pirított dió vagy pekándió durvára vágva (elhagyható)
70 gramm étcsokoládé durvára vágva (vagy ha van, akkor csokoládé cseppek) (elhagyható)
A sütőt melegítsük elő 160 fokra, és vajazzunk ki egy kb. 20×20 cm-s tepsit (a brownie-t hagyományosan kocka alakú formában sütik, de ha nincs ilyenünk, akkor keressünk egy viszonylag kicsi tepsit, ami ehhez hasonló méretű). Vízfürdő fölött egy tálban összeolvasztjuk az étcsokoládét és a vajat. Jól elkeverjük, aztán levéve a tűzről, belekeverjük a cukrot, vaníliát. Ellenőrizzük, hogy nem forró-e a masszánk, aztán egyenként keverjük bele a két egész tojást is. Sima kézi habverőt használjunk, hogy ne váljon túlzottan levegőssé a tészta, mert akkor nem lesz olyan jó az állaga. A végén mehet bele a liszt, a dió és a csokidarabkák. A tésztát a kivajazott tepsibe öntjük, a tetejét elegyengetjük, és 160 fokon kb. 25-30 percig sütjük. A végefelé a rázogatós próbával ellenőrizzük, mennyire sült már át a sütemény. Ha már csak a közepe mozog egy kicsit, akkor vegyük ki a tepsit, és egy rácsra téve hagyjuk hűlni. Amíg langyos, egyenlő nagyságú kockákra vágjuk.
tömény csokis csoda
Langyosan és hidegen is isteni. Aki még szeretné halmozni az élvezeteket, kenhet csokimázat, vagy ganache-t a tetejére, vagy tálalhatja vaníliafagyival is.
Gondolkodás nélkül mondhatom, hogy ez a kedvenc sütim. Ti szeretitek a brownie-t? Mi a kedvenc csokis süti receptetek? Írjátok meg kommentben, és gyűjtsük össze a legjobbakat!
Forrás: David Lebovitz: The great book of chocolate. The chocolate lover’s guide with recipes. Ten Speed Press, Berkeley, 2004,
(Wittamer forrócsoki recept 97. o., Dave és Kate brownie-ja 111. o.)
Ahogy az előző bejegyzésben is írtam, szeptember eleje óta Brüsszelben, a belga csokik fővárosában lakunk. Már régóta tudtuk, hogy lesz egy kis belga kiruccanásunk, úgyhogy igyekeztem tudatosan készülni, és kilistáztam az itt található csokiboltokat, csokoládékészítőket. Bár a listám szerintem korántsem teljes, hiszen csak a honlappal rendelkezőket írtam ki (vagy akiket megemlítenek valamilyen turisztikai cikkben, ajánlóban), illetve azokat, amiket a város felfedezése közben találtam, mégis olyan harminc-harmincöt körülire nőtt a végére.
Nem titkolt célom volt, hogy bekerüljek ezek valamelyikébe, de már nem eladóként, hanem csokikészítő tanoncként a műhelybe. Amint megérkeztünk, el is kezdtem küldözgetni az önéletrajzomat olyan helyekre, ahol találtam konkrét álláshirdetést, aztán a többire is küldtem spontán jelentkezést. Közben pedig meg is néztem jópárat személyesen, és vettem is bonbonokat, hogy meglássam, tetszik-e egyáltalán, amit készítenek.
Pierre Marcolini csokipalotája
Megkerülhetetlen volt természetesen Pierre Marcolini, aki a leghíresebb belga cukrász és csokoládékészítő manapság. Több üzlete is van, de én a Place du Grand Sablon sarkán található központi boltját látogattam meg. Az egész bolt fekete színű, nekem egy kicsit már sok ez, túl sötét, de értem, hogy marketing szempontból ez jobban vonzza a tehetősebb vásárlókat. A földszinten lehet venni macaronokat és előre összeállított bonbonválogatásokat, de én magam szerettem volna válogatni, így felsétáltam az első emeletre. Ez már sokkal kellemesebb hely volt, mert a nagy ablakokon keresztül sok fény áradt be, és így nem volt már olyan nyomasztó, hogy minden fekete. Nézegetés közben egy kedves eladólány megkínált csokival. A prezentálás első osztályú volt, egy fém tálcát vastagon beborítottak kakaóbabtörettel, ezen ücsörögtek szép sorjában a kis bonbonok. Egy venezuelai (területszelektált) kakaóbabokból készült ganache bonbont kóstolhattam. Nagyon szeretem a venezuelai csokikat, úgyhogy természetesen ez is nagyon ízlett 🙂 Aztán válogattam még magamnak bonbonokat, 7 euróba kerül 10 dkg csoki, de olyan picik, hogy viszonylag sok félét lehet választani (igaz, többet kell enni, ha igazán élvezni akarjuk az ízeket). Legjobban a kávés-kardamomos bonbon ízlett és a citromos praliné.
Pierre Marcolini csokik
Eddig nem ismertem, de mivel szinte minden sarkon szembejött az üzletük, aztán kiderült, hogy elég nagy múltú boltról van szó, megkóstoltuk a Neuhaus csokijait is. Kaptunk egy kis szórólapot is, amin rajta van az összes jelenleg kapható csokijuk, és ez alapján azért nekem egy kicsit egysíkú a választékuk. Szinte csak pralinék, vaníliás, kávés krémmel töltött csokijaik vannak. Ettől még finomak, csak én jobban szeretem a merészebb ízkombinációkat, gyümölcsös, fűszeres, alkoholos csokikat. Tőlük a Tentation (csábítás) fantázianevű és jellegzetes csúcsos alakú csoki ízlett a legjobban, itt a tejcsoki alatt van egy vékony réteg grillázs, és ezen belül pedig kávékrém.
Neuhaus csokik
Stílusában az Elisabeth nevű bolt tetszett a legjobban, olyan rusztikus hangulata van, szép az elrendezés és igényesek a termékek. Bonbonokon kívül árulnak itt még óriás habcsókot többféle ízben, kekszeket, fehér nugátot és drazsékat is. Tetszett, hogy a vágott bonbonok hosszúkás alakúak és nem négyzetesek, mint ahogy általában lenni szokott. Az alkoholos trüffelek mindegyikében szerintem túl erős volt az alkohol, elnyomta magát az ízt, pedig kedvencem a pezsgős, cointreau-s vagy ír krémlikőrös bonbon, de sajnos ezek most nem annyira nyerték el a tetszésemet. Jobban tetszettek a vágott bonbonok, nagyon jó egyensúly volt az ízekben, friss és erőteljes volt például a gyömbér, a kakukkfüves narancs és az Earl Grey.
óriás habcsókok az Elisabethnél
Elisabeth csokik
A főtértől nem messze találtunk rá a Chocopolis nevű helyre, ami nagyon impozánsnak néz ki, mivel egy hotel földszintjén található, és még egy óriási elefántszobor is van a bejárat előtt (a Cote d’Or elefántja). Különleges ez a bolt, mert itt félig-meddig látni, hogyan is készülnek a csokik, mert a bolt egyik oldalán üvegfal van, és mögötte ott a műhely, konkrétan a gép, amivel bevonják a méretre vágott bonbonokat csokoládéval. Itt minden csoki egyforma kinézetű, diszkrét kis cukorszórás jelzi az ízeket. Vettem vágott bonbonokat és néhány trüffelt is itt. Leginkább a citromos és a fahéjas-pisztáciás bonbon és a sós karamell ízlett, de a többinek is nagyon erős, friss íze volt. A trüffelek közül a cointreau vitte a prímet.
Chocopolis csokik
Kicsit kakukktojás a Belgique Gourmande (falánk Belgium) nevű bolt, mert itt nem igazán tudtam eldönteni, hogy ők készítik-e a kimért bonbonokat, vagy valahonnan hozatják, mert amúgy mindenféle márkák táblás csokijait és egyéb csokis termékét is meg lehet itt venni. Viszont nem tudtam megállni, és vettem néhány trüffelt, mert annyira jól néz ki, hogy nagy üveggömbökből magunk szedhetjük ki fém csipesszel a bonbonokat 🙂 Kóstolás után úgy gondolom, hogy valószínűleg ezek a csokik nem kézzel készültek, de legalább finomak voltak, bár inkább csak a megszokott szupermarketben kapható bonbonosdoboz szintjét hozták.
Belgique Gourmande csokik
Elrettentő példának pedig még ide kívánkozik a Bruyerre nevű hely. Még a főtéren is van boltjuk, ezért úgy gondoltam, nem lehet rossz választás. Tévedtem. Alapból nem volt túl nagy eresztés a választék, de azért a legjobbakat igyekeztem kikeresni. Hiába. Egytől-egyig túlzottan édes, az olvadós, vastag burok alatt borzasztóan vajas töltelékű csokik voltak. Nem is szívesen emlékszem vissza rá. Csak azért írtam róla itt is, hogy ha valaki Brüsszelben keres jó csokit, ezt a boltot nem szívesen ajánlom. (Persze lehet, hogy másnak ez ízlik, vagy csak rosszakat fogtam ki, de én itt többet nem veszek csokit az biztos.)
Bruyerre csokik 🙁
Szándékosan nem kóstoltam meg elsőre a Godiva vagy a Leonidas csokijait, mert inkább a kevésbbé ismert helyeket kerestem, illetve azokat, ahol még azért nem annyira gépesített a gyártás. De hosszú még a lista, szóval nemsokára folytatódik Csokiország felfedezése. 🙂
Annyira jó nap volt ez a mai, hogy azonnal tudósítani szerettem volna róla!
Idén is megrendezésre került Cambridge talán legnagyszabásúbb kajafesztiválja az EAT Cambridge (azaz Edd meg Cambridge-t 🙂 jó nem?), ahol tavaly még csak nézelődőként vettem részt. Igaz, akkor korábban tartották, március elején, húsvét előtt, és pont akkor váltottam munkahelyet. Idén viszont már teljes erőbedobással jelen voltam, ugyanis a csokiboltunk standjánál készítettem trüffeleket egész álló nap.
Reggel átcuccoltunk a csokikkal a helyszínre, aztán el is kezdtük olvasztani a csokit a melegítőben, és a trüffelek alapjául szolgáló ganache-okat is szép sorban elkezdtük golyókká formázni. Három ízt készítettünk erre az alkalomra: gesztenyekrémes étcsokoládé, sós karamell és robbanócukros tejcsokoládé. A gesztenyés étcsokisat egyszerűen kakaóporba hempergettük, a sós karamellt durvára vágott, pirított mogyoróba, a tejcsokisat pedig robbanócukorkába forgattuk. Az utóbbi kettőt temperált tejcsokoládéba is megmártottuk… másodjára, mert az első adagra annyi volt az érdeklődő, hogy egyszerűen nem volt időnk rá, ráadásul a kolléganőm, Sara keze annyira meleg volt, hogy pillanatok alatt folyósra olvadt a kezében a ganache, így annyira ragadt, hogy mártogatás nélkül is simán rátapadt a mogyoró és a robbanóscukorka is. Ezek után mondjuk átvettem a helyét, és inkább én formáztam a golyókat, mert nekem viszont híresen hidegek a kezeim általában.
Az emberek csak jöttek és jöttek, úgyhogy alig fél óra leforgása alatt egy jó nagy adag ganache-nak hűlt helye volt (egy adagból átlagosan 60-70 trüffelt lehet készíteni, és mivel ingyen osztogattuk, nem is csináltuk őket olyan nagyra, mint amilyet amúgy szoktunk). Nagyon jó volt látni a sok elégedett arcot, miután megkóstolták a sós karamell trüffelt, amihez az alapot én készítettem. Volt, aki vásárolni is akart volna belőle 🙂
főnökeimmel
Dél körül tartottunk egy kis szünetet, akkor körbejártam a vásárt, hogy megnézzem, ki mit kínál. Volt itt minden, mi szem-szájnak ingere: brownie, cupcake, mindenféle lekvárok, csatnik, olajok, tea, kávé, gin, sör, sajtok, kolbászok-szalámik, csili, csoki és persze az elmaradhatatlan fagyi!! Ebédre vettem egy mennyei kecskesajtos, aszalt paradicsomos, rukkolás szendvicset és egy sós karamelles brownie-t, aztán kicsit később még muszáj volt megkóstolnom a Sherry ízű fagyit is. Venni végül nem vettem semmit, mert egyszerűen nem tudtam dönteni, másrészt pedig már arra is kellett gondolnom, hogy egyáltalán haza tudom-e majd vinni.
A boltunk délután fél kettőkor tartott egy fél órás előadást arról, hogyan is készül a csoki, kakaófától a táblás csokiig. Ezt sajnos nem láttam, mert az előadásokat egy külön teremben tartották, nem ott, ahol a kiállítók voltak. Számítottunk rá, hogy az előadás után majd sokkal nagyobb lesz az érdeklődés a standunknál, így kettő utánra időzítettük a második trüffeles kóstoltatásunkat. Innentől majdnem megállás nélkül csak golyóztam a trüffeleket, Sara pedig mártogatta őket a temperált tejcsokiba, aztán pedig közösen hempergettük őket mogyoróba, robbanóscukorba, és mikor az elfogyott, akkor csokireszelékbe. Tulajdonképpen olyan nem is nagyon volt, hogy a kínálótálcánkon a teljes kínálatot be tudtuk volna mutatni. Leginkább az volt a jellemző, hogy az emberek ott álltak az asztalnál, és amint egy bonbon elkészült, keselyűként csaptak le rá, egymásra szúrós pillantásokat vetve, mert izgultak, hogy nekik már nem jut. 🙂
kicsit összecsokiztam magamat 🙂
Délután négy körül fogyott el végül az összes csokink, úgyhogy utána már csak pakolásztunk, rendet raktunk, még jártam egyet a helyen, hátha látok valami jót, de aztán véget is ért a fesztivál (milyen hülyeség, hogy délután fél ötkor bezárt a bazár… biztos lett volna még forgalma akár este hatig is). Nem volt más hátra, mint mindent szépen összepakolni és visszacipelni a boltba. Ha jól számolom legalább négyet fordultunk, mire mindent visszavittünk, de szerencsére nem voltunk túl messze, csak a pláza másik oldalán.
csapatmunka Saraval
Nagyon nagyon jól éreztem magam, fantasztikus nap volt! Saraval rengeteget nevettünk, miközben a több száz trüffel lassacskán kikerült a kezünk közül. Finomakat kóstoltunk és ettünk, isteni volt a fagyi (kóstoltam egy egészen elképesztő ízűt is, tárkonyos pink grapefruit sorbet-t), felemelő volt látni, ahogy az emberek befalták azt a rengeteg csokit, amit készítettünk. Örülök, hogy még itt lehettem és ilyen nagy mértékben részt vehettem ezen az eseményen. A helyszín és a szervezés is kifogástalan volt. Tágas, világos teremben voltunk, a szervezők pedig óránként körbejártak, és kaptunk ingyen kávét, teát, vizet, ha kértünk. Ittam két teát (“a Tea” itt mindig English Breakfast, azaz fekete tea), úgyhogy még most is pörgök 🙂
Néhány évvel ezelőtt karácsonyra forrócsoki pálcákat gyártottam szilikon jégkockatartó formák segítségével. Mivel én nem szeretem a kakaó állagú forrócsokit (a kakaót szeretem, de nem akkor, amikor épp egy igazán sűrű és tömény forrócsokira vágyok), végül nem is tudom, hogy milyenek lettek, mert az ajándékozottak nem számoltak be róla, mi pedig inkább csak lerágcsáltuk a csokit a pálcákról. Ekkor még szinte semmit sem tudtam a csokoládékészítésről.
Aztán pár éve nyertem két belépőt a budapesti Édes Napok fesztiválra, ahol az egyik pavilonban S. Nemzetes Krisztina tartott bonbonkészítő bemutatót. Nagyon tetszett, amit csinált, finom volt a végeredmény is. Akkoriban már érdekelt a főzés, sütés, gondolkoztam, hogy jó lenne egy cukrász vagy pék végzettséget szerezni valahogy. Miután körbejártuk a fesztivált, visszamentem, és megkérdeztem Krisztától, hogy hol tanult, hogyan lett bonbonkészítő. Elmesélte, majd legnagyobb meglepetésemre átadta a névjegyét, és azt mondta, szokott tartani tanfolyamokat, engem is szívesen megtanít.
Erre körülbelül fél évvel a találkozásunk után került sor, húsvét után közvetlenül. A Food-Pack Kft. raktárához tartozó irodaépületben, egy kis konyhában tartotta a tanfolyamot csak nekem. Volt elméleti bevezető, aztán indulhatott a temperálás. Ő a klasszikus márványlapos temperálást mutatta be, ami nagyon jól néz ki! Persze egyszerűbbnek tűnik, mint amilyen valójában. Végig étcsokival dolgoztunk, mert ezzel a legkönnyebb. Készítettünk töltött és vágott bonbont is. Előbbinél polikarbonát formát használtunk, és vörösáfonyás fehércsoki ganache-sal töltöttük meg a csokihüvelyeket, a vágott trüffelt pedig narancslikőrrel ízesítettük. Ez utóbbit többféleképpen is díszítettük a mártogatás után. Az elkészült csokik egy részét haza is hozhattam. Íme egy kép róluk:
Első bonbonjaim
(2012 április)
Itt már azért éreztem, hogy ez nekem nagyon tetszik. Az olvasztott csokoládé illata, állaga, ahogy kevergetni kellett a márványlapon, az izgalom, hogy ki tudjuk-e majd szedni a formából a bonbonokat. Azóta már tudom, hogy márványlap nélkül is lehet temperálni, pedig a tanfolyam óta már két márványlapot is kaptam, hogy tudjak gyakorolni 🙂 azért mégis jó, hogy tudom, hogyan kell, mert nagyon jó érzés ilyen tradícionális módon temperálni, ha van rá idő és megfelelő mennyiségű csoki.
Ezek után már tudatosabban figyeltem a csokoládé körül zajló eseményeket, a magyar kézműves csokoládékat és készítőiket. Indulásától kezdve követtem például a Mészáros Gábor által elindított ChocoMe-t, amely mostanra már nemzetközi hírnévre tett szert. Elkezdtem bonbonos blogokat olvasni, lett néhány csokis receptkönyvem is (főleg inkább csokis desszertek, sütemények). De a temperálásnak nem volt merszem nekiállni.
Tavaly ősszel pedig Cambridge-be költöztünk. Még az indulás előtt alaposan áttanulmányoztam várost a Google térképje alapján, még az utcákat is bejártam virtuálisan. Felfedeztem néhány csokiboltot, és arról ábrándoztam, hogy majd ott fogok dolgozni valamelyikben. Érkezésünk napján már próbáltunk banki ügyeket intézni, és mit ad Isten, a bankkal szemben ott díszelgett egy aprócska csokibolt, amit a térképen nem is láttam. Egy ilyen pici városban ennyi csokibolt azért nem rossz arány szerintem. Ott és akkor úgy éreztem, nekem itt kell dolgoznom. Elsőre persze nem jártam sikerrel, mert nem kerestek épp embert, de fél év múlva pont jókor voltam jó helyen, és azóta valóra vált ez az álmom.
Nap mint nap csoki vesz körül a boltban, és szerencsés vagyok, mert az a lehetőség is megadatott, hogy akár napi kétszer is készítsek csokoládét a bolt egyik ablakánál lévő kis konyhánkban. A csokoládéhoz való viszonyom is sokban változott. Korábban mindig azt mondtam, én mindenféle csokit szeretek (akárcsak Gombóc Artúr), néhány kivétellel, ezek pedig a műízű epres, málnás, néha joghurtos csokik voltak. Azóta tudom, hogy lehet igazán finom epres és málnás csokit is készíteni, igazi gyümölcsökkel. És míg régen nem nagyon szerettem, mára kedvencemmé vált az étcsoki. Még egy 96-99%-os kakaótartalmú csoki sem tud elrettenteni, sőt!
A bolt által szervezett csokikóstoló tanfolyamokon (a tanfolyam mondjuk kicsit túlzás, inkább csak kóstoló) is sok új információval gazdagodtam a különböző területszelektált (azaz egy országból származó kakaóbabból készült) csokoládékról, a kóstolás érzékszervi vonzatáról (látás, szaglás, tapintás, ízlelés), bizonyos márkák “titkos receptjeiről” (avagy mivel helyettesítik a drága kakaóvajat).
(folyt. köv.)
Rólam
Szia, örülök, hogy itt vagy! Lilla vagyok, a Kakaó Nagykövet, és ezen az oldalon szeretném megosztani veled a kakaó és a craft bean-to-bar csokoládék iránti szenvedélyemet.
Ha felkeltettem az érdeklődésedet, szeretettel várlak valamelyik csokoládékóstolómon!
