Kicsit személyesebb poszttal szeretnék jelentkezni. Sok idő eltelt az utolsó bonbonos posztom óta, és több komoly változás is történt azóta az életemben mind privát, mind pedig szakmai téren. A privát rész nyilvánvalóan nem tartozik a blog témakörébe, viszont kihatással van rám és a munkámra. Két fontos változást emelnék ki, az első az az, hogy 2016 decemberében született egy kisfiam. Mellette nem igazán tudtam bonbonozni, emiatt is történt egy kis irányváltás a szakmai érdeklődésemben. A másik nagy változás, hogy egy rövid magyarországi kitérőt követően 2019 júliusában Bécsbe költöztünk. Ez is több szempontból befolyásolja a csokival való munkámat.
Ha viszont már követtetek egy ideje az Instagramon, akkor tudhatjátok, hogy az angliai tartózkodásom alatt elkezdtem angolul is blogolni a Kisbogár mintájára Little Beetle Chocolates néven. Teljesen beszippantott a bean-to-bar és területszelektált csokoládék világa, megszállottként gyűjtöm a különböző készítők tábláit, és ezekről írok rövid beszámolókat az instagramra. Műhelylátogatásokon is jártam, például a Fabric Csokoládé, a Harrer Chocolat, a Rózsavölgyi Csokoládé, Benoit Nihant, a Pump Street Bakery és a Damson Chocolate műhelyében, valamint az ausztriai Zotter csokigyárban is. 2019 februárjában pedig a Pikrea instagram workshop hatására elindítottam a magyar nyelvű instagram oldalamat, ekkor született meg a Kakaó Nagykövet. Lezárult tehát a Kisbogárhoz fűződő időszakom, ami lényegében hobbiból indult, hogy megörökítsem a csokis kalandjaimat. Ezek a kalandok azonban bár nem múltak el, átalakultak olyan szempontból, hogy már nem szimpla hobbi ez, hanem tényleg a hivatásommá vált.
A szülési szabadságom lejárta után nem mentem vissza a kis cambridge-i csokiboltba dolgozni, mert már más irányt vett az érdeklődésem, és úgy éreztem, itt nem tudok tovább fejlődni. Belevágtam egy kisebb vállalkozásba, ahol első körben három brit csokoládékészítő táblás csokijait árusítottam a helyi termelői piacon, emellett pedig tematikus csokoládékóstolókat is tartottam. Ha járt valaki anno Szántó Tibor kurzusain, akkor tudja, hogy nagyjából miről beszélek.
Mindenképpen meg szeretném említeni még egyszer is itt Szántó Tibort, és az ő sajnálatos távozását. A szomorú hír után napokig nem tértem magamhoz, annyira megrázott, pedig csak néhányszor találkoztam vele személyesen. Tibor olyan szakértelemmel, szakmai alázattal, a kakaó és a csokoládé iránti szenvedéllyel dolgozott, amit manapság ritkán látni. Nála kóstoltam először pörkölt kakaóbabot. Csokikóstoló kurzusai hiánypótlóak voltak, nagyon sokat tett azért, hogy szélesebb körben megismertesse az emberekkel milyen is az igazán jó csokoládé. És bár már szerencsére Magyarországon is szép lassan egyre könnyebben elérhetővé válnak a hazai és külföldi készítők csokoládéi, amíg a fogyasztó közönség nem érti, hogy ezek miért különlegesebbek a szupermarketek polcain található névrokonaiktól, addig sajnos nem sok minden fog változni a csokoládéiparban.
Időközben több csokoládékóstolással kapcsolatos tanfolyamot is elvégeztem, elsőként az École Chocolat Mastering Chocolate Flavour online kurzusát, ahol különböző összehasonlításon alapuló gyakorlatokat kellett elvégezni a részletes elméleti tananyagok tanulmányozása mellett. 2018 márciusában Londonban részt vettem az International Institute of Chocolate and Cacao Tasting (Nemzetközi Csokoládé- és Kakaókóstoló Intézet) 1-es szintű kóstoló tanfolyamán, ahol szintén sokat tanultam a csokoládékészítésről és kóstolásról. Olyasmi ez, mint amikor valaki borszakértőnek tanul (bár ilyen tanfolyamon nem jártam, ezért elnézést, ha valótlant állítok, de laikusként ehhez tudom leginkább hasonlítani).
Nagyon fontos szerepet tölt be az életemben az a nemzetközi csokis közösség, akikre az Instagramon keresztül találtam rá (van egy szakmai zárt Facebook csoport is, amelynek a tagja vagyok, sokan tagjai ennek is). A hozzám hasonló lelkes csokikóstolók közül néhánnyal csokis levelezőpartnerekké váltunk. Itt a levél nem annyira hangsúlyos, általában csak egy rövid kis üzenetet írunk egymásnak, annál is inkább fontos a csomag tartalma. Táblás csokoládékat és kis kóstolókockákat küldünk egymásnak. A csokicsere lényege, hogy így olyan készítők termékeihez is hozzá tudunk jutni, amit amúgy nem tudnánk megvásárolni, főként földrajzi korlátok miatt. Így nem meglepő, hogy az Egyesült Államokba vagy éppen Dél-Koreába küldtem csomagokat, és innen kaptam én is kóstolókat.
Szakmai pályafutásom mérföldkövének tekintem, hogy 2019-ben két angol nyelvű cikkem is megjelent a legújabb csokoládés szaklapban a Cacao magazinban. 2020-ban pedig kóstolással egybekötött előadást tarthattam a magyar ChocoCard és a dominikai köztársasági Zorzal ültetvény vezetőjével a nívós amszerdami Chocoa fesztiválon, valamint online előadásokat is tartottam a Digitális Csokifesztiválon 2020 októberében.
Ezen az úton szeretnék tehát továbbhaladni, közérthető módon beszélni a kakaóról és csokoládéról, kézműves készítőkről, eloszlatni sok tévhitet és téves információt és továbbra is hoznék néha recepteket, képes vagy videós elkészítési útmutatókat is. Nyugodtan írjátok meg, mi érdekelne titeket a legjobban. Ezúton is köszönöm a sok megkeresést (kommentben és emailben) például temperálással kapcsolatban.
Szerdai kóstoló rovatomban ezúttal a skóciai The Chocolate Tree boltját és termékeit szeretném bemutatni. Tavaly nyáron átutazóban voltunk Edinburgh-ban, a szállásunkat pedig sikerült úgy kiválasztani, hogy pár perces sétára legyünk attól az utcától, ahol két csokibolt és több kis kávézó, delikátesz jellegű bolt és étterem található. Így, bár csak egy éjszakát töltöttünk itt, háromszor is megfordultunk a The Chocolate Tree kis kávézójában.
A céget egy fiatal házaspár, Friederike és Alastair alapította 2009-ben, és azóta számos díjat nyertek bean-to-bar csokoládéikkal. Ezek mellett ízesített táblás csokikat és bonbonokat is készítenek. Mostani kóstolómban 4 bean-to-bar táblát és két ízesített táblás csokit fogok bemutatni. A bonbonok finomak voltak, csak nem nagyon bírták a hazafelé utat az autóban, így nem voltak túl fotogének.
Kezdjük is a bean-to-bar csokikkal. Kínálatukban jelenleg négy madagaszkári, két perui, egy venezuelai tábla található, illetve van egy kókuszpálmacukorral és kókusztejporral készített tejcsokijuk és egy 40%-os gianduja (mogyoróval dúsított csokoládé) táblájuk is.
Kókusztjeporral és kókuszpálmacukorral készített 55%-os tejcsokoládé Extrán selymes textúrájú, hűvösen olvadó csokoládé. Krémes, enyhén kókuszos ízű, de a lecsengésben, utóízben azért érződik, hogy ez egy magas kakaótartalmú (ún. dark milk) tejcsokoládé, illetve karakteresen érződik a kókuszpálmacukor karamelles, jellegzetes íze is. Nagyon nehéz nem egyszerre megenni az egészet, annyira eteti magát. A kókuszpálmacukornak köszönhetően viszont sokkal kevésbé emeli meg a vércukorszintet, tejérzékenyek és vegánok is fogyaszthatják, szóval igazi csokifőnyeremény! A csomagoláson természetesen kókuszpálmák lengedeznek, máris egy dzsungelben érezhetjük magunkat.
Peru, Maranon Pure Nacional, 60%-os tejcsokoládé Többször is emlékeztetnem kellett magamat, hogy a 60%-os jelölés ellenére, ez is tejcsokoládé. Méghozzá milyen finom! Nagyon ritkának számító Pure Nacional minősítésű kakaóbabokból készül, melyek az Andok-lábánál egy eldugott kis helyen teremnek, Don Fortunato családi ültetvényén. A csomagoláson még a fényképe is rajta van, és a vásárlással az ő munkájukat segítjük, illetve azt, hogy ez a ritka kakaófajta megmaradhasson. A csomagoláson egyébként kicsit szögletes perui lámákat láthatunk. A kóstolási jellemzők szerint mézes, karamelles íz keveredik egy vaníliás, tölgyes ízzel, végül enyhén citrusos utóízt érezhetünk. (Leírva egyébként olyan jól hangzik… de néha azért egy-egy ilyen szofisztikáltabb leírás nagyon össze tud zavarni, mert nem feltétlenül ilyen ízeket érzek. Tölgyfát például még sosem kóstoltam :D). Elsőre égetett karamell íze van, ami enyhén vaníliás de kesernyés kakaós ízbe fordul át (ez lehet a tölgyfa?), de nálam a citrusos lecsengés elmaradt. Azért így is nagyon finom 🙂 Ez a tábla egyébként 2015-ben bronz minősítést kapott az Academy of Chocolate zsűrijétől.
Madagaszkár, Sambirano-völgy 70%-os ‘raw’, pörköletlen babokból készült étcsokoládé Itt szándékosan a pörköletlen táblát választottam, mert madagaszkári, Sambirano-völgyből származó (egészen pontosan az Akesson ültetvényről) csokoládét már többfélét is kóstoltam, de pörköletlen változatot még nem. Trinitario babokból készült, a leírás szerint intenzív mangó és passiógyümölcs ízű, friss zöld fűre hasonlító utóízzel (legelészni sem szoktam mondjuk… persze értem én, hogy ilyenkor inkább a szaglás alapján jönnek rá ezekre az ízekre). Nekem igazából az jutott eszembe róla elsőre, hogy igen, ezt ismerem. A madagaszkári csokik (amelyek legtöbbje szintén Akesson ültetvényéről származik) jellegzetes trópusi gyümölcsös, savanykás, citrusos jegyei jöttek elő főként, amit az enyhén szemcsés állag (nagyon hasonló Szántó Tibor tábláihoz) csak fokozott. Őszintén szólva, nem hiszem, hogy vakon megmondtam volna, hogy pörköletlen babokból készült, talán egyszerre kellett volna kóstolni a pörkölt babokból készült társával, de abból nem vettem. A csomagolásról egyébként riadt képű, vicces kis madagaszkári lemúrok néznek vissza ránk. 🙂
Venezuela, Carenero Superior 80% Nem hagyhattam ki a venezuelai csokit sem, főleg, hogy anno Szántó Tibornál a szintén Carenero babokból készült csoki tetszett a legjobban. Egyébként is szívem csücskei a venezuelai csokoládék (például ugye Benoit Nihant Chuao-ja). Ezt ráadásul a különleges gonddal erjesztett Superior minősítésű trinitario kakaóbabokból készítették. Ízjegyeit tekintve a trópusi gyümölcsös, fűszeres ízvilágot képviseli, enyhén földes utóízzel. Amit a legjobban szeretek a venezuelai csokoládékban, hogy még egy ilyen 80%-os étcsoki sem keserű egyáltalán. Testes kakaóíze van, enyhén édeskés gyümölcsös jegyekkel. Amikor valaki azt mondja, hogy a 80%-os csoki már ehetetlenül keserű számára, legszívesebben megmutatnám neki ezt, vagy egy ehhez hasonlót, hogy ne mindig a Lindt jusson az emberek eszébe az étcsokoládéról.
Haggis Spice Bátorságpróba is volt egy kicsit ez a csoki, mert a ‘haggis’, a skótok nagy nemzeti étele, leginkább talán a mi disznótoros ételeinkhez hasonlít. Persze a csokiba nem tettek húst, vagy belsőségeket (szerencsére), csak a haggis ízesítéséhez használt fűszerekkel bolondították meg, melyben van feketebors, rozmaring, só, koriandermag, szerecsendió virág és kakukkfű, valamint skót zab (nem zabpehely, hanem durvára vágott egész zabszemek). Mindez egy 58%-os étcsokoládén található. Az íze karakteres, kellemesen fűszeres, leginkább a só és a bors íze jön át, és a zabszemek ropogóssága, a rozmaringot és a kakukkfüvet alig lehet csak érezni. Nem egy hétköznapi ízkombináció, de sokkal jobb, mint amilyenre számítottam!
Török kávé Már biztos írtam, hogy nem kávézom, de szeretek minden kávéízű dolgot. Így nem nagy meglepetés, hogy ezt a kávés csokit választottam. Nagyon felkeltette ugyanis az érdeklődésemet, hogy a durvára tört kávészemeket kardamom, vanília és rózsaolaj egészíti ki ebben a csokiban. A 74%-os étcsokoládé tökéletes alapot nyújt ehhez az ízkombinációhoz, hiszen így nem túl édeskés vagy szappanos a rózsa és kardamom miatt, hanem ezek csak aláfestésként jelennek meg a kávé mellett. Tökéletes párosítás, az egyik legjobb kávés csoki, amit valaha kóstoltam!
Végül pedig megmutatom még a perui pörköletlen kakaóbabokat is, amiket szintén itt vettem. Ebből készül a 60%-os perui tejcsokoládé például. A kakaóbabokat egyenként fel lehet törni, mert nagyon vékony héjuk van (ebből lehet kakaóhéj teát készíteni!). Amikor lefejtjük a babokról a héjat, akkor azok vagy egyben maradnak, vagy szétesnek apróbb darabokra, ez a kakaóbabtöret. Állagra olyan, mintha például mandulát rágcsálnánk, az íze pedig nagyon intenzív, kesernyés, gyümölcsös, és enyhén kakaós. A pörkölés során a keserű íz általában enyhül, a kakaós íz pedig erősödik.
A csomagolás szerint ez a Pure Nacional kakaóbab a világon az egyik legritkább, különlegessége, hogy a friss kakaóbabok majdnem fele fehér színű (hasonlóan a Porcelana nevű Criollo alfajhoz), szemben az átlagos sötétlilával. Alapvetően ecuadori kakaófajta volt, és azt hitték sokáig, hogy már teljesen kihalt, amikor valaki véletlenül rábukkant az Andok lábainál a Maranon folyó partján, Peruban. A kutatók szerint pedig minél világosabb, fehérebb a kakaóbab, annál kevésbé keserű az íze.
Mielőtt Cambridge-be költöztünk, a Google-ön nézegettem a város térképét, és hogy milyen boltok, üzletek, éttermek vannak a belvárosban. Akkor még azt gondoltam, hogy a Hotel Chocolat, egy ötcsillagos szálloda. Azóta kiderült, hogy szerencsére nem, hanem annál sokkal jobb: csokibolt! Elsőre mondjuk nem igazán fogott meg maga a bolt, annyira fekete benne minden, inkább olyan, mint egy méregdrága parfümöket vagy svájci órákat árusító üzlet, nem pedig valami olyan hely, ahova nassolni járunk.
Szép lassan aztán megismertem a név mögött rejlő céget, a történetüket, és kiderült, hogy egy komoly láncolattá nőtte ki magát a kis angliai vállalkozás. A csokikészítésen kívül ugyanis már saját kakaóültetvényük is van Saint Lucia szigetén (karibi térség), ahol nevükhöz híven most már hotelt is működtetnek. Angliában pedig több városban a boltokkal párhuzamosan éttermet vagy kávézót is nyitottak. Tavaly jelent meg első saját szakácskönyvük, amiben a boltjaikban kapható édes és sós termékek receptjei mellett az éttermeik legkedveltebb fogásait is felvonultatják. A könyv címe ‘A New Way of Cooking with Chocolate‘, avagy kb. ‘Újhullámú csokoládés receptek’.
Képek a Saint Lucia szigetén található kakaóültetvényről.
Angus Thirlwell, az egyik alapító, négy oldalas, képes előszavában röviden elmeséli a cég megalakulásának és saját kakaóültetvényük megszerzésének legfontosabb pillanatait, és megtudhatjuk, milyen elvek mentén hozták létre először Saint Lucia szigetén, majd Londonban is az első olyan éttermet, ahol minden fogásban van kakaó vagy csokoládé! Ezt egy rövid szótár követi, ahol a legalapvetőbb alapanyagokat, fogalmakat ismertetik meg az olvasókkal, mindezt praktikus tanácsokkal fűszerezve.
Házi mogyorókrém és sós karamellkrém változatok.
Az első fejezet címe ‘Reggelik a kakaóültetvényen‘, amelyben főként pörkölt kakaóbabtöretet vagy reszelt étcsokoládét tartalmazó recepteket találunk: a gyümölcsös turmixok, házi műzlikeverék vagy műzliszelet, banánkenyér és házi mogyorókrém mellett akad itt recept a sós reggelit kedvelők számára is, fehércsokis makrélakrém, kakaóbablisztes kenyér, kakaóbabtöretes házi vajkrém. Mindeközben arról olvashatunk, mennyi energiával tud feltölteni az, ha pörkölt kakaóbabot rágcsálunk, vagy éppen étcsokoládét majszolunk. A kakaó magas antioxidáns tartalmáról gondolom már mindenki hallott, ahogy arról is, hogy elfogyasztása után megnövekedik a szervezetben az endorfin, boldogsághormon szintje, a koffeinhez hasonló élénkítő hatásról már nem is beszélve. Egyszóval nyugodtan egyetek csokit reggelire, fel fogja dobni az egész napotokat! Azt saját tapasztalatból mondhatom, hogy a kakaóbabtöret műzlibe, zabkásába, joghurtba keverve isteni csokis ízt ad (cukor nélkül is), nagyon jó ropogós, én még banános vagy mézes pirítós tetejére is szoktam belőle szórni.
Minden receptbe jut egy kis kakaóbabtöret, kakaópor, vagy csokoládé
A második fejezet szintén a Saint Lucia sziget egyik életképét mutatja be. Az úgynevezett Jump Up (felugrás) egy rögtönzött összejövetel naplemente után a tengerparton vagy valakinek a kertjében, ahol esznek-isznak és táncolnak. Ennek megfelelően előételeket és party falatokat találunk ebben a fejezetben: kakaóbabtörettel ízesített balzsamecetet, fehércsokis tormakrémet, chillis kakaóbabtörettel ízesített falatokat, szószokat.
A harmadik fejezetben kakaóval felturbózott főételek receptjei sorakoznak, amiből kiderül, milyen jól párosítható húsokkal is ez a sokoldalú alapanyag. A hamburgerbe kakaóbabtörettel ízesített sörben párolt hagymakarikák kerülnek, a franciák vörösboros kakaspörköltjébe (coq au vin) és a húsgombócokba is jut egy tábla étcsokoládé, a krumplipürébe pedig fehércsoki.
A negyedik fejezetet, karibi szigettel rendelkező éttermesként mi másnak szentelhetnék, mint a halaknak és tenger gyümölcseinek. Ezekben a receptekben főként a kakaóbabtöret szerepel, dresszingekben, ropogós panírbundában, marinádokban kap helyet, vagy pedig áztatásos módszerrel sört, gint ízesítenek vele, és ezt használják fel a halak elkészítésénél.
Olívabogyó, hummusz és padlizsánsaláta kakaóbabtörettel.
Az ötödik fejezet a zöldségeké és salátáké. Olívabogyót, olajos magvakat, de még padlizsánsalátát is ízesíthetünk kakaóbabtörettel, vagy a saláták mellé felszolgált ropogós kétszersült tésztájába is belekeverhetjük. Gombás ételeknek különleges telt ízt kölcsönöz mind a töret, mind pedig egy kevés reszelt étcsokoládé (például rizottóban).
Mindenki megnyugvására, a hatodik és hetedik fejezetben már édességek sorakoznak. Panna cotta, többféle csokimousse, sajttorta, mogyorókrémes torta, lávasüti indítják a sort, aztán jön még bonbonnal töltött fánk, csokis vajkaramella, az elmaradhatatlan brownie és csokis keksz is.
A nyolcadik fejezetben italokat találunk, a kakaóhéj teától kezdve, forrócsokikon át, egészen a kakaós vagy csokis koktélokig. Az utolsó, kilencedik fejezet kakaóbabtöretes, csokis alapanyagok receptjeit sorolja fel, amelyeket a korábbi fejezetek receptjeiben köretként, kiegészítőként felhasználtak. Ilyen például a kakaóbabtöretes kétszersült és a fehércsokis makrélakrém vagy tormakrém, de olyan újdonságokat is találunk, mint az étcsokis aioli (francia fokhagymás majonéz), csokis baconös krém, kakaóbabtöretes pesztó, kakaóbabtöretes-chillis olaj, csokoládés balzsamecet és fehérborecet, csokis magos mustár, kakaóbabtöretes kenyérmorzsa.
Mogyorókrémes csokitorta…
A könyvben szereplő alapanyagokból sokat megtalálhatunk a Hotel Chocolat boltjaiban is, ahol saját márkás termékként árulnak kakaós gint, kétféle balzsamecetet, kakaóporral színezett száraztésztát, csokis pesztót, tormakrémet, kakaós sört is. Emellett csokikóstoláshoz párosítható portói bort, de még kakaóvajas kozmetikumokat is vásárolhatunk náluk. Azt hiszem jól látszik, hogy amibe lehet, abba ők beletették a kakaó összes létező formáját. Elsőre ez egyébként biztos túlzásnak tűnhet, vagy erőltetésnek, hogy majd ők megmutatják, hogy csakazértis mindenbe lehet kakaót vagy csokit tenni. De, és ezt már Willie Harcourt-Cooze könyvében is láthattuk, inkább arról van szó, hogy a pörkölt kakaóbabtöret nagyon sokféleképpen felhasználható, és inkább csak a gondolkodásmódunkon kell változtatni, hogy ne mindig az édes csokoládéíz jusson róla eszünkbe, hanem fűszerként, ízesítőként alkalmazzuk, az ételek ízének intenzívebbé tevése érdekében. Ezt a személetet pedig csak támogatni tudom, hiszen ahogy mondtam, én is előszeretettel használom a kakaóbabtöretet főleg reggelihez, de igyekszem már nem csak édes receptekbe is belecsempészni. Ezért ebből a könyvből majd szándékosan egy sós receptet fogok bemutatni nemsokára.
Édes és sós receptekre egyaránt találunk javaslatokat ebben a könyben.
Ti mit gondoltok a kakaó ilyen jellegű felhasználásáról? Ettetek már hasonló ételeket?
Nemrég egy hosszú hétvégét töltöttem el Svájcban, ahol természetesen a helyi csokoládé kínálatot nagyon közelről szemügyre vettem. A svájci csoki legalább annyira nagy hírnévnek örvend, mint a belga csoki, habár a bean-to-bar beszámolóimból majd kiderül, hogy ezek tulajdonképpen mennyire félrevezető fogalmak. (Elöljáróban annyit, hogy attól, hogy egy csokit Belgiumban vagy Svájcban készítenek, még nem feltétlenül a legjobb minőségű)
A csokoládé történetében fontos mérföldkőnek számít, amikor 1875-ben Henri Nestlé és Daniel Peter kitalálta, hogy tejport ad az étcsokoládéhoz, így krémesebb, kevésbé keserű csokoládét kaptak végeredményül, és megszületett a tejcsokoládé. Nyilván emiatt is Svájc főként az alpesi boldog tehenek tejéből készült tejcsokoládéjáról híres.
A másik híres svájci csokoládékészítő pedig nem más, mint Rudolf Lindt, aki a csokoládékészítés egyik fontos elemét, a finomítást avagy konsírozást fedezte fel 1879-ben. Az anekdoták szerint persze véletlenül jött rá, miután egy éjszakára elfelejtette a kakaómasszát őrlő gépet lekapcsolni, hogy minél tovább finomítja a masszát, az annál kevésbé lesz szemcsés, ezáltal pedig selymesebb, krémesebb lesz az állaga.
A genfi katedrális késő-gót színes káponája, genfi városképek
Svájci utazásom első állomása, már csak a repülőtér közelsége miatt is, Genf volt. Keservesen szakadó eső fogadott, de ez nem tántorított el attól, hogy végigjárjam a tóparti város legfontosabb csokiboltjait. Nagyon kényelmes feladat volt ez, hiszen a belváros két párhuzamos utcájában tulajdonképpen a legismertebb boltok mind megtalálhatóak, így nagyjából egy-két órás sétával le is tudható ez a túra.
A sétámat tehát a rue du Rhone és az avenue de la Confédération mentén tettem meg, kis kitérővel a katedrálist is közelebbről szemügyre vettem. A boltokban kb. 9-12 chf körül mozgott 100g bonbon ára, ami majdnem kétszerese a belga vagy brit csokoládék árának, pedig nem is annyira ismertek, mint mondjuk Pierre Marcolini vagy Patrick Roger.
A Stettler üzletébe tértem be elsőként. A bonbonokon és ízesített táblás csokoládékon, csokiba mártott narancshéjat, különféle drazsékat és cukrászsüteményeket is árusítanak. A bolt első emeletén egy kis kávézó is található. A bonbonok íze nincs feltüntetve, így az eladó kellő unottsággal elhadarta, hogy miből is lehet választani. A választék viszonylag nagy volt, de az ízek inkább a tradícionális vonalat képviselték: pralinék, marcipán, alkoholos trüffelek, sima étcsokoládés trüffel, néhány ganache. Az Earl Grey trüffel és a narancsos marcipán finomak voltak, és jópofa volt a pattogócukros tejcsoki ganache is. A pisztáciamarcipán indokolatlanul élénkzöld volt, és túlzottan édes is. A mogyorópraliné és az étcsokoládés trüffel pedig teljesen átlagosak voltak.
A Stettler bonbonjai
Az Auer kis üzletében viszonylag szűk és eléggé tradícionális kínálatot találtam, ahol az ízeket megint csak az eladótól kellett kicsikarni. A sós karamell érdekessége, hogy egy pekándiót ültettek a tetejére, kár, hogy a karamell szemcsés volt, kikristályosodott. A kávés pralinét igazi kávéval készítették, ennek nagyon örültem, de a pisztáciamarcipán itt is túl élénkzöld volt.
Auer étcsokis bonbonok
A ‘La Bonbonniere’ kirakata
La Bonbonniere boltja szintén patinás múltra tekinthet vissza. A csokoládékat a mai napig az emeleten készítik. A névvel ellátott bonbonok mellett itt is találtunk területszelektált táblás csokikat, óriásbonbonokat (ún. Bouché, jelentése: falat), amik az ősz jegyében egy óriási vadgesztenyét formáztak. A pisztáciamarcipán itt is eléggé műnek tűnt, kellemes volt a gesztenyemézes ganache, és finom volt a valenciai narancsos bonbon is. Itt megakadt a szemem egy bolíviai vadon termő criollo babokból készült csokoládén, melynek csomagolása két táblát is rejtett, az egyiket 40, a másikat 67 órán át konsírozták. Ez is bevándorolt a gyűjteményembe.
óriási gesztenyék
La Bonbonniere bonbonválogatás
A Rohr két boltot is üzemeltet egymás közelében, én a nagyobbikban jártam. Az őszi dekoráció miatt a boltot ellepték a sünök, gombák, őszi falevelek, gesztenyék. Zavarbaejtő volt, hogy az üres üzletben négy eladó is tartózkodott, de egyik sem szólt semmit, nem próbálták segíteni a választást, nem kérdezgettek, nem ajánlottak semmit. A fehér-tej-étcsokis pisztácia rocher viszont vitte a prímet. Igazi, ropogós pisztáciadarabkák, lágy csokoládé.
A Rohr egyik üzlete a belvárosban
Ezek a pisztáciás csokik nagyon finomak voltak! 🙂
A Laderach üzlete már messziről hívogatott, mert a kirakatban rengeteg ízesített óriástábla sorakozott, amiket úgy tördelnek kisebb darabokra. A bonbonválasztékuk is nagyon széles, emellett előre csomagolt válogatásokat, és néhány más márkájú csokoládét is lehet náluk vásárolni. Nagyon érdekes volt a szőlőmusttal készített trüffelgolyó, a szilvás trüffel, és szuper volt a folyékony Calvadossal töltött fehércsokis bonbon, amit cukorburokkal készítettek (mint a Dianás cukrot). A florentin lapkával dekorált mogyorópraliné is nagyon jól sikerült.
óriási csokitáblák mindenféle ízben a Laderach kirakatában
Laderach bonbonok
Philippe Pascoet boltja egy kis udvarban található itt a közelben, hangulatos kiülős kávézó terasz is működik itt. Ez volt az egyetlen bolt az összes közül, ahol az eladó beszélgetést kezdeményezett, adott kóstolót, kérdezgetett, elmagyarázta, hogyan készülnek a mártott bonbonjaik. Nagyon kedves volt, és így sokkal jobban éreztem én is magam, amíg válogattam. Az ízek itt sem voltak kiírva, de mivel az eladó nagyon kézséges volt, nem volt akkora hátrány. Vettem bonbonokat és egy táblás csokit is, egy Venezuelai Maracaibo tejcsokoládét, aminek érdekessége, hogy nem csak sima tejport, hanem gruyere-i (a városról elnevezett híres svájci keménysajt) tejszínt is adtak a csokoládéhoz, így extrán krémes állagú az egész. A bonbonok nagyon finomak voltak, tökéletesen eltalálta a felhasznált fűszerek, fűszernövények, egyéb ízesítők arányát. A legjobban a fűszernövényekkel ízesítettek tetszettek: rozmaringos, kakukkfüves, bazsalikomos étcsoki ganache, de nagyon jó volt a csillagánizsos, yuzus, abszintos is.
Philippe Pascoet bonbonjai
Utoljára a Du Rhone boltjába ugrottam be, ahol egy négy vágott bonbonból álló szezonális válogatást próbáltam ki. Ebben a boltban is működik egy kis kávézó és cukrászsüteményeket is kapni. A szezonális bonbonok mindegyike kétrétegű volt, egy vékony ganache és egy gyümölcszselé vagy gyümölcsös marcipánréteg: málna-bazsalikom, eper-menta amire emlékszem, sajnos elfelejtettem lefotózni a feliratot, és az ízből nem annyira derült ki számomra a másik kettő, bár finomak voltak.
Nyári kollekció a Du Rhone kirakatában
csokitigris 😀
Lausanne-ban szálltam meg, így a második nap ennek a városnak a körbejárásával telt. Itt már nem volt olyan sok csokibolt, és nem is annyira egy helyre koncentrálódtak, de azért találtam néhány érdekeset.
Noz – ez is pékségként is üzemel, ezen már meg sem lepődtem. A bonbonok mellett egy elég széles területszelektált táblás válogatásuk is volt. Viszont gyanús lett, hogy már a genfi boltokban is találkoztam hasonló csomagolású táblás csokikkal. Itt vettem két táblát, a Bonbonniere-ben még egyet ugye, és Philippe Pascoet-nál is láttam ugyanezt a csomagolást, ráadásul a bolíviai vadon termő kakaóbabokból készült csoki mindegyik helyen ott volt. Rá is kérdeztünk mindegyik helyen, de mindenhol azt mondták, hogy ezt ők készítik helyben. A vicc az, hogy a csomagolás belsejében viszont van egy kis kártya, ami feketén-fehéren mutatja, hogy ezt bizony a Felchlin, svájci csokoládégyár készítette (olyan, mint a Callebaut vagy a Valrhona). Szóval abban semmi nem lenne, hogy megveszik a Felchlin csokoládét, formába öntik és árulják. De még a csomagolás is teljesen ugyanaz, így pedig eléggé gyanús, hogy még a formába öntést sem ők végzik. Furcsa, de ennél közelebb nem kerültem a rejtély megoldásához, gondolom üzleti fogás, és nem számítanak arra, hogy valaki az összes boltot végigjárja, mint én, és rájön a turpisságra 😀
Nicola Noz boltja Lausanne-ban
Noz bonbonok, a színes levéllel díszített egy füge-aszaltszilva keveréket rejtett.
Durig – a város szívében, a városházától néhány lépésnyire található kis üzletben szintén volt egy szép területszelektált bean-to-bar választék, itt már saját csomagolással, tehát ez egy fokkal kevésbé gyanús, ráadásul más eredetű kakaóbabok is voltak, például kubai, amiből vettem is egyet. A bonbonok itt is inkább a hagyományos vonalat képviselik, de intenzív ízekkel és jó arányokkal találkoztam a kóstolt tételeknél. A maracujás karamell nagyon friss, ütős ízű volt, a mexikói fantázianevű pedig mézeskalácsfűszeres ganache-t rejtett.
Durig a hangulatos belváros szívében
Durig bonbonok, a passiókaramella vitte a prímet.
Lucien Moutarlier – a városháza másik oldalán található ez a cukrászda-kávézó, ahol néhány táblás csokoládét (ízesített táblák főleg) és bonbonokat is találtunk. Szuperszonikus pultból kerültek ki a bonbonok, ugyanis az üveglapot az eladó egy gombnyomással emelte fel, nem csak úgy simán kinyitotta. Itt egy trópusi gyümölcsös folyós karamellel töltött bonbont és két nyúlós karamellest (almás és banános) kóstoltam, ez utóbbiak nagyon jók voltak, mert elég puhák voltak, de mégis nyúlósak, de nem ragadtak a fogamba, és még finom ízük is volt! 🙂
Lucien Moutarlier kávézó-cukrászdája
Végezetül megemlíteném még a Claro bioboltot, ahol mindenféle fairtrade, bio terméket lehet kapni (ruhákat, ajándéktárgyakat és élelmiszert is), többek között csokoládét. A csokiknak olyan részletes a csomagoláson található leírása, hogy minden összetevő mögött zárójelben ott van a származási ország. Így a területszelektált csokoládék esetében nem csak azt tudhatjuk meg, melyik országból származik a kakaó, de azt is, hogy honnan jött a cukor, a vanília, vagy a többi ízesítő (kókusz, narancsolaj, tejpor, stb.). Itt szintén nagyon közvetlen eladóval találkoztunk, aki még finom mézeskalácsos keksszel is megkínált a kasszánál.
Lausanne-ban a rólam (csokoládékészítő nő) elnevezett út buszmegállójában 🙂 (Chemin de la Chocolatiere)
Természetesen nem kell ilyen sok csokiboltot bejárni ahhoz, hogy az ember svájci csokikat találjon. A szupermarketek polcai is rogyásig vannak két-három márka termékeivel. A legismertebbek a Cailler (Nestlé), Frey, Villars, és persze a Lindt.
szépséges kakaófák a genfi botanikus kert üvegházában
Az egyik kakaófa nem csak bimbózó virágokkal volt teli, hanem volt rajta legalább öt mini kakaógyümölcs is (bébicsoki :))
Azért mást is láttam ám közben, nem csak csokiboltokat. 🙂 A jó időnek hála nagyon jókat sétáltunk a genfi tó partján, felmentünk a hegyekbe egy duzzasztógáthoz, láttuk a Mont Blanc-t és a genfi botanikus kertben még termő kakaófákat is! Hazautazásom napján pedig Lausanne-ból nem közvetlenül Genfbe mentünk, hanem a másik irányba elindulva körbeautóztuk a tavat. Így például láttam Vevey-ben a Nestlé székházát (egyébként ebben a városban élt idős korában Charlie Chaplin, és itt is temették el), Montreux luxus riviéráját (teljesen olyan érzésem volt, mintha a francia riviérán lennék), a tóparton álló Chateau de Chillon középkori várát, aztán a tó déli oldalán átmentünk Évian (a híres ásványvíz) városán is.
Genfi-tó (a második képen alig észrevehetően de ott a Mont Blanc a háttérben :)), boldog alpesi tehén, Lausanne óvárosa a katedrálissal
duzzasztógát kb 2000 méteren, naplemente a Genfi-tavon, a Rhone folyó völgye
Genfi-tó és a Chateau de Chillon
Nagyon tetszett Svájc! Csodaszép a táj, a Genfi-tó és finomak a csokik 🙂
Az idei nyaralásunk rendhagyó módon nem mediterrán tájakon, hanem a sok esőtől zöldellő, bárányokkal teli Skóciában zajlott. Már néhány éve tervezgettük, hogy kirándulunk egyet a skót felföldön, aztán egy eléggé extrém biciklis videó hatására beleszerettünk az egyik szigetbe, amit úgy hívnak Isle of Skye.
Készültünk sok esőre, zord időjárásra, és a helyi nyári specialitásra, a ‘midge‘ invázióra (skót muslica, ami úgy csíp mint egy szúnyog). Nem számítottam viszont arra, hogy ennyi érdekes és finom kézműves csokoládéval is fogok találkozni útközben. Pedig szakmai ártalomként mindig előre rákeresek az interneten, hogy vannak-e csokiboltok az adott helyen, ahova megyek.
Skót tájakon
Odafelé egy éjszakára megálltunk St. Andrews városában, ami több mindenről is híres. Itt született például a golf, valamint ide járt egyetemre Vilmos herceg, és itt ismerkedett meg Katalinnal. Természetesen a helyi egyetem is nagyon jóhírű.
Ebben a kávézóban randizott Vilmos herceg Katalinnal 🙂
Öt napot töltöttünk a mesés Isle of Skye-on, és igyekeztük bejárni a legfontosabb természeti látványosságokat. Bármerre is megy az ember a szigeten, mindenhol dombok és hegyek veszik körül, minden üde zöld, és a lankákon boldogan legelésznek a bárányok, tehenek. Nagy szerencsénk volt, mert az öt napból mindössze az első nap délelőttjén és az utolsó nap esett az eső. Így fel tudtunk mászni két hegyre is, láttunk egy csodálatos vízesések sorozatából álló patakot (úgy is hívják Fairy Pools, “Tündértavak“). Az esős napot pedig rövid városnézéssel és vásárolgatással töltöttük.
Nagyon sok napsütést kaptunk, szerencsénk volt. A zord hegyvonulat, a Black Cuilin, a sziget legmagasabb része.
“Fairy Pools”, azaz a tündértavak vidéke. Ennyi vízesést én még egy helyen nem láttam 🙂
“Old Man of Storr” – vagyis a Storr hegység “Öregember” nevű sziklájánál
Ekkor találtam rá az Isle of Skye Chocolates által készített bonbonokra, táblás csokikra és a skót fudge-ra, amit itt tabletnek hívnak. Nagyon hasonlít a fudge-ra, de nem annyira krémes, inkább porhanyós állaga van, és nagyon gyakran whiskyvel ízesítik. A bonbonokat is a szigeten készítik, több ajándéküzletben is találkoztam ezekkel a termékekkel. Egyszerű csomagolás jellemzi őket, de van néhány érdekes ízkombináció a bonbonválogatásokban.
Hazafelé megnéztük a Loch Nesst, bár szörny sehol se volt, sütött a nap. Viszont simogattunk skót felföldi marhákat, akik nagyon lazák voltak. 🙂
Hazafelé úton pedig Edinburgh-ban szálltunk meg, így városnézéssel töltöttünk ott egy estét és a másnap délelőttöt. Nagyon hangulatos város, sok-sok régi, magas társasházzal, dombra épült várral, és a városon belül több kisebb magaslati ponttal, ahonnan csodás kilátás nyílik az egész városra. Az egyik ilyen a Calton Hill, ahol a csillagvizsgáló épületét is találjuk, a másik pedig a Holyrood Park, ahol konkrétan egy óriási vulkanikus szikla emelkedik meredeken az ég felé, a másik oldalán pedig zöld lankás domboldal terül el, mindezt körbefonja egy futópálya is. A délelőtti sétánk ennek a megmászásával telt, aztán indulás előtt még feltankoltunk csokikkal is.
Edinburgh nagyon szép és csokikkal teli város.
Szerencsénkre a szállásunktól alig tíz perces sétányira egyszerre három hely is volt, ahol különleges, helyi készítésű csokikat lehetett találni. A legfontosabb, és legnagyobb a The Chocolate Tree (Csokoládéfa) nevű hely volt, ami bolt és kávézó is egyben. Jó időben az utcára is ki lehet ülni kis, mozaikkal díszített asztalokhoz. Bent tágas előtér fogad, két oldalt polcokon válogathatunk az általuk készített ízesített táblás csokik, bean-to-bar csokik, néhány más bean-to-bar készítő táblái közül, illetve találunk még itt saját készítésű csokis kencéket, kakaóbabot és kakaóbabtöretet, ízesített forrócsoki mixeket is.
Chocolate Tree, Coco Chocolatier és a Victor Hugo kínálata egy képen.
A kávézó kínálatában a hagyományos eszpresszó-latte-cappuccino mellett olyan különlegességekre bukkanhatunk, mint a többféle bean-to-bar csokoládéból készülő forrócsokik, házi készítésű fagylaltok és természetesen friss kézműves bonbonok. Mondanom sem kell, hogy mindent ki kellett próbálnunk, így többször is visszatértünk ide a látogatásunk során. Mindenről majd részletesen is beszámolok egy külön nekik szentelt bejegyzésben.
A másik két csokit is a közelben találtam, az egyik konkrétan az út másik oldalán lévő kis boltocskában volt. Coco Chocolatier névre hallgat az üzlet, és még a belvárosban is van egy boltjuk. Nagyon szép színes papírba csomagolják a táblás csokikat, amelyek között jópár finom ízkombinációt találtam. Emellett bonbonokat, minőségi kakaóport is árulnak.
A begyűjtött csokik nagy része (még volt néhány bonbon a Chocolate Tree-ből, de az utazást nem nagyon bírták, így nem voltak túl fotogének)
Végül a harmadik cég csokijait egy delikáteszboltban kialakított kávézóban találtam meg. Az interneten már kinéztem magamnak a színes csomagolásaikat, és végre egy készítő, akinek a neve nem a csoki-kakaó valamilyen átalakítása. Ocelot ugyanis a márkanév, egy fiatal pár alapította a céget, és készíti a táblás csokikat izgalmas ízekkel, vidám, színes csomagolással. Nagyon hívogató volt a választék, de elsőre itt is “csak” három táblát vettem. Maga a hely is amúgy megér egy kis leírást. Victor Hugo névre keresztelték ez a sarki delikáteszt, ahol főként francia, olasz és spanyol ínyencségeket találhatunk: méz, lekvárok, kekszek, tészták, italok, hűtőpultban sajtok és felvágottak, szörpök, joghurtok, helyben készített szendvicsek, croissant, tojásos lepények, lasagne. Utóbbiakat akár helyben is fogyaszthatjuk. Mi útrvalónak vettünk itt egy doubledecker nevű szendvicset, ami a nevéből adódóan két helyen is ketté volt vágva, hgoy még több minden férjen bele. Nagyon finom volt, és persze laktató.
Aztán sajnos búcsút kellett intenünk a skót tájnak és a skót csokiknak, de minden annyira tetszett, hogy biztos visszatérünk még ide. Ha tehetitek, ti is látogassatok el Skóciába, és Skye szigetére, mert csodás helyeket (és csokikat) lehet itt találni! 🙂
Az a szuper dolog történt, hogy visszaköltöztünk Cambridge-be! (Nagyrészt ez volt az oka a hosszas csendnek itt a blogon). A már ismert kis csokiboltba térhettem vissza dolgozni (lásd lejjebb), így szerencsére nagyon gyorsan visszarázódtunk az angliai hétköznapokba. Mintha nem is utaztunk volna el innen egy évvel ezelőtt.
Nem maradhat el tehát a helyi csokis körkép sem. Viszont annyi csavarral, hogy ezt a posztot már április óta írom, mert tavasszal tettünk két kis angliai kiruccanást is Brüsszelből, így a képek még a húsvéti kínálatot is mutatják helyenként. Frissítésnek azonban a végére hoztam némi fagyis és hajókázós hangulatképeket is. Szeretném tehát egy kicsit a cambridge-i csokis kínálatot is bemutatni, hátha valakit erre fúj a szél, most már tudni fogja, hol érdemes kóstolni. 🙂
St John’s College kápolnája
A város viszonylag kis méretének ellenére elég jó a csokibolthálózata. Van négy csokibolt, két édességbolt, egy fudge bolt (tejkaramella) és a főtéri piacon is árul egy lány bonbonokat. Emellett persze a szupermarketekben is változatos kínálattal találkozhatunk. Leírásomban én most három csokiboltra és a piaci bonbonokra szorítkoznék.
Hat évvel ezelőtt nyílt meg ez a kis csokibolt, melyet egy angol-francia házaspár vezet. Az egész üzlet franciás hangulatot áraszt, és ez a termékeken is visszaköszön, hiszen főként belga és francia bonbonokat, táblás csokoládékat, forrócsoki különlegességeket, drazsékat, stb. árulnak. Különlegessége a boltnak, hogy a középen található bonbonospult önkiszolgáló, antik kockacukor csipeszekkel válogathatjuk ki magunknak a francia fantázianévvel ellátott bonbonokat egy kis papírkosárba, amit aztán a pénztárnál becsomagoltathatunk.
a Chocolat Chocolat bonbonválasztékának egy része
Az egyik sarokban pedig egy kis konyhát is kialakítottak, ahol szinte minden nap készül friss csokoládé. Ezek vékony, hullámos csokilapokként kerülnek ki fonott kosarakba, amiből tetszés szerinti mennyiséget kérhetünk, sőt, díszcsomagolásként úgynevezett csokis csokrot is köttethetünk magunknak (egy papírtölcsérbe kerülnek a letördelt darabok, amit celofánba csomagolnak). Nekem a karamellizált mogyoródarabokkal és tengeri sóval megszórt karamelles tejcsoki a kedvencem, de nagyon jók még a szezonális ízek is.
a helyben készített hullámos csokitáblák nagyon jól mutatnak a fonott kosarakban
Még egy ismertetőjele a boltnak a minden nap frissen készített, sűrű forrócsoki, amit kis eszpresszós papírpohárból kortyolgathatunk.
A jó időre való tekintettel már a nyári szezon sztárja, a 6-ízben kapható olasz fagylalt is visszakerült a palettára (ezt általában március-áprilistól október végéig árusítják). Az elmaradhatatlan csoki-vanília mellett (belga étcsokiból és igazi vaníliával!) van még piemonti mogyorós, brontei pisztáciás fagyi, intenzív színű és ízű eper és mangó sorbet. Ismerem mindegyiket, és még így is olyan nehéz választani… Újdonság pedig a hétvégenként kapható brownie, macaron és habcsók változatos ízekben, melyeket helyi készítők hoznak frissen a boltba minden pénteken.
friss macaron szín- és ízkavalkád (legjobb a citrom-passiógyümölcsös)
Most nem vettem itt csokit, mert azokat már ismerem. Nem titok, hogy itt dolgoztam több mint egy évig, és én is készítettem a hullámos csokitáblákat nap mint nap. 🙂 Most pedig ide tértem vissza dolgozni, úgyhogy biztosan fogok még hozni kulisszatitkokat a bolt életéből.
Hotel Chocolat
Hotel Chocolat Cambridge
Talán ez a legnagyobb riválisa az előző boltnak, főleg mivel a nevük is hasonlóan franciás. A két bolt dizájnja viszont nem is lehetne eltérőbb egymástól. Itt minden fekete-fehér, mint Pierre Marcolininél. Igazándiból első ránézésre azt is hihetnénk, hogy nem is csokibolt, hanem ékszerüzlet vagy parfüméria. Az egész nekem kicsit steril, de ezt már Marcolini boltjának jellemzésekor is írtam. Ízlés kérdése persze, és nyilván van mögötte rengeteg marketing is. Különbség még, hogy ez egy láncolat, amelynek már külföldön is vannak boltjai. Méretét tekintve tehát messze meghaladja a kis családi vállalkozást. Saját kakaóültetvényük van Santa Lucia szigetén, egyes boltjaikban pedig étterem vagy kávézó is működik.
A furcsa az egészben, hogy eléggé gyárinak néznek ki a csokik, nem lehet egyenként válogatni, mert a bonbonok 6-osával vannak csomagolva. Pedig az általuk rendszeresen kiadott magazin (The Pod – azaz a kakaóbabtermés) mindig bemutatja valamelyik csokikészítőjüket, a bean-to-bar táblákat megalkotó munkatársaikat, tehát elvileg mégsem teljesen gyári a dolog. Egészen különleges termékeket is találunk a polcokon, mint például a kakaóval dúsított (és emiatt sötétbarna) száraztészta, kakaós pesztó, fehércsokis tormakrém, csokis balzsamecet, portói borok csokikóstoláshoz. Nemrég pedig saját szakácskönyvük is megjelent, ahol megtaláljuk ezeknek a receptjét is többek között. Elsőként néhány bonbont és három mini táblás csokit (35g) vettem, mert nagyon kíváncsivá tett a 75%-os tejcsokijuk. Hozok majd részletes leírást is róluk.
Thorntons
Thorntons Cambridge
Ez a legrégebbi csokibolt az összes helyi cég közül, ugyanis 1911-ben alakult meg Sheffieldben. Azóta az egyik legnagyobb angliai csokigyárrá nőtte ki magát. Saját boltjaikon kívül a termékeiket megtaláljuk a nagyobb szupermarketek polcain is (főként a válogatott desszertesdobozokat). Egyenként itt sem lehet bonbont válogatni, inkább csak a kisebb-nagyobb díszdobozok közül választhatunk. Árulnak még ízesített karamellát, cukorkákat, drazsékat és fagyit is. Most nem kóstoltam náluk semmit, de még az első angliai utam során vettem egy banános karamellt, ami akkor nagyon ízlett, és akkor óriási dolog volt számomra betérni a boltjukba. Igazándiból nem is sugallják, hogy kézműves lenne a termékük, a promócióik is mindig inkább az 1-et fizet 2-t kap, és ehhez hasonlókra szorítkoznak, én olyan alsó-középkategóriásnak mondanám őket.
a Thorntons húsvéti kirakata
Alison’s Chocolates
Alison Reed kézműves bonbonjai a piactéren
A végére tartogattam egy igazi kézműves készítő termékeit. Alison egy kedves, kissé visszahúzódó lány, 2013 májusában kezdte el árusítani a bonbonjait a cambridge-i piacon, majd fokozatosan már kisebb boltokban és az interneten is elérhetőek a fényes, színes üveggolyókra hasonlító csokijai. Bevallom, először simán elmentem a standja mellett, mert azt hittem ékszereket árul. 🙂
Szinte sajnáltam megenni őket, annyira szép az összes bonbon. Eleinte csak félgömböket árult, mára már a szezonális kollekcióiban előfordulnak szív és kocka alakú bonbonok, valamint trüffelgolyók is. Emellett kis táblás csokit is vehetünk nála, a legjobb szerintem az ‘art bar‘ elnevezésű tejcsoki, amit mindenféle színnel fröcskölt össze és robbanócukorkával szórt meg. Most, amikor húsvét előtt vásároltam tőle, már természetesen csokitojásokkal is készült, ezek is mind nagyon szép színes fényűek voltak, a belsejükben pedig trüffelgolyók rejtőztek.
Ezúttal a Hotel Chocolat és Alison csokijait próbáltam ki. A későbbiekben természetesen részletes kóstoló beszámolót hozok majd ezekről a finomságokról is.
Cambridge piactere
Cambridge persze nemcsak a csokik miatt jó hely. Kedvenc elfoglaltságunk, mikor itt vagyunk, hogy lesétálunk a folyópartra és nézzük a csónakázókat, a lakóhajókat, elsétálunk a folyó mentén a Cambridge déli részén található kerti teázóhoz (The Orchard), ami egy gyümölcsfaliget közepén áll, így jó időben a fák alatt ücsöröghetünk egy csésze English Breakfastot kortyolgatva, lekvárral és clotted creammel megkent gyümölcsös bucit majszolva.
csónakázás a folyón
Vagy bringára pattanunk, és úgy járjuk be a várost és környékét. Imádnivaló kis városka ez, de ‘AZ’ egyetemet senki ne keresse, ugyanis a cambridge-i egyetemnek nincs főépülete, mivel harmincnál is több ún. College alkotja, ezeknek mind saját épülete van. A leghíresebb persze a King’s College kápolnájának épülete, minden képeslapon és ajándéktárgyon rajta van. A fentebb említett fudge bolt (Fudge Kitchen), és két cukorkabolt (Hardy’s Sweetshop, Ye Olde Sweetshoppe) is található a King’s College utcájában, úgyhogy ide is mindenképp érdemes elsétálni.
Whittard, minőségi teák és kávék boltja
És ahogy az elején igértem, jön egy kis fagyi. Cambridge tele van nagyon jó gasztrós helyekkel, kistermelői boltokkal, független kávézókkal, éttermekkel, utcai árusokkal. Az édességek terén pedig az egyik legjobb ilyen a Jack’s Gelato, azaz nemes egyszerűséggel a cambridge-i születésű, de a világot megjárt főszakácsból fagyikészítővé vált Jack olasz fagyija. Róla szintén fog jönni egy külön bejegyzés, mert megérdemli. 🙂 Addig legyen elég egy kép az egyik háromgombócos fagyinkról.
Jack’s Gelato fagyija felülmúlhatatlan! A képen: extraszűz olívaolaj, narancslekvár és marsala vanília fagyi triója
Annyira mázlis vagyok egyébként, hogy a csokiboltunkban árult fagyit is Jack készíti, szóval könnyű dolgom van, ha ilyen finomságra vágyom. A bolti kínálatból a mangó és a pisztácia az abszolút kedvencem, de egyébként Jack sokkal egzotikusabb és izgalmasabb ízeket is készít, ahogy ez a képről is már kiderült.
Nem tudom, mennyire jött át, hogy Cambridge milyen szuper hely valójában. De remélem kedvet kaptatok, hogy ellátogassatok ide egyszer. Az eső miatt aggódókat pedig szeretném megnyugtatni, hogy a meteorológiai mérések szerint Cambridge-ben összességében kevesebb eső esik egy évben, mint Barcelonában. Egyébként tényleg ez Anglia egyik legszárazabb pontja. Ráadásul csodaszép! 🙂
Igen, “zserbó” :), csak hiányzik a nevéből egy ‘e’ betű, szóval nem biztos, hogy van köze a mi Gerbeaud-nkhoz. Viszont nagyon jópofa, mackós alkatú, dörmögő hangú pasi, aki nem titkolja, mennyire vonzódik az ázsiai, ezen belül a kínai kultúrához. A logója sem véletlen, a csokoládé szó kínai jelekkel írva.
A brüsszeli csokifesztiválon tartott kóstolóján el is mesélte, hogy mindig nagyon sok kínai barátja volt, tanult is kínaiul, és az egyetemi évei után több évet is töltött kint Kínában. Fejébe vette, hogy ő majd meghódítja csokoládéjával a nem túl édesszájú kínaiakat. Aztán a valóság elsőre kicsit arcon csapta, teljesen hülyének nézték. De nem adta fel, megpróbált rájönni, mi az, amin keresztül mégis eljuttathatná a csokoládé szeretetét a távol-keletre. Így alakult ki a mostani palettája, amit főleg fűszerezett csokitallérok, csokiba mártott aszalt gyümölcsök és olajos magvak jellemeznek. Emellett csak egy egészen kis választéka van friss, területszelektált kakaóbabokból készült ganache bonbonokból.
Brüsszel központjában található a boltja, ami egyben kávézó/bár (minőségi borokat is árul) és műhely is (rendszeresen tart tanfolyamokat az érdeklődőknek). Szlogenje sem átlagos, egyenesen azt állítja, hogy az ő csokija széppé tesz! Na, több se kellett nekem, elsőként a fűszeres csokitallérokra esett a választásom. Cseles, mert fel vannak sorolva az összetevők a doboz hátulján, de nem tudni, melyik tallér melyik ízt rejti. Csak találgatni lehet. Izgalmas kis játék ez!
egyszerű, letisztult dizájn jellemzi a csomagolást
Természetesen megtaláljuk a szokásos ízeket: gyömbéres étcsoki, speculoos-os tejcsoki (belga gyömbéres keksz), chillis étcsoki, kakaóbabtöretes étcsoki, kandírozott narancsos étcsoki. Aztán jönnek az izgalmasabb kreációk, mint például a sós tejcsoki (és itt a tejcsoki sem akármilyen, 50%-os kakaótartalmú!), yuzus étcsoki (japán citrusféle), fehér- és feketeborsos étcsoki. De volt egy tejcsokis tallér, amin nagyon meglepődtem. Erőteljes fűszerillata volt, aztán az íze is egészen intenzív volt. Egy íz, amit jól ismerek. De mi ez? Mi ez? Zakatolt a fejemben, közben próbáltam a szám minden sarkába eljuttatni a felolvadt csokit, hátha valamelyik receptor felvillan, hogy “ez az!”. Csak pár másodperc lehetett, de nagyon érdekes játszma volt ez a szám és az agyam között 🙂 A csoki pedig köményes volt! Ilyet én még nem is hallottam, eszembe sem jutott volna ez a párosítás, ha ezt nem kóstolom. Meglepően finom volt. Ráadásul pont a csokifesztiválon ezüst érmet is kapott érte Laurent, szóval tényleg le a kalappal! 🙂
Már a csokifesztivál képes beszámolójánál megmutattam ezt a képet a csokicsónakról, ami telis-tele volt finomságokkal. Laurent Gerbaud kóstoló előadása elképesztően izgalmas és vicces volt, és persze finom is! Szigorúan meghatározott sorrendben kellett haladni az egyes falatokkal, szinte mérnöki tervezés szerint. Igyekeztem röviden összefoglalni, de 13 tétel volt, így mégis kicsit hosszú lett a végére. Legyen nálatok egy kis jó minőségű csoki, mert garantálom, hogy meg fogjátok kívánni olvasás közben 🙂
Laurent Gerbaud csokival teli csónakja
A legelső csoki egy szimpla 70%-os étcsoki pasztilla volt, forastero babokból. Ez az, amit ipari mennyiségben, főleg afrikai kakaóbabokból állítanak elő a nagy csokikészítő cégek (pl. Belcolade, Callebaut). Elsőre nem volt vele semmi baj, étcsoki, amit mindenki ismer. (Ez az, aminek a kilónkénti tőzsdei ára Benoit Nihant szerint 3-3,5 dollár)
A következő tétel már izgalmasabb volt (és ez még csak a 2.), egy 72%-os madagaszkári étcsoki tallér, trinitario babokból. Ennek kilónkénti ára Laurent szerint már eléri a 12-16 dollárt is. Igazán gyümölcsös, aromás az íze. Máris feltűnő a különbség az előző, silányabb keverék babokból készült tömegcsokoládéval szemben.
Ezután egy igazi különlegesség jött. Egy vastagabb kocka csoki, venezuelai Chuao criollo babokból, 75% kakaótartalommal. Már többször írtam, hogy a Chuao az egyik kedvencem, most sem csalódtam. Annyira lágy és krémes volt ez a csoki, mintha tejcsoki lett volna. (Látjuk ugye, hogy a legsilányabb minőségű forastero babokkal kezdtünk, aztán jött a közepesen jó trinitario, végül pedig a csokik királynője, a venezuelai Chuao criollo!)
Negyedik volt a Laurent számára az olasz Domori bean-to-bar készítők által létrehozott keverék. Ez is egy 75%-os étcsoki volt, melyben madagaszkári, equadori és perui babokat használnak. Nagyon jól eltalálták az arányokat, hiszen a madagaszkári és a perui csokik is általában eléggé gyümölcsösek, fűszeresek, de azért az afrikai babok mindig egy kicsit vadabbak is. Itt igazi harmóniában vannak az egyes ízjegyek.
Ezek után jöttek a különböző olajos magvakkal és aszalt gyümölcsökkel társított csokoládés falatkák. Elsőként egy étcsoki korong, rajta pörkölt, sós (!) pisztácia. Laurent nevetve mondta, hogy itt a só tulajdonképpen csak elősegíti, hogy az emberek teljesen függővé váljanak, ez annyira addiktív. Nem tudom, kinek jutott eszébe először, hogy sót tegyen a csokihoz, de nagyon nagy hála neki érte. És ez a pisztáciás kreáció pedig tényleg leírhatatlanul jó volt. Persze nem mindegy, milyen pisztáciát használunk, szerintem a bolti sózott pisztácia sokszor méregsós, érdemes inkább otthon magunknak megpörkölni és finom tengeri sóval megsózni.
A hatodik falat egy étcsoki korong volt úgynevezett perzsa bogyóval, amiről kis kutakodás után kiderült, hogy magyarul sóskaborbolyának hívják. Rettentően savanyú bogyó, viszont állítólag teli van C-vitaminnal és emésztési panaszok esetén hatásos lehet. Őszintén szólva, ez nem igazán tetszett, túl savanyú volt nekem, bár az étcsoki valamelyest enyhítette az összhatást.
Csokiba mártott aszalt gyümölcsök következtek, elsőként egy aszalt sárgabarack, ami a megszokotthoz képest viszonylag savas ízzel rendelkezett, de egész jó egyensúlyba került mindez a csokinak köszönhetően. A következő aszalt füge viszont teljesen levett a lábamról. Egyébként is imádom a fügét, frissen és aszalt állapotában vagy lekvárban is. Tökéletes volt ennek a fügének az állaga. Puha volt, krémes és szinte szétolvadt a számban. Csillagos ötös! 🙂
Nem maradhatott ki a közkedvelt orangette sem, a csokiba mártott kandírozott narancshéj. Nem volt kellemetlen utóíze, nem volt ragacsos vagy rágós, csupán intenzíven narancsos és csokis. Mondjuk nem is számítottam másra! Bár kicsit jobban érdekelt volna a kandírozott kumquat vagy a yuzu, de ebből most nem kaptunk ízelítőt sajnos.
Már kezdtem betelni (pedig én mindegyik tételből csak egy kis harapást ettem (a többit később, hazaérés után fogyasztottam el), de még négy tétel hátra volt. Sorban a tizedik egy equadori területszelektált babokból készült ganache kocka volt, nagyon kellemes aromákkal, letisztult kakaóízzel.
Tizenegyedik volt a sorban Laurent legkelendőbb terméke, az étcsokiba mártott kandírozott gyömbér csík. Szeretem a gyömbért, de én is találkoztam már kőkeményre száradt, agyoncukrozott, ragadós fajtával. Itt egy szinte gyufaszál vékonyságú darabbal volt dolgunk, cukorréteg nélkül, szinte átlátszóra főzött gyömbér, zselés de nem ragacsos állaggal, és tökéletes kiegészítője volt a körülötte lévő étcsokoládé. Nem csodálom, hogy ez a legnépszerűbb terméke.
De a csúcspont vitathatatlanul a tizenkettedik falat volt. Aprócska trüffelgolyó, a tetején kakaóbabtöret. Laurent utasított minket, hogy ezt csukott szemmel, egészben együk meg, ne harapjuk ketté. Én csaltam (részben, mert már teli voltam, részben pedig mert kíváncsi vagyok), és félbeharaptam a kis golyóbist. Belül folyós pralinékrém volt, de nem akármilyen. Piemonti mogyoróból és sózott pisztáciából készítette, kakaóbabtörettel dúsította, mindössze 10% cukortartalma volt az egésznek. Tényleg nem volt édes, de olyan ízrobbanás volt a számban tőle, hogy végül megadtam magam, és megettem a másik felét is 🙂 Laurent ezt csak szerényen Ferrero Rocher Deluxe-nek hívta. Csak halkan jegyzem meg, hogy ez fényévekkel jobb volt bármilyen mogyorókrémes tölteléknél, amit valaha kóstoltam. A sózott pisztáciának hála pedig az addikció is garantált 🙂
A végére maradt egy újdonság, valentin-napra készült vele ezért szív alakú volt a csoki. Ez pedig az ő Bounty-imitációja volt, természetesen teljesen kiforgatva. Kókusztejszínnel készült perui étcsoki ganache volt, a tetején kókuszreszelékkel. Nagyon finom volt, bár az előzőt nem tudta semmiképp felülmúlni.
Huhh! 🙂 még az írástól is teljesen eltelítődtem, ahogy visszagondoltam, milyen finomságok voltak ezek!
Őszinte vallomás 🙂 Nincs benne: hozzáadott cukor, vaj, alkohol, tartósítószer, mesterséges aroma, adalékanyag. De tele van szeretettel!
Majdnem el is felejtettem! Az elején, a legelső csokipasztillának csak a felét szabadott megenni. Itt a kóstoló végén kellett megkóstolni újra a másik felét. Így, ennyi intenzív íz után érződött csak ki igazán, mennyire lapos, egyenízű is valójában ez a csoki. Nem mondom, hogy nincs létjogosultsága ennek a fajta csokinak is, persze van, de azért fontos belátni, hogy még ennél a “minőségi belga étcsokoládénál” van feljebb, bár ennek ugye ára van. Szerintem megéri a minőséget előtérbe helyezni, hiszen egészen fantasztikus ízélményekben lehet részünk anélkül, hogy befalnánk egy egész tábla csokit bánatunkban/örömünkben.
Ti mire szavaztok ha csokiról van szó: mennyiség vagy minőség?
A legelső Menakao csokit kicsit több, mint egy éve a szentendrei Éden csokiboltban vettem, ahol nagyon nagy választékban találhatunk szuper magyar és külföldi csokikat (például Dolfin, Pralus, Menakao). Akkor egy 100%-os kakaótartalmú táblát vettem, és arra az ízrobbanásra azóta is emlékszem. Írtam is róla a nagy étcsoki tesztnél.
Így nagyon megörültem, mikor a brüsszeli csokifesztiválon megláttam a standjukat, és a már ismert, fejekkel díszített táblás csokikat. Ráadásul még akció is volt, ha többet vásárolunk, így nem álltunk ellen, rögtön négy madagaszkári étcsokoládéval lettünk gazdagabbak.
a csomagolás belsejében olvasható a Menakao rövid története
Nagyon tetszik a csomagolás, igazán egyedivé teszik az arcok, és érdekes a névválasztás története is. A “mena” vöröset jelent a helyi nyelven (malgas), és utal a madagaszkári talaj színére, a benne lévő anyagok teszik ilyen karakteressé az itteni kakaóbabokból készült csokoládé ízét. Ültetvényeik a Sambirano folyó völgyében találhatóak, amely ásványokban gazdag hordalékával alakította ki a mostani völgyet, ahol a kakaó terem. Magát Madagaszkárt is “Vörös Szigetként” emlegetik emiatt.
Lássuk milyen ízeket rejtenek magukban ezek a csokik. A csomagolásból a felhasznált kakaóbabok fajtája sajnos nem derül ki.
70% háromféle madagaszkári borssal
Üde és gyümölcsös – a csomagoláson található rövid leírás szerint ebben a csokoládéban a kakaó gyümölcsös íze keveredik a fekete bors földes, fás ízvilágával, a friss és virágillatú rózsaborssal és az enyhén citrusos, fás vadborssal. Kellemesen fűszeres ez a csoki, de azért szerencsére nem vitték túlzásba a háromféle bors alkalmazását. Tényleg nagyon jó gyümölcsös, egyáltalán nem keserű.
72%
Telt és gyümölcsös – piros bogyós gyümölcsök és citrusos aromák, enyhén savas utóízzel. Nagyon jó telt, kakaós íze van, és mellette szépen előjön a savanykás gyümölcsös íz is. Az utóízben egy kicsit kávés aromákat is éreztem, finom egyensúlyban van ez a csoki és hosszan a szájban marad az íze.
80%
Robosztus és merész – telt kakaóíz, savas lecsengéssel. Sokkal vadabb íze van, mint az előző kettőnek, és inkább földes, füstös aromákat érezni, a végén citrusos savassággal, de ez nem zavaró egyáltalán. Nagyon hosszan a szájban marad az íze.
100%
Merész és ütős – a cukor hiánya telt kakaóízt eredményez, ütésként robban a szájban, a háttérben lágy gyümölcsös aromák jelennek meg. Étkezések után javasolják a fogyasztását. – Ahogy már korábban írtam, ez a csoki tényleg elképesztő. Nem vészesen keserű, mint amit egy 100%-os csokitól várnánk, de azért elég savas. Viszont időről időre felbukkan benne egy nagyon jó gyümölcsös íz, fanyar meggy, málna, ribizli jut eszembe róla. Ebben egy csepp cukor sincs, itt tényleg a csoki igazi ízét kóstolhatjuk meg. Bevállalósoknak ajánlom! És ebből tényleg elég egy kocka, vagy akár csak fél kocka, annyira hosszú ideig a szájban marad még az íze, és annyira intenzív, hogy nem is nagyon lehet ennél többet enni belőle egyszerre.
Ettetek már 100%-os csokit? Mi a tapasztalatotok? Írjátok meg kommentben! 🙂
A genti kirándulásunk egyik fontos állomása volt Nicolas Vanaise csokiboltja a Yuzu. Ahogy azt a csokikörképes posztban is írtam, egy helyi blogban találtam rá, ahol nagyon jó leírást olvastam róla, így mindenképpen ki szerettem volna próbálni nála a csokikat. Szerencsém volt, mert pont ott volt, és ő is szolgált ki, így tudtam vele pár szót váltani. Már több, mint 10 éve nyitotta a boltját, amit tényleg japános egyszerűség jellemez, de közben frissesség is, hiszen az üde sárga szín nagyon feldobja az egészet.
egyszerű és üde csomagolás
Nagyon meglepődtem, mert a műhelye közvetlenül a csokis pult mellett található, és egészen kicsi, ketten talán nem is férnek el benne kényelmesen. Nicolas azt az utat választotta, hogy minden csokiját ugyanabban a formában készíti el, ez egy teljesen sima téglatest. Így a bonbonjai letisztultságot, egyszerűséget, egységet közvetítenek. Mégsem unalmasak, hiszen a dekoráció viszont egészen egyedi. Nemcsak egyszerűen színes fröcskölő mintákat alkalmaz, hanem sokszor lyukacsossá, szilánkossá teszi a bonbonok tetejét azzal, hogy a bonbonhüvely elkészítése előtt a formába szór például szezámmagot, csokidarabkákat. Lélegzetelállítóak szerintem. Vettem is tőle egy 20 darabos dobozt, amit ő maga állított össze. Az ízek sajnos csak flamandul vannak kiírva, így részben értettem csak, hogy mi milyen ízű, de hagytam, hogy ő állítson össze nekem egy kollekciót, kérve, hogy az extrémebb ízeket válogassa főleg. A csomagolás szintén nagyon tetszik, főleg a sárga doboz, és a kis fehér madzag, amivel átkötötte.
A bonbonok bemutatásával viszont bajban vagyok. Kaptam a dobozhoz egy kis képes magyarázót, hogy mi milyen ízű, de nem könnyű beazonosítani az egyes csokikat, nem is mindegyik van rajta a képeken. Szóval volt olyan, hogy valamilyen ízre vártam a leírás alapján, de teljesen más volt végül a csoki, vagy pedig nem igazán tudtam rájönni, hogy milyen ízű. Összességében finomak voltak, egyik sem volt túl édes, a töltelékek állaga is jó volt, de az ízek nem voltak eléggé intenzívek. Az ilyen frissen készített bonbonoknak az a hátránya, hogy már néhány nap alatt is veszíthetnek az ízükből (ezért is kell a kézműves csokikat minél hamarabb megenni! :)), lehet, hogy ez volt a probléma.
Knockinam – nagyon finom a tejcsoki burok, érezhető a magas kakaótartalom, füstös lágy ganache belül, de nem könnyű rájönni, milyen ízű, whisky-t nem igazán éreztem.
Knockinam – elvileg whisky-s
Ispahan – rózsa-málna: tejcsoki burok, nagyon lágy a rózsa, inkább csak az utóízben jön elő, először inkább csak málnás, már majdnem csalódtam, de a végén igazán jól összeértek az ízek.
Ispahan – rózsa-málna
Xocoalt – pörkölt kakaóbab, só, bors: étcsoki burok, intenzív bors íz, nagyon jó arányok, a sót alig érezni, épp csak annyi, ami kiemeli a többi ízt. Kellemesen megmelengeti a torkot, de nem csípős.
Xocoalt – só és bors, galaxisra emlékeztető dekorációval
Stefania – pirított dióolaj, étcsoki – kakaóbabtöret darabok is vannak benne, kicsit vastag a burok (lehet hogy ez nem az, aminek gondolom… diót nem éreztem, de finom volt).
Stefánia?
Lampedusa – mogyorós mascarpone: érdekes íze van, bár nem mondanám meg, hogy mogyorós mascarpone. Kicsit vastag a talp, a fehér csoki így már túl sok, nagyon elnyomja az egészet.
Lampedusa
Sana’a – kávé kardamom fahéj tömjén – vékony burok, lágy krém, harmonikus ízek, nem túl erős egyik sem, de a végén szépen lecseng a kávé íze, fűszerek nem elnyomóak, a tömjént nem igazán érezni.
Sana’a
Ha Gentben jártok, feltétlenül ajánlom a Yuzu csokikat, bár úgy tűnik, tényleg minél előbb meg kell őket enni, hogy még intenzívek legyenek az ízek. Jártatok már úgy, hogy nem tudtatok rájönni, milyen ízű egy bonbon?
“A csoki Rock&Roll”. Legalábbis Dominique Persoone, a Chocolate Line alapítója szerint. Olyannyira, hogy a kicsit extrém látványvilágot képviselő csokikészítő a karjára tetováltatta a Rolling Stones híres nyelvkiöltős képét ezzel a felirattal. Bruges-ből indult útjára a Chocolate Line, ott található a főhadiszállásuk és az első boltjuk is. Mi az antwerpeni boltjukat látogattuk meg elsőként. Ahogy már írtam, itt egy korábbi hercegi palota egyik szárnyában találjuk őket (Palais op de Meir). A bolt falait így korabeli festmények, freskók díszítik. Egy csokiból készült Napóleon mellszobor pedig utal a palota egyik korábbi tulajdonosára is.
nagyorrú csokinapóleon
A bolt fénypontja a táblás csokit formázó félköríves pult, ahol egymás mellett sorakoznak a leghajmeresztőbb ízű és vidám színű, változatos formájú bonbonok. Érdemes már előre ismerkedni a kínálattal a weboldalról, mert a bőség zavara nagyon erőt tud venni az emberen. 🙂
Mielőtt válogattunk, még benéztünk a csokiműhelyhez is, ami a bolt bal oldalán nyíló teremben található. Itt is csak egy üvegfal választ el minket a temperálógépektől, és láthatjuk, hogy készülnek a különböző öntött és mártott bonbonok. Emellett pedig elmerülhetünk Dominique Persoone érdekes világában, hiszen itt mindenféle képeket és szobrokat is láthatunk az extravagáns készítő munkáiból. A bolt jobb oldalán pedig egy kisebb szobában további érdekes termékeket találhatunk. Van itt csokis szájfény, masszázskrém, illetve minden gondunkat és bajunkat orvosló csoki gyógyszerek. Ezek tényleg úgy néznek ki, mint a multivitaminos kapszulák. Nagyon mókás megoldás ez a különböző drazsék árusítására (pl. csokis mazsola, mogyoró, áfonya, kandírozott gyömbér). Végülis eszembe jut, hogy gyerekkoromban én is mindig azt mondtam, hogy be kell vennem a gyógyszeremet, mikor PEZ-cukorral tömtem a fejem 🙂
csókos száj, masszázskrém, gyógyszerek, orrspricc és egyéb őrültségek
De kétségkívül a legelszálltabb találmány a kakaós orrspricc. Nem igazán tudok jobb szót erre. Egy miniatűr fém katapultot kell elképzelni, amibe kakaóport töltenek, és egy határozott mozdulattal az orrba fellövik. Nem próbáltam, szóval nem tudom, milyen érzés, de kétlem, hogy kábítószer jellegű hatást lehet vele elérni. Arról nem beszélve, hogy mit eredményez akkor, ha épp folyik az orrunk… 😀
Végül pedig kicsit hagyományosabb vizekre evezve, találunk még itt mindenféle fűszereket is. De hisz ez egy csokibolt, mit keresnek itt fűszerek? – gondolhatja mindenki jogosan. A válasz pedig az, hogy Dominique Persoone annyira komolyan gondolja a csokikészítést, hogy saját ültetvényt vásárolt magának Mexikóban. A kakaófák mellett pedig vígan megfér néhány más növény is, így ezeket is elkezdte árusítani (fahéj, vanília, borsfélék, kardamom, lime héj, chili, csipkebogyó, szegfűszeg), de kapható nála háromféle criollo kakaóbab is. Az ezekből befolyó bevétel egy részével pedig egy mexikói állatvédő alapot támogatnak. Ha ez még nem lenne elég, mind a mexikói ültetvényen, mind pedig a bruges-i gyárnál méhészettel is foglalkoznak, így küzdenek a méhek kipusztulása ellen. Az így kapott mézet pedig természetesen a csokikba is belecsempészik (például a mézes bonbon, amit a csokifesztiválon is kóstolhattunk).
bonbonok és táblás csokik színkavalkádja
Területszelektált táblás csokik
Saját ültetvényéről származó babokból még csak a közeljövőben fog először csokoládét készíteni a Chocolate Line, addig is válogathatunk többféle területszelektált csokijuk közül (tej és étcsokik). Elsőre egy 67%-os grenadai és egy 80%-os panamai tábla mellett döntöttem. Mindkettő csomagolásán egy személyes fotót találunk, valamint a hátoldalon egy rövid történet arról, hogyan találták meg ezeket az ültetvényeket. A grenadai csoki (trinitario és criollo babokból) nagyon krémesen olvad a szájban, nem savas, enyhén édeskés, nagyon finoman gyümölcsös. Vaníliás, banános, majdhogynem tejcsokis íze van. A panamai csoki (trinitario babokból) már erőteljesebb kakaós ízzel rendelkezik, robosztusabb jellege van jóval, mint a grenadainak. De a 80% kakaótartalom ellenére egyáltalán nem keserű vagy savas. Enyhén fűszeres, füstös íze van.
Mindkettő nagyon jó választásnak bizonyult. 🙂
Bonbonok
mit rejt a lila dobozka? csokit!
Kicsit gondban vagyok, mert az átlaghoz képest nagyon sok csokit kóstoltam a Chocolate Line-nál, mivel az antwerpeni dobozka után Bruges-ben sem tudtam ellenállni, és vettem még egy dobozzal, persze csupa olyat, amit az első dobozban nem kóstoltam. (A bruges-i boltról nincs kép, mert annyian voltak, amikor ott jártunk, hogy örültem, hogy kiszolgáltak 🙂 igaz, sokkal kisebb és hagyományosabb berendezésű, mint az antwerpeni)
Végül úgy döntöttem, nem jellemzem mind a kb. 40 bonbont, így megpróbáltam egy Top10-es listát készíteni, illetve egy negatív Top5-öt is a csalódást jelentő csokikról. A többi ízt csak felsorolás szinten fogom említeni, de ha valakit érdekel, szívesen megírom, milyenek voltak azok is. Ezekkel a kóstolókkal amúgy is csak az a célom, hogy ha valaki találkozik ezzel a márkával, tudja, mire számítson, mit érdemes megkóstolni.
az első adag 🙂
TOP 10
Marrakesh – ütős kis fehércsokis ganache ez a javából! Belül halványzöld a benne lévő szerintem “kilónyi” mennyiségű friss mentalevéltől, még a levéldarabkákat is látni benne. Nagyon hasonlít az ízélmény Patrick Roger bazsalikomos csokijához. Elképesztően friss, mentás íz, a fehércsokit nem is érezni, nem édesíti túl, nem tesz vele semmit, csupán hordozóként, kötőanyagként van jelen. Pompás!
Atlanta – kólás csoki 🙂 ez vicces, mert meg sem tudom mondani, mikor ittam utoljára kólát. Gyerekkoromban volt egy időszak, amikor sokszor kaptunk ajándékba kólát egy ismerőstől, aki a cégnél dolgozott, és akkor folyton azt ittuk, dobozból vagy üvegből szívószállal. De nem lettem függő. Viszont ahogy beleharaptam ebbe a csokiba, szinte visszarepültem a gyerekkoromba. Igazi kólaíz köszönt vissza ebből a csokiból (a leírás szerint mogyorópraliné is volt benne, de ezt nem igazán lehetett érezni), amit ráadásul robbanóscukorral tettek olyanná, mintha a szénsavbuborékokat éreznénk a kólában. Nagyon jó találmány.
Miss Piggy – baconös csoki 🙂 egy kis malaccal a tetején. Erre a bonbonra nagyon kíváncsi voltam. Annyiszor láttam már, hogy Amerikában a kisütött bacon szeleteket, sós perecet csokiba mártják. Egyébként bacon-függő vagyok. Ha vegetáriánus lennék, a baconről akkor sem tudnék lemondani. Ez a csoki frenetikus volt 🙂 Lágy tejcsoki ganache, amiben a bacon darabkák mellett puffasztott quinoa adja a szuper ropogós textúrát. Nem tudom ismeritek-e a “big pep” nevű baconös chipset. Ez olyan, mintha azt ledarálva tejcsokiba keverték volna. Én imádom!
Italian Javanais – nagyon szeretem a bazsalikomot, az aszalt paradicsomot és a fekete olívabogyót is. A csokit és a marcipánt is szeretem. De hogy ezek együtt ilyen jók legyenek? Na, ezt nem gondoltam volna. Persze itt biztos vagyok benne, hogy akár hetekig is eltartott a megfelelő arányok megtalálása. A csoki úgy épül fel, hogy alul van egy néhány miliméteres marcipán réteg fekete olívabogyó darabkákkal, aztán jön egy vastagabb réteg bazsalikomos fehércsoki ganache, a tetején pedig megint egy vékony marcipán ezúttal aszalt paradicsommal. Nem sós, nem olajos, nem bizarr, tökéletes ízharmónia.
Apple – balzsamos almaecet karamell és Granny Smith zöldalmás praliné. Nagyon jól néz ki a piros alma alakú csoki! Belül egy vastag réteg mandulapraliné zöldalmával, felül egy vékony réteg almaecetes karamell. Utóbbi lehetne vastagabb, mert kicsit dominánsabb így a praliné réteg, pedig a karamell nagyon kellemes savasságot ad a bonbonnak. Összességében azért jól harmonizáló kombináció, friss és üde.
te megcsókolnád? 🙂
Red Earth – vékony céklachipses praliné és folyékony céklazselé étcsokiban. A céklával fura viszonyban vagyok. A céklachipsnek nem tudok ellenállni, de a főtt céklát nem szeretem, mindig a menzás, köményes céklabefőtt jut eszembe róla. Ebben a bonbonban sikerült nagyon jól eltalálni az arányokat. Átjön a cékla földes, nyers íze, de közben azért édeskés is, és egyszerre ropogós és lágy.
Provence – levendulás marcipán és étcsoki ganache. Én személy szerint odavagyok a levendulás édességekért. Citrommal, étcsokival, sárgabarackkal, vaníliával párosítva mindig verhetetlen számomra. Tudom, sokak szerint olyan, mintha szappant ennének. Egy volt munkatársam konkrétan azt mondta, mikor először kóstolt levendulás étcsokit, hogy olyan, mintha megenné a nagymamája házát :D. Fontos az óvatos adagolás. Ebben a bonbonban is szinte csak a végén érezni a levendula ízét. Aki nem szereti, annak mondjuk valószínű, hogy így sem tetszene, de nekem nagyon ízlett, főleg, hogy marcipánnal még sosem kóstoltam!
Cabernet Sauvignon – balzsamecetes karamell és fenyőmag praliné. Kicsit vörösboros, kicsit savanykás, kicsit karamelles. A fenyőmagpraliné nem annyira átütő ízű, de mindenesetre jó egyensúlyt biztosít krémességével az inkább folyós karamellnek.
YuzuTwist – a két yuzu citromos bonbon közül ez a földimogyoró pralinés ízlett jobban. Ebben a bonbonban nagyon érdekes párost alkot a savanykás citromféléből készült zselé, és a jellegzetes ízű földimogyoró pirított kókusszal, mert a praliné lágyságát, karakteres ízét néha feldobja a yuzu finom citrusossága, de nem lesz tőle savanyú vagy savas a bonbon.
Napóleon – a francia hadvezér jól ismert kalapját mintázza ez a bonbon, ami belül marcipánt és banános ganache-t rejt. A banános csokiktól mindig félek egy picit, mert általában aromával tudják csak elérni az intenzív banános ízt, amit mindannyian ismerünk. A pontos hozzávalókat nem tudom, de ennek a bonbonnak nem volt műbanán íze. Szerencsére :). Ettől még lehet, hogy volt benne aroma, de legalább nem feltűnő.
második adag 🙂
Felejtős TOP 5
Poppy – tejcsoki ganache darált mákkal és ropogós ostyával. Érdekes a ropogós textúra, bár nem igazán értem, miért tették bele. A máknak viszont nagyon keserű utóíze volt, előfordulhat, hogy már kezdett megavasodni nekik, vagy nem tudom. Nem is mertek olyan túl sok mákot tenni bele, mert a töltelékben nem nagyon látszódtak a fekete pöttyök.
Bollywood – sáfránnyal és curryvel ízesített fehércsoki ganache. Azok után, hogy rájöttem, milyen finom a garam masala ízű tejcsoki (még karamellt is készítettem belőle!), a brüsszeli Zäabar-nál kóstoltam curry-s fehércsokit, és az is szuper volt. Azokhoz képest ennek a bonbonnak nem volt íze. Vagy féltek telenyomni currvel, vagy régi volt a bonbon. Ha legalább a sáfránytól sárga lett volna a belseje… de még az sem. 🙁
Hennep – kendermagpraliné (igen! füves csoki… na persze). Gondolom ez nagy turistacsalogató, csak aztán nehogy sokan csalódjanak. Ugyanis természetesen ez a bonbon nem cannabis levélből van, hanem a kender magjából, amit például bioboltokban vagy ínyenc boltokban is megvásárolhatunk (mag vagy olaj formájában is kapható), sőt, a növényből textilt is gyártanak. A kendermag egyébként nem túl intenzív ízű, enyhén mogyorósnak monadnám, így a belőle készült praliné is legjobban a sima mogyoró- vagy mandulapralinéra hasonlít leginkább. Itt még valamilyen puffasztott magvakkal (talán quinoa) is dúsították a bonbont, ami legalább a textúrát feldobta egy kicsit, ha már a hangulatomat nem is 🙂
Carasel – sós karamell, alap bonbon szinte minden készítőnél. Sajnos itt nem voltak elég merészek, megkockáztatom, hogy csak annyi só van ebben a karamellben, amennyi a benne lévő vajban, és azt biztos, hogy nem fogjuk érezni. A sós vaj használatával annyit érhetünk csak el, hogy összetettebb, teljesebb ízű lesz a karamellünk (mert a só kiemeli az édes ízeket), de sós íze nem lesz tőle. Ennél egy kicsit többet vártam ettől a bonbontól.
Havana – lehet, hogy én vártam túl sokat ettől a dohánylevéllel készített ganache-tól, de egy alig érezhető füstös ízen kívül semmit nem éreztem. Nem gondoltam, hogy egy szivart fogok rágcsálni, de azért intenzívebb ízre számítottam.
+1 – thai citromfüves bonbon, ami már túl régóta volt a pultban. Ahogy beleharaptam, szinte leomlott a vágott bonbonról a csokiburok, és a ganache kockán körben kicsapódott a cukor. Ez nagyon rossz előjel. Emiatt csak egy pici részt kóstoltam meg, természetesen nemhogy citromfű íze nem volt, de inkább rossz íze volt. Akármilyen finom volt a többi bonbon, ez egy elég nagy baki, amit jobb lett volna megelőzni (folyamatos minőségellenőrzés, dátumozás, a készlet állandó forgatása (régiek előre)).
Felsorolásként itt van még a többi bonbon, amit kóstoltam:
Samba (samba teás-meggyes), Saké (japán rizsboros), Yuzu (yuzu-málna zselé), Brazil (koriander, chili, rum, lime zselé), Apero (vodka, passiógyümölcs, lime ganache), Madame Butterfly (japán shiso ganache), Kalamansi (kalamondin /ázsiai narancsféle/ zselé, fenyőmag praliné), Lac d’amour (pirított kókusz-mandula praliné), Pear William (vilmoskörte fondant), Hot Lips (Bombay gin ganache), Elixir (marcipán), Fabienne (mogyorópraliné, marcipán, ropogós mogyoró), Valencia (narancsos ganache), Passiógyümölcs (ganache), Arthur (marcipán pekándióval), Didier (arabica kávés mogyorópraliné, kávédarabokkal), Creole (arabica kávés ganache), Earl Grey (teás ganache), Honey (méz és étcsoki ganache), Csókos szájak (pisztáciamarcipán), Koponya (mandulapraliné, málnazselé – ez azért eléggé horrorisztikusan nézett ki, mikor beleharaptam és kifröccsent a piros zselé! :D)
Ti megkóstolnátok ilyen fura ízű bonbonokat? Mi volt eddig a legbizarrabb ízű csoki, amivel találkoztatok?
Rólam
Szia, örülök, hogy itt vagy! Lilla vagyok, a Kakaó Nagykövet, és ezen az oldalon szeretném megosztani veled a kakaó és a craft bean-to-bar csokoládék iránti szenvedélyemet.
Ha felkeltettem az érdeklődésedet, szeretettel várlak valamelyik csokoládékóstolómon!
