Posted on Leave a comment

Házi feladat 6-7. – Üzleti tervek

A két utolsó házi feladathoz egy új tanárt kaptunk, aki az üzleti kérdésekre specializálódott. A tananyag részeként olvashattunk jópár esettanulmányt sikeres cégekről, márkákról, és gazdag képanyagot is kaptunk például a csomagolás megtervezéséhez inspirációul.
A 6. feladat az volt, hogy meg kellett tervezni a leendő helyszínt, ahol az eladásra szánt csokoládékat gyártani fogjuk. Ez elsőre nagyon nehéznek tűnt, hiszen konkrétumok nélkül kellett írni ezekről a tervekről (hány négyzetméteres az üzem, milyen gépek vannak és hol, hol tároljuk a száraz és hűtött nyersanyagokat, hol zajlik a csomagolás, hány emberre van szükség, mennyi idő alatt készül el egy adott bonbon). De végül azért sikerült összehoznom egy kis fogalmazást arról, milyennek is gondolom az ideális munkahelyet 🙂
Jó lett, mert erre is maximum pontot kaptam, sőt, még egy viszonylag részletes megjegyzést is a tanártól, miszerint jó úton haladok, de még néhány kisebb pontra rámutatott, amivel nem számoltam a leírásomban.

Az utolsó feladat a leendő beszállítók felkutatása volt (alapanyagok, csomagolóanyagok, eszközök és gépek), ami számomra viszonylag gyorsan ment, hiszen a boltból ismert cégeket kapásból be tudtam írni, meg még kerestem hozzá néhányat (főleg csomagolás terén), aztán már meg is voltam a beszámolómmal. Unalmas lesz tudom, de erre is maximum pontszámot kaptam.

Végül 98%-os eredményt értem el, amit A+ jellel is jelölnek. Nagyon örültem neki, bár kicsit több építő megjegyzést vártam volna a csokis tanártól, mert van még mit tanulnom azért.

Az oklevelet két héttel a kurzus vége után meg is kaptam postán, nagyon szép és igényes kivitelezésű.

Egyelőre tehát végetért a csokiskola, de tervezem, hogy ősztől elkezdek náluk egy másik kurzust, ami az élelmiszerbiztonsági, eltarthatósági szempontokra helyezi a hangsúlyt.

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.