Nagyon szeretem Angliában, hogy nagyon jó könyvakciókat lehet találni egyes boltokban. Nem ritka, hogy 5-10 fonttal olcsóbban, féláron, vagy még jobb akcióban jutottam hozzá vadonatúj könyvekhez. Ez a könyv is ilyen, a bolti ára 17 font lenne, én pedig mindössze 5 fontért jutottam hozzá a The Works nevű helyen, ami könyvesbolt és kreatív-írószerbolt is egyben.
Már a borító megfogott, látszott rajta, hogy nagyon szép, igényes könyvről van szó, ráadásul telis-tele csupa finomsággal. Belelapoztam, és még inkább megtetszett. Paul A. Young könyvéhez hasonlóan ez is egy kicsit sötét, borongós hangulatú képekkel van illusztrálva, kopott, antik evőeszközökkel, természetes anyagokkal tálalja az elkészült édességeket.
A bevezetőben Annie gyerekkori emlékeiről olvashatunk, aki már egész fiatalon minden zsebpénzét a helyi édességboltban költötte el, alaposan végiggondolva, mi éri meg jobban. Aztán néhány jótanáccsal is ellát minket, amennyiben házi édességgyárat készülünk nyitni. Hiszen nem túl jó ötlet magára hagyni a fortyogó cukorszirupot… tapasztalatból mondja, szóval érdemes megfogadni a tanácsát 🙂 De végül a lényeg mégis az, hogy igazán jó dolog házi készítésű édességeket ajándékozni, úgyhogy vágjunk is bele!
A recepteket megelőzi az Alapok című rövid fejezet, melyben a szükséges eszközök és hozzávalók rövid bemutatását találjuk személyes példákkal, tippekkel tűzdelve (hőmérő, különféle cukrok, vaj, vanília, csoki, gyümölcs, só, napraforgóolaj, mérleg/mérőkanalak, spatula, mártóvillák, lábosok)
Az első fejezet természetesen a Csokoládé címet kapta. Rövid bevezető szöveg után felmerül a temperálás kérdése. Annie szabad kezet ad mindenkinek, de azért leírja a beoltós módszert, ha valaki úgy dönt, temperált csokival szeretné bevonni a bonbonjait. A fejezet 23 receptet tartalmaz olyan klasszikusokkal, mint a praliné szívek, trüffelek (azték, earl grey, sós karamell, marakuja-pisztácia, narancs), csokiszalámi, mogyoróvajas falatok, csokitallérok és táblás csokik, forrócsoki pálcák, mentolos fondant (házi after-eight) és az angolok kedvence a rózsás fondant.
Külön fejezetet kapott a Pillecukor, ami szintén nagy népszerűségnek örvend Angliában, itt is mindenféle ízben találunk hozzá receptet. A hagyományos gyümölcsös ízeken kívül van kókuszos, kávés, mézeskalácsos is. A receptekben Annie zselatint és tojásfehérjét is használ, így extrán habosak lesznek a kész pillecukrok. De nem árt, ha jó erős motor van a habverőnkben. 🙂
A harmadik fejezetben a Gyümölcsöké a főszerep. Friss, üde és színes finomságok következnek, mint például a turkish delight (törökméz) barackkal, gyümölcszselé kockák pektinnel, gyümölcsbőr (vékonyan kiterített, szárított gyümölcspüré), körtechips, kandírozott narancshéj.
A következő részben a Karamell szinte minden formájával találkozhatunk. A legkeményebb és legropogósabb bonfire toffee (“örömtűz karamell”) után változatos fudge (vajkaramella) recepteket találunk cseresznyés-brandys, juharszirupos-pekándiós vagy például mandulás-kávés ízben. Végül pedig omlós, lágyan olvadós karamellek zárják a sort, az elmaradhatatlan sós karamellt olyan érdekességek követik, mint a kecsketejes-vaníliás és a kókusztejes-fűszeres karamell. Ezt a fejezetet legszívesebben A-Z-ig elkészíteném… 🙂
Az ötödik fejezet a Nugátok, Magvak és Honeycomb címet viseli, és ehhez hűen a klasszikus honeycomb (szódabikarbónával habosra főzött mézes szirup, a lyukacsos szerkezete miatt hívják ‘méhkaptárnak’) receptje után pisztáciával, mandulával, földimogyoróval és aszalt gyümölcsökkel gazdagon megpakolt fehér nugátos recepteket találunk itt, valamint sós karamelles popcornt, fenyőmag-grillázst és karamellizált manduladrazsét is.
A köny végén kaptak helyet a Keménycukrok. Igazi cukorkaboltot nyithatunk, ha ezeket a recepteket kipróbáljuk, hiszen van itt minden a nyalókáktól kezdve a citromos-narancsos keménycukron át a karácsonyi piros-fehér csíkos nyalókapálcáig. Mivel a cukorszirup főzésénél kell talán a legpontosabban ügyelni a megfelelő hőmérsékletre, mindenképpen szükséges egy pontos cukorhőmérő ezekhez a receptekhez. És még egyszer: ne hagyjuk magára a fortyogó szirupot! Én is szóltam. 🙂
Zárásként Annie még segít abban is, hogy az elkészült finomságokat hogyan tudjuk ízlésesen becsomagolni, ha ajándékba készültek. Felsorolja a kedvenc lelőhelyeit, ahonnan az eszközöket, alapanyagokat és hozzávalókat szokta beszerezni (ezek természetesen többnyire angliai címek, de van közöttük sok online webáruház is, ahonnan ha vásárolni nem is, de ötleteket gyűjteni mindenképpen érdemes.)
Cambridge-ben találkoztam először ezekkel a kis fűszeres, narancsos, mazsolás bucikkal, mert húsvét közeledtével ellepték a szupermarketek polcait, szinte úgy dobálták az ember után őket. 🙂 Ilyenkor többször is vettem, mert reggelire szeretek édes kalácsféleséget enni vajjal, lekvárral, erre pedig tökéletesek ezek a kis édes zsemlék.
Gondoltam rá, hogy kéne idén sütni is, nem csak boltit venni, de akkor szántam el végleg magam, mikor Jamie Oliver facebook oldalán olvastam róla. Azt írta, hogy sok babona fűződik ehhez a sütihez, például az, hogy ha valaki nagypénteken süt ilyet, akkor barátra lel, soha nem fog leégni a konyhája, mindig nagyon jó kenyeret fog tudni sütni onnantól fogva. Szeretem az ilyen babonákat, amiknek igazán nincs tétje, viccből pedig miért ne próbálnám ki. Már gyúrtam is be a tésztát, és izgatottan vártam, milyen lesz a házi készítésű hot cross bun. Jamie receptjében van kandírozott gyömbér és narancshéj, nekem nem volt itthon, úgyhogy a gyömbért kihagytam, a narancsot pedig reszelt narancshéjjal, narancsolajjal és narancsvirágvízzel helyettesítettem. Szóval itt-ott változtattam a recepten, de a poszt legvégén megtaláljátok a linket az eredeti recepthez (angolul), ha szóról szóra Jamie-t akarjátok követni. 🙂 Ebből az adagból 12-14 darab kis buci lesz.
Recept
200 ml tej + 50 ml víz
22 g friss élesztő (vagy 14 g instant por élesztő)
455 g liszt (nálam fele sima, fele teljes kiőrlésű)
55 g cukor (nálam barnacukor)
55 g olvasztott vaj (sós, vagy ha nem, akkor 1 mk sót adjunk hozzá)
1 tk mézeskalács fűszerkeverék
1 tk fahéj
fél tk szerecsendió
1 tk őrölt kardamom
1 kezeletlen narancs reszelt héja
1 tojás
50 g mazsola/aszalt vörösáfonya/áfonya/meggy/kandírozott narancshéj vegyesen tetszés szerint
fél tk narancsolaj
fél tk rum1 tk narancsvirágvíz
3 tk liszt + 3 tk víz a díszítéshez
(30 g fehércsoki + 1 tk olaj/vaj a díszítéshez)
A tejet a vízzel meglangyosítom, belemorzsolom az élesztőt. Kimérem egy tálba a lisztet, fűszereket, narancshéjat és a cukrot. A közepébe mélyedést készítek, ide öntöm az olvasztott vajat, a tejben felfuttatot élesztőt és a tojást. Összegyúrom, lisztezett deszkán 10 percig dagasztom. Közben leforrázom az aszalt gyümölcsöket, így tovább puhák maradnak majd a süteményben (annyi forró vízzel öntöm le őket, amennyi épp ellepi). Mikor jól megszívták magukat vízzel, leöntöm a felesleges folyadékot, és hozzákeverem a gyümölcsökhöz a narancsolajat, narancsvirágvizet és a rumot.
A megdagasztott tésztát konyharuhával lefedve egy órát pihentetem, amíg duplájára nem kel. Lisztezett deszkára teszem, kinyomom belőle a levegőt, rászórom a beáztatott aszalványokat, és néhány percig dagasztva belegyúrom őket a tésztába. Kis lisztet még adok hozzá, mert a gyümölcsöktől nedvesebb lett a tészta. Rugalmas, puha tésztát kapok. 12 kis gombócra osztom a tésztát, sütőpapírral bélelt tepsire teszem őket, letakarva fél órát még pihentetem. Közben összekeverek három kanál lisztet három kanál vízzel, hogy egy sűrű masszát kapjak. Ez az eredeti díszítés, de én csepegtettem hozzá keserűmandula aromát, hogy olyan legyen, mintha marcipános lenne. Sütés előtt közvetlenül habzsákból vagy kiskanállal keresztet rajzolok a bucik tetejére.
190° C fokra előmelegített sütőben 15-20 percig sütöm őket, amíg szépen megbarnul a tetejük. Még forrón átkenem a tetejüket folyós mézzel, ettől szép fényesek lesznek. Nekem furcsamód eltűntek a keresztek a tetejéről, lehet, hogy nem volt elég sűrű a masszám. De semmi vész, gyorsan olvasztottam egy kevés fehércsokit, olajjal felhígítottam és ezt csurgattam a keresztek helyére.
Legfinomabb kettévágva, megpirítva és vajjal megkenve. Remélem szerencsét hoz! 🙂 Persze azért ez finomabb annál, hogy csak évente egyszer süssük meg, szóval babona ide vagy oda, próbáljátok ki mindenképpen.
Amikor megkaptam Szilvitől az Egy falat Svájc blog írójától a stafétát, és a témám kitalálása után kijelöltem az 5 hetes határidőt, úgy tűnt, egy örökkévalóság lesz, mire megírhatom az összefoglalót. És lám-lám, már el is telt az 5 hét, én pedig napról napra vártam és szerencsére kaptam is a jobbnál jobb külföldi recepteket. Sokan szabadkoztatok, hogy nem “utaztatok” messzire a desszerttel. Nem baj! Nem is ez volt a cél. Persze nagyon örültem annak a néhány játékosnak, akik Európán kívülre is elmerészkedtek a desszertjeikkel! De mindenkinek nagyon köszönöm a részvételt, igazán jó élmény volt háziasszonyként végigkövetni a Süss, alkoss, díszíts! SAD! 31. fordulóját.
Nem is szaporítom a szót, beszéljenek helyettem a finomságok, melyeknek segítségével Föld körüli útra indulhatunk. Hoztam egy térképet is, hogy jobban lássátok, merre utazgatunk. Desszertesvillákat és kanalakat előkészíteni, máris indulunk! 🙂
A legtöbben persze Európán belül maradtunk, ami érthető, hiszen nem is kell túl messzire menni, hogy igazi finomságokra leljünk. Anglia és Franciaország lett a legnépszerűbb úticél, és én abszolút megértem, miért. Négy recept is érkezett az Egyesült Királyságból, elsőként egy walesi mazsolás kalács Zsuzsitól a Táncoló fakanál blog szerzőjétől. Zsuzsi leírásából kiderül, hogy ezt a kalácsot a helyiek hagyományosan például birkanyírás idején sütötték, de manapság is gyakran készítik kemény fizikai munkával eltöltött napokon. Nem hiába, a mazsola és az édes kalács bizonyára gyorsan feltölti energiával a megfáradt lelkeket!
Juci a PiciJuci blog szerzője szintén Angliába repített minket, mégpedig falatnyi áfonyás kosárkákkal a tarsolyunkban. Én megszállott áfonyamániás vagyok, úgyhogy gond nélkül felfalnám az összes kis sütit. Vendégváró falatoknak is jó ötlet lehet ilyen kis gyümölcsös kosárkákat gyártani.
Nem sokkal később érkezett egy vérbeli angol desszert, Orsi azaz Kabóca jóvoltából. Nagyon érdekes volt olvasni az Eton Mess kialakulásának történetét, és persze még jobb volt nézegetni a képeket erről a habcsókos, málnás-epres finomságról.
Végül pedig egy másik tipikusan angol desszert is befutott a többiek mellé. Ünige a Suny’s Kitchen blogról a Sticky Toffee Pudding, azaz a ragacsos karamelles süti receptjével gazdagította az angol csoportot. A süti tésztáját datolya és mazsola teszi édesen szaftossá, és ezt még egy adag karamellöntet koronázza meg. Ünige még vaníliafagyit is ajánlott hozzá, azt hiszem akkor már végképp nem tudnék egy ilyen desszertnek ellenállni. 🙂
A desszertes úticélok közül tehát megosztott első helyen végzett Franciaország, aminek nagyon örültem, mert én is rajongok a francia desszertekért. Négy receptet is gyűjtöttem, elsőként Bogi a Vörös Kaktusz blog írója küldött nekem egy csodás crème brûlée-t. Ez a karamellizált tetejű sült vaníliakrém tényleg az egyik legtipikusabb francia desszert, nem véletlenül. Pár éve én is pont emiatt vettem karamellizáló pisztolyt 🙂 De nem csak a recept miatt tetszett nagyon Bogi bejegyzése, hanem mert csodás párizsi fotókat is megosztott velünk a leírásában. Nem is csodálkozom, hogy megihlették őt a konyhában ezek a képek 🙂
A második francia recept Beatrixtől azaz Csigabigétől érkezett, méghozzá egyenesen Strasbourgból egy ínycsiklandó almás pite képében. Az almás sütiknek is nagy rajongója vagyok, úgyhogy biztosan kipróbálom majd ezt az elzászi változatot is, amiben az az érdekes, hogy az almaszeletek fahéjas cukorban karamellizálódnak a sütőben, mielőtt a töleléket ráöntenénk.
És bizonyíték arra, hogy működik a telepátia, még egy elzászi recept érkezett a játékba Zsófi jóvoltából, aki a SweetHome blogot írja. Igaz, nem desszertet, hanem egy póréhagymás pitét küldött, de az a jó a receptjében, hogy ezt akár édesen, gyümölcsökkel is elkészíthetjük. (Ráadásul a póréhagyma az egyik kedvenc zöldségem, szóval mindenképp itt a helye :))
Anna, a Csokoládé Reformer bloggere pedig egy igazán modern ribizlis-csokis minitortát hozott az útra, mind külsőre, mind pedig ízvilágában Franciaországot testesítve meg. A minitorta pisztáciás talpán egy réteg különleges feketeribizliborssal és francia feketeribizli likőrrel ízesített étcsoki mousse, aztán pedig egy réteg piros ribizlis fehércsoki mousse találkozik, mindezt fényes csokiköpeny veszi körül. Már leírni is élmény volt, hát még ha megkóstolhattam volna…! 🙂
Az úticélos dobogó második fokán Olaszország áll három recepttel. Meglepetésemre viszonylag későn érkeztek az olasz desszertek, pedig azt hittem, sokan oda utaznak majd. Elsőként Reginától kaptam egy alternatív panna cotta receptet, amit meg is osztok veletek, mivel Regina még nem kezdett blogolásba, talán majd most kedvet kap, hogy a többi receptjét is megossza velünk egy blog formájában. Addig is itt van az egyáltalán nem szokványos panna cotta receptje, aminek szerintem sokan örülni fognak, hiszen nem zselatinnal hanem tojásfehérjével készül.
Aztán szinte ugyanazon a napon érkezett két olasz recept is, ráadásul mindkettő cannoli 🙂 (mondom én, hogy van telepátia!). Zsuzsi a Bonbonmánia blog szerzője kissé csalódottan küldte be saját cannolis képeit, mert a felhasznált recepttel nem volt megelégedve. Bele sem merek gondolni, milyen szuperek lennének ezek a sütik, ha rossz recepttel is ilyen csodaszépre sikerültek. Az íz feljavítása már gyerekjáték lesz Zsuzsi számára, ebben biztos vagyok, és abban is, hogy nem adja fel, amíg a tökéletes receptet meg nem találja.
Szandra, azaz Sütilány, egy szicíliai nyaralás emlékét idézte fel, és készítette el a saját cannoli verzióját. Az édes ricottás töltelékbe csoki és pisztácia is került, így nem csodálom, hogy Szandra is jókedvre derült tőle.
A harmadik helyen pedig Hollandia áll két recepttel. Ági a Konyhán innen kerten túl blogról marcipánnal töltött sütiket hozott, amiket legszívesebben azonnal megkóstoltam volna, ha tényleg kaptam volna belőlük. Lassan kezdem azt hinni, hogy a játékosok mind olvasnak a gondolataimban, mert folyton a kedvenc ízeimet küldték el nekem. A marcipán abszolút toplistás nálam, szóval ezt a sütit csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szintén szereti ezt a mandulás finomságot.
A másik holland receptet pedig Zsuzsa küldte a Teller Cake blogról, aranyos kis túrós-mazsolás bucikat sütött erre az alkalomra. Külföldön élőként krónikus túróhiányban szenvedek, úgyhogy megváltásként érkeztek ezek a kis gombócok. Igazán jó ötlet ilyet sütni piknikezésre, uzsonnára vagy vendégvárónak akár.
Az európai listán az országok ezután egy-egy recepttel képviseltették magukat. Elsők között érkezett Eszter receptje a Tűpárna és Habverő blogról, egy finn tepsis palacsinta képében. A recept különlegessége, hogy paleo étrendet folytatók is nyugodtan elkészíthetik. Nagyon tetszik, hogy Eszternek sikerült olyan receptet találnia, ami beleillik a speciális étrendekbe is. És nem utolsósorban nagyon finom is 🙂
Skandináviában maradva elmajszolhatunk néhány svéd almás mazarint, amit Timi hozott az útra a Brioche blogról. Nagyon népszerűek ezek a kis gyümölcsös kosárkák, és Timi leírásából az is kiderül, hogy ezt a sütit is a végtelenségig lehet variálni attól függően, milyen tölteléket teszünk bele. Külön köszönet a színes képsorozatért, amitől még inkább kedvet kaptam, hogy tényleg elutazzak Svédországba.
Nagyon vicces jelenet volt számomra, mikor Tortafüggő Marisz receptjét megkaptam, ugyanis mindössze néhány perccel Vörös Kaktusz crème brûlée-je után érkezett meg tőle a Napóleon torta. Tévesen azt hittem, ez is francia desszert lesz, de szerencsére Marisz megosztotta velünk a sütemény történetét, melyből kiderül, hogy ezt a tortát az oroszok készítették Napóleon borogyinói legyőzésének 100. évfordulójára. Munkaigényes desszert, de Marisz tökéletesen vette az akadályt! Sejtettem én, hogy sok érdekességet fogunk megtudni ezekből a receptekből, és igazam lett. 🙂
A Süniskanál blog írója Gabi szomszédolt egyet Ausztriában, és hozott nekünk egy friss, gazdagon megtöltött bécsi almás rétest. A tálalás külön megér egy dicséretet, egészen olyan, mintha egy bécsi kávézóban ülve fogyaszthatnánk el ezt a fűszeres, almás finomságot.
Kicsit kalandozzunk el a Balkán-félszigeten is, déli szomszédunknál Szerbiában kóstoljunk meg egy szaftos, krémes, csokis sütit. A jeges kocka elnevezésű desszertet Timi hozta a Brioche blog második receptjeként. (A linkben VKF van, de ez ne tévesszen meg senkit, világutazós SAD recept ez a javából!). A sziruppal átitatott kakaós tésztán lágy tejkrém és csokiréteg ül, házi kinder tejszelet ünnepi alkalmakra.
Ezt követően dél-nyugat felé utazunk, egészen pontosan Spanyolországba.Kabóca olyan lelkes volt, hogy még egy vágyott úticélját desszertbe foglalta, így született meg a Katalán krém, amit sokan összekevernek a francia crème brûlée-vel, pedig teljesen más tészta (szó szerint) 🙂 Milyen szerencse, hogy mindkettő bent van a játékban, így könnyebb az összehasonlítás is. Bár nyilvánvalóan mindegyik nagyon finom, hiszen egy vaníliás krémmel nem nagyon lőhetünk mellé!
Az utolsó európai receptet én hoztam a játékba. Szent Patrik napjára készítettem Guinness sör alapú trüffelgolyókat, így Írország is felkerült a desszertes térképünkre. Kicsit talán szokatlannak tűnhet a csoki-sör párosítás, de higgyétek el, a Guinness nem egy szokványos sör, füstös, édeskés íze nagyon jól kiegészíti az étcsokoládé kesernyés ízét.
Most pedig jöjjenek a többi kontinens finomságai. Nagy örömömre két afrikai recept is érkezett a játékra. Elsőként a Dél-Afrikai Köztársaság vadonja ihlette meg Lindát a Konyhalál blog szerzőjét, aki igazán élethű zebramintás csajos muffinokat készített. Ráadásul nemcsak a kész muffinokról, hanem a zebrás díszítés elkészítésének lépéseiről is kapunk fázisfotókat Lindától, úgyhogy most már semmi nem állhat az útunkba, ha szafaris témájú sütiket szeretnénk készíteni például egy gyerekzsúrra vagy tematikus bulira.
A másik afrikai desszert Szomáliából érkezett Szilvi jóvoltából az Egy falat Svájc blogról. Szilvi egy tipikusan Ramadán idején készített nagyon változatos finomságot hozott, az úgynevezett honeycomb bread-et (szó szerint méhkaptár kenyér), ami a méhkaptár sejtes felépítésére hasonlító alakjáról kapta a nevét. A kis gömböcöket pedig tetszés szerinti töltelékkel ízesíthetjük, sósan és édesen is egyaránt remek vendégváró falatok válnak belőle. Plusz pont jár a kis zászlóért, amire egyedül Szilvi emlékezett, még én is elfelejtettem 🙂
Végül, de egyáltalán nem utolsósorban az amerikai kontinensre is eljutottunk Kisildinek hála. Mexikóba repített el minket Ildi, ahol szezámos karamellszósszal tálalt sült rizsgolyókat kóstolhatunk. Nem hallottam még erről a desszertől, de el tudom képzelni, hogy például utcai árusoktól lehet ilyen kis rizsgolyókat venni, amiket városnézés közben elmajszolgathatunk. Nagyon tetszett, hogy a desszert mellett még egy mexikói stílusú festett bögrét is láthatunk, így igazán autentikus lett a tálalás is.
Északra innét pedig az Amerikai Egyesült Államokban fejeződik be desszertes utazásunk. Két ikonikus desszertet is megkóstolhatunk, elsőként Szilvi jóvoltából, aki második receptjeként a híres fahéjas csigákat sütötte meg az Egy falat Svájc blogra. Én dolgoztam pár hónapot egy ilyen fahéjas csiga pékségben, úgyhogy tudom, nem piskóta ezeknek a csigáknak az elkészítése, és főleg, hogy milyen kalóriadúsak, úgyhogy nagyon tetszett az alternatív szósz, amivel Szilvi dekorálta ezeket. Isteni illat kering a lakásban, ha ilyet sütünk, úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom!
A sort pedig még egy amerikai desszert zárja, Konyhavirtuóz a híres Mississippi Mud Pie (sárpite :D) nevű csokis csodatortát küldte a játékba. Azt hiszem nem is fejezhetnénk be jobban az utazást, mint egy ilyen töményen csokis, kekszes, tejszínhabos tortával.
Ha innen a Mississippi partjáról mindenki gondolatban szépen hazagyalogol, akkor azzal le is dolgozzuk az olvasás közben felgyülemlett kalóriákat, ne aggódjatok! 🙂
Én pedig csak ámulok és bámulok, hogy mennyi finomság gyűlt össze, és milyen sok szép és érdekes helyre eljutottunk a receptjeitek által. Nagyon köszönöm nektek, hogy ennyien játszottatok, többen két receptet is küldtetek. Remélem ti is élveztétek ezt a virtuális utazást, és kívánom, hogy egyszer a valóságban is mindannyian eljussatok álmaitok úticéljához.
Addig pedig nincs más hátra, mint hogy kellemes húsvétot kívánjak nektek, a stafétát pedig átadjam a következő forduló háziasszonyának.
A virtuális világkörüli út véget ért, a Süss, alkoss, díszíts! SAD! azonban nem áll meg itt, már repül is tovább a staféta Zsuzsi kezébe a Táncoló fakanál blogra. Nagyon kíváncsi vagyok, milyen témát eszel majd ki Zsuzsi, reméljük hamarosan kiderül!
Az egyik kedvenc csokis könyvemet szeretném ma bemutatni. Paul A. Young első könyve ez, amit még szintén a cambridge-i boltban szereztem meg magamnak. Egy ideje a polcokon volt már, aztán az egyik ebédszünetben magammal vittem, hogy végre megnézegessem. Nagyon megtetszett, mert a néhány sütemény, desszert recept mellett nagyon sok érdekes ízkombinációjú bonbon receptje található benne. Az egész kötet nagyon egyedi hangulatú, kicsit misztikus és sötét, mintha egy régi, megsárgult szakácskönyvet lapozgatnánk.
A bevezetőből megtudhatjuk, hogy Paul már kisgyerek kora óta jobban érdeklődött a csokoládék, mint például a videójátékok után. Pedig akkoriban még számára is csak a tömegesen gyártott, bolti csokoládék jelentették az inspirációt. Cukrászként kezdte a szakmát, aztán szép lassan mégis a csokoládékészítésnél kötött ki. 2006-ban nyitotta meg első boltját Londonban, azóta már 3 boltja is van, ahol a helyben készült, friss bonbonjait árulja.
Az első harminc oldalon még nem recepteket találunk, hanem tanácsokat, hogy mire figyeljünk, amikor csokoládét vásárolunk, hogyan kell helyesen csokoládét kóstolni, mi jellemző az egyes kakaóbabfajtákra és a területszelektált csokoládékra. Majd megkapjuk az alap csokoládé ganache receptjét, amelyet aztán kedvünkre alakíthatunk, sőt, még a temperálás lépésein is végigvezet minket. Igaz ugyan, hogy csak szövegesen, de elmagyarázza nekünk azt is, hogyan kell öntött bonbonokat, táblás csokoládékat készíteni, hogyan dekorálhatjuk vagy ízesíthetjük őket, hogyan tároljuk az elkészült csokoládékat.
A “Hamisítatlan” címet kapó első fejezetben olyan recepteket találunk, melyek a minőségi csokoládé igazi arcát akarják megmutatni, például azték forrócsokoládé, csokis szendvicskrém, étcsokoládé sorbet, csokis keksz.
Ezután klasszikus párosítások következnek, gyümölcsök és különféle olajos magvak, de ne a sima mogyorós-mazsolás tejcsokira gondoljunk. Tahinis (szezámpasztás) és pirított szezámmagos ganache, epres rózsaborsos trüffel, kecskesajtos-fehércsokis sajttorta málnakompóttal, csokis tortellini vérnarancsos szósszal, ilyenek szerepelnek például itt.
A “Cukor és Fűszerek” című fejezetben azt próbálja megmutatni nekünk Paul, hogy érdemes nagy hangsúlyt fektetni arra is, milyen cukrot, vagy milyen fűszereket használunk az ételeinkhez, ez esetben a csokikhoz. Sok receptben előfordul nála a muscovado cukor (lágy barna nádcukor), juharszirup, a fűszerek között pedig ott van a kardamom, szerecsendió, kömény, chili, só és bors, édeskömény, koriander, wasabi, tömjén és mirha, cédrusfa olaj. Valljuk be, ezek közül nem mindegyikről jutna elsőre eszünkbe, hogy bármilyen csokis desszertbe vagy bonbonba felhasználjuk. 🙂
A következő fejezetben “Fűszernövények és Virágok” társulnak a csokoládé mellé. Nyáron használhatjuk bátran a friss fűszernövényeket, de természetesen a szárított levelek, virágszirmok, vagy az illóolajok használata is jó ötlet lehet, ha frisshez nem jutunk hozzá. Itt sem kell a mentalevélnél és a levendulánál leragadni, bár kétségtelen, hogy ezek jól bevált, közkedvelt ízesítések a csokoládékészítésben. Citrusfélékkel csodálatos ízvilágot érhetünk el, ha friss bazsalikommal, citromos kakukkfűvel párosítjuk őket. Paul receptjeiben feltűnik még a petrezselyemzöld (citrommal és sóval), chili és thai citromfű, rozmaring és a sáfrány. A lényeg mindig az, hogy óvatosan adagoljuk ezeket, nehogy elnyomják a csokoládé ízét.
Az “Alkohol” című fejezetben nem nehéz kitalálni, hogy a csokoládét különböző alkoholos italokkal párosítja Paul A. Young. Elég, ha csak a likőrrel töltött bonbonokra gondolunk, vagy a csokis borkóstolókra, és láthatjuk, hogy nagyon széles a paletta, hiszen nagyon rugalmasan párosíthatók a különféle például területszelektált csokoládék az egyes italtípusokhoz. Így első körben néhány csokival ízesített koktél receptjét kapjuk meg, mint például a Martini, de bonbonkreációkét is, melyek valamilyen alkohollal készültek: abszint, almabor, ale típusú sör, gin, vodka, portói, vagy például egy csokis forraltbor (ezt kipróbáltuk télen, és nagyon finom volt! Most már nem nagyon van szezonja, úgyhogy majd karácsony közeledtével lehet, hogy megmutatom ezt is).
Ugye érezzük már, hogy a könyv szép lassan az egyre merészebb, egyre hihetetlenebb ízkombinációk felé vezet minket? Kapaszkodjunk meg, mert a legutolsó fejezet címe nem más, mint “Alkímia”. Itt végképp elszakadt a cérna Paul A. Youngnál, és olyan recepteket oszt meg velünk, amikről tényleg nem gondolnánk, hogy közük van a csokoládéhoz. Mit szólunk például egy csokis chilis csirkepaprikáshoz? (Nem lehet olyan rossz, hiszen milyen szépen alliterál :D). De van itt még csokiszósz fehér húsokhoz, halakhoz és vörös húsokhoz, sós csokis szendvicskrém, vadgombás ganache, csokis pesztó, sült zöld fokhagymás ganache, karamellizált lilahagymás-rozmaringos ganache, csokis balzsamecet és salátaöntet, és a hírhedt Marmite ganache. Aki nem ismerné, a Marmite egy ragacsos barna szósz, amit Angliában mindenki ismer. A szlogenje szerint vagy imádod, vagy utálod, nincs átmenet. Ez egy nagyon sós, engem leginkább a sült húsok szaftjára emlékeztet az íze, pedig hús nincs benne. A sörkészítés melléktermékéből készítik, és tele van vitaminokkal :D, már ha valaki meg bírja enni. Egyébként vajas kenyérre kenik, meg mindenféleképpen fogyasztják, akik szeretik. Paul A. Young bonbont készített belőle. Talán nem is meglepő, azok után, amiket eddig láttunk tőle. 🙂
Azt hiszem joggal állíthatom, hogy Paul A. Young egyike a legextravagánsabb csokikészítőknek. Folyamatosan kísérletezik a lehető legváratlanabb összetevőkkel, mindezt úgy, hogy még mindig mindent kézzel készítenek, még temperáló gépeket sem használnakl a műhelyében. Semmilyen adalékanyagot, tartósítószet nem használ, még glükózszirupot sem, így a bonbonjait tényleg egy héten belül el kell fogyasztani. Sajnos még nem volt alkalmam kóstolni tőle bonbonokat, de remélem, ha legközelebb Londonban járunk, útba ejtjük valamelyik boltját. Addig marad az itthoni kísérletezés az ő receptjei alapján. Sokszor hivatkoztam már rá, és gyanítom, hogy még fogok is, mert nagyon inspiráló, amit csinál, ráadásul nem őrzi széfben a receptjeit, hanem sokszor megosztja őket, mint például ebben a könyvében is.
Ezt a könyvet főleg hobbi bonbonozóknak ajánlanám, mivel többségben vannak benne a ganache receptek, de persze ötletet adhat bárkinek, aki desszerteket készít, és valami különlegesre vágyik. Egészen új megvilágításba kerülnek az általunk használt hozzávalók, még az olyan egyszerű és mindennapi dolgok is, mint a cukor, vagy a fűszerek. Egy kis kalandvágy és bátorság azért nem árt ehhez a könyvhöz, mert nem könnyű legyőzni magunkban a kis vészharangot, mikor éppen nagy becsben tartott csokoládé tartalékainkat készülünk valami furcsa fűszerrel, zöldséggel párosítani.
De semmi pánik! Jövő héten ilyenkor hozok majd egy receptet ebből a könyvből, amihez még bátorság sem nagyon kell. Csokikalandra fel! 🙂
Forrás: Paul A. Young: Adventures with chocolate, Kyle Books, London, 2009
Tudom, tudom. Anglia hűvös, ködös, esős ország, ahol alig süt a nap. (Ha Cambridge-ben élsz, ez az idő 80%-ában nem igaz egyébként, de máshol lehet). Mégis, létezik egy hely ebben az országban, ahol mindig 30 fok körüli a meleg, és fullasztóan párás a levegő. Mindez természetesen egy nagy buborékban, egy gigantikus üvegházban található. Úgy hívják: Eden Project.
Tavaly áprilisban látogattuk meg ezt a csodás helyet, és úgy gondoltam, megér egy hosszabb beszámolót. Végtére is itt fogtam először a kezemben igazi kakaófa termést! Tartsatok hát velem Cornwallba, a dél-nyugat angliai St. Austellbe!
Mi ez?
Egy kör alakú völgy, korábban működő kaolinbánya volt, melybe két óriási üvegházat (biome) építettek. Az egyikben trópusi, a másikban mediterrán éghajlat uralkodik, és megismerhetjük az ilyen éghajlaton őshonos növényvilágot. Körülötte szabadtéri park van, ahol szintén változatos növényekkel, kertészeti megoldásokkal ismerkedhetünk meg.
Mikor készült és miért?
1995-ben született meg az Eden Project ötlete. A két üvegházat buborék formájúra tervezték, mert a buborékok bármilyen egyenetlen felületen, ez esetben egy amorf bányamederben is, képesek stabilan megállni. 1998 őszén kezdték meg az építkezést, és 2000-ben néhány szerencsés látogató már a kulisszák mögé is betekinthetett a még félkész üvegházakba, ahova lassacskán megérkeztek az első növények. Egyes növényeket magról termesztettek a faiskolájukban, a többit pedig arborétumokból vagy támogatóktól kapták. 2001. március 17-én nyitotta meg kapuit, és már néhány hónap alatt elérte az egy milliós látogatottságot a Föld “nyolcadik csodájaként” is emlegetett “édenkert”.
Fő céljuk a fenntarthatóság, így 2010-ben engedélyt kaptak egy geotermikus erőmű megépítésére is, amelynek segítségével 2020-ra 80%-kal szeretnék csökkenteni az Eden Project széndioxid-kibocsátását. Az erőmű fogja fűteni az üvegházakat, és az országos energiahálózatra is rákapcsolják majd. Emellett jelenleg napelemeket, szélkereket és vízerőművet is használnak. De nemcsak a környezetvédelem fontos az Eden Project megalkotói számára, hanem a társadalomból kirekesztett emberek támogatása is. Így 2009 óta hajléktalanoknak és raboknak is adnak munkát, hogy így segítsék őket az társadalmi szerepvállalásban. 2011-ben az Eden Project megálmodóját és alapítóját, a holland származású Tim Smitet az angol királynő lovaggá avatta.
Mit lehet itt csinálni?
A kert és az üvegházak mellett számos kulturális programon is részt vehetnek az idelátogatók. 2002 óta rendszeresen tartanak itt szabadtéri koncerteket, olyan nagy nevek léptek már fel itt, mint az Oasis, Amy Winehouse, Muse vagy a Pixar Filharmonikusok, és sokan a Glastonbury fesztiválhoz is hasonlítják az élményt. Télen műkorcsolya pálya is várja az érdeklődőket. 2005-ben nyílt meg a Fenntarthatósági Oktatóközpont is az Eden szívében, ahol különböző programokat szerveznek: iskoláskorú gyerekeket tanítanak meg például a kertművelésre, a környezetvédelemre. 2009 óta már esküvői helyszínként is üzemel, bár örülök, hogy erről korábban nem tudtam :), elég lélegzetelállító képeket lehet készíteni egy ilyen környezetben szerintem.
Gyerekek számára biztosan, de nyugodt szívvel mondhatom, hogy felnőttként is szuper élmény volt a nap végén, hogy egy kisvonat szállított át minket az üvegházaktól a főbejáratig. Az útvonal a völgy pereménél fut végig, így nagyon jó rálátásunk volt az óriási buborékokra, és a szép szabadtéri kertre is. Bevállalósok pedig kipróbálhatják a világ egyik leghosszabb kötélpályáját, amin madártávlatból nézhetik és suhanhatnak át a nagy kert és a buborékok fölött (ha az időjárás is engedi).
Hol van a csoki?
Számomra persze ez volt a legnagyobb attrakció! Megtalálni a kakaófákat az esőerdőben. Nagyon szép kis teraszt kaptak a helyen, csoportosan nődögélnek az alacsony, nagy levelű kakaófák, rajtuk az apró virágokkal, és érett vagy érésben lévő kakaótermésekkel. Nyugat-afrikában honos Amelonado kakaót termesztenek itt, ami a Forastero egyik alfaja és főleg tejcsokoládét készítenek belőle. Még egy kis képregényt is készítettek a helyszínre, amiből megtudhatjuk, hogyan készül a csokoládé, hogyan fedezték fel az európaiak, és a végén természetesen kitérnek a fairtrade-re is.
Legszívesebben örökre ott maradtam volna! Egy virágot és egy lehullott levelet azért elhoztam emlékbe. Azt sem tagadom, hogy nagyon tetszett volna egy friss termés is, de azért nem vagyok vandál, venni meg sajnos nem lehetett, így azok fenn maradtak a fán. De legalább fél órát ott járkáltam a fák körül, minden egyes termést megnéztem, megsimogattam őket, olyan kis cukik voltak! 🙂
Van ajándékbolt?
Még jó hogy! 🙂 A vicc az, hogy mi ezt előbb megnéztük, mint az üvegházakat, mert pont szakadt az eső, és nem tudtunk átmenni a két épület közötti fedetlen kerten. Mivel végül zárásig maradtunk, jobb is, hogy előbb bevásároltunk szuvenírből. Van itt minden, mint a búcsúban, ahogy a mondás tartja. Lehet venni Eden Projectes emléktárgyakat: pólót, sapkát, táskát, füzetet, stb., fűszereket, lekvárokat, szószókat, virágmagokat, cserepes növényeket, könyveket, és persze csokit is! Ezt a csokit mondjuk nem a helyi kakaóbabokból készítik, ahhoz nincs elég termés, de azért kipróbáltuk a sós tejcsokit és egy dinnyés-baobabos étcsokit is. Vettem még itt híres cornwall-i tengeri sót, fával füstölt sót, kakaóbabokat ábrázoló háncs táskát, és vettünk magunknak egy-egy pólót is.
Kinek ajánlom?
Sablonos leszek, de tulajdonképpen mindenkinek. Főleg persze természetkedvelőknek, hobbikertészeknek, de az érdekes építészeti, mérnöki megoldások, a fairtrade mozgalom, a különböző zenei és kulturális programok iránt érdeklődők is találhatnak itt bőven érdekességeket. A hely abszolút gyerekbarát, szóval családoknak, iskolás csoportoknak is jó program lehet, akár egy teljes napot is el lehet itt tölteni anélkül, hogy unatkoznánk.
A megvásárolt jegyhez egy egy éves ingyenes belépőt is adnak, ami arra ösztönöz, hogy újra meg újra visszatérjünk ide, hiszen évszakonként változó, hogy éppen mi virágzik, milyen programokat szerveznek, nincs két ugyanolyan nap. Még dolgozunk rajta, hogy a lejárati idő előtt még egyszer eljussunk ide. Cornwall pedig egyébként is egy csoda. Gyönyörű tájak, sziklás tengerpart, apró halászfalvak, középkori emlékek hazája. Esőkabát azért legyen nálunk! 🙂
Ha jól tudom, akkor a Budapesti Fűvészkertben is van kakaófa az üvegházban. Ha valaki arra jár, mindenképp nézze meg!
Január 10-én elkezdődött a csokiskola! A kurzus 6 részből épül fel, kéthetente kerülnek fel új tananyagok a honlapra. Minden részhez tartozik egy házi feladat is, ezeket is kéthetente kell leadni.
Bemelegítésként piackutatást kellett tartani, ami szerintem nagyon jó ötlet volt. A feladatban úgy szerepelt, hogy a helyi kézműves csokoládékészítőket kellett felkeresni, így én először Cambridge környékén, aztán általában Angliában keresgéltem. Természetesen nagyon sok mindent találtam, szóval jó kis inspirációs löketet kaptam egyből. Három csokikészítőt kellett végül kiválasztani, és róluk néhány mondatban részletesebben is beszámolni: miben más, mint a többi csokikészítő, melyik terméke tetszik a legjobban és miért. Ezek után általánosságban kellett írni a csokoládékészítés piacáról, hogy a kutatás alapján mit tartunk fontosnak, mi volt meglepő, milyen kérdések merültek fel bennünk, és végül, hogy mi milyen utat szeretnénk követni.
A beszámolónak maximum 1500 szavasnak kellett lennie, nekem körülbelül 1200 szavas lett. A kurzus honlapján van egy nagyon jó fórum is, ahova fel lehet tölteni a házi feladatokat úgy, hogy a többiek is lássák. Ennél az első feladatnál különösen érdekes volt, hiszen mindenki többnyire teljesen más készítőkről írt (természetesen azért többeknél is láttam Paul A. Youngot, akit én is írtam, vagy a Rococot, ami Chantal Coady cége), hiszen a világ minden tájáról követjük a tanfolyamot.
17-én volt a leadási határidő, és 19-én már “le is osztályozták”. Megkaptam a maximálisan elérhető 5 pontot, úgyhogy nagyon örültem, bár gondolom a többiek is megkapták, mert ez még csak ilyen bemelegítés volt.
Röviden összegezném, amit írtam: A három általam leginspirálóbbnak tartott csokoládékészítő: 1) Aneesh Popat (The Chocolatier): A londoni csokifesztiválon találkoztam vele először, addig nem is hallottam róla. Teljesen magával ragadott az ötlete, és annak kivitelezése is. Víz alapú ganache-t készít ugyanis, pedig a vízről csokis körökben mindig úgy beszélnek, mint a csoki legnagyobb ellensége, mert egy csepp is képes tönkretenni az egész műveletet. Érdeklődve hallgattuk tehát, hogy hogyan is lehetséges mindez. Az így készült csokik íze rendkívül intenzív, de egyáltalán nem tömény vagy zsíros, hiszen nincs benne tejszín, se vaj. Ha ez még nem volt elég, Aneesh nagyon merész ízkombinációkat is álmodott a csokoládéinak: só-bors, paradicsomos bab, baobab, kardamom-édeskömény, cékla-balzsamecet, fenyőfa, és még sorolhatnám. Csak természetes alapanyagokat használ (a baboshoz például konkrétan a Heinz babkonzervjét), csokoládéi alacsony kalóriatartalmúak, mégis ínycsiklandozóan finomak. Januárban például piacra dobott egy sós karamelles tejcsokit, amiről azt állította, hogy kettő bonbon kalóriatartalma megegyezik egy almáéval (ennyit a januári fogyókúrákról :)). Végül pedig mindenképpen megemlíteném a csokoládék külső megjelenését is. Az apró golyócskákat színes kakaóvajjal fröcsköli, csíkozza össze, minden íznek megvan a maga dizájnja, mégis letisztult és kifinomult az egész kollekció.
2) Paul A. Young: ő már egy annál híresebb brit csokoládékészítő, könyvei jelentek már meg, Londonban három saját üzlete is van. Leginkább ő is az extravagáns ízkombinációi miatt lett híres, például készít Marmite ganache-t, Guiness-es csokit, díjnyertes lett a sós karamellje, és bátran kísérletezik új fűszerekkel, hozzávalókkal. A csokiboltból megszereztem az egyik könyvét (Adventures with Chocolate), amelyben a legalapvetőbb receptjeitől kezdve egészen a sós ételekig (természetesen csokival/kakaóval ízesítve) rengeteg izgalmas dolog található. Nemrégiben pedig a nevével fémjelzett kis receptfüzet és csokis eszközök jelentek meg a Lakeland konyhafelszerelési bolt kínálatában. Neki legjobban a stílusa fogott meg. Rusztikus, de nem agyonbonyolított csokoládékat készít. Dekorációnak legtöbbször ehető csillámport használ, amely csak még jobban hangsúlyozza az antikolt hatást. Ételfotóin is ez a hangulat köszön vissza, kopottas ezüst tálcák, régi ezüst evőeszközök, gyűrött barna papír, sötét tónusok a csokoládébarna minden árnyalatában.
3) Kokopelli’s Chocolates: piackutatásom során találtam rá Steph-re és az ő csokoládéira. Legelső szűrőm a csokis honlapok rengetegében a küllem volt, mennyire megkapó egy honlap, mennyire eredeti, könnyen használható-e, egységes-e a dizájn. Aztán persze a csokikat is néztem, de valahogy úgy voltam vele, hogy aki nem igényes a honlapjára (ha már van neki), az lehet, hogy a csokoládéira sem ad annyira. Steph honlapját nézve kicsit úgy éreztem magam, mint amikor rájöttem, hogy Aneesh Popat nem most esett le a Holdról a vizes ganache-sal, hanem már két-három éve ott van a piacon, csak én nem vettem észre. Ebben az esetben viszont nem így volt, mivel kiderült, hogy Steph 2012 januárjában végezte el ugyanezt a csokis kurzust, amit én most. Tehát másfél-két év alatt már eljutott oda, hogy mindenféle vásárokon árulja a csokijait, tanfolyamokat is tart, és már hamarosan saját boltja is lesz Észak-Londonban. A honlapja nagyon szépen kidolgozott és egyszerű, a dizájn egységes és következetesen jelenik meg a csokoládék csomagolásán is. Azért választottam tehát őt, mert nagyon inspirál a tudat, hogy ő is nemrég kezdte, és máris hova jutott (nyilván nem kis munka van persze a háta mögött). A csokoládéi között sok érdekes kreáció is van, például a birsalmás vagy a sütőtökös, ráadásul szezonálisan változtatja a kínálatot.
Az általános benyomásaim közül az egyik legfontosabb talán az volt, végignézve közel 40-50 ember honlapját, hogy ma már szinte bárki nekivághat, hogy csokikészítő legyen. Sok helyen olvastam a bemutatkozó oldalakon, hogy egy születésnap alkalmából kapott csokoládés tanfolyam után kezdtek el komolyabban is a csokikészítéssel foglalkozni. Ma már boltjuk, webshopjuk van, tanfolyamokat tartanak. Tényleg meglepően sok ilyennel találkoztam. Itt Angliában talán könnyebb elindulni, mert az egyéni vállalkozói adózás sokkal egyszerűbb, jobban ösztönöz az indulásra. Emellett azt is láttam, hogy a legtöbb ember igyekszik mindent kézzel készíteni, talán anyagi okokból is, minimalizálják a gépek használatát. Egyre inkább előtérbe kerülnek az egészségtudatos termékek, mint például a kókuszvirág cukorral édesített csokoládé, nyers csokoládé (vitatható, hogy egyáltalán létezik-e ilyen, de egy irányzat mindenesetre ráépült már erre is), szupertápanyagokkal dúsított csokoládé (acai bogyó, chia mag, kókuszolaj), valamint a különféle ételallergiások számára is elérhető csokoládék (tej/laktózmentes, tojásmentes, szójamentes [a legtöbb csokiban található szójalecitin], gluténmentes). Fontos jelenség még a bio és fairtrade megjelölésű csokik népszerűsödése is. Mai világunkban ugyanis szinte elkerülhetetlen, hogy figyelembe vegyük a környezeti és emberi hatásokat, hiszen a csokoládé nagyon hosszú utat jár be a kakaóültetvényektől az asztalunkig.
A többiek munkáiban is gyakran találkoztam ezekkel a gondolatokkal, tehát úgy tűnik, ez sokakat foglalkoztat. Azonban pont amiatt, hogy egyre többen kezdenek bele hobbi szinten is akár a csokikészítésbe, ma már nem elég, ha valaki azzal szeretne kitűnni, hogy bio alapanyagokat használ, a fairtrade szellemében jár el alapanyagainak beszerzésénél, nem használ mesterséges adalékanyagokat. Ez ma már nem újdonság, tehát érdemes tovább kutakodni, hogy mivel lehet még szűkíteni a kört, és találni egy piaci rést, amit még nem töltött be senki. Ez még a jövő zenéje, ugyanis először még tökéletesíteni kell a csokoládékészítés gyakorlati lépéseit is. A következő házi feladatban ezt a gondolatmenetet követve a kézi temperálás kétféle módszeréről lesz szó.
Rólam
Szia, örülök, hogy itt vagy! Lilla vagyok, a Kakaó Nagykövet, és ezen az oldalon szeretném megosztani veled a kakaó és a craft bean-to-bar csokoládék iránti szenvedélyemet.
Ha felkeltettem az érdeklődésedet, szeretettel várlak valamelyik csokoládékóstolómon!