Szeretitek a csokit, ugye? Akkor biztosan emlékeztek még a Csokoládé című regényre, vagy még inkább a regény alapján készült filmre. Sokakat megihletett, és mindenkihez kicsit közelebb hozta a kézműves bonbonokat, a házilag készített csokis finomságok élvezetét. A könyv írónője, Joanne Harris persze nemcsak ebben az egy regényben mutatja be, mennyire szereti a finom ételeket, és főleg az édességeket. Tavaly jelent meg ez a könyve a Little Book of Chocolat (A Csokoládé kis könyve) amely a Csokoládé című regényhez kapcsolódó receptgyűjtemény.
A rövid bevezetőből kiderül, hogy Joanne nem is tartja magát csokimániásnak, sokkal nehezebben mond le a sajtról vagy az erőspaprikáról. Pedig gyermekkora nagy részét egy angliai kisváros cukorkaboltjában töltötte a nagyszüleinél. Akkoriban persze még luxusnak számított a cukorka és a csokoládé is, ráadásul a minőségük sem volt kiemelkedő. Szünidőben azonban gyakran meglátogatták a francia rokonaikat, és ott találkozott először szépen becsomagolt, változtatos formákban pompázó húsvéti csokikkal.
a világ összes csokiimádójának ajánlja receptjeit Joanne Harris
Néhány szóban mesél a csokoládé eredetéről is, az olmékoktól kezdve a majákon és aztékokon át Amerika felfedezéséig. Ez a történet is inspirálta őt a Csokoládé regénytrilógia megírásában, hiszen annyi érdekes részletet tudott meg az emberek csokoládéhoz fűződő viszonyáról.
A receptek előtt még pár oldalon tippeket kapunk a könyv társszerzőjétől Fran Warde-tól a csokoládé temperálásával kapcsolatban. Aztán nincs más hátra, mint nyálcsorgatva végiglapozni az 50 receptet, melynek mindegyikéhez igényes és étvágygerjesztő kép is tartozik.
Joanne Harris és Fran Warde macaronokkal
Egészen egyszerű recepteket is találunk itt, mint például Vianne forrócsokija, csokis fudge (vajkaramella), csokiba mártott őszibarack gerezdek, csokis keksz vagy szedres brownie. De még jobbak azok, amelyekben már van egy kis csavar, és még a nevük is vicces. Ilyen például a Juliette briós (természetesen a filmbéli Vianne-t alakító Juliette Binoche-ról elnevezett csokis kalács receptje ez), a panettonés csokis kalácsfelfújt, a Konkviztádor narancsos sütije (ahol egy egész narancs kerül a csokis süti közepébe) vagy a mogyorókrémes sajttorta.
Jövő hétvégén hozok majd egy nagyon finom receptet ebből a könyvből is! Addig ha tehetitek, nézzétek meg még egyszer a filmet 🙂
Forrás: Joanne Harris & Fran Warde: The Little Book of Chocolat, Transworld Publishers, London, 2014
Mázlis vagyok, mert van egy világjáró barátnőm, Zsuzsi, aki legutóbbi izlandi útjáról igazán különleges csokikkal tért haza. Na jó, bevallom, hogy mielőtt elment, utánajártam, van-e valami jó csoki a szigeten, és így találtam rá az OmNom csokikra. Már a neve is olyan vicces, angolul annyit tesz NyamNyam. 🙂 Szépen megkértem Zsuzsit, aki hozott is nekem három színes táblát.
Az OmNomot a fővárosban, Rejkjavikban készítik, és ráadásul bean-to-bar jelleggel, azaz a kakaóbabok feldolgozását is ők végzik. Elsőre mégis a csomagolás az, amin megakad az ember szeme. Üde színek, természetesség, játékosság és mérnöki dizájn jellemzi őket. A három tábla összecsomagolva olyan, mintha kis könyvecskék lennének díszcsomagolásban. Mindegyik csoki más színű és más állatot ábrázoló karton borítékba van csomagolva, amit egyszerűen visszazárhatunk felbontás után. A táblákat még egy a logójukkal díszített papírba is becsomagolták.
Két fehércsokit és egy tejcsokit kóstoltam tőlük, pedig én inkább étcsoki párti vagyok. Ezek azonban nagyon is eltérnek a megszokott fehér- és tejcsokitól. Mondom is, hogy miért.
“Piszkos Szőkeség” 🙂
Dirty Blonde 36% – fehércsoki
Azaz “Piszkos Szőkeség”. A baglyot ábrázoló sárga csomagolás egy tejeskávé színű táblát rejt. Külön nem jelzik, de az ízéből nekem úgy tűnik, hogy karamellizált fehércsokival van dolgunk. Ez azt jelenti, hogy a fehércsokit olyan hőhatásnak teszik ki, melynek során a benne lévő cukor karamellizálódik. Fehércsokira egyáltalán nem emlékeztet az íze, inkább olyan, mint egy krémes vajkaramella, viszont nem annyira édes. Van egy enyhe égetett karamelles utóíze is, de ez már csak a lecsengésben jön elő. Ha valaki nem szereti a fehércsokit, annak mindenképpen ajánlom, mert ez egy egészen más világ. A 36%-os kakaóvajtartalom nagyon magasnak számít, hiszen egy átlagos bolti fehércsokiban mindössze 20-25% körül mozog ez az érték (nyilván annyival több cukrot tesznek bele).
sós édesgyökér (fehércsoki!!!)
Lakkrís + Sea Salt 38% – fehércsoki
Ha nem tanulmányozom át a csomagolást, akkor simán beírtam volna, hogy ez tejcsoki. A képeken is jól látszik, mennyire világosbarna a színe. De nem. Ez fehércsoki. Az összetevői között ugyanis nincs kakaómassza, csupán kakaóvaj, nádcukor, izlandi tejpor és ízesítésként perzsa édesgyökér és izlandi tengeri só. 38%-os kakaóvajtartalmával veri az előző 36%-os fehércsokit, de olyannyira, hogy ránézésre tényleg tejcsokinak tűnik. Talán az édesgyökér is sötétített a színén? Az alapízét viszont nehéz érezni, mivel az édesgyökér nagyon erőteljes aromájú, ráadásul ezt a tengeri só még jobban kihozza. Egyértelműen a kirakodós vásárok cukorkás standjairól is ismert fekete színű bocskorszíj/medvecukor ízt érezni, eléggé intenzíven. Hosszú percekig a szájban marad az íze. De hogy ez fehércsoki… még mindig nem tértem magamhoz 🙂
dark-milk karamellel
Dark Milk 55% – tejcsoki
Ezek után most mondhatnám, hogy ez meg étcsoki… Mert majdnem az. Hiszen 55%-os kakaótartalommal simán elmehetne már átlagos étcsokinak is akár. Viszont tejport adtak hozzá, így már átkerül a tejcsoki kategóriába. Az utóbbi években nagyon elterjedtek az ilyen “dark-milk” vagy “strong milk” (magas kakaótartalmú tejcsoki) csokik, ez is ide tartozik. Érdekessége, hogy karamellizált cukrot adtak hozzá, így tényleg máshogyan édes, mint egy sima tejcsoki. A kakaós íz nagyon telt, már-már szinte kesernyés is, mintha étcsoki lenne, de közben a tejpor miatt lágy és krémes marad. Nekem nagyon tetszik ez a fajta tejcsoki, ez egyébként a Dominikai Köztársaságból származó kakaóbabokból készült.
Igen, “zserbó” :), csak hiányzik a nevéből egy ‘e’ betű, szóval nem biztos, hogy van köze a mi Gerbeaud-nkhoz. Viszont nagyon jópofa, mackós alkatú, dörmögő hangú pasi, aki nem titkolja, mennyire vonzódik az ázsiai, ezen belül a kínai kultúrához. A logója sem véletlen, a csokoládé szó kínai jelekkel írva.
A brüsszeli csokifesztiválon tartott kóstolóján el is mesélte, hogy mindig nagyon sok kínai barátja volt, tanult is kínaiul, és az egyetemi évei után több évet is töltött kint Kínában. Fejébe vette, hogy ő majd meghódítja csokoládéjával a nem túl édesszájú kínaiakat. Aztán a valóság elsőre kicsit arcon csapta, teljesen hülyének nézték. De nem adta fel, megpróbált rájönni, mi az, amin keresztül mégis eljuttathatná a csokoládé szeretetét a távol-keletre. Így alakult ki a mostani palettája, amit főleg fűszerezett csokitallérok, csokiba mártott aszalt gyümölcsök és olajos magvak jellemeznek. Emellett csak egy egészen kis választéka van friss, területszelektált kakaóbabokból készült ganache bonbonokból.
Brüsszel központjában található a boltja, ami egyben kávézó/bár (minőségi borokat is árul) és műhely is (rendszeresen tart tanfolyamokat az érdeklődőknek). Szlogenje sem átlagos, egyenesen azt állítja, hogy az ő csokija széppé tesz! Na, több se kellett nekem, elsőként a fűszeres csokitallérokra esett a választásom. Cseles, mert fel vannak sorolva az összetevők a doboz hátulján, de nem tudni, melyik tallér melyik ízt rejti. Csak találgatni lehet. Izgalmas kis játék ez!
egyszerű, letisztult dizájn jellemzi a csomagolást
Természetesen megtaláljuk a szokásos ízeket: gyömbéres étcsoki, speculoos-os tejcsoki (belga gyömbéres keksz), chillis étcsoki, kakaóbabtöretes étcsoki, kandírozott narancsos étcsoki. Aztán jönnek az izgalmasabb kreációk, mint például a sós tejcsoki (és itt a tejcsoki sem akármilyen, 50%-os kakaótartalmú!), yuzus étcsoki (japán citrusféle), fehér- és feketeborsos étcsoki. De volt egy tejcsokis tallér, amin nagyon meglepődtem. Erőteljes fűszerillata volt, aztán az íze is egészen intenzív volt. Egy íz, amit jól ismerek. De mi ez? Mi ez? Zakatolt a fejemben, közben próbáltam a szám minden sarkába eljuttatni a felolvadt csokit, hátha valamelyik receptor felvillan, hogy “ez az!”. Csak pár másodperc lehetett, de nagyon érdekes játszma volt ez a szám és az agyam között 🙂 A csoki pedig köményes volt! Ilyet én még nem is hallottam, eszembe sem jutott volna ez a párosítás, ha ezt nem kóstolom. Meglepően finom volt. Ráadásul pont a csokifesztiválon ezüst érmet is kapott érte Laurent, szóval tényleg le a kalappal! 🙂
Már a csokifesztivál képes beszámolójánál megmutattam ezt a képet a csokicsónakról, ami telis-tele volt finomságokkal. Laurent Gerbaud kóstoló előadása elképesztően izgalmas és vicces volt, és persze finom is! Szigorúan meghatározott sorrendben kellett haladni az egyes falatokkal, szinte mérnöki tervezés szerint. Igyekeztem röviden összefoglalni, de 13 tétel volt, így mégis kicsit hosszú lett a végére. Legyen nálatok egy kis jó minőségű csoki, mert garantálom, hogy meg fogjátok kívánni olvasás közben 🙂
Laurent Gerbaud csokival teli csónakja
A legelső csoki egy szimpla 70%-os étcsoki pasztilla volt, forastero babokból. Ez az, amit ipari mennyiségben, főleg afrikai kakaóbabokból állítanak elő a nagy csokikészítő cégek (pl. Belcolade, Callebaut). Elsőre nem volt vele semmi baj, étcsoki, amit mindenki ismer. (Ez az, aminek a kilónkénti tőzsdei ára Benoit Nihant szerint 3-3,5 dollár)
A következő tétel már izgalmasabb volt (és ez még csak a 2.), egy 72%-os madagaszkári étcsoki tallér, trinitario babokból. Ennek kilónkénti ára Laurent szerint már eléri a 12-16 dollárt is. Igazán gyümölcsös, aromás az íze. Máris feltűnő a különbség az előző, silányabb keverék babokból készült tömegcsokoládéval szemben.
Ezután egy igazi különlegesség jött. Egy vastagabb kocka csoki, venezuelai Chuao criollo babokból, 75% kakaótartalommal. Már többször írtam, hogy a Chuao az egyik kedvencem, most sem csalódtam. Annyira lágy és krémes volt ez a csoki, mintha tejcsoki lett volna. (Látjuk ugye, hogy a legsilányabb minőségű forastero babokkal kezdtünk, aztán jött a közepesen jó trinitario, végül pedig a csokik királynője, a venezuelai Chuao criollo!)
Negyedik volt a Laurent számára az olasz Domori bean-to-bar készítők által létrehozott keverék. Ez is egy 75%-os étcsoki volt, melyben madagaszkári, equadori és perui babokat használnak. Nagyon jól eltalálták az arányokat, hiszen a madagaszkári és a perui csokik is általában eléggé gyümölcsösek, fűszeresek, de azért az afrikai babok mindig egy kicsit vadabbak is. Itt igazi harmóniában vannak az egyes ízjegyek.
Ezek után jöttek a különböző olajos magvakkal és aszalt gyümölcsökkel társított csokoládés falatkák. Elsőként egy étcsoki korong, rajta pörkölt, sós (!) pisztácia. Laurent nevetve mondta, hogy itt a só tulajdonképpen csak elősegíti, hogy az emberek teljesen függővé váljanak, ez annyira addiktív. Nem tudom, kinek jutott eszébe először, hogy sót tegyen a csokihoz, de nagyon nagy hála neki érte. És ez a pisztáciás kreáció pedig tényleg leírhatatlanul jó volt. Persze nem mindegy, milyen pisztáciát használunk, szerintem a bolti sózott pisztácia sokszor méregsós, érdemes inkább otthon magunknak megpörkölni és finom tengeri sóval megsózni.
A hatodik falat egy étcsoki korong volt úgynevezett perzsa bogyóval, amiről kis kutakodás után kiderült, hogy magyarul sóskaborbolyának hívják. Rettentően savanyú bogyó, viszont állítólag teli van C-vitaminnal és emésztési panaszok esetén hatásos lehet. Őszintén szólva, ez nem igazán tetszett, túl savanyú volt nekem, bár az étcsoki valamelyest enyhítette az összhatást.
Csokiba mártott aszalt gyümölcsök következtek, elsőként egy aszalt sárgabarack, ami a megszokotthoz képest viszonylag savas ízzel rendelkezett, de egész jó egyensúlyba került mindez a csokinak köszönhetően. A következő aszalt füge viszont teljesen levett a lábamról. Egyébként is imádom a fügét, frissen és aszalt állapotában vagy lekvárban is. Tökéletes volt ennek a fügének az állaga. Puha volt, krémes és szinte szétolvadt a számban. Csillagos ötös! 🙂
Nem maradhatott ki a közkedvelt orangette sem, a csokiba mártott kandírozott narancshéj. Nem volt kellemetlen utóíze, nem volt ragacsos vagy rágós, csupán intenzíven narancsos és csokis. Mondjuk nem is számítottam másra! Bár kicsit jobban érdekelt volna a kandírozott kumquat vagy a yuzu, de ebből most nem kaptunk ízelítőt sajnos.
Már kezdtem betelni (pedig én mindegyik tételből csak egy kis harapást ettem (a többit később, hazaérés után fogyasztottam el), de még négy tétel hátra volt. Sorban a tizedik egy equadori területszelektált babokból készült ganache kocka volt, nagyon kellemes aromákkal, letisztult kakaóízzel.
Tizenegyedik volt a sorban Laurent legkelendőbb terméke, az étcsokiba mártott kandírozott gyömbér csík. Szeretem a gyömbért, de én is találkoztam már kőkeményre száradt, agyoncukrozott, ragadós fajtával. Itt egy szinte gyufaszál vékonyságú darabbal volt dolgunk, cukorréteg nélkül, szinte átlátszóra főzött gyömbér, zselés de nem ragacsos állaggal, és tökéletes kiegészítője volt a körülötte lévő étcsokoládé. Nem csodálom, hogy ez a legnépszerűbb terméke.
De a csúcspont vitathatatlanul a tizenkettedik falat volt. Aprócska trüffelgolyó, a tetején kakaóbabtöret. Laurent utasított minket, hogy ezt csukott szemmel, egészben együk meg, ne harapjuk ketté. Én csaltam (részben, mert már teli voltam, részben pedig mert kíváncsi vagyok), és félbeharaptam a kis golyóbist. Belül folyós pralinékrém volt, de nem akármilyen. Piemonti mogyoróból és sózott pisztáciából készítette, kakaóbabtörettel dúsította, mindössze 10% cukortartalma volt az egésznek. Tényleg nem volt édes, de olyan ízrobbanás volt a számban tőle, hogy végül megadtam magam, és megettem a másik felét is 🙂 Laurent ezt csak szerényen Ferrero Rocher Deluxe-nek hívta. Csak halkan jegyzem meg, hogy ez fényévekkel jobb volt bármilyen mogyorókrémes tölteléknél, amit valaha kóstoltam. A sózott pisztáciának hála pedig az addikció is garantált 🙂
A végére maradt egy újdonság, valentin-napra készült vele ezért szív alakú volt a csoki. Ez pedig az ő Bounty-imitációja volt, természetesen teljesen kiforgatva. Kókusztejszínnel készült perui étcsoki ganache volt, a tetején kókuszreszelékkel. Nagyon finom volt, bár az előzőt nem tudta semmiképp felülmúlni.
Huhh! 🙂 még az írástól is teljesen eltelítődtem, ahogy visszagondoltam, milyen finomságok voltak ezek!
Őszinte vallomás 🙂 Nincs benne: hozzáadott cukor, vaj, alkohol, tartósítószer, mesterséges aroma, adalékanyag. De tele van szeretettel!
Majdnem el is felejtettem! Az elején, a legelső csokipasztillának csak a felét szabadott megenni. Itt a kóstoló végén kellett megkóstolni újra a másik felét. Így, ennyi intenzív íz után érződött csak ki igazán, mennyire lapos, egyenízű is valójában ez a csoki. Nem mondom, hogy nincs létjogosultsága ennek a fajta csokinak is, persze van, de azért fontos belátni, hogy még ennél a “minőségi belga étcsokoládénál” van feljebb, bár ennek ugye ára van. Szerintem megéri a minőséget előtérbe helyezni, hiszen egészen fantasztikus ízélményekben lehet részünk anélkül, hogy befalnánk egy egész tábla csokit bánatunkban/örömünkben.
Ti mire szavaztok ha csokiról van szó: mennyiség vagy minőség?
A legelső Menakao csokit kicsit több, mint egy éve a szentendrei Éden csokiboltban vettem, ahol nagyon nagy választékban találhatunk szuper magyar és külföldi csokikat (például Dolfin, Pralus, Menakao). Akkor egy 100%-os kakaótartalmú táblát vettem, és arra az ízrobbanásra azóta is emlékszem. Írtam is róla a nagy étcsoki tesztnél.
Így nagyon megörültem, mikor a brüsszeli csokifesztiválon megláttam a standjukat, és a már ismert, fejekkel díszített táblás csokikat. Ráadásul még akció is volt, ha többet vásárolunk, így nem álltunk ellen, rögtön négy madagaszkári étcsokoládéval lettünk gazdagabbak.
a csomagolás belsejében olvasható a Menakao rövid története
Nagyon tetszik a csomagolás, igazán egyedivé teszik az arcok, és érdekes a névválasztás története is. A “mena” vöröset jelent a helyi nyelven (malgas), és utal a madagaszkári talaj színére, a benne lévő anyagok teszik ilyen karakteressé az itteni kakaóbabokból készült csokoládé ízét. Ültetvényeik a Sambirano folyó völgyében találhatóak, amely ásványokban gazdag hordalékával alakította ki a mostani völgyet, ahol a kakaó terem. Magát Madagaszkárt is “Vörös Szigetként” emlegetik emiatt.
Lássuk milyen ízeket rejtenek magukban ezek a csokik. A csomagolásból a felhasznált kakaóbabok fajtája sajnos nem derül ki.
70% háromféle madagaszkári borssal
Üde és gyümölcsös – a csomagoláson található rövid leírás szerint ebben a csokoládéban a kakaó gyümölcsös íze keveredik a fekete bors földes, fás ízvilágával, a friss és virágillatú rózsaborssal és az enyhén citrusos, fás vadborssal. Kellemesen fűszeres ez a csoki, de azért szerencsére nem vitték túlzásba a háromféle bors alkalmazását. Tényleg nagyon jó gyümölcsös, egyáltalán nem keserű.
72%
Telt és gyümölcsös – piros bogyós gyümölcsök és citrusos aromák, enyhén savas utóízzel. Nagyon jó telt, kakaós íze van, és mellette szépen előjön a savanykás gyümölcsös íz is. Az utóízben egy kicsit kávés aromákat is éreztem, finom egyensúlyban van ez a csoki és hosszan a szájban marad az íze.
80%
Robosztus és merész – telt kakaóíz, savas lecsengéssel. Sokkal vadabb íze van, mint az előző kettőnek, és inkább földes, füstös aromákat érezni, a végén citrusos savassággal, de ez nem zavaró egyáltalán. Nagyon hosszan a szájban marad az íze.
100%
Merész és ütős – a cukor hiánya telt kakaóízt eredményez, ütésként robban a szájban, a háttérben lágy gyümölcsös aromák jelennek meg. Étkezések után javasolják a fogyasztását. – Ahogy már korábban írtam, ez a csoki tényleg elképesztő. Nem vészesen keserű, mint amit egy 100%-os csokitól várnánk, de azért elég savas. Viszont időről időre felbukkan benne egy nagyon jó gyümölcsös íz, fanyar meggy, málna, ribizli jut eszembe róla. Ebben egy csepp cukor sincs, itt tényleg a csoki igazi ízét kóstolhatjuk meg. Bevállalósoknak ajánlom! És ebből tényleg elég egy kocka, vagy akár csak fél kocka, annyira hosszú ideig a szájban marad még az íze, és annyira intenzív, hogy nem is nagyon lehet ennél többet enni belőle egyszerre.
Ettetek már 100%-os csokit? Mi a tapasztalatotok? Írjátok meg kommentben! 🙂
A genti kirándulásunk egyik fontos állomása volt Nicolas Vanaise csokiboltja a Yuzu. Ahogy azt a csokikörképes posztban is írtam, egy helyi blogban találtam rá, ahol nagyon jó leírást olvastam róla, így mindenképpen ki szerettem volna próbálni nála a csokikat. Szerencsém volt, mert pont ott volt, és ő is szolgált ki, így tudtam vele pár szót váltani. Már több, mint 10 éve nyitotta a boltját, amit tényleg japános egyszerűség jellemez, de közben frissesség is, hiszen az üde sárga szín nagyon feldobja az egészet.
egyszerű és üde csomagolás
Nagyon meglepődtem, mert a műhelye közvetlenül a csokis pult mellett található, és egészen kicsi, ketten talán nem is férnek el benne kényelmesen. Nicolas azt az utat választotta, hogy minden csokiját ugyanabban a formában készíti el, ez egy teljesen sima téglatest. Így a bonbonjai letisztultságot, egyszerűséget, egységet közvetítenek. Mégsem unalmasak, hiszen a dekoráció viszont egészen egyedi. Nemcsak egyszerűen színes fröcskölő mintákat alkalmaz, hanem sokszor lyukacsossá, szilánkossá teszi a bonbonok tetejét azzal, hogy a bonbonhüvely elkészítése előtt a formába szór például szezámmagot, csokidarabkákat. Lélegzetelállítóak szerintem. Vettem is tőle egy 20 darabos dobozt, amit ő maga állított össze. Az ízek sajnos csak flamandul vannak kiírva, így részben értettem csak, hogy mi milyen ízű, de hagytam, hogy ő állítson össze nekem egy kollekciót, kérve, hogy az extrémebb ízeket válogassa főleg. A csomagolás szintén nagyon tetszik, főleg a sárga doboz, és a kis fehér madzag, amivel átkötötte.
A bonbonok bemutatásával viszont bajban vagyok. Kaptam a dobozhoz egy kis képes magyarázót, hogy mi milyen ízű, de nem könnyű beazonosítani az egyes csokikat, nem is mindegyik van rajta a képeken. Szóval volt olyan, hogy valamilyen ízre vártam a leírás alapján, de teljesen más volt végül a csoki, vagy pedig nem igazán tudtam rájönni, hogy milyen ízű. Összességében finomak voltak, egyik sem volt túl édes, a töltelékek állaga is jó volt, de az ízek nem voltak eléggé intenzívek. Az ilyen frissen készített bonbonoknak az a hátránya, hogy már néhány nap alatt is veszíthetnek az ízükből (ezért is kell a kézműves csokikat minél hamarabb megenni! :)), lehet, hogy ez volt a probléma.
Knockinam – nagyon finom a tejcsoki burok, érezhető a magas kakaótartalom, füstös lágy ganache belül, de nem könnyű rájönni, milyen ízű, whisky-t nem igazán éreztem.
Knockinam – elvileg whisky-s
Ispahan – rózsa-málna: tejcsoki burok, nagyon lágy a rózsa, inkább csak az utóízben jön elő, először inkább csak málnás, már majdnem csalódtam, de a végén igazán jól összeértek az ízek.
Ispahan – rózsa-málna
Xocoalt – pörkölt kakaóbab, só, bors: étcsoki burok, intenzív bors íz, nagyon jó arányok, a sót alig érezni, épp csak annyi, ami kiemeli a többi ízt. Kellemesen megmelengeti a torkot, de nem csípős.
Xocoalt – só és bors, galaxisra emlékeztető dekorációval
Stefania – pirított dióolaj, étcsoki – kakaóbabtöret darabok is vannak benne, kicsit vastag a burok (lehet hogy ez nem az, aminek gondolom… diót nem éreztem, de finom volt).
Stefánia?
Lampedusa – mogyorós mascarpone: érdekes íze van, bár nem mondanám meg, hogy mogyorós mascarpone. Kicsit vastag a talp, a fehér csoki így már túl sok, nagyon elnyomja az egészet.
Lampedusa
Sana’a – kávé kardamom fahéj tömjén – vékony burok, lágy krém, harmonikus ízek, nem túl erős egyik sem, de a végén szépen lecseng a kávé íze, fűszerek nem elnyomóak, a tömjént nem igazán érezni.
Sana’a
Ha Gentben jártok, feltétlenül ajánlom a Yuzu csokikat, bár úgy tűnik, tényleg minél előbb meg kell őket enni, hogy még intenzívek legyenek az ízek. Jártatok már úgy, hogy nem tudtatok rájönni, milyen ízű egy bonbon?
“A csoki Rock&Roll”. Legalábbis Dominique Persoone, a Chocolate Line alapítója szerint. Olyannyira, hogy a kicsit extrém látványvilágot képviselő csokikészítő a karjára tetováltatta a Rolling Stones híres nyelvkiöltős képét ezzel a felirattal. Bruges-ből indult útjára a Chocolate Line, ott található a főhadiszállásuk és az első boltjuk is. Mi az antwerpeni boltjukat látogattuk meg elsőként. Ahogy már írtam, itt egy korábbi hercegi palota egyik szárnyában találjuk őket (Palais op de Meir). A bolt falait így korabeli festmények, freskók díszítik. Egy csokiból készült Napóleon mellszobor pedig utal a palota egyik korábbi tulajdonosára is.
nagyorrú csokinapóleon
A bolt fénypontja a táblás csokit formázó félköríves pult, ahol egymás mellett sorakoznak a leghajmeresztőbb ízű és vidám színű, változatos formájú bonbonok. Érdemes már előre ismerkedni a kínálattal a weboldalról, mert a bőség zavara nagyon erőt tud venni az emberen. 🙂
Mielőtt válogattunk, még benéztünk a csokiműhelyhez is, ami a bolt bal oldalán nyíló teremben található. Itt is csak egy üvegfal választ el minket a temperálógépektől, és láthatjuk, hogy készülnek a különböző öntött és mártott bonbonok. Emellett pedig elmerülhetünk Dominique Persoone érdekes világában, hiszen itt mindenféle képeket és szobrokat is láthatunk az extravagáns készítő munkáiból. A bolt jobb oldalán pedig egy kisebb szobában további érdekes termékeket találhatunk. Van itt csokis szájfény, masszázskrém, illetve minden gondunkat és bajunkat orvosló csoki gyógyszerek. Ezek tényleg úgy néznek ki, mint a multivitaminos kapszulák. Nagyon mókás megoldás ez a különböző drazsék árusítására (pl. csokis mazsola, mogyoró, áfonya, kandírozott gyömbér). Végülis eszembe jut, hogy gyerekkoromban én is mindig azt mondtam, hogy be kell vennem a gyógyszeremet, mikor PEZ-cukorral tömtem a fejem 🙂
csókos száj, masszázskrém, gyógyszerek, orrspricc és egyéb őrültségek
De kétségkívül a legelszálltabb találmány a kakaós orrspricc. Nem igazán tudok jobb szót erre. Egy miniatűr fém katapultot kell elképzelni, amibe kakaóport töltenek, és egy határozott mozdulattal az orrba fellövik. Nem próbáltam, szóval nem tudom, milyen érzés, de kétlem, hogy kábítószer jellegű hatást lehet vele elérni. Arról nem beszélve, hogy mit eredményez akkor, ha épp folyik az orrunk… 😀
Végül pedig kicsit hagyományosabb vizekre evezve, találunk még itt mindenféle fűszereket is. De hisz ez egy csokibolt, mit keresnek itt fűszerek? – gondolhatja mindenki jogosan. A válasz pedig az, hogy Dominique Persoone annyira komolyan gondolja a csokikészítést, hogy saját ültetvényt vásárolt magának Mexikóban. A kakaófák mellett pedig vígan megfér néhány más növény is, így ezeket is elkezdte árusítani (fahéj, vanília, borsfélék, kardamom, lime héj, chili, csipkebogyó, szegfűszeg), de kapható nála háromféle criollo kakaóbab is. Az ezekből befolyó bevétel egy részével pedig egy mexikói állatvédő alapot támogatnak. Ha ez még nem lenne elég, mind a mexikói ültetvényen, mind pedig a bruges-i gyárnál méhészettel is foglalkoznak, így küzdenek a méhek kipusztulása ellen. Az így kapott mézet pedig természetesen a csokikba is belecsempészik (például a mézes bonbon, amit a csokifesztiválon is kóstolhattunk).
bonbonok és táblás csokik színkavalkádja
Területszelektált táblás csokik
Saját ültetvényéről származó babokból még csak a közeljövőben fog először csokoládét készíteni a Chocolate Line, addig is válogathatunk többféle területszelektált csokijuk közül (tej és étcsokik). Elsőre egy 67%-os grenadai és egy 80%-os panamai tábla mellett döntöttem. Mindkettő csomagolásán egy személyes fotót találunk, valamint a hátoldalon egy rövid történet arról, hogyan találták meg ezeket az ültetvényeket. A grenadai csoki (trinitario és criollo babokból) nagyon krémesen olvad a szájban, nem savas, enyhén édeskés, nagyon finoman gyümölcsös. Vaníliás, banános, majdhogynem tejcsokis íze van. A panamai csoki (trinitario babokból) már erőteljesebb kakaós ízzel rendelkezik, robosztusabb jellege van jóval, mint a grenadainak. De a 80% kakaótartalom ellenére egyáltalán nem keserű vagy savas. Enyhén fűszeres, füstös íze van.
Mindkettő nagyon jó választásnak bizonyult. 🙂
Bonbonok
mit rejt a lila dobozka? csokit!
Kicsit gondban vagyok, mert az átlaghoz képest nagyon sok csokit kóstoltam a Chocolate Line-nál, mivel az antwerpeni dobozka után Bruges-ben sem tudtam ellenállni, és vettem még egy dobozzal, persze csupa olyat, amit az első dobozban nem kóstoltam. (A bruges-i boltról nincs kép, mert annyian voltak, amikor ott jártunk, hogy örültem, hogy kiszolgáltak 🙂 igaz, sokkal kisebb és hagyományosabb berendezésű, mint az antwerpeni)
Végül úgy döntöttem, nem jellemzem mind a kb. 40 bonbont, így megpróbáltam egy Top10-es listát készíteni, illetve egy negatív Top5-öt is a csalódást jelentő csokikról. A többi ízt csak felsorolás szinten fogom említeni, de ha valakit érdekel, szívesen megírom, milyenek voltak azok is. Ezekkel a kóstolókkal amúgy is csak az a célom, hogy ha valaki találkozik ezzel a márkával, tudja, mire számítson, mit érdemes megkóstolni.
az első adag 🙂
TOP 10
Marrakesh – ütős kis fehércsokis ganache ez a javából! Belül halványzöld a benne lévő szerintem “kilónyi” mennyiségű friss mentalevéltől, még a levéldarabkákat is látni benne. Nagyon hasonlít az ízélmény Patrick Roger bazsalikomos csokijához. Elképesztően friss, mentás íz, a fehércsokit nem is érezni, nem édesíti túl, nem tesz vele semmit, csupán hordozóként, kötőanyagként van jelen. Pompás!
Atlanta – kólás csoki 🙂 ez vicces, mert meg sem tudom mondani, mikor ittam utoljára kólát. Gyerekkoromban volt egy időszak, amikor sokszor kaptunk ajándékba kólát egy ismerőstől, aki a cégnél dolgozott, és akkor folyton azt ittuk, dobozból vagy üvegből szívószállal. De nem lettem függő. Viszont ahogy beleharaptam ebbe a csokiba, szinte visszarepültem a gyerekkoromba. Igazi kólaíz köszönt vissza ebből a csokiból (a leírás szerint mogyorópraliné is volt benne, de ezt nem igazán lehetett érezni), amit ráadásul robbanóscukorral tettek olyanná, mintha a szénsavbuborékokat éreznénk a kólában. Nagyon jó találmány.
Miss Piggy – baconös csoki 🙂 egy kis malaccal a tetején. Erre a bonbonra nagyon kíváncsi voltam. Annyiszor láttam már, hogy Amerikában a kisütött bacon szeleteket, sós perecet csokiba mártják. Egyébként bacon-függő vagyok. Ha vegetáriánus lennék, a baconről akkor sem tudnék lemondani. Ez a csoki frenetikus volt 🙂 Lágy tejcsoki ganache, amiben a bacon darabkák mellett puffasztott quinoa adja a szuper ropogós textúrát. Nem tudom ismeritek-e a “big pep” nevű baconös chipset. Ez olyan, mintha azt ledarálva tejcsokiba keverték volna. Én imádom!
Italian Javanais – nagyon szeretem a bazsalikomot, az aszalt paradicsomot és a fekete olívabogyót is. A csokit és a marcipánt is szeretem. De hogy ezek együtt ilyen jók legyenek? Na, ezt nem gondoltam volna. Persze itt biztos vagyok benne, hogy akár hetekig is eltartott a megfelelő arányok megtalálása. A csoki úgy épül fel, hogy alul van egy néhány miliméteres marcipán réteg fekete olívabogyó darabkákkal, aztán jön egy vastagabb réteg bazsalikomos fehércsoki ganache, a tetején pedig megint egy vékony marcipán ezúttal aszalt paradicsommal. Nem sós, nem olajos, nem bizarr, tökéletes ízharmónia.
Apple – balzsamos almaecet karamell és Granny Smith zöldalmás praliné. Nagyon jól néz ki a piros alma alakú csoki! Belül egy vastag réteg mandulapraliné zöldalmával, felül egy vékony réteg almaecetes karamell. Utóbbi lehetne vastagabb, mert kicsit dominánsabb így a praliné réteg, pedig a karamell nagyon kellemes savasságot ad a bonbonnak. Összességében azért jól harmonizáló kombináció, friss és üde.
te megcsókolnád? 🙂
Red Earth – vékony céklachipses praliné és folyékony céklazselé étcsokiban. A céklával fura viszonyban vagyok. A céklachipsnek nem tudok ellenállni, de a főtt céklát nem szeretem, mindig a menzás, köményes céklabefőtt jut eszembe róla. Ebben a bonbonban sikerült nagyon jól eltalálni az arányokat. Átjön a cékla földes, nyers íze, de közben azért édeskés is, és egyszerre ropogós és lágy.
Provence – levendulás marcipán és étcsoki ganache. Én személy szerint odavagyok a levendulás édességekért. Citrommal, étcsokival, sárgabarackkal, vaníliával párosítva mindig verhetetlen számomra. Tudom, sokak szerint olyan, mintha szappant ennének. Egy volt munkatársam konkrétan azt mondta, mikor először kóstolt levendulás étcsokit, hogy olyan, mintha megenné a nagymamája házát :D. Fontos az óvatos adagolás. Ebben a bonbonban is szinte csak a végén érezni a levendula ízét. Aki nem szereti, annak mondjuk valószínű, hogy így sem tetszene, de nekem nagyon ízlett, főleg, hogy marcipánnal még sosem kóstoltam!
Cabernet Sauvignon – balzsamecetes karamell és fenyőmag praliné. Kicsit vörösboros, kicsit savanykás, kicsit karamelles. A fenyőmagpraliné nem annyira átütő ízű, de mindenesetre jó egyensúlyt biztosít krémességével az inkább folyós karamellnek.
YuzuTwist – a két yuzu citromos bonbon közül ez a földimogyoró pralinés ízlett jobban. Ebben a bonbonban nagyon érdekes párost alkot a savanykás citromféléből készült zselé, és a jellegzetes ízű földimogyoró pirított kókusszal, mert a praliné lágyságát, karakteres ízét néha feldobja a yuzu finom citrusossága, de nem lesz tőle savanyú vagy savas a bonbon.
Napóleon – a francia hadvezér jól ismert kalapját mintázza ez a bonbon, ami belül marcipánt és banános ganache-t rejt. A banános csokiktól mindig félek egy picit, mert általában aromával tudják csak elérni az intenzív banános ízt, amit mindannyian ismerünk. A pontos hozzávalókat nem tudom, de ennek a bonbonnak nem volt műbanán íze. Szerencsére :). Ettől még lehet, hogy volt benne aroma, de legalább nem feltűnő.
második adag 🙂
Felejtős TOP 5
Poppy – tejcsoki ganache darált mákkal és ropogós ostyával. Érdekes a ropogós textúra, bár nem igazán értem, miért tették bele. A máknak viszont nagyon keserű utóíze volt, előfordulhat, hogy már kezdett megavasodni nekik, vagy nem tudom. Nem is mertek olyan túl sok mákot tenni bele, mert a töltelékben nem nagyon látszódtak a fekete pöttyök.
Bollywood – sáfránnyal és curryvel ízesített fehércsoki ganache. Azok után, hogy rájöttem, milyen finom a garam masala ízű tejcsoki (még karamellt is készítettem belőle!), a brüsszeli Zäabar-nál kóstoltam curry-s fehércsokit, és az is szuper volt. Azokhoz képest ennek a bonbonnak nem volt íze. Vagy féltek telenyomni currvel, vagy régi volt a bonbon. Ha legalább a sáfránytól sárga lett volna a belseje… de még az sem. 🙁
Hennep – kendermagpraliné (igen! füves csoki… na persze). Gondolom ez nagy turistacsalogató, csak aztán nehogy sokan csalódjanak. Ugyanis természetesen ez a bonbon nem cannabis levélből van, hanem a kender magjából, amit például bioboltokban vagy ínyenc boltokban is megvásárolhatunk (mag vagy olaj formájában is kapható), sőt, a növényből textilt is gyártanak. A kendermag egyébként nem túl intenzív ízű, enyhén mogyorósnak monadnám, így a belőle készült praliné is legjobban a sima mogyoró- vagy mandulapralinéra hasonlít leginkább. Itt még valamilyen puffasztott magvakkal (talán quinoa) is dúsították a bonbont, ami legalább a textúrát feldobta egy kicsit, ha már a hangulatomat nem is 🙂
Carasel – sós karamell, alap bonbon szinte minden készítőnél. Sajnos itt nem voltak elég merészek, megkockáztatom, hogy csak annyi só van ebben a karamellben, amennyi a benne lévő vajban, és azt biztos, hogy nem fogjuk érezni. A sós vaj használatával annyit érhetünk csak el, hogy összetettebb, teljesebb ízű lesz a karamellünk (mert a só kiemeli az édes ízeket), de sós íze nem lesz tőle. Ennél egy kicsit többet vártam ettől a bonbontól.
Havana – lehet, hogy én vártam túl sokat ettől a dohánylevéllel készített ganache-tól, de egy alig érezhető füstös ízen kívül semmit nem éreztem. Nem gondoltam, hogy egy szivart fogok rágcsálni, de azért intenzívebb ízre számítottam.
+1 – thai citromfüves bonbon, ami már túl régóta volt a pultban. Ahogy beleharaptam, szinte leomlott a vágott bonbonról a csokiburok, és a ganache kockán körben kicsapódott a cukor. Ez nagyon rossz előjel. Emiatt csak egy pici részt kóstoltam meg, természetesen nemhogy citromfű íze nem volt, de inkább rossz íze volt. Akármilyen finom volt a többi bonbon, ez egy elég nagy baki, amit jobb lett volna megelőzni (folyamatos minőségellenőrzés, dátumozás, a készlet állandó forgatása (régiek előre)).
Felsorolásként itt van még a többi bonbon, amit kóstoltam:
Samba (samba teás-meggyes), Saké (japán rizsboros), Yuzu (yuzu-málna zselé), Brazil (koriander, chili, rum, lime zselé), Apero (vodka, passiógyümölcs, lime ganache), Madame Butterfly (japán shiso ganache), Kalamansi (kalamondin /ázsiai narancsféle/ zselé, fenyőmag praliné), Lac d’amour (pirított kókusz-mandula praliné), Pear William (vilmoskörte fondant), Hot Lips (Bombay gin ganache), Elixir (marcipán), Fabienne (mogyorópraliné, marcipán, ropogós mogyoró), Valencia (narancsos ganache), Passiógyümölcs (ganache), Arthur (marcipán pekándióval), Didier (arabica kávés mogyorópraliné, kávédarabokkal), Creole (arabica kávés ganache), Earl Grey (teás ganache), Honey (méz és étcsoki ganache), Csókos szájak (pisztáciamarcipán), Koponya (mandulapraliné, málnazselé – ez azért eléggé horrorisztikusan nézett ki, mikor beleharaptam és kifröccsent a piros zselé! :D)
Ti megkóstolnátok ilyen fura ízű bonbonokat? Mi volt eddig a legbizarrabb ízű csoki, amivel találkoztatok?
Az antwerpeni csokis körképben ígértem, hogy részletesebben bemutatom a csokiboltokat, ahol vettem és kóstoltam csokit. Mát ott sem rejtettem véka alá, hogy a DelReynek, bár nagyon szép, igényesen berendezett boltja van, a kiszolgálással egyáltalán nem voltam megelégedve. Összesen 8 bonbont vettem, mindegyikből kettőt (így nem csak az én véleményemet mutatja a kóstoló eredménye, hanem a két legközelebbi kóstolótársamét is :)), ezekről írok most röviden.
Bonbonok:
bonbonválogatás
Sós karamell ganache: lágy tejcsokis karamellkrém, finom karamelles íz, de nem igazán sós. Szép arany mintás transzferfóliás díszítése van.
Kandírozott mandaringerezd – Ez érdekelt a leginkább, mert szeretem a kandírozott narancshéjat, és kíváncsi voltam, milyen egy egész gerezd mandarin ugyanígy elkészítve. Nagyon ragacsos volt, de ez érthető, belül pedig folyós zselévé alakult át a gyümölcs, ami először nagyon jónak tűnt. Az viszont már nem, hogy olyan rettentően furcsa utóíze volt, amit semmihez nem tudok hasonlítani. Keserű és mű volt egyszerre, nem tudom, mivel kezelték a mandarint, de nem tett jót neki sajnos. Kár érte, mert jó lehetett volna.
Pisztáciamarcipán – Tulajdonképpen azt adta, amire számítottam a színe alapján. A pisztácia inkább barna, mint rikító zöld, szóval, ha ilyen színnel találkozunk, az tuti, hogy mesterséges színezék. Ettől még lehet benne igazi pisztácia, de általában nem sok. Ennek sem volt igazán íze, inkább csak cukor, még marcipán se nagyon.
Earl greyganache – tejcsoki ganache nagyon enyhe earl grey tea ízzel, ami az utóízben kicsit felerősödik. Jó az irány, de lehetne intenzívebb.
Ánizsos – Az érdekes dombornyomott díszítés a tetején jól néz ki, de hogy milyen ízű, az nehezen derült ki számomra. Gyanús nekem, hogy igazából ez nem is ánizsos, hanem valamiféle praliné inkább, mert belül világosbarna volt a töltelék és mintha kis karamelldarabkák lettek volna benne. Ánizs ízt mindenesetre nem éreztem, de amúgy egész jó volt. 🙂 Tiszta zsákbamacska ez a csokikóstolás néha!
Narancsos – vajas csokikrém narancskivonattal és kandírozott narancs darabokkal. Alapvetően nem kedvelem a túlzottan vajas töltelékeket, úgyhogy ennek nem sok esélye volt nálam, de ha eltekintek ettől, akkor sem valami átütő az íze. Átlagos narancsos csoki, de semmi extra.
Szezámos – két rétegű bonbon, alul ropogós szezámpraliné, felül szezámos ganache, a tetején szezámmaggal. Jó ötlet a ropogós réteg, és eléggé átjön a szezámmag íze. Kár, hogy nem pirították meg előtte, úgy sokkal finomabb lenne. Talán ez a legjobb a kóstoltak közül.
Mentás-pisztáciás – két rétegű bonbon, alul pisztáciapraliné (szerencsére igazi pisztácia!), felül pedig mentás étcsoki ganache. Utóbbi nem friss mentával, hanem valószínűleg mentakivonattal készült, mert inkább aftereightes íze van. De legalább felismerhető 🙂 Érdekes párosítás, bár szerintem ez a mentakivonat a jellegéből adódóan eléggé elnyomja a pisztáciát, abból leginkább csak a ropogós textúrát érezhetjük.
Úgy őszintén, igazándiból egyik sem volt kiemelkedően jó, és nem azért írom ezt, mert nem tetszett a kiszolgálás. A kóstolásnál ezt nem veszem figyelembe, a csokik attól még lehetnek jók. Hiszen akkor nem is vettem volna semmit alapjáraton, ha a kettő között lenne összefüggés. Szóval adtam nekik egy esélyt, és lehet, hogy én választottam rosszul, de nem igazán jöttek be egyikünknek sem. Az itt elköltött pénzből inkább vettem volna még több csokit a Chocolate Line-ban. Azért, ha legközelebb Antwerpenbe megyünk, a csokis kávézójukat még megnézném, hátha, de csokit nem valószínű, hogy fogok venni. (Jó, tudom, elég magas a mércém, de nem én tehetek róla, hogy például Patrick Roger bonbonjai annyival finomabbak :))
Nektek mennyire befolyásolja a termékről alkotott véleményeteket, hogy milyen volt a kiszolgálás? Ízlett már jobban bármi, csak azért mert jó volt a körítés, a vásárlói élmény? Írjátok meg kommentben!
Második kiszemeltem egy őrült francia, aki Brüsszelbe merészkedett. Patrick Roger nem sokat teketóriázott, azonnal a Grand Sablon téren, Pierre Marcolini (a leghíresebb belga csokikészítő) és a többi megkerülhetetlen csokis márka tőszomszédságában nyitott üzletet. A kirakatában mindig óriási méretű csokiszobrokat lehet látni, a bolt belsője pedig egészen futurisztikus. Itt Brüsszelben a bolt közepén húzódik egy kb. egy méter magas fal, ami asztalként szolgál, de kicsit olyan, mint egy kidőlt fatörzs, a plafonról pedig rengeteg zöldeskék lámpahasáb lóg a csokik fölé. Ottjártamkor még a karácsonyi dekorációnak szánt pingvincsaládok álldogáltak a kirakatban, de korábban már láttam nála egy nagy fekvő tigrist is.
merészségére utal, hogy egy kép kedvéért az egész fejét bekente kakaóporral és csokoládéval
Saját magát ő sem szimplán csokoládékészítőnek hívja, hanem utalva a szobrász hajlamaira, csokoládéművésznek. Bemutatkozójában azt írja, hogy ő az ízeket formázza, a csokoládét nyersanyagként használja, hol 80 kilós tömbökből farag ki valamit, hol pedig apró bonbonokat készít belőle. Az ízek árnyalatai, a texturák váltakozása és a bonbonok külső megjelenése teszik Patrick Roger világát olyan különlegessé. Pontlevonás jár azért, mert az ízek nincsenek kiírva, így egyenként kell végigkérdezni, hogy mi micsoda, és közben dönteni, hogy ez tetszik-e vagy sem. Ez nagyon időigényes szerintem, és turisták szempontjából nem túl jó taktika. Franciául és angolul mindenképpen ki kellene írni az ízeket, mert az segíti a vásárlókat, engem személy szerint kicsit vissza is tart a vásárlástól, hogy ennyit kell kérdezgetni, pedig még nyelvi gondjaim sincsenek.
a csokikhoz kapott kis ismertetőben a szobrászatába is betekintést nyerhetünk
Elsőre egy kisebb bonbonválogatást kóstoltam tőle, finomsági sorrendben mutatom be őket:
Delhi – citromos-bazsalikomos ganache
Delhi – citrom-bazsalikom ganache, ez elképesztően jó! Annyira friss, pont eléggé savanykás a citrom, és mintha egy friss bazsalikomlevélre harapnánk rá. Hangsúlyoznám, hogy én imádom a friss bazsalikomot. Néha szoktunk venni a konyhába cserepeset, és amíg ki nem nyiffan szegény, rendszeresen lelegeljük a szendvics tetejére, de néha csak úgy magában egy koktélparadicsommal. Szóval, aki szereti, annak ez a csoki nagyon tetszene. Amikor megkóstoltam, azt éreztem, hogy azonnal ebből még még még! Ez az eddigi legfinomabb bonbon amit Belgiumban kóstoltam, de összesítettben is dobogós Aneesh Popat mellett.
Opium – dió-mandula marcipán
Opium – a nevével ellentétben nem mákos bonbon, hanem egy szaftos (ez furán hangzik így leírva egy csokis beszámolóban?), diós mandulamarcipán. Olyan finoman jön ki a pörkölt dió íze, ahogy olvad a szájban, hogy nem csodálom, hogy az ópium nevet kapta. Kicsit mintha rumos íze is lenne, de nem tudom, mik a pontos összetevők. Szorosan követi az előző citromos-bazsalikomost a toplistán.
Trinidad&Tobago, rumos-mazsolás marcipán
Trinidad&Tobago – rumos mazsolás marcipán. Tudni kell rólam, hogy a másik mániám a rumos csoki (Sport szelet, valaki? – akkor is, ha az igazi csokit ritkán látott), főleg a rumos mazsolás. Persze az eddigi ízélményeim mindig a német rumos-mazsolás marcipántól származnak, úgyhogy nagyot néztem, mikor ebbe a bonbonba beleharaptam. A közepén iciripiciri sötét mazsolaszem ült (lehet, hogy csak egy fél szem), és igazi rum íze volt, nem ám aroma! Harmonikus ízvilágot alkotott, nem volt túl alkoholos, csak amennyire kellett. Nem véletlenül lett bronzérmes nálam.
Borneo, szezámgrillázs
Bornéo – ázsiai szezámmag grillázs étcsokoládéba mártva. Ismeritek azt a szezám szeletet, amiben három vékony roppanós szezámgrillázs szelet van? Na, én abból fulladásig tudok ropogtatni. De azért a sok elrágcsált szezámmagnak egy idő után előjön egy kesernyés utóíze, ami normális, de nem túl finom. Igaz, hogy a Roger-féléből most nem állt rendelkezésre olyan nagy mennyiség (csak 1 kocka), de lehet, hogy ő megtalálta a megoldást. Az étcsokis bevonat kicsit mintha citrusos ízű lenne, nagyon szépen lekerekíti a szezámmag ízét, a karamellréteg is hajszálvékony, nem lesz tőle túl édes az egész bonbon. Igaz, ez mondjuk kicsit kakukktojás, mert ez csak egy vékony négyzetlap, nem töltött bonbon. Szezámrajongóknak nagyon ajánlom!
Grenouille – a béka névre hallgató bonbonban remélem igazi béka nem volt, volt benne viszont egy réteg lágy mandulamarcipán, és egy réteg narancsos ganache. Nem az a tipikus narancsos marcipános csoki, amit mondjuk egy szaloncukornál megszokhattunk. A narancs szinte alig-alig érezhető, épp csak felsejlik itt-ott a nyelven, nem bántóan édes, de nem is savas. Pont jó. Bár kicsit lapos az előzőekhez képest. Sajnos a szállítás közben összenyomódott, így azt fényképezés nélkül tüntettem el 🙂
Jacarepagua – indiai citromfű és borsmenta ganache
Jacarepagua – állítása szerint indiai citromfüves-borsmentás ganache. Az utolsó helyet kapta, mert ezt viszont kicsit túlzásba vitték. Nem nagyon ismerem az indiai citromfű ízét (ez nem ugyanaz, mint az orvosi citromfű, amit gyógyteaként lehet kapni), de ennek a bonbonnak olyan mérhetetlenül savas citromíze volt, menta pedig egyáltalán nem, hogy azt hittem nem marad nyál a számban, mire lenyeltem. Tudom, gyakran panaszkodom, hogy nem elég intenzív egyes csokik fűszerezése, ez viszont már nekem is egy kicsit sok volt. Hangsúlyoznám, hogy ez az én személyes véleményem, ettől még lehet, hogy másnak ez nagyon ízlene, akár jobban is, mint a többi, amit én a listámban előbbre soroltam. Így egymagamban nem vagyok túlzottan reprezentatív minta azt hiszem.
Összességében nagyon meg vagyok elégedve Patrick Roger csokijaival. Biztos vagyok benne, hogy fogok még tőle kóstolni, mert izgalmasak és intenzívek az ízek, kóstoláshoz megfelelő nagyságúak a bonbonok (Marcolini-nél panaszkodom mindig, hogy túl aprók a csokik), és mert kíváncsi vagyok, éppen milyen szobor fog visszanézni rám a kirakatból 🙂
Ti szeretitek az ehhez hasonló izgalmas ízpárosításokat? Kóstoltatok már bazsalikomos csokit? Írjátok meg kommentben!
Új rovatot indítok a blogon. Már volt egy összesített kóstolós beszámolóm néhány brüsszeli csokikészítőről, de azok még csak kezdeti tapogatózások voltak. Úgy döntöttem, hogy ha már kóstolok, akkor részletesebben is bemutatom az adott készítőt, és részletesebb leírást adok a termékekről is.
Elsőként egyik aktuális kedvencemet Benoit Nihant-t választottam, aki már feltűnt a blogon az első nagy kóstolós tesztnél is. Lássuk csak, ki is ő valójában, és pontosan milyen csokik kerülnek ki a keze alól.
Benoit Nihant, saját magát nem is csokikészítőnek, hanem egyenesen (cacaofévier) kakaóbab-feldolgozónak mondja, ugyanis ő a ‘bean-to-bar’ vonalat képviseli, saját maga dolgozza fel a pörköletlen kakaóbabokat, és ezekből készíti kiváló minőségű táblás csokijait. A nagyon igényesen kialakított, dinamikus felületű honlapján található leírás szerint a világon mindössze körülbelül 15 ilyen csokoládékészítő van, a többiek mind nagyüzemi gyártás során előállított csokoládé alapanyaggal dolgoznak (pl. Callebaut, Belcolade, Valrhona).
Benoit eredetileg egy multinacionális cégnél dolgozott projektvezetőként, de a harmincas évei közeledtével elgondolkodott, mit is szeretne igazán csinálni. Feleségével Anne-nal (aki szintén menedzsmentet tanult és bankban dolgozott) belevágtak, hogy elkészítsék Belgium legfinomabb csokoládéját. Már az elején úgy döntöttek, hogy a legjobb kakaóbabok kiválasztásában is részt szeretnének venni. A kakaóbabokat aztán a saját műhelyükben pörkölik, hagyományos módon, kőmalomban őrlik és végül konsírozzák. Az első műhelyüket még 2007-ben alakították ki Benoit szülői házának garázsában Liege közelében. Azóta több boltjuk is van, és már a harmadik bővítésre készülnek a műhelyükben (új helyen).
Szoros együttműködésben dolgoznak az ültetvényekkel, hiszen nemcsak a talajminőség, a napsütés és a termesztett kakaóbab fajtája, hanem a termesztők szakértelme is létfontosságú az elkészített csokoládé végleges ízének kialakulásában. Az egyes ültetvények egyediségét is igyekeznek megőrizni, így nem keverik a különböző ültetvényekről származó kakaóbabokat. Ezáltal nemcsak területszelektáltak (single origin), hanem ültetvényszelektáltak (single plantation) is a csokoládéik. Mivel a legjobb minőségű kakaóbabok (fine flavour cocoa) a teljes termelés mindössze 1%-át teszik ki, sokáig kell keresgélni, míg ilyet talál az ember. Ezek különlegessége, prémium minősége, és az, hogy közvetlenül a termelőtől vásárolják őket, természetesen a kakaóbabok árán is meglátszik. Ezek jóval drágábbak, mint a new york-i tőzsdén jegyzett piaci ár, így viszont az ültetvényen dolgozók megfelelő fizetéshez jutnak, és be tudnak fektetni az erjesztési, szárítási technikák fejlesztésébe.
Elsősorban természetesen a bean-to-bar táblák adják a termékpaletta gerincét. De vannak még vágott és töltött bonbonok, trüffelek, mendiant-ok (csokitallérok), sós karamell szósz, kakaópor, forrócsoki alap, kakaóbabtöret, mogyorókrém, csokiba mártott kandírozott gyümölcsök (nemcsak narancshéj vagy citromhéj, hanem mandarin, grapefruit és gyömbér is), és mandula, pekándió drazsé. Könyvet is írt, ahol elmeséli, hogyan vált bean-to-bar készítővé, és hogyan is lesz a kakaóbabból csokoládé, valamint receptekkel is szolgál.
A kínálatból most 5 táblát mutatok be, amelyeket volt szerencsém megkóstolni.
Venezuela, Chuao, a legnagyobb kedvenc
1. Venezuela, Chuao, 74%-os étcsokoládé, Criollo babokból, 76 órán át konsírozva.
Összetevők: Criollo kakaóbabok, nádcukor, kakaóvaj. Emulgeálószert, aromát nem tartalmaz.
Ez volt a legelső Nihant-féle csoki, amit még a londoni csokifesztiválon kóstoltam. Korábban már írtam róla a nagy étcsoki kóstolós házi feladatom során, hogy elsőre azt hittem, tejcsokival van dolgom, annyira lágy, finom íze volt. Még most is hihetetlen számomra, hogy ilyen magas kakaótartalmú csokiról van szó. Abszolút nem keserű, nincs kellemetlen utóíze, csak a finom kakaóíz.
Madagaszkár, Sambirano völgy, ropogós és gyümölcsös
2. Madagaszkár – Sambirano-völgy, 72%-os étcsokoládé kakaóbabtörettel, Trinitario babokból, 70 órán át konsírozva.
Összetevők: Trinitario kakaóbabok, nádcukor, kakaóvaj, kakaóbabtöret. Emulgeálószert, aromát nem tartalmaz.
Másik kedvenceim a madagaszkári csokik, ezeknek is mindig van egy annyira sajátos íze, ami mindig magával ragad. Ez már karakteresebb ízű, mint a venezuelai (pedig 2%-kal kevesebb a kakaótartalma), erőteljes bogyós gyümölcsös ízvilága van, amit a rászórt kakaóbabtöret még intenzívebbé tesz.
3. Madagaszkár – Ambolikapiky, 72%-os étcsokoládé, Trinitario babokból, 70 órán át konsírozva.
Összetevők: Trinitario kakaóbabok, nádcukor, kakaóvaj. Emulgeálószert, aromát nem tartalmaz.
Madagaszkári csoki, mégis egész más ízvilágot képvisel, mint az előző. Ahogy elkezd olvadni, azonnal érezhető egy citrusos savasság, de nem bántó, inkább csak fel-feltűnik itt-ott a nyelven, ezt pedig szépen kiegészíti a meggyre hasonlító édeskés ízjegy.
Equador bio, tonkababbal, melengetően fűszeres
4. Equador-i 73%-os bio étcsokoládé tonkababbal, (nincs adat a felhasznált babok fajtájáról és a konsírozásról)
Összetevők: bio kakaóbabok, bio nádcukor, bio kakaóvaj, bio tonkabab. Emulgeálószert, aromát nem tartalmaz.
Nagyon szeretem a tonkababot, mert olyan jó fahéjas-vaníliás ízvilága van. Ezt a 73%-os étcsokit is gyönyörűen megszelidíti, nincs nyoma keserű íznek, savasságnak. Majdnem olyan ez is, mintha tejcsoki lenne. Az állaga ugyanolyan selymes, könnyen olvadó, mint a korábbi tábláké, szóval ez is biztosan sokáig konsírozták.
5. Equador-i 52%-os bio tejcsokoládé citromos mirtusszal, (nincs adat a felhasznált babok fajtájáról és a konsírozásról)
Összetevők: bio kakaóbabok, bio nádcukor, bio kakaóvaj, bio tejpor, bio citromos mirtusz. Emulgeálószert, aromát nem tartalmaz.
Kakukktojás a sorban ez a tejcsokoládé. Igaz, nem is olyan, mint a megszokott tejcsokik, hiszen 52%-os kakaótartalommal rendelkezik. Ennyivel már étcsokinak is elmenne, de a tejpor hozzáadása miatt lesz tejcsoki belőle. Nagyon tetszenek az úgynevezett ‘dark-milk’ vagy ‘strong milk’ csokoládék, azaz magas kakaótartalmú tejcsokoládék, mert lágyabbak, mint az étcsokoládék, de nem bántóan édes az ízük. Igazán jól kihozzák a kakaó igazi ízét. Ennél a csokinál pedig a hozzáadott ausztráliai citromos mirtusz (ami nem ugyanaz, mint a citromverbéna, mint utólag megtudtam) nagyon kellemes citrusos frissességet ad a csokoládénak anélkül, hogy tolakodó lenne.
Ha negatívumot kellene írnom, csak egy dolog jut eszembe (azon kívül, hogy túl gyorsan elfogy), hogy hiába egyszerű kockás felosztású a tábla, a vékonysága miatt soha nem a törésvonal mentén törik, hanem teljesen random módon (úgy tűnik, pont a törésvonalak mentén vastagabb a csoki, így ott jobban egyben marad..)
Karácsonyra kaptunk ajándékba egy közepes méretű BN bonbonválogatást is. A csomagolás nagyon letisztult és látszik, hogy itt is adtak a minőségre. A natúr színű, kemény dobozkában találunk egy kis színes füzetkét, ahol minden bonbonról megtudhatjuk, milyen ízű, és a cégről is kapunk néhány információt. Ezalatt volt még egy kis kártya is, amiből kiderült, hogy ezt a dobozt a Marlene nevű alkalmazottjuk csomagolta. Szerintem ez egy nagyon kedves és személyes gesztus.
kicsomagolás lépésről lépésre (közben már elfogyott néhány bonbon :))
A körültekintő csomagolás alatt pedig ott sorakoztak az egyszerű, téglalap alakú mártott bonbonok, változatos díszítéssel (transzferfólia, struktúrafólia, színes ecsetvonás, mártóvillás dombornyomat, rászórt feltét). A kis füzet segítségével el is kezdtük kiválogatni az igazán izgalmasnak tűnő ízeket. Összesen 20 bonbon volt a dobozban: venezuelai, equadori és sao tomé-i területszelektált kakaóbabokból készült étcsoki ganache, fahéjas, gyömbéres, szecsuáni borsos, levendulás, kakukkfüves-narancsos, jamaikai borsos, édesgyökeres, kávés-csillagánizsos, tonkababos, pirított szezámmagos, earl grey teás ganache, ropogós mandulapraliné, ropogós négyfűszeres mogyorópraliné, 70%-os mandulamarcipán, pisztáciamarcipán, réteges fügezselés-málna ganache, sós karamell.
a teljes 20 darabos bonbonválogatás (kép forrása)az egyes bonbonok képe és leírása franciául, hollandul és angolul
Természetesen, ismerve a táblás csokikat nagyon nagy elvárásokkal kóstoltuk meg ezeket a bonbonokat. Annyiban mondanám csak, hogy csalódtunk, hogy átütőbb, intenzívebb ízeket vártunk. De összességében mindegyik nagyon finom volt, a ganache-ok és a pralinék állaga is tökéletesen krémes, lágyan olvadós volt. Nem volt semminek fura utóíze, de ahogy írtam, kicsit lehettek volna merészebbek a fűszerezéssel. (Vagy csak mi vagyunk nagyon vad csokikhoz szokva?). A legjobb talán a kakukkfüves narancsos volt, mivel ez az ízkombináció szinte minden csokikészítőnél feltűnik, de itt éreztem először igazán a kakukkfű ízét, sehol máshol. Szóval ezért jár a pirospont :). A gyümölcszselés réteges bonbonnál érdekes párosítás volt a füge-málna, de sajnos a fügezselé nagyon vékony réteg volt csak, így nem igazán tudott érvényesülni, a málna aromája szinte teljesen elnyomta szegényt. A marcipánoknak nagyon jó állaga volt és egyáltalán nem a cukor dominált bennük, hanem a mandula/pisztácia. Nem csoda, hisz volt bennük “anyag” bőven.
Ha ajánlanom kellene, mindenképp inkább a táblás csokikat ajánlanám elsőként, de a bonbonválogatással sem lehet nagyon mellélőni. Végszónak tényleg csak annyit írnék, hogy legalább egyszer mindenki próbálja ki Benoit Nihant táblás csokijait, mert összehasonlíthatatlanul fenomenális az ízük! Én teljesen rákattantam 🙂
Ti kóstoltátok már? Melyik a kedvencetek? Írjátok meg kommentben!
Rólam
Szia, örülök, hogy itt vagy! Lilla vagyok, a Kakaó Nagykövet, és ezen az oldalon szeretném megosztani veled a kakaó és a craft bean-to-bar csokoládék iránti szenvedélyemet.
Ha felkeltettem az érdeklődésedet, szeretettel várlak valamelyik csokoládékóstolómon!
