Tag: francia

Második kiszemeltem egy őrült francia, aki Brüsszelbe merészkedett. Patrick Roger nem sokat teketóriázott, azonnal a Grand Sablon téren, Pierre Marcolini (a leghíresebb belga csokikészítő) és a többi megkerülhetetlen csokis márka tőszomszédságában nyitott üzletet. A kirakatában mindig óriási méretű csokiszobrokat lehet látni, a bolt belsője pedig egészen futurisztikus. Itt Brüsszelben a bolt közepén húzódik egy kb. egy méter magas fal, ami asztalként szolgál, de kicsit olyan, mint egy kidőlt fatörzs, a plafonról pedig rengeteg zöldeskék lámpahasáb lóg a csokik fölé. Ottjártamkor még a karácsonyi dekorációnak szánt pingvincsaládok álldogáltak a kirakatban, de korábban már láttam nála egy nagy fekvő tigrist is.

Saját magát ő sem szimplán csokoládékészítőnek hívja, hanem utalva a szobrász hajlamaira, csokoládéművésznek. Bemutatkozójában azt írja, hogy ő az ízeket formázza, a csokoládét nyersanyagként használja, hol 80 kilós tömbökből farag ki valamit, hol pedig apró bonbonokat készít belőle. Az ízek árnyalatai, a texturák váltakozása és a bonbonok külső megjelenése teszik Patrick Roger világát olyan különlegessé. Pontlevonás jár azért, mert az ízek nincsenek kiírva, így egyenként kell végigkérdezni, hogy mi micsoda, és közben dönteni, hogy ez tetszik-e vagy sem. Ez nagyon időigényes szerintem, és turisták szempontjából nem túl jó taktika. Franciául és angolul mindenképpen ki kellene írni az ízeket, mert az segíti a vásárlókat, engem személy szerint kicsit vissza is tart a vásárlástól, hogy ennyit kell kérdezgetni, pedig még nyelvi gondjaim sincsenek.

Elsőre egy kisebb bonbonválogatást kóstoltam tőle, finomsági sorrendben mutatom be őket:

Delhi – citrom-bazsalikom ganache, ez elképesztően jó! Annyira friss, pont eléggé savanykás a citrom, és mintha egy friss bazsalikomlevélre harapnánk rá. Hangsúlyoznám, hogy én imádom a friss bazsalikomot. Néha szoktunk venni a konyhába cserepeset, és amíg ki nem nyiffan szegény, rendszeresen lelegeljük a szendvics tetejére, de néha csak úgy magában egy koktélparadicsommal. Szóval, aki szereti, annak ez a csoki nagyon tetszene. Amikor megkóstoltam, azt éreztem, hogy azonnal ebből még még még! Ez az eddigi legfinomabb bonbon amit Belgiumban kóstoltam, de összesítettben is dobogós Aneesh Popat mellett.

Opium – a nevével ellentétben nem mákos bonbon, hanem egy szaftos (ez furán hangzik így leírva egy csokis beszámolóban?), diós mandulamarcipán. Olyan finoman jön ki a pörkölt dió íze, ahogy olvad a szájban, hogy nem csodálom, hogy az ópium nevet kapta. Kicsit mintha rumos íze is lenne, de nem tudom, mik a pontos összetevők. Szorosan követi az előző citromos-bazsalikomost a toplistán.

Trinidad&Tobago – rumos mazsolás marcipán. Tudni kell rólam, hogy a másik mániám a rumos csoki (Sport szelet, valaki? – akkor is, ha az igazi csokit ritkán látott), főleg a rumos mazsolás. Persze az eddigi ízélményeim mindig a német rumos-mazsolás marcipántól származnak, úgyhogy nagyot néztem, mikor ebbe a bonbonba beleharaptam. A közepén iciripiciri sötét mazsolaszem ült (lehet, hogy csak egy fél szem), és igazi rum íze volt, nem ám aroma! Harmonikus ízvilágot alkotott, nem volt túl alkoholos, csak amennyire kellett. Nem véletlenül lett bronzérmes nálam.

Bornéo – ázsiai szezámmag grillázs étcsokoládéba mártva. Ismeritek azt a szezám szeletet, amiben három vékony roppanós szezámgrillázs szelet van? Na, én abból fulladásig tudok ropogtatni. De azért a sok elrágcsált szezámmagnak egy idő után előjön egy kesernyés utóíze, ami normális, de nem túl finom. Igaz, hogy a Roger-féléből most nem állt rendelkezésre olyan nagy mennyiség (csak 1 kocka), de lehet, hogy ő megtalálta a megoldást. Az étcsokis bevonat kicsit mintha citrusos ízű lenne, nagyon szépen lekerekíti a szezámmag ízét, a karamellréteg is hajszálvékony, nem lesz tőle túl édes az egész bonbon. Igaz, ez mondjuk kicsit kakukktojás, mert ez csak egy vékony négyzetlap, nem töltött bonbon. Szezámrajongóknak nagyon ajánlom!

Grenouille – a béka névre hallgató bonbonban remélem igazi béka nem volt, volt benne viszont egy réteg lágy mandulamarcipán, és egy réteg narancsos ganache. Nem az a tipikus narancsos marcipános csoki, amit mondjuk egy szaloncukornál megszokhattunk. A narancs szinte alig-alig érezhető, épp csak felsejlik itt-ott a nyelven, nem bántóan édes, de nem is savas. Pont jó. Bár kicsit lapos az előzőekhez képest. Sajnos a szállítás közben összenyomódott, így azt fényképezés nélkül tüntettem el 🙂

Jacarepagua – állítása szerint indiai citromfüves-borsmentás ganache. Az utolsó helyet kapta, mert ezt viszont kicsit túlzásba vitték. Nem nagyon ismerem az indiai citromfű ízét (ez nem ugyanaz, mint az orvosi citromfű, amit gyógyteaként lehet kapni), de ennek a bonbonnak olyan mérhetetlenül savas citromíze volt, menta pedig egyáltalán nem, hogy azt hittem nem marad nyál a számban, mire lenyeltem. Tudom, gyakran panaszkodom, hogy nem elég intenzív egyes csokik fűszerezése, ez viszont már nekem is egy kicsit sok volt. Hangsúlyoznám, hogy ez az én személyes véleményem, ettől még lehet, hogy másnak ez nagyon ízlene, akár jobban is, mint a többi, amit én a listámban előbbre soroltam. Így egymagamban nem vagyok túlzottan reprezentatív minta azt hiszem.

Összességében nagyon meg vagyok elégedve Patrick Roger csokijaival. Biztos vagyok benne, hogy fogok még tőle kóstolni, mert izgalmasak és intenzívek az ízek, kóstoláshoz megfelelő nagyságúak a bonbonok (Marcolini-nél panaszkodom mindig, hogy túl aprók a csokik), és mert kíváncsi vagyok, éppen milyen szobor fog visszanézni rám a kirakatból 🙂

Ti szeretitek az ehhez hasonló izgalmas ízpárosításokat? Kóstoltatok már bazsalikomos csokit? Írjátok meg kommentben!