Posted on 3 Comments

Szívküldi ötletek Valentin-napra

hollow chocolate heart
“Már megint itt van a szerelem…” /A.E. Bizottság/

Még soha nem készítettem igazán Valentin-napra dekorációt vagy szív alakú ajándékokat. De valahogy idén csak jöttek megállás nélkül az ötletek, és úgy gondoltam, akkor belevágok. A végső lökést pedig Orsi felhívása adta meg, hiszen össznépi Valentin-napi blogpartit szervezett a blogján, és ott gyűjti a jobbnál jobb desszerteket, finomságokat. Ebből én sem szeretnék kimaradni, úgyhogy jöjjenek is az én kis szívecskés csokijaim.

Valentin-napi desszertek
#sweetValentin

Sikerült előkerítenem a szív alakú üreges formáimat, így először ezekkel kísérleteztem. Az egyiket a megmaradt mákos fehércsokival öntöttem ki, másik kettőbe pedig liofilizált eperporral festettem mintát, aztán fehércsokival készítettem el a burkot. Mivel inkább étcsoki kedvelők vagyunk, csináltam egy étcsokisat is, méghozzá úgy, hogy külön-külön öntöttem ki a két fél szívet, és egy kis papírra üzenetet írtam. Felmelegítettem a fém spatulámat, és óvatosan végighúztam az egyik szív peremén, gyorsan beletettem a papírt és a másik fél szívvel összenyomtam a két peremet. Egy helyen nem értek össze pontosan, ott még a meleg spatula hegyével egy picit elegyengettem a “ragasztást”. Attól függően, hogy mekkora formánk van, akár egy egész bonbont, vagy más kis ajándékot, kupont, ékszert, stb. is elrejthetünk a szív belsejében. Amolyan kindertojás felnőtteknek 🙂

hollow hearts
mintázott üreges formák
hollow hearts
szerelmes szívek 🙂

A következő csokis dekoráció szintén nagyon könnyen elkészíthető, és felhasználhatjuk például cupcake-ek, torták vagy más desszertek díszítésére is. Ehhez a temperált csokoládét sütőpapírra öntjük, spatulával tetszőleges vékonyságúra egyengetjük (néhány mm). Mielőtt teljesen megkötne, sütikiszúróval formákat vághatunk a csokilapba. Én háromféle méretű kiszúrót használtam ehhez. A csokit még az elején dekorálhatjuk aszalt gyümölcsökkel, magvakkal, vagy mikor már megdermedtek a kiszúrt formák, más színű csokival feliratokat, nonfiguratív dekorációkat is készíthetünk rájuk.

white chocolate hearts
mákos fehércsokis szívek aszalt vörösáfonyával
love hearts
fehércsokis szerelmes üzenetek

De nemcsak dekorációs ötleteket, hanem egy receptet is hoztam. Már hetek óta vérnarancson élünk, minden nap megeszünk fejenként kettőt-hármat, annyira finom és gyönyörű színe van. “Feláldoztam” a mai adagomat, és készítettem egy igazán Valentin-napra való kis finomságot, vérnarancs zselé szívecskéket.

blood orange jelly hearts
vérnarancsos gumicukor szívek

Recept

300 g vérnarancs püré (vagy frissen facsart vérnarancs lé) – nekem ekkora adag 4 narancsból jött ki
7,5 g pektin + 30g cukor
300 g cukor
7,5 g glükózszirup (vagy méz)
10 g citromlé
1 biocitrom reszelt héja

jelly hearts
úgy szeretlek, majd’ megeszlek!

A vérnarancsokat meghámozom, félbevágom és kifacsarom a levüket. Én a gyümölcshúst is beletettem, de aki nem szereti, szűrje le nyugodtan. Szűrés helyett én turmixgépben homogénre pürésítettem. Az így kapott vérnarancs alapot a citromlével és a reszelt citromhéjjal felteszem alacsony fokozaton melegedni, és mikor már látom, hogy kezd forrni, belekeverem a cukorral elkevert pektint. Hagyom, hogy felforrjon, aztán belekeverem a többi cukrot is. Pár percig kevergetve forralom, végül hozzáadom a glükózszirupot is (vagy mézet). Maghőmérővel ellenőrzöm, és 106-107°C fokig melegítem. Folyamatosan kevergetni kell, nehogy odaégjen az alja. Sütőpapírral kibélelt formába öntöm a forró szirupot, és hagyom, hogy megkössön. Ha kihűlt, és már megszilárdult, kiszúró formával szívecskéket vágok ki a masszából, és kristálycukorba forgatom őket.

blood orange jelly cubes
rózsás transzferfóliával díszítettem

Persze maradhatunk a klasszikus kockára vágásnál is, sőt, akár étcsokiba is márthatjuk a kis gyümölcszselé kockákat (akkor ne tegyünk rá cukrot, viszont a kimártás előtt készítsünk előzetes bevonatot) . Légmentesen záródó dobozban jól eltartható, ideális gasztroajándéknak is, ha egyenként celofánba csomagoljuk.

blood orange jelly cubes

3 thoughts on “Szívküldi ötletek Valentin-napra

  1. Dejóóó! Imádom mindegyiket! Örülök, hogy nem hagytad ki és köszönöm a linket! 🙂

    1. izgultam, hogy lemaradok, mert csak ma reggel aktiválták a honlapomat, de még last minute befértem 🙂 nagyon készültem rá, amint látod. Remélem máskor is lesz még ilyen, mert ez nagyon jó ötlet, annyi finomságot láttam már a gyűjteményben, nehéz lesz választani, hogy majd melyiket próbáljam ki először.

  2. […] a blogon. Mára üreges figurákat hoztam, kétféle nyuszit és színes tojásokat is. Ezeket a valentin-napi üreges szívekhez hasonlóan hobbiboltban kapható két részes, összepattintható formák segítségével lehet […]

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.